Somogyi Hírlap, 1994. február (5. évfolyam, 26-49. szám)

1994-02-16 / 39. szám

1994. február 16., szerda SOMOGYI HÍRLAP — MEGYEI KÖRKÉP 3 Bemutatták a Vállalkozók Pártjának képviselőjelöltjeit Kell a 40 milliárd a Balatonra, a kérdés, ki fizesse a számlát (Folytatás az 1. oldalról) Lombár Gábor, a Dél-nyugat Balatoni Kisrégió társelnöke, Fenyves polgármestere arról beszélt: az állam sajnálatos módon már a szennyvízcsator­názást sem támogatja, ami szinte megoldhatatlan feladat elé állítja a környékbeli telepü­léseket, akik most készültek erre a — környezetvédelem miatt nagyon jelentős — mun­kára. A készülő Balaton Tör­vényben kellene rögzíteni olyan új lehetőségeket, ame­lyek módot adnának a részletfi­zetés finanszírozására. Boglár polgármestere, Ko­vács Miklós elmondta: hitelt azonban csak akkor szabad felvenni, ha már jóelőre, konk­rétan meghatározzák, hogy hol és milyen célra költenék el. Visszafizetni csak olyan pénz­ből tudnák a kölcsönt, ami az új beruházások révén jelentkezne profitként. Berkes László földvári pol­gármester szerint sajnálatos, hogy régóta nem történt semmi lényeges előrelépés a vízzel kapcsolatos problémák megol­dásában. Tudni kell, hogy az a pénz, ami itt keletkezik, több­nyire elkerüli az önkormányza­tokat. Sajnálatosnak lehet azonban: ha az önkormányza­tok végül nem vállalják az in­tézkedési terv finanszírozását, akkor azzal vádolhatják őket, hogy nem érdekli őket a Bala­ton sorsa. — Nem lennénk képesek visszafizetni a kölcsönt — mondta Siófok polgármestere, Molnár Árpád. — Már a működ­tetéshez szükséges pénzeket is nehezen tudják előteremteni az önkormányzatok. Most 120 ezer balatoni lakos fizeti meg, hogy 250 ezer állampolgárnak van üdülője, illetve többmillióan nyaralnak itt. Egyetlen eszten­dőben kellene lemondani a kormánynak a Balatonon kelet­kező idegenforgalmi bevételek­ről, és abból a pénzből finan­szírozni lehetne az intézkedési tervet. A kölcsönt vegye fel a magyar állam; pénzre valóban szüksége volna a Balatonnak, de senki ne hitelezzen a más kontójára! A Balatoni Regionális Ta­nács társelnöke, Fonyód pol­gármestere, Horváth Gábor szerint az önkormányzatok számára törvény írja elő, hogy milyen adókat vethet ki a la­kosságra. Az állami normatív támogatás a kötelező felada­toknak mindössze 60 százalé­kát fedezi, emiatt az egyetlen szabad bevételi forrásból, az adóból kell finanszírozni vala­miképp a fennmaradó részt. A Balaton partvonalával jogilag megszűnik az önkormányzatok hatásköre, a tó állami tulajdon. Nem az önkormányzatoknak van hasznuk az idegenforga­lomból, hanem az általuk ellen­őrizhetetlen vállalkozóknak, akik kilopják az APEH és az ál­lam szemét. A Balatonnal kap­csolatos ökológiai helyreállítás csak akkor lehet önkormány­zati feladat, ha a jogokat is ide adják; de például a privatizáció során a DRV, a halgazdaság százszázalékos állami tulaj­donba került, az államé a víz, a halászati jog, az önkormányza­tokra csak a kötelezettséget akarják rátestálni. Az egész koncepció rossz, mert több tör­vényt kellene módosítani ah­hoz, hogy felelősséget tudja­nak vállalni azért, ami nem az övék. Az állam adjon jogokat is, akkor majd a balatoni önkor­mányzatok megteszik köteles­ségüket... Czene Attila A Pannonber csak bonyolít A Siófoki Kórház és Rendelő- máztunk; a siófoki Pannonber intézet mellett épülő nővérszálló Kft Beruházási Iroda az 54 millió befejező munkálatait a szentba- 580 ezer forintos beruházáson lázsi Surján Rt végzi. Tegnapi nem kivitelezőként, hanem mint számunkban pontatlanul fogai- bonyolító dolgozik. Adóbevallási finis Tegnapig kellett leadni az egyéni és társas vállalkozások adóbevallását, valamint a vállalkozók személyi jövedelemadó bevallását. Mint megtudtuk: sokan hagyták ezt az utolsó pil­lanatokra. Mintegy 75 ezer személyijövedelemadó bevallást várnak március 20-ig — ennek