Somogyi Hírlap, 1993. október (4. évfolyam, 229-253. szám)
1993-10-22 / 247. szám
1993. október 22., péntek SOMOGYI HÍRLAP — MEGYEI KÖRKÉP 3 Az Alpok-Adria új szerepe Híd helyett gazdasági kapocs 300 résztvevő az üzletember találkozón — EXPO-börze is lesz (Folytatás az 1. oldalról) A konferenciának három fontos célja lesz — mondta dr. Jákli Péter. Tovább erősíteni a mostanában ismét előtérbe kerülő régió-szemléletet azzal, hogy közösen dolgoznak ki terveket, oldanak meg olyan problémákat, amelyek nehezítik a gazdasági kapcsolatokat. Jó példa erre az a Regionális Fejlesztési Alapítvány, melyet Somogy, Zala, Tolna és Baranya megye hozott létre azzal a céllal, hogy a Dél-dunántúli régiót gazdaságilag minél jobban „helyzetbe hozzák”. Az alapítvány kuratóriuma 29-én ül össze először. A gazdasági fejlesztés terve az Alpok Adria régióra is igaz. Az elnöki funkciót betöltő Somogy megye vállalta, hogy ezen a konferencián felveti azokat a problémákat, melyek nehezítik az együttműködést, és amelyeket szakértők bevonásával a következő évben meg kívánnak oldani. Úgy szeretnénk továbbadni az elnöki tisztet — mondta a főjegyző — hogy a gazdasági együttműködés terén eredményeket értünk el. A programokat megismerve erre valóban kiváló alkalom lesz a konferencia. Szerda este az első találkozáson már megkezdődik az érdemi munka, amikor Barsiné Pataki Etelka címzetes államtitkár, az Expo kormánybiztosa és a házigazda dr. Gyenesei István „vezetésével” találkoznak és beszélgetnek egymással a résztvevő előadók, vendégek és meghívottak. Csütörtök lesz az EXPO-nap, amikor a kormánybiztosasszony tájékoztatást ad a szervezés jelenlegi állapotáról. A fő téma természetesen az lesz, hogy Somogy illetve a régiók és általában a vidék miként tud kapcsolódni az 1996-os rendezvényhez. Előadást tart Gyenesei István arról, hogy készül Somogy a Világkiállításra, és ugyanezt elmondja Tolna megyéről a megyei közgyűlés alelnöke. A plenáris ülés után három szekcióban— település, idegenforgalom, kultúra — folytatódnak a megbeszélések, miközben 1art majd az EXPO-börze. Pénteken az Alpok Adria gazdasági konferencia nyitóelőadását Kádár Béla külgazdasági miniszter tartja, amit számos, a régió gazdaságát érintő előadás követ. Aznap délután is lesznek szekcióülések, banki, kereskedelmi és infrastruktúra-fejlesztési témakörökben. Eközben azonban zajlik majd a négy nap talán legtöbb embert vonzó része, az üzletember találkozó. Erre több száz meghívót küldtek szét a szervezők, s az eddigi regisztráció szerint közel háromszáz cég képviselője lesz jelen, közülük hatvanan külföldről érkeznek. A tevékenységük illetve érdeklődésük alapján számítógép „hozza össze” majd a személyes találkozókat, melyek sikeréhez a rendezők minden segítséget megadnak. Lesznek külön helyiségek a tárgyalásokhoz, szükség esetén tolmácsok és külön hostessek is rendelkezésre állnak majd. Az üzletember találkozók szombaton tovább folytatódnak. A résztvevők száma valamint a neves előadók és szakértők jelenléte sejteti: Somogy gazdasági életében egyedülálló rendezvényre kerül sor. Reméljük, „kézzel fogható” eredménye is lesz, a meghívó szlogenje legalábbis így szólt: „A lehetőségek országa Magyarország, a lehetőségek megyéje Somogy”. Varga Ottó Kérdések özönével érkeztek Indonéz parlamenti delegáció n //i // •• ••I«» Szolosgyorokon A szövetkezettel, az idegenforgalommal ismerkedtek (Folytatás az 1. oldalról) Dr. Gaál Antal köszöntő szavaiban utalt arra, hogy az indonéz képviselők kérése volt, hogy ellátogathassanak egy egyéni választókörzetbe, a magyar vidékre, ahol részben az idegenforgalom részben a mezőgazdaság a jellemző. A somogyi képviselő néhány mondatban bemutatta a körzetéhez tartozó negyven települést, felvillantva azt a kettősséget, hogy a közvetlen tóparti települések fő jellemzője az idegenforgalom, az attól délre esők pedig tipikusan mezőgazdasági jellegűek. Közülük az egyik — folytatta a tájékoztatót Komáromi Ferenc elnök — Szőlősgyörök. Röviden ismertette a szövetkezet történetét, főbb gazdálkodási jellemzőit utalva az átalakulás jelenlegi folyamatára, a magyar mezőgazdaság