Somogyi Hírlap, 1994. január (5. évfolyam, 1-25. szám)

1994-01-27 / 22. szám

1994. január 27., csütörtök SOMOGYI HÍRLAP — SOMOGYI TÁJAK 5 „Képes levelezőlapokon járta be a világot Az egészségért Kisbajomban Mintegy 550 ezer forintos pótlólagos költséget jelentett az egészségügyi ellátás bizto­sítása tavaly a kisbajomi ön- kormányzatnak. Ebből az összegből 300 ezer forint volt a helyi támogatás. A minimális tárgyi feltételek biztosításához ? hordozható EKG-készüléket, vérnyomásmérőt vettek, és biztosították a legszüksége­sebb műszereket is. A térség­ben két magánorvos vállalko­zás keretében látja el a bete­geket heti két alkalommal; a fogorvoshoz változatlanul Ku­tasra kell eljárni. Közhasznú munkán Iharosberényben Testületi ülésen döntött Iha- rosberény önkormányzata, hogy az idén 11 közhasznú munkást foglalkoztat a község munkanélküliéi közül. Megtár­gyalták az 1994-es év költ­ségvetési elképzeléseit is, és a központi döntést követően sor kerülhet annak részletes kidolgozására. Parkosítani fogják a Csurgói utca sarkán levő területet, s hasznosítás céljára meghirdették a volt ál­latorvosi lakást és a tűzoltó­szertárat. Királyok, hercegek, zenészek egy nagyatádi szekrényben Több mint húszezer képes levelezőlap lapul Sasvári Tiborné nagyatádi gyűjtő szekrényeiben. Eddig 22 önálló kiállítása volt. Január közepén egy országos tárla­ton vett részt, amit Indoné­zia nagykövete nyitott meg. Sasváriné tíz témakörben csoportosította a gyűjtemény bemutatható anyagát. Ezek közül is kiemelkedik a mai ki­rályi családokról, illetve II. Já­nos Pál pápáról és Mozartról gyűjtött anyaga. — Szegények voltunk min­dig — mondja a gyűjtő —, ezért én csak képes levelező­lapokon jártam be a világot. Cseretársakat kerestem, s tő­lük kaptam a lapokat. Most is legalább húsz levélre kell vá­laszolnom. Öt éve, hogy nyugdíjban vagyok, s több időm jut a gyűjteményre. Sasváriné gazdag gyűjte­ményében olyan ritkaságok is találhatók, mint az 1888-as év három német királya egy la­pon, illetve réznyomat Ferenc Józsefről, továbbá az utolsó olasz király képe, valamint az amerikai elnökök. A lapokat még lánykorában kezdte gyűj­teni, a bélyegekkel együtt. — A gyűjtéshez szakmai ismeretek is kellenek, ezért sok könyvet el kell olvasnçm — mondja Sasváriné. — így sikerült felkutatnom a Habs- burg-dinasztia képeit is. Mára már csak néhány darab hi­ányzik belőle. Gyűjteményé­ben legértékesebbek a szá­zadelő városképei, valamint az eredeti grafikák. Tevé­kenysége a szervezeti életre Sasvári Tiborné gyűjteményét rendezi Fotó: Lang Róben is kiterjed: választmányi tagja a Képes-levelezőlapgyűjtők Országos Egyesületének, s negyedik éve vezeti a gyűjtők nagyatádi klubját. Figyelemre méltó tevékenységéről írt az osztrák JA című újság is. Ő maga pedig rendszeres részt­vevő a gráci cserenapokon. Németh István Lesznek-e szüreti napok Kerékhegyen? Az egyesület léte a tét Nem emelték a bérleti díjakat Nagyatádon az önkormány­zat tulajdonában és hasznosí­tásában levő mezőgazdasági földterületek használatáról szóló jelentést is elfogadott a képviselő-testület. A második alkalommal számot adó jelen­tésből megtudhattuk, hogy erre az évre a megkötött bér­leti szerződések száma 270. A gyümölcsösben, valamint a kül- és belterületeken igénybe vehető kiskertek bérleti díját az 1994-es gazdasági évre az önkormányzat nem emelte meg. Ezeken a területeken húsz fillértől három forintig ter­jedő négyzetméterenkénti — kedvezményes — bérleti díjat kell továbbra is fizetni. Népfőiskola indul Nagyatádon Fiat témából álló