mintegy negyed részét már tegnapig be kellett adni. Fotó: Csobod Péter Felvételünkön balról jobbra Nagy János, Ojtó Lajos, Horváth Gyula, Kresz Zoltán kampá­nyigazgató alelnök, Sebestyén Ferenc és Boros László Fotó: Csobod Péter (Folytatás az 1. oldalról) A 4-es választókerületben (székhelye Balatonboglár) Ki- bédi Zoltán 44 éves balaton- szemesi ügyvezető igazgató, az 5-ös választókerületben (székhelye Marcali) Sebes­tyén Ferenc 41 éves somogy- vári gépészmérnök, a 6-os vá­lasztókerületben (székhelye Nagyatád) Boros László 38 éves nagyatádi vendéglős az országgyűlési képviselőjelölt. — A mi pártunk programjá­nak meghatározó eleme a gazdaság,a mely az ország boldogulásának kulcsa — mondta Kresz Zoltán. — Ezért fontos célkitűzésünk, hogy a választásokat követően beke­rüljünk a parlamentbe. A jelöl­tek kiválasztása itt Somogy­bán sem pártpolitikai szem­pontok alapján történt, hanem szakmai alapon. 1992 tavasza óta Zwack Péter a párt elnöke, aki nagy nemzetközi tapaszta­latokkal rendelkezik. Irányítá­sával új politikai stílust honosí­tottunk meg, amely vonzó le­het a választópolgárok szá­mára is. L. J. Kresz Zoltán: gazdagságot akarunk A Vállalkozók Pártja kép­viselőjelöltjeinek mintegy fele közgazdász. Véletlen ez? — kérdeztük Kresz Zol­tán kampányigazgató or­szágos alelnököt. — Természetesen szó sincs véletlenről. A legtöbb je­lölt nemcsak közgazdász, ha­nem vállalkozó is. Mind a 176 egyéni körzetben megvannak a jelöltjeink, akik egyben ga­ranciát is jelentenek arra, hogy leginkább az ország gazdasági helyzetének javítá­sát célzó intézkedéseket, tör­vényeket helyezzük előtérbe. Meggyőződésünk, hogy a modern gazdasági fejlődés egyik új forrásává válik a ré­giók közötti együttműködés, és a technikai innováció. Eb­ben a formaváltásban nem maradhatunk le. Ehhez meg­újított terület- és településfej­lesztésre van szükség. Úgy ítéljük meg, hogy egy kiépült, sikeres párttal bejuthatunk a parlamentbe. Ha a magyar vállalkozók támogatnak ben­nünket még a vártnál jobb eredményt is elérhetünk. Nem szabad elfelejteni, hogy jelen­leg hatszázkilencvenezer vál­lalkozó van az országban és hát a családtagok is elmennek szavazni... — Kikkel tart a Vállalkozók Pártja? — A mi pártunk sajátos je­lenség a magyar politikai élet­ben. A vállalkozói rétegek ér­dekvédelmi tevékenységének politikai támogatására, a kö­zös politikai érdekek megjele­nítésére és érvényesítésére törekszünk. Ezért készek va­gyunk a hasonló nézeteket valló pártokkal való együttmű­ködésre, de párbeszédet foly­tatunk más elképzeléseket vallókkal is. Természetes szö­vetségesünknek tekintjük a gazdasági és szakmai érdek- képviseleteket, s unikumnak szánjuk magunkat a magyar politikai palettán. — Minden más híresztelés­sel ellentétben mi a bírósági döntéseket is figyelembe véve azt valljuk, hogy Zwack Péter a párt legitim elnöke — tette hozzá Nagy János somogyi kampányfőnök. — A Vállalko­zók Pártja egyöntetűen támo­gatja az elnököt és az általa képviselt programot. Minden választás csak megerősítené a korábbi döntést. így semmi­féle spekulációnak nincs alapja. (Lengyel) Nyakig vannak a vízügyben a Tab környéki falvak A napokban megbeszélésre hívta a DRV Rt Dél-balatoni üzemigazgatósága a Tab tér­ségi községek azon polgármes­tereit, akik a közművagyont visszakérték, vagy a rendszer elkészülte után nem adták azt át az államnak. Az egykori tabi já­rás területéről — ahol a DRV tabi üzemvezetősége látja el a szolgáltatási feladatokat — megjelent önkormányzati illeté­kesek részére (Bedegkér, So- mogymeggyes, Kánya, Kisbá- rapáti, Bonnya, Fiad, Somo- gyegres, Lulla, Kapoly, Karád, Nágocs, Tab) tartott megbeszé­lésen a napi tennivalókról esett a legtöbb szó, ugyanis az ivóvíz árhatósági jogkörét a települési önkormányzatok kapták meg. A tanácskozás azért is volt fontos és sürgős a tabi régióban