Somogyi Hírlap, 1994. január (5. évfolyam, 1-25. szám)

1994-01-13 / 10. szám

6 SOMOGYI HÍRLAP — KAPOSVÁR 1994. január 13., csütörtök Továbbra is keresik a meghurcolt szobrokat Latinca is az eltűntek listájára került A rendőrség más megyében is kutat az eltűnt szobrok után Fotó: Kovács Tibor Ami a „Szabó Ipsos”- jelentésból kimaradt Iskolai dokumentumok, tárgyak gyűjtése Az „Ezer éves a magyar is­kola” emlékév méltó megün­nepléséhez kapcsolódó or­szágos rendezvénysorozat részeként nagyszabású kiállí­tásra készülnek a Csokonai Vitéz Mihály Tanítóképző Fő­iskolán. Az Országos Peda­gógiai Könyvtár- és Múzeum­mal kooordinálva a főiskola vállalta fel a dél-dunántúli taní­tóképzéssel kapcsolatos tár­gyak — régi tanítói oklevelek, iskolalapítással kapcsolatos anyagok, tantervek, tanköny­vek, az oktatáshoz a tanítók által készített segédanyagok — bemutatását. A kiállítási anyag összegyűjtéséhez vár­ják mindazok segítségét, akik ilyen emlékekkel, dokumen­tumokkal rendelkeznek. Gyámügyi segély feltétele A rendszeres nevelési se­gélyben részesülő családok­nak minden év január 15-ig be kell nyújtani a család jöve­delmi viszonyairól szóló igazo­lást a segélyt megállapító pol­gármesteri hivatalnak. A se­gély folyósításának feltétele, hogy a bejelentési kötelezett­ségét a szülő vagy a törvé­nyes képviselő teljesítse. Akik ezt elmulasztják, azoknál a segély folyósítását az önkor­mányzat felfüggeszti. Képzőművészeti kiállítás az Édoszban Baranyai cigány képzőmű­vészek műveinek kiállítására készül az Édosz Művelődési Ház. A tárlat kapcsolódik az itt megrendezésre kerülő, ci­gányképviseleteknek és egyesületeknek szervezett szervezetfejlesztési szeminá­riumhoz. A január 17-én, dél­előtt 10 órakor megnyíló kiállí­táson az érdeklődők Kosztics László fafaragó, Cseri László fotóművész, Ráczné Kalányos Gyöngyi, Orsós Teréz, Feny­vesi József és Rosenthál Lászlóné festők alkotásait te­kinthetik meg. A megnyitó előtt a Móricz Zsigmond Műve­lődési Ház hagyományőrző együttese ad műsort. Bérleti jog a Mercatonak A Vásártéri úton lévő — az önkormányzattól bérelt — te­rületen jelenleg működő használtcikk piac, valamint a létesítendő havi vásár lebo­nyolítására új társaságot ala­pított a Karaván kft ügyveze­tője, Mercato Vásárközpont kft néven. A kaposvári köz­gyűlés megtárgyalta a Kara­ván kft bérleti jogának a Mer­cato Vásárközpont kft részére történő átadásáról szóló elő­terjesztést és úgy határozott, hogy megadja a lehetőséget a Mercatonak, hogy a kötött bérleti szerződések által adott jogokat és kötelezettségeket átvegye, s jogszerű bérlője legyen a területnek. Németül tanulnak az óvodások A Madár utcai óvodában, két csoportban, 20-20 óvodás sajátítja el játékos formában a német nyelv alapjait a So­mogy megyei TIT szervezé­sében. A nyelvoktatásra a szülők igénye alapján került sor. Hetente kétszer fél órá­ban verseket, énekes játéko­kat, mondókákat tanulnak a nagycsoportosok. — Változatlan erővel folyik a nyomozás, de még nem si­került a három, életnagyságú szobor nyomára bukkanni — felelte kérdésünkre tegnap dr. Király Ferenc Kaposvár rendőrkapitánya. — Néhány nap múlva közzé tesszük azokat az információkat, amelyek alapján a lakosság további segítségére is számí­tunk. Több