népfőisko­lái előadássorozat indul Nagyatádon. A helytörténeti előadásokat a művelődési házban tartják a szakma ki­váló ismerői, közöttük két helybeli előadó. A népfőiskola része annak a programnak, melyet a város múltjának, ha­gyományainak megismeré­sére jelentkező széleskörű la­kossági igény hívott létre. Gyermekszínházi előadások A gyermekszínházbérletes előadásait tartotta Nagyatá­don a zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház társulata. Kedden és szerdán a Sziget kék című színdarabot újra telt ház előtt mutatták be; ezt leg­inkább az óvodások és alsó­tagozatos kisiskolások láto­gatták a művelődési házban. Szakmai szempontok alapján hívták életre 10 év­vel ezelőtt a Kerékhegyi Szőlősgazdák Hegyközségi Szervezetét. Két éve szerve­ződtek egyesületbe, s elha­tározták: a hagyományőrzés mellett erősítik a szakmai munkát. Önállóan gazdálkodnak, de a szerény tagdíjból kevésre futja. Az akkori 40 lelkes gaz­dából mára csak 23-an marad­tak, közülük is csak 10-15-en aktívak. A szervezet tevékenységét öttagú vezetőség irányítja. Legutóbb Kerékhegyen talál­koztak, és számot adtak gaz­dasági munkájukról. Megálla­pították, hogy a tizedik alka­Meglehetősen mozgalmasan kezdődött az 1994-es év az iha- rosberényiek számára. Mint Varga István alpolgármester elmondotta, mindenekelőtt a körjegyzőséghez tartozó Iha­rossal és Pogányszentpéterrel közösen tartott képviselő-testü­leti ülésnek volt nagy jelentő­sége. Ezen döntöttek arról, ho­gyan tudják fenntartani közös intézményeiket, elsősorban az iskolát, ahol 240 gyerek tanul 25 pedagógus irányításával, és lommal megrendezett szüreti napok után költségvetésük nullára futott. A színvonalas rendezvényre ismert művé­szeket hívtak meg, több volt a kiadás, csak a fiatalok esti bálja mentette meg őket a veszteségtől. Felmerült az egyesült fennmaradásának, a szüreti napok folytatásának kérdése. Az összejövetelen megjelentek számából is sej­teni lehetett, hogy esetleg má­sok is el akarják hagyni a szervezetet. Az elnök is fon­tolgatja, hogy lemond. Az ak­tív gazdák azonban nem hagy­ják az egyesületet. — Gondunk az egyesületté szerveződés és az eddigi tá­mogatók számának csökke­nése után megnőtt — mondta 25 további alkalmazottja van. Végül is a képviselő-testületi tagok elfogadták a tanintézet 20 millió 380 ezer forintos, vala­mint a körjegyzőség 7 millió 750 ezer forintos költségvetését. Nem kevésbé fontos kérdést jelentett ugyanezen fórum szá­mára, hogy határozzon az egészségügy támogatásáról. A háziorvosi ellátásban részesü­lők nagy száma (2800) sürge­tően szükségessé tette a be- tegnyilvántartás korszerűsíté­Mester Károly elnök. — A sző­lősgazdák részére szakmai napokat, gazdatalálkozót szerveztünk, ahol új termelési, növényvédelmi módszereket ismertettek a szakemberek. A termelők közül azonban kevesen fogékonyak az újra, és a szüreti napokról is elté­rőek a vélemények. Szét kell választani a hagyományőrzést és a szakmai munkát! Elmondták a gazdák azt is: megoldást hozna, ha a majd­nem száz pince adójából visz- szakapnának valamekkora összeget. Mindehhez hozzá­tehetjük: a fiatal önszerveződő társaságok általában is több támogatást várnak fennmara­dásukhoz. (Németh) sét. Ez a múlt év második fél­évében megtörtént; az idén 500 ezer forinttal kívánnak hozzájá­rulni a háziorvosi szolgálat mű­ködtetéséhez és fejlesztésé­hez. Háromcsatornás EKG-ke- szüléket, ultrahangos magzati szívvizsgálót, valamint perifé­riás érvizsgálót szereznek be, s ezekkel még az első félévben felszerelik az orvosi rendelőt. Ami a fogorvosi