Somogyi Hírlap, 1994. január (5. évfolyam, 1-25. szám)

1994-01-13 / 10. szám

1994. január 13., csütörtök SOMOGYI HÍRLAP — MEGYEI KÖRKÉP 3 Új helyen az üzemegészségügy A kórházból a rendelőinté­zetbe költözött az üzem­egészségügyi rendelő. Hol­naptól a Kaposvár, Petőfi tér 4. szám alatt, a második eme­leten fogadják a munkaköri és a hivatásos gépkocsivezetői alkalmasság megállapítása miatt vizsgálatra jelentkező­ket, és azokat, akik hivatásból viselnek lőfegyvert és ugyan­csak vizsgálatra kötelezettek. T örténelemtanárok továbbképzése Dr. Gergely Jenő, a buda­pesti Eötvös Loránd Tudomá- nyegyetem egyetemi tanára volt a Somogy Megyei Peda­gógiai Intézet vendége. A tör­ténelemtanároknak szerve­zett továbbképzésen Az egy­ház és az állam Magyaror­szágon 1945 után címmel tar­tott előadást tegnap délelőtt Kaposváron. Gáz százötven zimányi családnak Csaknem 13 millió forintos költséggel épül, és várhatóan a hónap végére, de legkésőbb február elejére elkészül a ve­zetékes gáz Zimányban. A be­ruházás végeztével a kétszáz­tíz zimányi családból százöt­ven jut gázszolgáltatáshoz, a közműhozzájárulás családon­ként 40 ezer forintra jött ki. Az önkormányzat 6,5 millió forin­tot áldozott az áthúzódó beru­házásra. Az őrei önkormány­zatnak 1,6 milliót fizetett Zi- mány, lévén a Taszártól meg­épített gerincvezetékhez hozzá kellett járulniuk. Az ere­detileg november 15-ére ter­vezett átadás az időjárás miatt hiúsult meg. A köz hasznára Patalomban Január elsejétől három köz­hasznú munkás alkalmazá­sára kapott lehetőséget Pata­lom önkormányzata. A négy­száz lakosú község nincs könnyű helyzetben, mivel la­kosainak több mint fele nyug­díjas, a munkaképes korúak között pedig sok a munkanél­küli. Az állástalanok számára jelenthet megoldást el­sősorban a közhasznú mun­kára való alkalmazás. Új telepre vár a szemét Fonó és Kaposkeresztúr várhatóan új szeméttelep kia­lakítására kényszerül, ugyanis a községek jelenlegi szemét­telepei nem felelnek meg az új környezetvédelmi törvény adta elvárásoknak. Alternatíva még, hogy a KVG Rt-vel köt­nek szerződést, s ők szállítják el a két község hulladékát. Éjszaka járnak suliba a betörők A betöréses lopás kísérlete maradt csupán az a bűncse­lekmény, amelyet hétfőről keddre virradó éjszaka követ­tek el ismeretlen tettesek a kaposváron Petőfi általános iskolában. Az egyik tanterem ablakát befeszítve jutottak be az épületbe, ahol a gondnoki iroda rácsai kifogtak a tettese­ken, nem tudták feltörni. Eztán egy olyan teremben kötöttek ki, ahol értékes oktatási se­gédeszközöket találtak, ám el semmit nem vittek. Feltételez­hetően valami zavarta az is­meretlen elkövetőket, ezért távoztak üres kézzel, kaptuk a tájékoztatást a városi rendőr- kapitányság bűnügyi osztályá­ról. Kár tehát csak a be­hatoláskor megrongálódott ablakban keletkezett. MÉLYPONTON A DOLGOZÓK BIZALMA Beteg a hangulat az egészségügyben Pénz van, de még nem tudni, hogy mire Közúti katasztrófa Taszárnál 10 halott, 17 sérült Egy életveszélyes, hat súlyos és tíz könnyű sérült - A pótkocsi rakománya kettészelte a buszt - Éjszakába nyúlt az áldozatok azo­nosítása - A belügyminiszter a késő esti órákban katasztrófa helyszínére indult A szétroncsolódott vezetőfülke Fotók: Csobod Péter (Folytatás az 1. oldalról) A törvény végrehajtásához alapul szolgáló és a TÁKISZ által kezdeményezett, dolgo­zókra lebontott, részletes „anamnézisek” elemzése azonban még folyik. Arra nézve is csak találgathatunk, hogy a béremeléshez szüksé­ges központi pénzforrás bizto- sított-e. A népjóléti tárca kép­viselőinek több fórumon el- monda: ez a többletforrás megvan s mintegy 35 milliárd forintot tesz ki. Véleményük szerint, ennek az összegnek a fele — körülbelül 17,5 milliárd forint — fordítható — elvben — a béremelésre. Dr. Orbán Istvánná az EDDSZ somogy megyei tit­kára elmondta: nagyon várják, hogy az alapbér emelésén túl a három műszakban és az egészségre ártalmas munka­körben dolgozóknak valamint a vezetőknek, a nyelvvizsgá­val rendelkezőknek és a gép­kocsivezetőknek is megad­hassák az ígért pótlékot. Az