Somogyi Hírlap, 1994. január (5. évfolyam, 1-25. szám)

1994-01-13 / 10. szám

2 SOMOGYI HÍRLAP — HAZÁNK ÉS A NAGYVILÁG 1994. január 13., csütörtök Sikeres fejéri privatizációk A székesfehérvári Al- coa-Köfém Kft, valamint a Fe- jértej-Parmalat Rt példája azt igazolja, hogy a sikeres priva­tizáció stabilizálja a munkahe­lyeket, a termelési technológia fejlesztését és korszerű, ex­portképes termékek előállítá­sát teszi lehetővé. Egyebek között ezt hangoztatta Szabó Tamás, a privatizációért fele­lős miniszter tegnap Székes­fehérvárott, a két üzemben tett látogatását követően. El­mondta, hogy a magánosítás eredményeként három év alatt több mint 200 millió dollár ér­tékű fejlesztést hajtottak végre Fejér megyében. T unéziai-magyar megállapodás Biszterszky Elemér műve­lődési és közoktatási államtit­kár a tunéziai kulturális minisz­ter meghívására hivatalos lá­togatást tett Tunéziában. Alá­írta az 1966. évi kétoldalú kul­turális és műszaki-tudomá­nyos megállapodás 1994-95-ös munkatervét. Sevardnadze Ankarában Kétnapos hivatalos látoga­tásra tegnap Ankarába érke­zett Eduard Sevardnadze grúz elnök, hogy a két ország közti kapcsolatok erősítéséről tár­gyaljon. Szerdán Süleyman Demirel török államfővel, ké­sőbb a parlament elnökével és Tansu Ciller kormányfővel ta­lálkozik. Ma gazdasági, ke­reskedelmi, valamint a bizton­ságról, így a csempészbandák hattársértéseinek megelőzé­séről szóló kétoldalú egyez­ményt írnak alá. Jelcin-Suskevics találkozó Kétoldalú barátsági- és együttműködési megállapo­dás aláírása mellett foglalt ál­lást Borisz Jelcin és Sztanyi- szlav Suskevics fehérorosz ál­lamfő. Suskevics a moszkvai csúcstalálkozó előtt érkezett tegnap villámlátogatásra az orosz fővárosba. A Kremlben folytatott megbeszéléseken mindenekelőtt a két ország gazdasági együttműködésé­ről, illetve a tervezett gazda­sági szövetségről volt szó. Orosz fegyverek megsemmisítése Az Egyesült Államok segít­séget nyújt Oroszországnak 44 ezer tonna vegyi fegyver megsemmisítéséhez. Az ame­rikai kongresszus fegyveres erők bizottságának tagjai teg­nap bejelentették, hogy az orosz kormány elfogadta az erre vonatkozó amerikai aján­latot. A megállapodás értel­mében Az Egyesült Államok pénzügyi támogatást nyújt, amelyből Oroszország kiépíti a vegyi fegyverek megsemmi­sítéséhez szükséges labora­tóriumokat és technikát. Harckocsik Angola felé A dél-angliai Portsmouth ki­kötőjében a brit vámhatóság feltartóztatott egy német te- herhajót, amely orosz harcko­csikkal és ágyúkkal megrakva Angolába akart továbbindulni-. Az angolai kormánynak szánt fegyverszállítmányokra nincs embargó, de tilos fegyvert szállítani a kormányellenes UNITA szervezetnek. A hajó — útiokmányai szerint — me­zőgazdasági gépeket szállít, úgyhogy nem tudni, ki a rako­mány címzettje: a kormány, vagy az UNITA. MAGYAR-AMERIKAI KÉTOLDALÚ TÁRGYALÁS / Göncz Árpád, Boross Péter és Jeszenszky Géza megbeszélése Bili Clinton amerikai elnökkel Budapest üdvözli a „Partnerség a békéért” javaslatot (Folytatás az 1. oldalról) Mint Herman János ma­gyar külügyi szóvivő