általános nehézségeire. Ekés József polgármester az önkormányzat működéséről szólt. Az indonéz képviselők a kérdések özönével fordultak a vendéglátókhoz, ezek részben a szövetkezet működésére, a pénzügyi, a finanszírozási rendszerre vonatkoztak, részben arra, hogy a „háttér” falunak milyen kapcsolata van az idegenforgalommal. Soetedjo alelnök elmondta: látogatásuk célja nem csak az, hogy a két parlament közelebb kerüljön egymáshoz, hanem a két nép is. Ezt a szándékot jól szolgálta, hogy a délutáni órákban otthonában látogatta meg a küldöttség Csiga Zoltánt és feleségét, akik mindketten régi tagjai a szövetkezetnek. A somogyi látogatás záróprogramjaként a balatonlellei Kishegyre várták a vendégeket borkóstolóra. V. M. Lézer szakambulancia Másfél millió — társadalmi összefogásból Dr. Varga Levente főovos és dr. Gyócsi János orvosigazgató helyezte üzembe új lézer készülékeket Fotó. Török Anett Két, soft (lágy) lézert helyeztek tegnap üzembe a Kaposi Mór Megyei Kórházban. A magyar gyártányu, csús- technológiát képviselő hélium-neon és gallium-arzenid készülékek megvásárlásához 1 millió 600 ezer forinttal járultak hozzá a megyéből. A Somogy Megye Közgyűlése 150, a Balaton Füszért 500, a Megyei Gyógyszertári Központ 600 ezer forinttal támogatta a kezdeményezést. A fönnmaradó összeget 8 másik somogyi cég gyűjtéséből sikerült előteremteni. A készülékeket a kórház területén, a hajdani Medicor bolt helyén kialakított lézer szakambulancián helyezték el. Dr. Varga Levente a szakambulancia vezetője elmondta: a Pécsett, 1991-ben létesített „Gyorsabb gyógyításért a legkorszerűbb eszközökkel' elnevezésű alapítványhoz csatlakozva, 30-40 százalékkal olcsóbban sikerült megvásárolniuk a lézereket. A tartozékokat a kórház és ugyancsak a megyei önkormányzat segítségével teremtették elő. A készüléket szeretnék tovább fejleszteni és a kiegészítők megvásárlásához továbbra is várják az önként adakozók támogatását. Az adományokat az OKHB Kisvállalkozó Számla Pécs „Gyorsabb gyógyulásért Alapítvány” 242-88888-93521 csekkszámra, a Kaposi Mór Megyei Kórház Lézer Szakambulancia megjelöléssel lehet befizetni. A lézer szakambulanciát leginkább mozgásszervi, reumatikus megbetegedések és különböző vírusos eredetű bőrbetegségek (herpeszek) kezelésére, háziorvosi beutalóval — az ÁNTSZ engedélyének megérkezte után — vehetik igénybe a betegek. (Várnai) A kihallgatás sikere Stuttgartban Csaknem egyhónapos színházi fesztiválnak adott otthont a stuttgarti színház. Francia, cseh és magyar társulatok mutatkoztak be a helyieken kívül. Babarczy László, a Kaposvári Csiky Gergely Színház igazgatója elmondta: a magyar színházi életet a kaposvári társulat mellett a Katona József Színház reprezentálta. A fesztiválon stúdió darabokkal mutatkoztak be a részvevők. A találkozó általában is sikeres volt, a kaposváriak A kihallgatás című produkciója talán a legnagyobb tetszést aratta. Eörsi István darabja, amelyet tavaly mutatott be a kaposvári színház, az idén is műsoron szerepel. A kaposvári előadás szereplői közül csupán Dunai Károly nem utazott Stuttgartba, szerepét Kosa Béla vette át. Karácsony Tamás, Tóth Béla, Lukáts Andor, Jordán Tamás, Spindler Béla, Znamenák István és Bezerédi Zoltán volt a kiemelkedő siker kovácsa. A darabot Babarczy László és Mohácsi János rendezte. H. B. Fidesz: Professzionista pártként — korhatár nélkül Deutsch Tamás a véleménykülönbségekből — Szita Károly a somogyi választmány elnöke Szita Károly, Kaposvár alpolgármestere lett a Fidesz Somogy megyei területi választmányának elnöke. Az elnökségben helyet kapott dr. Mátrai Márta (Kaposvár), Dr. Ludas László (Nagyatád), dr. Szabó József (külső' tag) és Móring József Attila (Somogyvár). Deutsch Tamás országgyűlési képviselő, a Fidesz alelnöke jelentette be mindezt tegnap a Kaposváron tartott sajtótájékoztatón, mint a területi választmányi ülés levezető elnöke. Hozzátette: mind a hat somogyi körzetben megválasztották a képviselő-jelölteket. Az elnököt két küldött, dr. Balázs Árpád siófoki és Juhász Tibor kaposvári elnök kíséri majd el az országos választmány alakuló ülésére. Szita Károly elmondta: mintegy két éve a választó- polgároknak köszönhetően a Fidesz vezeti a népszerűségi listát nemcsak országos viszonylatban, hanem Somogybán is. Ez nagy felelősséget jelent, a párt a bizalomnak szeretne hosszú távon megfelelni. Az 1994-es választásokra olyan program kidolgozását tervezik, amely alternatívákat kínál a választópolgárok számára. Bejelentette, hogy újabb Fidesz-csoportok alakultak a megyében, legutóbb Böhönyén és Nagycse- pelyen. Reményét fejezte ki, hogy az elkövetkező hónapokban, években tovább emelkedik majd a helyi szervezetek száma. A Debrecenben megalkotott alapszabály két elemét emelte ki a Fidesz megyei elnöke: azt, hogy professzionista pártként kívánnak működni, s hogy feloldották az életkorhatárt, melynek hatása Somogybán is érződött. Kaposváron például 15 új tagja lett a szervezetnek. Arra a kérdésre, hogy a megye mely területén vannak még a helyi szervezeteket illetően „fehér foltok”, elmondta: sok településen találhatóak a pártnak szimpatizánsai, akik nem szerveződtek csoporttá, de nem is ez a Fidesz célja, hanem megtalálni azokat az embereket, akikre számíthatnak. Deutsch Tamás azzal kapcsolatban, hogy a médiákban a párt válságát emlegetik, kifejtette: nem hiszi, hogy válságról, politikai ellentétről lenne szó. A pártban nem két fajta stílus van, hanem nagyon sok. Hozzá kell szokni, hogy a természetes rivalizálás kapcsán meglévő véleménykülönbségekről már nem csak a párton belül folynak viták, hanem a nyilvánosság előtt. A véleménykülönbségek azonban nem jelentik a Fidesz válságát. A helyi szervezetek nem egyes személyek iránti szimpátiából alakulnak, nem úgy, hogy vannak „orbánisták” és „fodoristák”, hanem — úgymond — a Fidesz miatt... Tóth Kriszta Gázfejlesztési program Somogyszentpálon nagyarányú gázfejlesztési programot indítottak el. A tervek szerint 150-200 lakóházba jut el a korszerű fűtőenergia. A munka várhatóan jövő év tavaszán fejeződik be. A beruházás mintegy 20 millió forintba kerül. Kollégium Alapítvány Bogláron Balatonboglár képviselőtestülete az október 21-i ülésén megtárgyalta a város sportéletét és foglalkozott az iskolai testnevelés helyzetével is. Középiskolai tornaterem építését tervezik. Tárgyaltak a Platán strand üzemeltetéséről, a Kollégium Alapítványról és foglalkoztak a Klapka utcai ipartelep értékesítsével is. Útkarbantartás Szőlősgyörökön Jelentős útkarbantartási és szolgálati lakás felújítást végeznek Szőlősgyörökön. Az ötszázezer forintot igénylő út-és padka javítás a falut hosszirányban átszelő utat érinti. A javítás alatt levő útszakasz két és fél kilométer. A településen folytatják a szolgálati és bérlakások felújítását is. Támogatás műemlékek felújításához A Somogy Megyei Közgyűlés környezetvédelmi és műemléki bizottsága döntött a somogyi műemlékek helyreállításához szükséges támogatásról. A helyreállításokra 700 ezer forintot szavaztak meg. A támogatottak között szerepel többek között a kéthelyi Szentháromság szobor helyreállítása, a buzsáki tájház tetőfelújítása, az iharosberényi Inkey kastély felújítása és a lakócsai tájház helyreállítása. A Berzsenyi társaság estje Budapesten A száz éve született Daday Lóránd, írói nevén Székely Mózes erdélyi íróról emlékezett meg tegnap este Budapesten a Rátkai Klubban a Berzsenyi Dániel Irodalmi és Művészeti Társaság. Beke György író, Czine Mihály irodalomtörténész és Papp Béla tanár méltatta a méltatlanul elfeledett erdélyi író munkásságát. Életművéből részleteket adott elő Pap János színművész és Torday Ferenc előadóművész. Erdélyi népdalok színesítették a műsort, amelyben közreműködött a budapesti Leöwey gimnázium tanulója, Tárnoki Beatrix. 56-osok ideiglenes intézőbizottsága Az 56-osok Somogy megyei szervezetének kaposvári tisztújító közgyűlésén a tagság megválasztotta az ideiglenes intézőbizottságot. Tagjai: dr. Sárecz György, Szigetvári György és Seidler Antal. Új népviseletben ropják az ádándiak A Házi Ferencné vezette, aranyéremmel kitüntett ádándi vegyeskar részére új ruhákat vásároltak. A Somogy Megyei Önkormányzat 50 ezer forintos támogatásával somogyi népviseletben léphetnek dobogóra az ádándi táncosok.