Somogyi Hírlap, 1994. február (5. évfolyam, 26-49. szám)

1994-02-19 / 42. szám

4 SOMOGYI HÍRLAP — GAZDASÁG 1994. február 19., szombat Kedvezőtlen export-mutatók A magyar kivitel tavaly 8,9 milliárd dollárt tett ki, értéke 16,8 százalékkal maradt el az előző évitől, derül ki a külgaz­dasági miniszter múlt évet ért­ékelő tájékoztatójából. Kádár Béla erről elmondta, hogy a csökkenés 77 százalékban — együttesen 1,4 milliárd dollár értékben — három termék-, il­letve iparág export-zsugoro­dásának következménye: 758 millió dollár a bérmunka-kie­sés, 384 millió dollár a gabo­nakivitel visszaesése és 246 millió dollár az élelmiszeripari export csökkenése. Mérséklődik a GDP-csökkenés A Pénzügyminisztérium leg­utóbbi összesítései szerint va­lószínűnek látszik, hogy tavaly — az 1992. évihez viszonyítva — a GDP 0,2 százalék közötti mértékkel csökkent. Ez a visz- szaesés kisebb, mint a meg­előző esztendőben, ami rész­ben annak az eredménye, hogy megkezdődött az ipari termelés növekedése. Az elmúlt év no­vemberéig az ipari termelés 4,3 százalékkal bővült az előző esztendőhöz képest. Az élel­miszergazdaság hozzáadott ér­téke viszont 5-7 százalékkal esett vissza, bár igaz, hogy egyre mérsékeltebb ütemben csökken az élelmiszeripar ter­melése és a mezőgazdaság­ban sem romlottak tovább a gazdálkodás feltételei. Védelmet a baromfiágazatnak Amennyiben a közzétett alapszabály ellen nem érkezik kifogás, úgy a földművelésü­gyi miniszter megkötheti a szerződést a Baromfi Termék- tanáccsal. Kállay Béla a ter­méktanács titkárságvezetője úgy ítéli meg, hogy elenged­hetetlenül szükséges egy ma­gas szintű egyeztetés a mű­ködési szabályok véglegesí­téséről. A terméktanács ugyanis csak e jogosítványok ismeretében képviselheti ma­radéktalanul a termelők, a fel­dolgozók és a fogyasztók igé­nyeit, elvárásait. Kállay sze­rint, amennyiben a hazai piac nem kap kellő védelmet, a ba­romfiágazat válsága tovább mélyülhet. A kőolaj hordója 13 dollár alatt Öt év óta a legalacsonyabb szintre zuhant a kőolaj világ­piaci ára. A londoni határidő­piacon a Brent kőolajfajta hor­dónkénti ára szerdán 35 cent­tel esett, és 12,92 dollárral zárt, ami 1988 óta a legala­csonyabb ár. 1993-ban 20 százalékkal csökkent a kőolaj ára, és szakértők kételkednek abban, hogy a Kőolajexportáló Országok Szervezete (OPEC) visszafogja-e a termelést az ár növelése érdekében. Az OPEC jelenlegi célja a 18 dol­láros hordónkénti olajár, de a gyenge kereslet és a szerve­zethez nem tartozó északi­tengeri kőolajtermelők — Nagy-Britannia és Norvégia — kínálata csekély esélyt ad ennek elérésére. Tag-adósság Az Egyesült Nemzetek Szervezetének tagállamai je­lenleg összesen 2,7 milliárd dollárral tartoznak a világszer­vezetnek, olvasható egy ENSZ által közzétett kimuta­tásában. Az Egyesült Államok 819 millió dollárral, Oroszor­szág több mint egymilliárd dol­lárral, Japán 230 millió, a Né­met Szövetségi Köztársaság pedig 109 millió dollárral tarto­zik a világszervezetnek. Nem jár, hanem adható a lakásépítési kölcsön Meghatározó a jövedelem és az életkor — Nagyobb kedvezmény a többgyerekeseknek /Folytatás az 1. oldalról) Új lakás építés és vásárlás esetén