a csak­nem egyórás találkozó után elmondta, Clinton elnök megerősítette: az Egyesült Államok nagy figyelmet for­dít erre a térségre, amelynek biztonsága Washingtonnak és a NATO-nak is fontos. A magyar küldöttség kifejtette: Budapest üdvözli a „Part­nerség a békéért” elneve­zésű javaslatot, s kész arra, hogy tevékeny módon részt vegyen a békepartnerségi folyamatban. Clinton szólt arról is: a biztonság nem egyszerűen katonai kérdés, hanem politikai és gazda­sági kérdés is. Az Egyesült Államok fontosnak tartja, hogy segítse a térség, s ezen belül Magyarország gazdasági fejlődését. Szintén szó esett a talál­kozón a délszláv válságról. „Ezt fontosnak tartom, mert így az amerikai vezetés a magyar küldöttségtől közvet­len tájékoztatást kapott arról, hogy egy szomszédos or­szág hogyan látja a délszláv válság rendezése érdeké­ben eddig tett erőfeszítése­ket, mit tart kívánatosnak az elkövetkező időszakban” — mondta Clinton. Végezetül a magyar kül­ügyi szóvivő kitért arra, hogy az amerikai elnök a találko­zón nagyra értékelte a ma­gyarországi demokrácia szi­lárdságát. Washington en­nek bizonyítékaként értékeli, hogy simán és gyorsan le­zajlott az új miniszterelnök megválasztása. Menesztették Kosa Ferenc vezérigazgatót Bomlik a Ka-hyb Nemcsak az rt jövője, múltja is bizonytalan (Folytatás az 1. oldalról) Más forrásból származó in­formációink szerint a fajta­fenntartással kapcsolatos te­vékenységi kört visszavette, vagy vissza készül venni a Pannon Agrártudományi Egyetem, mert csak akkor látja biztosítottnak a Ka-hyb jövőjét, ha a kaposvári állatte­nyésztési karán folyik tovább a fajtafenntartással kapcsola­tos genetikai tevékenység. A „karcsúsítás” oda veze­tett, hogy a rt-nek nem maradt feladata. Ezért aztán egyre többen vélekednek úgy, hogy nemcsak a vezérigazgatói széknek, hanem a Ka-hyb Rt-nek is megszámláltak a napjai. Kosa Ferenc vezérigazgató menesztését megelőzően a közgyűlés új igazgatóságot és felügyelőbizottságot vá­lasztott. Az igazgatóság egyik döntése szerint felül kellene vizsgálni az elmúlt évek tevé­kenységét, gazdálkodását. Volt, aki ezt a múltban történő vájkálásnak minősítette, amely nem oldja meg a Ka-hyb Rt bizonytalan jövőjét. Kosa Ferencet lapzártáig nem sikerült elérni. A Ka-hyb Rt titkárságán kérdésünkre azt felelték, hogy a vezérigaz­gató szabadságon van. Má­sok úgy vélik: azt követően ment „szabadságra”, hogy fel­vette a felmondással együtt­járó végkielégítést. Nehéz a pálya a vasúton Schamschula György, a köz­lekedési tárca vezetője tegnap ismertette a három reprezenta­tív vasúti szakszervezet képvi­selőivel azon döntésének indo­kait, mellyel Berényi Jánost, a GYSEV vezérigazgatóját mi­niszteri biztosnak nevezte ki a MÁV Rt élére. A miniszter a megbeszélésen szólt arról, hogy a részvénytársaság jelenlegi vezérigazgatóját, Csárádi Já­nost jó műszaki szakembernek tartja, ám a likviditási gondokkal küzdő társaság működőképes­ségének fenntartásához egy vál­lalkozó, kereskedő szemléletű vasútra van szükség. Arra a kérdésre, hogy mi tör­ténik majd abban az esetben, ha