Somogyi Hírlap, 1994. január (5. évfolyam, 1-25. szám)

1994-01-13 / 10. szám

4 SOMOGYI HÍRLAP — GAZDASÁG 1994. január 13., csütörtök Több mint 20 napi tartalékkészlet Nem zárták el az olaj csapot Folyamatos a kőolaj- és a földgázszállítás Válságkezelés a tizenhármaknál Még tartanak a tizenhármak néven ismert nagyvállalatok — a tizenkét iparvállalat és a MÁV — adóskonszolidációs egyeztetései. A tulajdonosok, vagyis az ÁVÜ és az ÁV Rt. arról egyezkednek a bankok­kal, mely hitelek engedhetők el vagy ütemezhetők át, ugyanakkor szükség van a ti­zenhármak korábbi reorgani­zációs terveinek „karbantartá­sára” is. A válságkezelés fel­tehetően nyárig befejeződik. Zalai szántó legdrágábban A jogerősen kijelölt 688 ezer 540 aranykorona értékű — mintegy 56 ezer hektárnyi — területből eddig 510 ezer 245 aranykorona értékben csak­nem 40 ezer hektár talált gaz­dára Zalában. A december végéig megtartott 1077 licit során 20 ezer 949 tulajdonos jutott saját kisbirtokhoz, ame­lyek egynegyede erdőterület. Szántóföldért a legmagasabb összeget a zalaegerszegi ha­tárban fizették: aranykoronán­ként 62 ezer 200 forintot. Hálókocsiban is „utaznak” Az idén várhatóan jelentő­sen terjeszkedik Magyaror­szágon a párizsi, illetve brüs­szeli központú cég, a Wagonlit Travel Nemzetközi Hálókocsi és Idegenforgalmi Társaság. Elsősorban a kongresszusi tu­rizmus magyarországi fejlesz­tésében látnak kedvező üzleti lehetőséget. A cég Magyaror­szágon már több mint 100 év óta jelen van, világhálózata 144 ezer embert foglalkoztat, s több mint 240 ezer szállodai szobát mondhat magáénak. Kevesebb állástalan A most elkészült előrejelzés szerint tovább mérséklődik a munkanélküliség Pest me­gyében: a jelenleg regisztrált 45.200 állástalan lakos száma júniusig két-háromezerrel csökken. A kedvező folyamat főként annak tulajdonítható, hogy a Budapest környéki nagyüzemek felszámolása, a mezőgazdaság átalakulása le­lassult. Ugyanakkor sokan ki­kerülnek a munkanélülieknek kifizetendő járadékból. A Minicipő jó lépés volt Nem szűnt meg a cipőgyár­tás Dunaújvárosban a Junior Cipőgyár felszámolásával: a dolgozók még az elmúlt évben két kft.-t alakítottak, s a fel­számolás alatt levő gyártól bé­relt gépeken és eszközökkel bérmunkát vállaltak. A Mini­cipő Kft.-be tömörült mintegy 120 szakember olasz meg­rendelésre női csizmákat ké­szít. A másik kft.-be tömörült dolgozók ugyancsak olasz megrendelésre gyermek­cipő-felsőrészt készítenek. így mintegy 150 munkahelyet si­került megőrizni a korábbi négyszázból. A PÉBÉGÁZ ára nem szivárog ki A Total csoporthoz tartozó francia Totálgáz kifizette a PÉBÉGÁZ Kereskedelmi Kft. teljes vételárát, az ÁVÜ pedig átruházta a Totálgázra a tár­saság százszázalékos üzlet­részét. A vételár a Totálgáz kérésére üzleti titok. Az 1,3 milliárd forint jegyzett tőkéjű társaság Győr-Moson-Sopron, Vas és Komárom-Esztergom megyékben végzi a propán­bután gázzal való ellátást. (Folytatás az 1. oldalról) Az energiahordozók im­portja továbbra is szerződé­sek alapján történik. Oroszor­szágból az idén — már meg­kötött megállapodás szerint — összesen 4 millió tonna kőola­jat vásárolunk. Ez fedezi az import jelentős részét, ugyanis az összes behozatal 5-5,5 millió tonna körül várható kő­olajból. Ezen túlmenően to­vábbi 1,8 millió tonna kőolajat termelnek ki a magyarországi kutakból. A földgázszállítások ugyan­csak szerződések alapján tör­ténnek. Orenburgból várha­tóan 2,8 milliárd köbméternyi földgázt importál a Mineralim- pex 1994-ben. Az erről szóló megállapodást a partnerek rö­videsen aláírják. Kétmilliárd köbméter földgáz Jamburgból történő szállításáról már meg­született a szerződés. A magyar gáztermelés megközelíti az 5 milliárd köb­métert. Mivel az összes fel- használás 10 milliárd köbmé­ter körül várható az idén, szükség lesz további vásárlá­sokra — fejtette ki a MÓL ille­tékese. Közölte azt is: többek között éppen erről folytatnak tárgyalásokat a héten Moszk­vában a szakemberek orosz partnereikkel. A magyar ener­giaipari küldöttség azért uta­zott Oroszország fővárosába, hogy kialakítsa a két ország közötti hosszú távú együttmű­ködést az olaj, a gáz és a vil­lamosenergiaipar területén — mondotta végezetül József Gábor. 