megyében is szét kell néznünk: lehet, hogy ott találkozunk a szobrok egy-egy darabjával... Mint arról már lapunkban is olvashattak, a kaposvári volt pártszékház előtt felállított, majd 1991 őszén lebontott, Lenin és a Tanácsköztársa­ság somogyi mártírjai címet viselő hétalakos kompozíció­ból három szobornak nyoma veszett. A szobrokat két év­vel ezelőtt a Városgazdálko­dási Rt telepe melletti ingo­ványos területre szállították, őrzésükről senki sem gon­doskodott. Legújabb infor­mációnk szerint nincs meg a Latinca szobor sem, míg Tóth Dr. Lamperth Mónika ka­posvári önkormányzati kép­viselő fogta magát és a múlt keddi közgyűlés közben el­hagyta a tanácstermet. Fel­háborodásának oka, hogy a városatyák kikötötték: ez­után önkormányzati tulaj­donban levő vállalkozás ve­zető tisztségviselője és fel­ügyelő bizottsági tagja csak képviselő lehet. Ez vonatko­zik a Délviép konzorcium és a Somogyfilm Kft felügyelő bizottsági tagjaira is. — Két szavazás között hagy­tam el a közgyűlést — felelte kérdésünkre dr. Lamperth Mó­nika, a jogi bizottság vezetője. — De csak arra az időre, amíg ezeket a napirendeket tárgyal­ták. Távozásom oka, hogy az elvi döntés után véleményem szerint előkészítetlenül kellett személyi döntéseket hozni a képviselőknek. Nem mindegy ugyanis, hogy a Délviép kon­zorcium és a Somogyfilm Kft Lajos szobrát még korábban visszavásárolta az alkotó. A kaposvári önkormányzat 255/1991. X. 1. sz. önkor­mányzati határozatában ren­delte el, hogy a régi rend­szert jelképező szobrokat, emléktáblákat el kell távolí­tani. A határozat 11. pontja alapján a közgyűlés felha­talmazta a polgármestert, hogy a hétalakos kompozí­ciót szakemberekkel távol it­tassá el, a szobrokat adja át a Rippl-Rónai Múzeumnak, a márványból a neveket vé­séssé ki. 1991. október 23-áig a lépcsősor, a vörös­márvány lejtő karbantartásá­ról és helyreállításáról intéz­kedjen. Szabados Péter polgár- mester írásban megbízást adott a Favorit Bt-nek, ame­lyet Hódos Győző képviselt, hogy bizonyos szobrokat és emléktáblákat távol ítsanak el, mivel a cég már korábban szóban vállalta: térítés nélkül elvégzik a munkát. A munka szakszerű elvégzését infor­felügyelő bizottságában kik képviselik majd az önkormány­zatot. Meggyőződésem: saját érdeke ellen tesz az önkor­mányzat, ha nem szaktudás alapján delegál a különböző tisztségekbe, hanem csak tagjai közül választ. Ehhez a döntés­hez én nem adom a nevemet. — Van-e jogi akadálya an­nak, hogy az önkormányzati képviselő részt vegyen külön­böző testületek munkájában? — Vannak esetek, amikor ez ajánlatos is. A képviselőnek is kell mérlegelnie, hogy meg­van-e a szakmai tudása a fel­ügyelő bizottsági vagy igazga­tósági tagsághoz, amely fe­lelősséggel és időbeli leterhe­léssel is jár. Ismereteim szerint több városban a képviselőkön kívül mások is bekerülhetnek ilyen funkciókba. Az igazgató­ságban és a felügyelő bizott­ságban végzett munkáért pénz jár. Ezért is éreztem ellentmon­dásosnak és etikátlannak a döntést, hogy ebből mindenki mációnk szerint a polgármes­teri hivatal képviselője is fi­gyelemmel kísérte. A bt megbízatása a szobrok gép­kocsira emeléséig tartott. Az emléktáblákat átvette a mú­zeum, ám a szobrokat hely hiányában nem tudta fo­gadni. Az