ideális az lenne, ha az bérek alapszorzója növekedhetne nagyobb arányban, mert ez magával vonná a többi kate­gória részarányos emelkedé­sét. Előfordulhat azonban — bár az új közalkalmazotti bér­besorolás differenciáltan veszi figyelembe a magasabb isko­lai végzettséget — hogy aki­nek a minimálbére már most magasabb a besorolás szerin­tinél, az nem kap differenciált bért. Aki azonban nem éri el a minimumot, az pluszban meg­kapja a régi és új besorolása közötti különbözetet. Somogybán az önkormány­zatok maximális készséget mutatnak arra, hogy — bár kölcsönök révén — de bizto­sítsák a fönntartásukban mű­ködő intézmények plusz pénz­igényét. A tb által finanszíro­zott intézményeknek azonban a tb kell, hogy biztosítsa ugyanezt. Az ígéret erre is megvan, mégis ott bujkál a fé­lelem a kórházak berkeiben: mi lesz ha megint önerőből és az ellátás rovására tudják csak ezt előteremteni. — Az egészségügyi dolgo­zók hangulata tovább romlik. Az EDDSZ ragaszkodik a közalkalmazotti törvényben előírtak betartásához. Ha ez mégsem így történne és a dolgozók sztrájkkal kívánná­nak érvényt szerezni követe­lésüknek, azt az EDDSZ a megfelelő korlátok betartásá­val támogatná — mondta a megyei titkár. Várnai Ágnes Úszik az igali fürdő (Folytatás az 1. oldalról) Ezt azzal indokolják, hogy a Comark kft-vel kötött adásvé­teli és üzemeltetési szerző­dést, amelynek eredménye­képpen a fürdő területén levő épületek a kft tulajdonába ke­rültek — a cég megsértette, ezáltal a tulajdonjog — szer­ződés szerint — visszaszáll az önkormányzatra. Tóth Katalin, a Comark Kft ügyvezető igazgatójának le­vele szerint viszont az övék a fürdő, vagyis inkább az Inter- therm kft-é, amelynek decem­ber 31-ével eladták a felépít­ményi ingatlanok tulajdonjo­gát. Ha ez így van, akkor ja­nuár 1-jétől az Intertherm kft üzemelteti a fürdőt. Az ügyve­zető igazgató szerint az ön- kormányzat nem vonhatja meg a fürdő üzemeltetési jogát, s nem utasíthatják a fürdő veze­tőjét sem a bevételek átadá­sára, sem pedig az üzemelte­téssel kapcsolatos peranyag­hoz szükséges iratok gyűjté­sére. Pozsár Sándor fürdővezető úgy tudja, hogy neki és mun­katársainak továbbra is a Co­mark kft a munkáltatója, bár egyelőre az ügyvezető igazga­tót ő sem éri el. A polgármes­ter utasításait nem hajtja végre, annál is inkább, mivel azok egymásnak is ellentmon­danak. Az ügyet tovább bonyolítja, hogy egy igazságügyi szakértő — dr. Schiller Pál — vélemé­nye alapján a fedett fürdő tető- szerkezetét életveszélyesnek minősítette Igái, Ráksi, Kazsok körjegyzője. Határozatában tegnaptól bezáratta a fürdőt, s úgy intézkedett, hogy a fedett fürdő területére még a dolgo­zók sem léphetnek be. Tegnap Herczegné Szél Edit polgármester, a polgár- mesteri hivataltól kapott infor­máció szerint vidéken tartózko­dott. Az alpolgármester sza­badságon volt. A közjegyzőt he­lyettesítő Fülöp László pedig elmondta: nem ismeri olyan részletességgel az ügyet, hogy nyilatkozzon a Somogyi Hírlap­nak. (Lengyel) Az első feltételezések sze­rint egy Kaposvárról jövő Liaz nehézpótkocsis kamion fém­lemezekkel teli vontatmánya tért át a menetirány szerinti bal oldalra. A Dombóvárról a somogyi megyeszékhelyre közlekedő menetrend szerinti busz vezetője már nem tudta kivédeni a végzetes ütközést. A pótkocsi a busz bal első sarkát találta telibe, a szerel­vényről lezúduló fémlemezek pedig szabályosan lenyírták a busz bal oldalát. Az első ülé­seken és a hátul utazók több­sége sem élte túl a tragédiát. A 61-es főutat még az eset után több órával is alkatrész törmelékek, vér és üvegszi­lánkok borították. A mentők, a rendőrség és tűzoltók is nagy erőkkel vonultak a helyszínre. A megyei tűzoltóparancsnok­ság katasztrófa-brigádja se­gítségével az összegyűrődött roncsokat hidegvágóval bon­tották szét, hogy a holttesteket ki tudják emelni a buszból. Sinkovics Ferenc, a megyei rendőr-főkapitányság közle­kedési osztályvezetőjének irányításával kezdték meg a rendőrök a helyszínelést. Meghallgatták a teherautó ve­zetőjét, annak a személy­autónak a sofőrjét, ame­lyet a kisodródott pótkocsi