9 ezer bolt már magánkézben Előprivatizáció a belkereskedelemben Csaknem 9 ezer boltot pri­vatizáltak a mintegy 4 éve tartó előprivatizáció során a kiskereskedelemben. A Copint-Datorg összeg­zése szerint a vállalkozóknak mintegy 30 százaléka jutott tu­lajdonhoz, a többi csak az üz­let bérleti jogát szerezhette meg. Az előprivatizált üzletek körében az elmúlt év máju­sáig az önkormányzatok az esetek 57 százalékában nö­velték az eredeti bérleti díja­kat, átlagosan 108 százalék­kal. A vállalkozások összetétele eddig kevéssé módosult. Az üzlet bérleti vagy tulajdonjoga csak az esetek töredékében cserélt gazdát, feltehetőleg az üzletmenet viszonylagos sta­bilitása, vagy méginkább az előprivatizáció óta eltelt rövid idő miatt. A helyiséggazdál­kodási törvény hatására az előprivatizált boltok tulajdono­sainak jó része valószínűleg kicserélődik. Az üzletek többsége egyedi árusítóhely, nem tartozik üz­letlánchoz. Ez arra utal, hogy az előprivatizált boltok több­sége egyéni, vagy családi vál­lalkozás. Egy tulajdonos több hasonló üzletet az esetek egytizedében üzemeltet, s ál­talában 2-5 üzlete van. Akad azonban olyan vállalkozó is, aki 45, sőt 80 üzletet mondhat magáénak. A megkérdezett vállalkozók többsége nem tervezi új üzlet vásárlását, il­letve üzletlánc kialakítását. Az előprivatizáció a vállal­kozásokkal ellentétben nem eredményezte az üzletek pro­filjának jelentős megváltozá­sát. A boltok többsége — csaknem 40 százaléka — eredetileg élelmiszerbolt volt és az is maradt. A felmérés tanúsága sze­rint némileg módosult az-elő­privatizált üzletek stabil partne­reinek köre. Míg 1992-ben az állami vállalatok az esetek mintegy 80 százalékában stabil beszerzési forrásnak számítottak, az elmúlt évben arányuk 63 százalékra csök­kent. Mezőgazdaság és természetvédelem A mezőgazdaság sikere, vagy a természet védelme a fontosabb? Nehéz egyeztetni, rangsorolni feladatainkat. Hogy például a Balatonba ve­zető vizek a tavalyi nyáron nem okoztak újabb tragédiát a tó élővilágában, annak is kö­szönhető: a termelőszövetke­zeteknek és magángazdák­nak egyáltalán nem, vagy csak alig jutott pénzük vegy­szerek szórására. A természetet hát „óvtuk”, de a terméshozamok bizony jócskán elmaradtak a koráb­biaktól. A határt járó emberek érde­kes dolgokra figyelhetnek föl ezekben a napokban. Amíg a földeket korábban úgy szán­tották, hogy a dombról lero­hanó esővíz útját elállják a barázdák, manapság nagyon sok helyütt a hegyoldalnak föl, aztán völgynek le hasítja a ta­lajt az eke. Iszapot, humuszt, trágyalét sodor így az utakra, patakokba az ártatlanul sze­merkélő eső is. A jelenség oka az: a kárpót­lást követően többnyire nem egyeznek meg egymással a licitálásnál egymással rivali­záló gazdák, hogy közösen szántassák birtokukat. Akinek van pénze vetőmagra, gépre, az maga teszi a dolgát. A keskeny, néhol mindössze 10-20 méteres parcellákon azonban megfordulni is alig tud a zetor; megy hát, amerre a szűkén levert határcövekek jelölik útját. Vasárnapi ebédnek persze nem volna túl laktató, ha le­vesként a Balaton, rántott hús helyett a Zselic, desszertnek pedig mondjuk a Dráva-mente védelmének fontosságát „tálalná” a csa­ládfő. Csak a felelőtlenség meg ne ülje a gyomrunkat. Czene Attila 10. Gyermekfelügyelet 1* Készüljön fel a sikerre! Ez a sorozat azért készült, hogy különféle üzleti lehető­ségeket mutasson be ön­nek. Még ha egyet sem vá­laszt ki a következő 100 öt­letből, akkor is segítik for­málni a gondolkodását. Min­denekelőtt arra mutatnak rá, hogyan kezdhet üzleti vállal­kozásba kevés pénzzel vagy éppen tőke nélkül. A legtöbb itt felsorolt üzlet elkezdhető részmunkaidőben is. így fel­építhet egy új üzleti vállalko­zást anélkül, hogy feladná a régi munkáját. Ne feledje, hogy ezek az ötletek sok ezer embert tet­tek Amerikában sikeressé. Célom nem az volt, hogy