megváltozott a szoci­álpolitikai támogatás összege: egy gyereknél 50 ezer forint, kettőnél 300 ezer, háromnál 900 ezer, négy meglevő gye­rek után pedig egymillió 100 ezer forint a kedvezmény. A szerződéskötés után született gyerekek esetében utólag ír­ják jóvá a kedvezményt a ka­matokkal együtt. A hitelezés összegét az életkor is befolyásolja. Egy 35 év alatti házaspárnak új lakás építésére maximum másfél millió forint adható. Egyéb esetben pedig 600 ezer forint a legmagasabb kölcsön ösz- szege. A kamat változó, ebben az évben 27-29 százalék kö­zött van, attól függyően, hogy egyenletes vagy halasztott tör­lesztést választott-e a hitelt igénylő. Egymillió forintos hitel egyenletes ütemű törlesztésé­nél, 10 éves lejárattal, 28 szá­zalékos kamattal, a havi tör­lesztő részlet 21 990 forint. A kezelési költség 2 illetve 3 százalékos, abban az esetben kedvezőbb, ha folyószámlája van a kölcsönt kérőnek. — Az új lakás építésénél vá­lasztani lehet, hogy egyenle­tes törlesztéssel fizetik a hitelt vagy egyenletesen, de türelmi idővel, illetve halasztott ka­matfizetéssel — tájékoztat Sebők Zoltánné osztályve­zető. — Mind a három eset kamattámogatást élvez: az első 5 évben 4 százalék, a második 5 évben 3 százalék, a harmadik 5 évben pedig 1 százalék erejéig. Nincs kamat- támogatás tatarozásra, tol­dásra, ingatlanvásárlásra, üdülő és garázs építésére. Új vonás a törlesztő részlet megállapításánál a jövedelem figyelembe vétele is. Egy meghatározott összeg erejéig be kell vonni a hiteltörlesz­tésbe, így például a halasztott kamatfizetésnél a jövedelem 30 százalékáig kell megállapí­tani a törlesztő részletet. Megmaradt a lakástakaré­kossági és az ifjúsági betétek után a külön kölcsönökre ad­ható törlesztési támogatás. If­júsági betét esetén az első 5 évben 70 százalék, a második 5 évben pedig 40 százalék. Továbbra is igénybe vehető a munkáltató kölcsön toldásra, új ház építésére és vásárlá­sára, viszont nem adható te­lekvásárlásra. A munkáltatói kölcsön összege — adómen­tesen — nem lehet több a be­kerülési költség 30 százalé­kánál. (S. Pap) Küldöttgyűlést tartott a megyei Iparszövetség Helyet kereső szövetkezetek „A farok csóválja a kutyát” — mondta az ipari szövetke­zetek mai helyzetét elemezve tegnap Sáfrány Lajos, a So­mogy Megyei Iparszövetség elnöke. Az elnök a szövetség évi küldöttgyűlésén kért szót. A küldöttgyűlésen megje­lent húsz küldött egyhangúlag döntött arról, hogy három új tagot, a Sofém szövetkezetét, a böhönyei Fatex Kft-t és az Intertrade Rt.-t felveszi tagjai sorába. Sáfrány Lajos, megyei el­nök, aki főállásban a Kapos­vári Építőipari Szövetkezet el­nöke, hozzászólásában el­mondta: ma hazánkban a gazdasági döntéseket politikai érdekek határozzák meg. A szövetkezetek tagjai számára a kárpótlás nem jelent egye­bet, mint konfliktusforrást. A kapott üzletrészektől függet­lenül ugyanis a tagoknak nincs nagyobb beleszólásuk a termelésirányításba. Legfel­jebb osztalékot remélhetnek, de a recesszió miatt ez vajmi keveset ér. A szövetkezetek nagy része más gadasági tár­sasággá alakulna, ám a tör­vények a szövetkezetek át­alakulását nagymértékben nehezítik. A tegnapi küldöttgyűlésen