a vezérigazgató és a miniszteri biztos véleménye eltér egymás­tól, a miniszter elmondta: Beré­nyi megbízatása magában fog­lalja a társaságot felügyelő mi­niszter valamennyi jogkörét. Pályázati felhívás A Kertészek és Kertbarátok Országos Szövetsége, a Föld­művelésügyi Minisztérium, a Szabad Föld, a Falutévé, a Fa­lurádió és a Kerti Kalendárium Szerkesztősége 1994. január elejétől pályázatot hirdet I. Országos kert-vetélkedő címmel árutermelő kerté­szek és kertbarátok részére. A fővédnök: dr. Szabó János földművelésügyi miniszter A vetélkedő célja a minő­ségi termelésre való ösztön­zés, az Európai Közöspiac minőségi követelményeinek elérése, a példamutató kerté­szek felkutatása, tevékenysé­gük bemutatása. Minden saját kertjét művelő vagy a kertet tartósan bérlő személy jelent­kezhet. A pályázat benyújtá­sának, a névsorba kerülésnek az alapfeltétele a pályázati felhívásra való szabályos je­lentkezés, amelyhez a követ­kezőket kérjük közölni (lehető­leg gépírással): 1. A jelentkező neve, pontos címe (ha van, telefonszáma), a kert címé, mérete. 2. A kertben termesztett nö­vények, fajták megnevezése az elfoglalt terület nagysága. 3. A termesztési módszer (módszerek) rövid leírása, is­mertetése. 4. Az alkalmazott növény- védelmi technológia (rovar-, gomba-, gyomirtószerek, bio­lógiai védekezés), táp­anyag-utánpótlás, műtrágyák, szervestrágyák, termésnö­velő, a szabályozó anyagok felsorolása, a kijuttatás módja, eszközei. 5. A termés eredményeinek ismertetése növényenként, fajtánként. 6. A kertben megtermelt termékek hasznosításának, értékesítésének módja. Az írásos pályázat fontos és nélkülözhetetlen kiegészítője a fekete-fehér vagy színes fénykép küldése a kertről 3 al­kalommal: 1. A magvetés kezelése utáni állapot, szőlő és gyü­mölcs esetében a lombnélküli, metszett állapot). 2. A termés kötődése utáni állapot. 3. A termés betakarítása előtti állapot. A kiértékelés 3 lépcsős: a kertész és a kertbarát körök vezetői, tagjai végzik az előbí- rálatot, majd a Földművelésü­gyi Minisztérium megyei föld­művelésügyi hivatalainak kertész referensei a megyei kertészeti vezetők, a körök, klubok vezetői segítségével végzik a középbírálatot, s ez­után a beérkezett javaslatok, a helyszíni szemle észrevételei alapján a főzsűri dönt, hogy ki kapja a díjakat az árutermelő kertész és kertbarát kategóriá­ban. A díjak: a Földművelésügyi Minisztérium Nagydíjai, a Ker­tészek és Kertbarátok Orszá­gos Szövetsége, a Szabad Föld, a Falutévé, a Kerti Ka­lendárium, az I. Országos Kert-vetélkedőt támogató szervezetek, cégek, vállalatok díjai (kerti kisgépek, eszkö­zök, környezetkímélő növény­védőszerek, szakkönyvek stb.) Az I. Országos Kert-vetél­kedő díjainak ünnepélyes át­adására 1994 decemberében a Földművelésügyi Minisztéri­umban kerül sor. Várjuk jelentkezésüket a következő címen: Földműve­lésügyi Minisztérium Sajtó Önálló Osztály, dr. Szent Mik- lóssy Ferenc 1860 Budapest V. Kossuth Lajos tér 11. A le­vélre kérjük ráírni: I. Országos Kert-vetélkedő pályázat. Jelentkezési határidő: 1994. március 31. Tisztelt