üz­leti tervet készítsek az ön számára, hanem hogy rövid, egyszerű ötleteket adjak, me­lyeket természetesen át kell tenni a magyar gyakorlatba. Gondolja át hogyan csinál­hatja ön másképp, mint a többiek! A hamburger is egy egyszerű ötlet, mégis vannak cégek, amelyek világsikert arattak vele. Frank Aponyi Egyre nagyobb az igény a hagyományos óvodákon kívül egyéb gyermekmegőrző in­tézmények létrehozására. Egy ilyen vállalkozáshoz sincs sok mindenre szükség. Mielőtt azonban belefogna, meg kell szereznie a szükséges enge­délyeket. Meg kell kötnie a megfelelő biztosításokat. Biz­tosítania kell egy olyan helyet, például saját lakását, ahol kö­rülbelül 10 gyereket megfele­lően el tud helyezni. Szerezzen be mesekönyve­ket és rengeteg játékot, benti és kinti foglalkozásra egyaránt! Ezután először forduljon azok­hoz az ismerőseihez, akiknek gyermekei vannak, valamint a környéken lakó mamákhoz! Majd tegyen közzé hirdetést egy újságban! Számolja ki, hogy mennyi díjat kér egy gyermekért óránként, illetve egy napra! Égész napos felügyelet ese­tén az anyák reggel hozzák be gyermekeiket, és délután mennek értük, úgy, mint az óvodában. Ami az étkezést il­leti, két megoldás lehetséges. Az egyik az, hogy ön ad ebédet és uzsonnát a gyerekeknek, a másik az, hogy minden szülő visz egy csomag ennivalót a saját gyerekének. Bár első hal­lásra ez utóbbi megoldás fur­csának tűnhet, Amerikában nagyon beválik. Természetesen ezt a mun­kát csak akkor vállalhatja, ha szereti a gyerekeket, van tü­relme hozzájuk, és valameny- nyire ért is a nyelvükön, hiszen nem könnyű egy csapat gye­rekre egész nap vigyázni, meg­felelő elfoglaltságot biztosítani nekik. Ha ez az ötlet beválik, és sok érdeklődő jelentkezik, aki­ket már nem tud saját lakásá­ban fogadni, kialakíthat több gyermekfelügyeleti központot, ahol az ön munkatársai vagyis már anyukák dolgoznak az ön irányításával. A dolognak az a lényege, hogy tegye vonzóvá az ön által kínált lehetőséget az anyukáknak, a programok minőségét illetően és anyagi­lag is. Amikor elkezdi ezt a tevé­kenységet, legyen nyitott min­den lehetőségre és igényre. Ha valaki csak addig akarja otthagyni gyermekét, amíg elmegy bevásárolni, vagy egy üzleti találkozásra, vállalja el ezt is, és meglátja, hogy ha­mar híre megy az új vállalko­zásnak. Mindez az anyagi előny mellett határtalan örö­met is szerezhet önnek, ha szereti a gyerekeket. (Folytatjuk) Szeretne On több pénzt csinálni? Jöjjön el az American Business School kétnapos eladástechnikai tanfolyamai valamelyikére! Mint a Somogyi Hírlap olvasója kedvezményt kap és megismerkedik más üzlettulajdonosokkal, vállalat- vezetőkkel, manaegerekkel, üzletkötőkkel, kereskedőkkel, azaz vállalkozókkal vagy leendő vállalkozókkal. Még ma kérjen részletes tájékoztatót programjainkról! American Business School: 112 Budapest Goldmark K. u. 14. Telefon: 15-53-161; 17-51-477; (9-16 óráig). Fax.: 15-51-524 Csincsilla kölykök A kaposvári Black Star Kft Éva Csincsilla farmján 600 darab csincsillát tartanak. Ebből 200 a tenyészállatok száma, melyek közvetlenül az amerikai Pennsylvániából származnak. A kft tenyészállatok értékesítésével és prémtermeléssel foglalkozik. Képünkön a farm egyik büszkesége látható. Mérséklődött az állatállomány fogyása Lassuló ütemben ugyan, de folytatódott tavaly az állatál­lomány csökkenése, tűnik ki a megyei földművelésügyi hivata­lok összegzéséből. Ennek okai: az aszály okozta magas takar­mányköltségek, az ingadozó és általában alacsony felvásárlási árak, valamint az elszállított álla­tokért való késedelmes fizetés. A szarvasmarha-tenyésztésre kedvező hatást gyakorolt a tej, a vágómarha és a vemhes üsző iránti kereslet, s így javultak a felvásárlási árak. A juhtenyész- tőknek kedvező volt a bárányke­reslet és az emelkedő átvételi ár. Mindezt összevetve a szak­emberek szerint az állattenyész­tési ágazatok konszolidációja csak abban az esetben valósít­ható meg, amennyiben az állat- tenyésztési törvény gyorsan életbe lép. i

Next

/
Oldalképek
Tartalom