a jelenlévők elfogadták a végel­számolás alatt lévő Nagyatádi Autójavító Rt és a csődbe ju­tott somogyvári építő szövet­kezet kilépési szándékát. — b — Kapaszkodók „A szántóföldi termelés újra-lendítése viszonylag egyszerűbb, nagyobb baj van az állattenyésztéssel” — mondta nemrég egy szakem­ber. Nemcsak egyetlen ember véleménye ez, az agrárága­zatban dolgozók, az érte fel­elősséget érzők sokasága jó ideje „teszi” a felkiáltójeleket: csökken a hazai állatállo­mány, és ennek beláthatatlan következményei lehetnek. Jó hír: hitelekért kopogtat­nak, támogatásokért pályáz­nak a gazdálkodók, a termelő közösségek. Az elmúlt év végi statiszti­kái szerint hazánkban vala­mennyi haszonállat száma csökkent. Ez a tendencia ta­pasztalható minden szektor­ban, szövetkezetnél, vállalat­nál, magángazdálkodónál. Egyetlen év alatt 14 száza­lékkal csökkent a szarvas­marhaállomány, ugyanilyen mértékben a kocaállomány, és még riasztóbban, 33 szá­zalékkal csökkent az anyaju­hok száma. A rideg tények, kivált a holnapra gondolva, szorongást keltőek. Most úgy tűnik: a sok jelzés nem volt hiábavaló! A Föld­művelésügyi Minisztérium most először juttat (végre!) a Mezőgazdasági Fejlesztési Alapból pénzt a „gö- dörbe-süllyedt” állattenyész­tés támogatására. A napok­ban került nyilvánosságra a hír: a szigorúan ellenőrzött törzstenyészetből származó vemhes üsző beállításához 15 ezer, a kocasüldőhöz 5 ezer, a jerke vásárláshoz pe­dig 3 ezer forint vissza nem térítendő támogatást ajánla­nak a gazdálkodóknak. Kommentárt nem is kíván ez az intézkedés. Önmagáért beszél. Egy reménysugár! Egy kapaszkodó, aminek se­gítségével talán ismét kilábal­hat a mélyből a hazai állatte­nyésztés! Vörös Márta 42. Rovarirtás Készüljön fel a sikerre! Ez a sorozat azért ké­szült, hogy különféle üzleti lehetőségeket mutasson be önnek. Még ha egyet sem választ ki a következő 100 ötletből, akkor is segítik formálni a gondolkodását. Mindenekelőtt arra mutat­nak rá, hogyan kezdhet üz­leti vállalkozásba kevés pénzzel vagy éppen tőke nélkül. A legtöbb itt felsorolt üzlet elkezdhető részmun­kaidőben is. így felépíthet egy új üzleti vállalkozást anélkül, hogy feladná a régi munkáját. Ne feledje, hogy ezek az ötletek sok ezer embert tet­tek Amerikában sikeressé. Célom nem az volt, hogy üzleti tervet készítsek az ön számára, hanem hogy rö­vid, egyszerű ötleteket ad­jak, melyeket természete­sen át kell tenni a magyar gyakorlatba. Gondolja át hogyan csinálhatja ön másképp, mint a többiek! A hamburger is egy egyszerű ötlet, mégis vannak cégek, amelyek világsikert arattak vele. Frank Aponyi Most essen szó egy szolgál­tatásról, amellyel aránylag jól lehet keresni, és nem sok időt igényel. A rovarirtás órabére igen magas, mégpedig azért, mert általában akkor kerül rá sor, amikor a megrendelő szinte kényszerhelyzetben van, mert ellepték lakását a rovarok. Ilyenkor reméli, hogy a segítség minél előbb meg­érkezik, és alapos munkát fog végezni. Ahhoz, hogy ilyen vállalko­zásba fogjon, speciális szak­képzésben kell részesülnie. Ezt legjobb, ha olyan cégnél tanulja meg, ahol ezzel foglal­koznak. Ha már szakértővé vált, akkor kiválthatja saját