eltávolításra kijelölt szobrok közül — a kompozí­ció 3 alakja mellett — nincs meg a Latinca szobor sem, amely a korábban róla elne­vezett téren állt. Krénusz Já­nos szobra a múzeumban van. Az intézmény igazgatója szerint ugyancsak itt találha­tók az emléktáblák is. A szobrok elszállítását egy fuvarozó gmk vállalta. Ennek képviselője megbízott egy magánfuvarozót, aki a szob­rokat a már említett Város­gazdálkodási Rt telepe mel­letti mocsaras területre szállí­totta. A szállítási költséget a gmk képviselője fizette. A megmaradt szobrokat a minap őrzött területre, zárt raktárba szállították. Lengyel János mást kizárt a testület, csak a 33 képviselőnek adja meg a lehe­tőséget. Nem hiszem el, hogy Kaposvár érdekeit egy gazda­sági társaságban csak a képvi­selők képviselik. Tapasztalom, hogy a polgármesteri hivatal dolgozói is elkötelezettek a vá­ros ügyei iránt. Megeshet, hogy egy profi szakember hatéko­nyabban szolgálja a megye- székhely érdekeit. Nem azt tar­tom etikátlannak, ha képviselő részt vesz ilyen társaság veze­tésében, hanem azt a döntést, hogy kizárólag képviselő kaphat csak ilyen megbízást, mert a képviselő-testület másokat ki­zár ebből. — A megbízások több évre szólnak... — Pedig tíz hónapja van már csak ennek a testületnek visz- sza. A javasolt személyeket a társaság a törvény szerinti idő­tartamra nevezi ki, általában 5 évre. Ez az ellentmondás ugyancsak nem erősíti meg a közgyűlés döntését. (Lengyel) Komoly tanulsággal szol­gált Szabó Lajos kaposvári képviselőtársam írása a So­mogyi Hírlap január 6-i szá­mában, amelyben már-már a hivatalos statisztikusok ma­gabiztosságával elemzi a közgyűlés munkáját. A legkézenfekvőbb tanul­ság: soha ne olvassunk va­csora közben Szabó Lajos írást, mert ugyancsak megke­seredik szánkban a falat. Fel is tettem a kérdést: honnan veszi a bátorságot, hogy nagy nyilvánosság előtt megalapo­zatlanul vádaskodjon, s ma­gától értedődő tényként állít­son be nyilvánvaló badarsá­gokat, csak számára logikus sületlenségeket. Rövid töprengés után rá­döbbentem, nem ő a hibás. Felelősek vagyunk mi, a többi harminckettő is, mert nem próbáltuk meg idejekorán megértetni hogy: eddig, és ne tovább. Először akkor nem szóltunk elég hangosan, ami­kor a cigánygimnázium alapí­tásának napirendjénél gyűlöl­ködő nézeteit fejtegette. Nem szóltunk elég hangosan akkor sem, amikor uszító papírosait dugdozta rendre orrunk alá, bár a jobbérzésűek csendben félretolták azokat. Némák ma­radtunk akkor is, amikor em­beri méltóságában és szak­mai tisztességében súlyosan megsértette a közgyűlés egyik legnagyobb tekintély­nek örvendő tagját. Ő sem szólt, csak csendben lemon­dott bizottsági elnöki tisztsé­géről. Január elsejétől radikálisan emelkedtek a gyógyszerárak. Nem egy kisnyugdíjas töpreng azon, hogy ha kiváltja az or­vosságokat, marad-e még pénze ennivalóra. Sokan re­cepttel a kézben mennek a polgármesteri hivatalba köz­gyógyellátási igazolványt kérni, mert különben nem tud­ják kifizetni az orvos által felírt gyógyszereket. A települési önkormányzat képviselő-testülete a szociális törvény felhatalmazása alap­ján, a rászorult személyeknek — akiknek a gyógyszerkölt­sége olyan magas, hogy lét- fenntartásuk veszélyeztetése nélkül nem képesek viselni — közgyógyellátási igazolványt adhat. Ez az igazolvány álta­lában a gyógyszer költségei­nek csökkentését jelenti. Van­nak olyan gyógyszerek, ame­A november 11-én megje­lent, Héra alapítványról szóló cikkhez az alábbi pon­tosítást fűzi a polgármesteri hivatal szociálpolitikai cso­portvezetője: A kaposvári önkormányzat az 1991-92 évben meghirdetett Héra alapítvány nyilvántartását szerette volna pontosítani és ehhez kérte a Somogyi Hírlap segítségét. Nem jelent meg a cikkben arra vonatkozó infor­máció, hogy ez az 1993-as év­ben egy újabb akciója lett volna az alapítványnak. Hallgattunk, amikor embe­reket néven nevezve tolvaj­nak, hazugnak, csalónak titu­lált, amikor elmondta, hogy az előző rendszer pedagógusai csak becstelenségre nevelték a gyerekeket, s erkölcstelen mindenki, aki nem a keresz­tény értékrendet vallja. Aztán szóltunk — igaz gyengén, erőtlenül — amikor a közgyűlés megkövette — Szabó Lajos helyett — azt a fiatal pedagógust, aki ambici­ózus és tehetséges lévén, megpályázott egy vezetői ál­láshelyet. Ezért Szabó úr a közgyűlésen úgy megsértette, hogy könnyezve hagyta el a díszes tanácskozótermet. Akkor már nagyon szégyell­tem magunkat. Szégyellem magunkat most is, mert a három év alatt nem próbáltuk vele megértetni, hogy előfordulhat olyan is, hogy nem neki van igaza. Hogy a demokrácia nem azt jelenti: felelőtlenül vádaskod­hatunk, fecseghetünk. Lehet, hogy sajnáltuk rá az időt? Vagy nem hittünk ab­ban, hogy meggyőzhető? Visszaemlékezem mikép­pen nézzük egymás arcát a közgyűlésen, ha Lajos bácsi beszél. Az a Lajos bácsi, aki a testület egyik közelmúltbéli határozata alapján képvisel majd bennünket a Somogy­film Kft felügyelő bizottságá­ban. Akik rá adták voksukat, bizonnyal okkal tették. Jó lenne tudni, miért! Dr. Lamperth Mónika önkormányzati képviselő (MSZP) lyek a közgyógyellátási iga­zolvánnyal sem élveznek tel­jes térítésmentességet. A kaposvári önkormányzat szociális rendeletében szigo­rúan szabályozta a közgyógy­ellátási igazolvány kiadásának feltételeit. Jelenleg az egy­személyes háztartások eseté­ben a jövedelemhatár maxi­mumát 8 ezer forintban hatá­rozták meg. A 2-3 vagy több személyes családoknál ennél jóval alacsonyabb az egy főre jutó jövedelemhatár. Az ön- kormányzati rendelet az ala­csony nyugdíjjal rendelkező egyedülállókat sújtja a legjob­ban. A problémát felismerve eb­ben az évben tervezik a szo­ciális rendelet felülvizsgálatát és a közgyógyellátási igazol­vány feltételeinek módosítá­sát. (S. Pap) A Héra alapítvány első akció­jának lebonyolítása nehézsé­gekbe ütközött, mert az önkor­mányzat olyan irányú nyilván­tartással, amit a jogosultság fel­tételeként megszabtak, nem rendelkezett, és jóval kevesebb személy részesülhetett volna támogatásban, ha a cikk nem jelenik meg. A leközölt hír­anyagra sokan jelentkeztek, adataikat nyilvántartásba vette a hivatal. Sajnáljuk, hogy a jó szándékú cikk félreértésre adott okot, amelyért ezúton is elnézést kérünk az alapítvány­tól, illetve a tisztelt olvasóktól. A kaposvári önkormányzat határozata Felügyelő bizottságba csak képviselőt Módosításra szorul a szociális rendelet Szigorú feltételek a közgyógyellátási igazolványnál Nincs újabb - akció a láthatáron

Next

/
Oldalképek
Tartalom