élők számára, mert a díjmegál­lapítást március végéig el kell készíteni ahhoz, hogy az állami támogatás igénybevételéért (ha 60 forintnál magasabb vízdíjak jönnek ki a településeken) a mi­nisztériumhoz lehessen fordulni. Gergye Ferenc DRV üzemigaz­gató elmondta: Tab térségében (is) a települési önkormányzatok egy része már kiírta a koncesz- sziós pályázatot a vízműrend­szer működtetésére, ám vannak olyan falvak, ahol ezt még nem tették meg. A meghirdetett pá­lyázatokat valamennyi területen (Kisbárapáti és térsége, Nágocs és Karád) elnyerte a vízmű, és már beadta igényét a működte­tésre a kapolyi önkormányzat is. A többi település viszont még nem írta ki a pályázatot... — A sürgető időpontok figye­lembevételével rangsoroltuk a feladatokat — mondta Gergye Ferenc —, mert az önkormány­zatoknak rövid időn belül lépnie kell. A vízdíjat meg kell ugyanis állapítaniuk. Tehát február vé­géig le kell zárniuk a leendő üzemel­tetővel, hogy ne kerüljenek hát­rányos helyzetbe. Cégünknek a Tab térségi településekről szó­beli ígérvénye van arra, hogy a vízmüvet választják üzemelte­tőnek. Ezt azonban pályázattal kell véglegessé tenni. A DRV Rt a tabi régióban el­nyert koncessziós pályázatok alapján 10 és 15 évre kötött üzemeltetési szerződéseket.- Krutek ­Lelépett az MDF-szervező Onody Gyula — aki koráb­ban a Magyar Demokrata Fó­rum megyei szervezője volt — kilépett az MDF-ből. Távozá­sát a Somogyi Hírlapnak azzal indokolta, hogy véleménye szerint az MDF-szervezetből kiszorították a keresztény szel­lemiségű csoportot. Onody Gyula azt is közölte, hogy el­határolja magát a szervezet minden cselekedetétől. Megállapodtak a pártok Tegnap este megállapodást írtak alá a pártok az ország- gyűlési képviselőválasztások tisztességes kampányának érdekében. A megállapodás — amelyet az MDF, a MIÉP, a Fidesz, a Munkáspárt és az MSZP képviselője látott el kéz­jegyével, illetve elfogadásáról az Agrárszövetség is értesí­tette a feleket — többek között hangsúlyozza: a választási kampány céljának saját jelölt­jeik hiteles bemutatását, poli­tikai céljaik és programjaik is­mertetését tekintik. Felkérik a polgármesteri hivatalokat: gondoskodjanak plakátelhe­lyezési lehetőségekről, illetve szabályozzák ezeket. Március 8-ig ad-hoc bizottságot hoz­nak létre a választási etikai kódex esetleges megsértésé­nek kivizsgálására. Az aláírók a választásokon részt vevő pártok csatlakozását várják. Több munkanélküli Somogybán Januárban 19 943 munka- nélkülit regisztráltak a megyé­ben. Ez 367-tel több, mint az előző hónapban, ez az egy évvel korábbi állapotokhoz ké­pest csökkent. Somogybán már második hónapja növeke­dés tapasztalható, amelyet a szakemberek azzal magya­ráznak: a munkáltatók a dol­gozókat meghatározott időre, meghatározott feladatok el­végzésére foglalkoztatják. Számítógép a tűzoltóknak A balatonlellei és balatonbog- lári önkormányzatok fönntartá­sában működő városi tűzoltó­ság egy 386-os, DX-típusú, hordozható számítógépet ka­pott, amely a tűzoltók munkáját segíti. Általános, központi adatbázison rögzített informá­ciókat tartalmaz, a tóparton szállított vegyi anyagokról, a fontosabb intézmények tűzvé­delméről. így — esetleges kár­helyzetben — pontos és szak­szerű elhárítást végezhetnek. Phralipe a cigányokért Vasárnap Barcson megala­kult a Phralipe szervezet bar­csi alapszervezete. Az alakuló ülésen történtekről — melyről lapunk is tudósított — Orsós György, a Phralipe megbízottja elmondta: a 19 tagú alapszer­vezet tagjai elhatárolják magu­kat a kommunista megnyilat­kozásoktól. Alapszabályzatuk szerint a tagok más pártoknak és szervezeteknek nem lehet­nek tagjai. A cigányság érde­kében szeretnének tenni, párt­októl függetlenül. ŐlD BANK Pénzjegykiadó automata a korszerű bankszolgáltatás ORSZÁGOS TAKARÉKPÉNZTÁR ÉS KERESKEDELMI BANK RT. (33082) I 1

Next

/
Oldalképek
Tartalom