szolgálatot illeti, türelemre van szükség, az idén itt nem telik fejlesztésre. K. T. Előtérben az iskola és az egészségügy Kevés, de jóra fordított pénzek az iharosberényi körjegyzőségben Több mint hárommillió forintos beruházás / Épül Atád legnagyobb diszkontáruháza Mintegy 3,2 millió forintos beruházással a Jókai-lakó- telep tőszomszédságában építi meg a Rinyacoopn kft a 300 négyzetméter alapterü­letű diszkontáruházát. Ez lesz Nagyatádon a már mű­ködők között a legnagyobb. Az épület városképbe is illő külsejével kellemes látványt nyújt. Kivitelezését a helyi Ma­nufaktúra kft végzi. Az áruház­hoz egy 300 négyzetméteres raktár is tartozik, és legalább száz gépkocsit befogadó par­koló. — A melléképület-komple­xum, amit a Rinya-Dombó- menti Vízgazdálkodási Társulat dolgozóiból alakult kft megvá­sárolt, már hét éve állt kihasz­nálatlanul — mondta Vadkerti Tóth Tihamér igazgató. — A környező lakóövezet rég körül­nőtte a zajos és füstös műhe­lyeket, garázsokat. Gépeinket itt tovább már nem lehetett üzemeltetni. A hasznosításra az ötlet kézenfekvő volt: átala­kítjuk komplett diszkontáru­házzá. Lesz benne fűtés, van víz és csatornázottság is. A szakipari munkák lassan a befejezéséhez közelednek. Az igényes homlokzati kiképzés és városképbe állítás miatt az eredetileg tervezettnél mintegy 3-400 ezer forinttal többe kerül a beruházás. A bevásárlóköz­pont — mint megtudtuk — a háztartásokban kelendő ha­gyományos árukat kínálja majd: csomagolt élelmiszert, háztartási és vegyiárut, vala­mint palackozott italokat. — Célunk eredetileg is az volt, hogy a vevő valóban azt és olyan áron kapja meg, ami­vel elégedett lesz. Bízom ab­ban, hogy a város ellátásának központja leszünk. Úgy tervez­zük, hogy húsvét előtt átadjuk. A következő hónapban már a diszkontáruház berendezésén dolgoznak. N. I. „Meg kell álmodni a cérnát” A fejlesztést divat is diktálja A Masterfil ’93 díjjal jutalmazott kategóriagyőztes kötött ruhák Önálló termékfejlesztés két éve van a Masterfil Pamutfonó Rt nagyatádi cérnagyárában. A kézi kötőfonalak előállítá­sára azonban már nyolc éve, komputervezérlésű effekt cérnázógéppel kezdték a kí­sérleteket. A pamut kötőfonalak most újra divatba jöttek, s a gyár ve­zetői minden lehetőséget meg­ragadnak, hogy a hazai piacon is megkedveltessék. — Gyárunk alapvetően a pa­mut alapanyagú termékek előál­lítására van berendezkedve, s minél több ilyen termékkel aka­runk jelen lenni a piacon — mondta Larisza Buklanova termékfejlesztő. — Két éve lett közkedvelt kötőfonalunk, a London. Azóta három másikat is kifejlesztettünk. Ilyen a pamu­tot és műselymet tartalmazó Szeder nevű, tiszta pamut a Csillagvirág és a Róna. Nehéz megszerettetni ezeket a hobbi­ból kötőkkel, mert munkaigé­nyesebbek a szintetikus fona­laknál. De megéri a fáradságot. A jó minőségű új termékek pi­aci bevezetésén most dolgoz­nak. A divatszakma jóval előbbre jár, mint a gyár lehető­ségei; ezért inkább a jelennek dolgoznak. — Sok információra van szükségünk, hogy egy új termé­ket elő tudjunk állítani — mondja a fejlesztő. — Figyeljük a divat- és szaklapokat jó kapcsolataink vannak iparművészekkel. Ha minden együtt van, már csak meg kell álmodni a cérnát. A kí­sérleti gyártás és a kereske­delmi forgalma után következik a gyakorlati próba; ezt már a felhasználó igazolja vissza. Ilyen volt nemrég az első kö­tőverseny és divatbemutató, amelyet saját termékeikből kö­tött modellekből rendeztek. A bemutatott modellek több mint 60 százaléka ebből az anyagból készült. Németh István á %

Next

/
Oldalképek
Tartalom