engedélyét. Adjon fel egy hirdetést, és nevezzen meg minden szol­gáltatást, amit nyújt: kifüstö­lés, molyirtás, patkányirtás, egérirtás, hangyairtás, stb. Hirdessen a telefonkönyv­ben is! Olyan nevet válasszon cégének, ami „A” betűvel kez­dődik, mert ha a névsor elején van, valószínűleg többen fog­ják hívni azok, akiknek sietsé­gükben nincs türelmük átbön­gészni az egész telefonköny­vet! Lépjen kapcsolatba ingatla­nügynökségekkel, akik aján­lani tudják önt azoknak, akik házat vesznek tőlük! Ragasz- szón fel plakátokat lakótele­peken és más sűrűn lakott he­lyeken! Szerezzen be egy autót vagy egy kis teheruatót, amellyel közlekedik és a fel­szerelését szállítja! Az autót ne feliratozza, a szomszédok­nak nem kell tudniuk arról, hogy a közelben valakinek ro­varok vannak a házában, la­kásában! Ezt a diszkréciót kü­lön hangsúlyozza a hirdetésé­ben! Ha jól dolgozik, számíthat rá, hogy az elégedett megren­delők egymásnak fogják ajánl- gatni önt, és egyre kevesebb hirdetésre lesz szüksége. A már leadott ötleteket meghallgathatja telefonon is, hívja a 06-90-309008 telefon­számot! (Folytatjuk) Szeretne On több pénzt csinálni? Jöjjön el az American Business School kétnapos eladástechnikai tanfolyamai valamelyikére! Mint a Somogyi Hírlap olvasója kedvezményt kap és megismerkedik más üzlettulajdonosokkal, vállalat- vezetőkkel, managerekkel, üzletkötőkkel, kereskedőkkel, azaz vállalkozókkal vagy leendő vállalkozókkal. Még ma kérjen részletes tájékoztatót programjainkról! American Business School: 1112 Budapest Goldmark K. u. 14. Telefon: 15-53-161; 17-51-477; (9-16 óráig). Fax.: 15-51-524 Fagy­szolgálat Ismét igencsak hidegre fordult az idő. A téli idő­szakban munkanapokon százhetven autóbusz hajnali indítását végzi a Kapos Vo­lán Autóbuszközlekedési Rt-nél szervezett fagyszol­gálat. Az 1700 férőhelyes helyközi és helyi autóbusz- járatok biztos elindulásához e feladat elvégzése nélkü­lözhetetlen. Fotó: Csobod Péter A Nagyatád Város Önkormányzat VÁROSGAZDÁLKODÁSI INTÉZMÉNYE Nagyatád, Szabadság u. 17. felvételt hirdet jogász munkakör betöltésére, meghatározott időre. Előnyben részesül a közigazgatási, illetve ingatlankezelői gyakorlattal rendelkező. A közalkalmazotti kinevezés az intézményen belüli önálló szervezeti egység vezetőjeként történik - az ingatlanértékesítő és közvetítő feladatok ellátására. Bérezés: a közalkalmazott törvény és végrehajtás szerint, vezetői pótlékkal. Jelentkezni az intézmény vezetőjénél lehet, 1994. március 1-ig. _________________________imsiL P iaci körkép Kaposvár Siófok Nagyatád Marcali Fonyód Burgonya 30 25-30 30 30-35 30-35 Káposzta 20-25 18-20 20-25 20 25 Paprika 40-50 35-50 380 — 25-40 Para­dicsom 200 200-220 180-200 200 250 Uborka 220 200-220 200 280 250-280 Leves­zöldség 50-60 50 60 60 60 Tojás 6 5 6 6 6 Sampi­nyon 200 200 180 200 220 Hagyma 40-45 40 50 45-50 45-55 Banán 130 120 130 130 150 Alma 25-40 20-40 30-50 30-50 30-70 Karaláb 30 30 30 40 — Karfiol 130 120 140 — 170 Saláta 30-40 40 30-35 35 40 Kelká­poszta 40 25-30 40 50 60 Savanyú­káposzta 60 60 50 70 90-100 Mák 350 340 400 — 450 Dió 360 350 350-370 350-400 400 1 4 t

Next

/
Oldalképek
Tartalom