Olvasó! Tájékoztatjuk lapterjesztő ügynökségeink címéről és telefonszámáról. Tesszük ezt azért, mert az előfize­téssel és a kézbesítéssel kapcsolatos észrevételeiket ők intézik el a leggyorsab­ban. Természetesen kiadónk terjesztési osztálya is kész­séggel ad felvilágosítást és fogadja a panaszokat a 82/423-213-as kaposvári te­lefonszámon. A Somogyi Hírlapot ter­jesztő ügynökségek: Balatonlelle és környéke: Molnár Géza, Balatonlelle, Rákóczi u. 60/4. Tel: 85/351-784. Balatonlelle-Balatonbog­lár-Fonyód-Balatonfeny­ves-Lengyeltóti-Nikla-So­mogfajsz-Somogyvár-Sző­lősgyörök-Látrány-Gamás útvonalon. Csurgó és környéke: Varga Imréné, Csurgó, Kert u. 47. Tel: 207. Csurgó-Zákány-Őrtilos- Inke-Nemesdéd-Varászló- Berzence útvonalon. Barcs és környéke: Men- döl József, Barcs, Dr. Piszár A. u. 10. Tel: 82/463-336. Barcs-Komlósd-So- mogyudvarhely-Vízvár- Babócsa-Somogytarnóca- Darány-Lakócsa útvonalon. Kaposvár város: Kovács Sándor, Kaposvár, Petőfi u. 31. Tel: 82/313-234. Kaposvár I. sz. körzet: Kovács Sándor, Kaposvár, Petőfi u. 31. Tel: 82/313- 234. Toponár-Zimány-lgal­Gölle-Baté-Csoma-Szent­balázs-Bőszénfa-Szenna útvonalon. Kaposvár II. sz. körzet: Lantos és Társa Bt, Kapos­vár, Arany János u. 2. Tel: 82/418-138. Kaposmérő-Nagybajom- -Csököly-Kadarkút-Ho- mokszentgyörgy-Szulok- Bárdudvarnok útvonalon. Kaposvár III. sz. körzet: Petrol Coop Bt, Kaposvár, Temesvári u. 13. Tel: 82£319-364. Kaposfüred-Juta-So- mogysárd-Bodrog-Oszto- pán-Somogyjád-Magyar- egres-Mernye-Ecseny- Szentgáloskér útvonalon. Marcali és környéke: Vá­rosépítő Szóig. Kft, Marcali, Kossuth u. 74. Tel: 85/312- 611. Marcali-Böhönye-Két- hely-Balatonszentgyörgy- Balatonberény-Sávoly- Somogysimonyi-T apsony útvonalon. Nagyatád és környéke: Kolics József, Nagyatád, Jókai u. 6/a. Tel: 82/352- 051. N agyatád-Somogyszob- Segesd-Kutas-Lábod- Görgeteg-Háromfa-T arany útvonalon. Siófok és környéke: Rad- ványi László, Siófok, Wes­selényi u. 57. Tel: 84/312- 613. Siófok-Kiliti-Balatonend- réd-Balatonföldvár-Pusz- taszemes-Balatonszárszó- Kötcse-Balatonszemes- Karád-Andocs útvonalon. Tab és környéke: Péterffy Árpád, Tab, Kossuth u. 128. Tel: 84/320-983. T ab-Balatonszabadi- Ságvár-Nagyberény-Be- degkér-Kapoly-Somogy- meggyes-Nágocs-Török- koppány-Kisbárapáti útvo­nalon. ............;...............................pc.............................................. M egrendelőlap Kérem a Somogyi Hírlap díjbeszedő kézbesítő­jét, hogy keressen fel a következő címen Név:............................................................................. Cím: hogy február 1-jétől előfizethessem a Somogyi Hírlapot. □ egy hónapra 375 forintért □ negyed évre 1125 forintért □ félévre 2250 forintért □ egy évre 4140 forintért (Kérjük a megfelelő négyzetet megjelölni.) Kérjük, hogy az itt közölt megrendelőlapot küld­jék vissza postafordultával a Somogyi Hírlap 7401 Kaposvár, Pf. 31. címre, amelyre postabélyeget nem kell ragasztani. A borítékra írják rá: Terjesz­tés. A levél beérkezése után soronkívül keressük föl a megrendelőket. 4

Next

/
Oldalképek
Tartalom