szintén eltalált, azt azonban még nem tudni, hogy a busz vezetője is a halottak között van-e? Kilenc óra előtt néhány perccel dr. Szerémy György, a megyei mentőszervezet ve­zető főorvosa arról tájékoz­tatta lapunkat, hogy a mentők tizenhét sérültet szállítottak a kaposvári kórházba, akik kö­zül hat volt súlyos állapotban. A kórháztól kapott tájékozta­tás szerint egyikük állapota válságos. Tizen könyebben sérültek. Az áldozatok között volt egy katonatiszt, egy rendőr, egy sorkatona és egy amerikai állampolgár. Neveket azonban nem tudtak közölni, mivel az áldozatok azonosí­tása lapzártakor még tartott. Este tíz órakor Kónya Imre belügyminiszter is a hely­színre érkezett. Barna Zsolt Olajozott fejlődés Az amerikai Houstontól az oroszországi Tengizig (Folytatás az 1. oldalról) — A hazai piac sorvadása és a külföldi recesszió nehéz hely­zetbe hozta cégünket — mondta Horváth Tibor vezér- igazgató. — Az a gárda azon­ban, amely a tavalyi évben több, mint százmillió forintért végzett németországi munkát s itthon is 130 millió forintos nye­reséget ért el, jogosan számít­hat további megrendelésekre. Az amerikai Houstonban jelen­leg öt szakemberünket képezik ki automata hegesztésre; ezt az új technológiát valószínűleg német és portugál munkákkal tudjuk majd hasznosítani. Tő­lünk kértek segítséget Tengiz- ből és egy marokkói szerző­désre 15 világcég mellett mi is beadtuk a pályázatunkat. Köz­ben kuvaiti és török munkákról tárgyalunk. A szakágazatok értékelését követően beszélt az idei kilátá­sokról is. Eszerint örvendetes tény, hogy a csővezeték-építés egy 350 miliő forintos megren­delésen dolgozik, mely az első negyedévben leköti a kapacitá­sukat. Ilyen kedvezően állítólag soha nem kezdődött az esz­tendő a cégnél. Horváth Tibor szólt a gondokról is. A dolgozók egy része úgy véli, hogy a le­pusztult gépparkkal nem lehet új feladatokat vállalni, de a fej­lesztéseket a cégvezető szerint a piaci háttérhez kell igazítani. Legfontosabb a termelést szol­gáló beruházások megvalósí­tása, ami a befektetett pénzek leggyorsabb megtérülését szol­gálja. Fejlesztésre idén mintegy 70-75 millió forintot fordítanak, ami az amortizáció mértékének felel meg. Korrupciós ügyek is ingerelték a dolgozókat év köz­ben — a visszaélések felmen­tésekkel értek véget. Az új fel­adatok egyébként is új struktú­rát követeltek; az átszervezé­sek során két igazgatóságot alapítottak. — El kell felejteni azt a torz kérdést, hogy ki kit tart el — hangsúlyozta Horváth Tibor ve­zérigazgató. — Az egyéni mun­kavállalók ma sokkal sérüléke­nyebbek, mint korábban. A ve­zetők szerzik a munkát, ők ad­ják el a termékeket, felelőssé­gük megnövekedett. — Aztán mire mennének nél­külünk? — súgta szomszédjá­nak a mögöttem álló munkás, egy alacsony, barna hajú hölgy. Ezekben a pillanatokban nem­csak amiatt forrósodott fel a le­vegő, mert egy zárt műhely- csarnokba gyűlt össze a több­száz dolgozó. Márciusban jelenik meg a pá­lyázat kiírása, minekután kez­dődhet a cég privatizációja. Az elképzelések szerint a tulajdon 49 százaléka marad az államé, a többi részt eladja, s ebből a dolgozók és a vezetők is vásá­rolhatnak majd. Horváth Tibor­nak az ÁVU vezetése meg­ígérte, hogy nem adják el a KVV-t olyan külföldinek, akinek a tevékenység elsorvasztása lenne a cél. Örömteli hír, hogy — a munkanélküliektől hem­zsegő Balaton-parton — meg­tartották dolgozóikat, s ebben az évben — az eredménytől függően — 15 százalékos vagy nagyobb bérfejlesztést tervez­nek. A dolgozókat ösztönözni szeretnék arra, hogy takaré­koskodjanak idejükkel és a fel­használt nyersanyaggal; az ez­által képződött megtakarítást bérre költenék. Az ígéret szerint a vezetők prémiumát befa­gyasszák. Czene Attila Hamis márkát találtak a kaposvári OTP-ben Kaposváron az OTP helyi fiókjában L. Constantin 19 éves román állampolgár egy hamis német 100 márkást akart beváltani. Elmondása szerint a ha­mis pénzt Romániában vá­sárolta. A rendőrség eljárást indított ismeretlen hamisító ellen. A lezúduló fémlemezek kettészelték az autóbuszt

Next

/
Oldalképek
Tartalom