Somogyi Hírlap, 1993. október (4. évfolyam, 229-253. szám)
1993-10-01 / 229. szám
1993. október 1., péntek SOMOGYI HÍRLAP — SPORT 7 Mikor lesz vége? Kupaforduló után a magyar labdarúgócsapatok Ha akadnak a sportban visz- szatérő kérdések és megállapítások, azok évek óta érvényesek, amikor a magyar labdarugó klubcsapatok megkezdik (le)szereplésüket az őszi kupasorozatokon. S a vélemény csaknem mindig ugyanaz: ennél mélyebbre már nem lehet süllyedni. Aztán a magyar együttesek erre rácáfolnak... így van ez most is, amikor a Kispest-Honvéd „papírforma” búcsút vett a BEK-ben; a Ferencváros itthon sem bírt a közepes képességű Innsbruck csapatával a KEK-ben; az MTK az idegenbeli győzelem után a Hungária körúton még gólt sem rúgott az UEFA Kupa-visszavágón; a Vácnak pedig két gól előny sem volt elegendő a „nevesincs” ciprusiak ellen. Ezek után érthető, ha a változatlanul legnépszerűbb sportág hívei (és támogatói!) azt kérdezik: mikor lesz már vége a siralmas szereplésnek? A választ a szakembereknek kellene-illene megadni, de mit lehet várni tőlük, amikor Csank János, az „év edzője” csapata a magyar klubok közül talán az eddigi legszégyenteljesebb vereséget szenvedte el. A Daily Express szerint a Honvéd, Puskás és az Aranycsapat bölcsője, ezúttal csak zavarta, komplikálta, de nem akadályozta a Manchester nyomulását a gólok felé vezető úton. A Daily Mirror szerint a Manchester megérezte, a Honvéd-játékosok egyetlen célja, hogy ne csináljanak bolondot magukból, és utána az angol csapat igazi pezsgő-focit varázsolt elő. A Vác FC-Samsung gárdája noha bizakodva utazott a ciprusi visszavágóra, azért séta- gáloppra senki sem számíthatott. A szerdai visszavágó azután 120 perces maratoni csatában gondoskodott arról, hogy a magyar kupacsapatok lehangoló szereplését Csank János csapata kerekítse teljessé. A mérleg megvonásakor mindenképpen elszomorító a tény: a Vác nem érte meg a második fordulót az UEFA Kupában. A Vác óvatoskodó önbizalommal, de a kötelező érvényű továbbjutás szándékával indult harcba, míg a ciprusiak az első találkozó fiaskója után sem titkolták, hogy ők bizony hisznek a maguk erejében. — Az Apollon Limassol a hosszabbításban egyértelmű tizenegyessel harcolta ki a megérdemelt sikert. Az MTK együttese az egyetlen a magyar kupacsapatok közül, amely túlélte az első fordulót. Ám a kék-fehérek továbbjutása az UEFA Kupában is hagyhat némi keserű szájízt a szurkolókban. A Hungária körúti visszavágón ugyanis az MTK erejéből mindössze a Reykjavikban szerzett előny (2:1) megőrzésére tellett és ehhez is ugyancsak nagy adag szerencse szükségeltetett. Gellei Imre is elismerte, a mutatott teljesítménynél sokkal több kell ahhoz, hogy helytálljanak a második fordulóban. És még nagyobb szerencse kell, hogy a Reykjavikhoz hasonló képességű együttest kapjanak ellenfélül. Gyászlobogót ugyan nem tűztek ki csütörtökön a Ferencváros Üllői úti székházára, de a szerda esti vereség, s a végül bekövetkezett kiesés a KEK-ből, nyomasztó hangulatot teremtett a népszerű klubban. Havasi Mihály, az FTC titkára igen tárgyilagosan értékelte a szereplést, többek között ezt mondta: — Az innsbrucki 0-3 után tudtuk, hogy kevés az esélyünk, de nem titkoltan győzelemre készültünk stadionunkban — említette. — Úgy szebb lett volna a búcsú... Az igazsághoz tartozik azonban, hogy gyorsaságban, harcosságban felülmúltak bennünket, az osztrák kontrák pedig, mindvégig rendkívül veszélyesek voltak. VECTRA EXPRESSION 1 560 000 Ft OPEL VECTRA C 1.6 NZ Magyar változat Expression csomag: ® SC-202 Rádiómagnó 6 db hangszóróval, antennával. ® Karosszéria színére festett visszapillantó tükrök. ® Színezett üvegek. ® Teljes értékű légzsák.... és még sorolhatnánk. Még ma keresse fel márkakereskedőjét! OPEL MOLNÁR KFT. Kaposvár, Füredi u. 153. Tel.: 422-227 422-228 314-425 (20428) Renner jutott a legtovább Barcsi körzeti bajnokság Hetedik forduló: Babócsa- Bakháza 0-1, Darány-lharos 2-0, Beleg-Bolhás 0-5, Kál- máncsa-Drávatamási 4-2, Görgeteg-Ötvöskónyi 1-2, Porrog-Háromfa 2-5, Kutas- Segesd 4-2, Szabás-Gyékényes 1-5. Az élcsoport állása: 1. Háromfa 13 pont, 2. Kál- máncsa 12 p., 3. Bolhás 11 p. o Várdán öregfiúknak rendeztek nagypályás labdarúgótornát. A győzelmet az Osztopán szerezte meg a Juta és a házigazda Várda csapata előtt. A napokban Tolnán országos újonc és serdülő asztalitenisz-ranglistaversenyt rendeztek: a kétnapos versenyen a somogyi színeket a Kaposplast kilenc újonc (10- 11 éves) versenyzője képviselte. Közülük Renner Csilla szerepelt a legeredményesebben, aki a legjobb nyolc közé jutott, és az éremért folyó mérkőzésen kapott ki a későbbi győztestől. Jól szerepelt Fekete Zsuzsa és So- mogyvári fiára is: előbbi a legjobb nyolc, Somogyvári pedig a 16 közé jutásért szenvedett vereséget. Öten — Kaiser Nikoletta, Dia- novszky Linda, Fehérváry Anikó, Radocsai Diana és Csuti Éva — most vettek részt életük legelső versenyén. Ka- isernek sikerült egy győzelmet szereznie, a többieknek viszont még túl nehéznek bizonyult az első akadály. A serdülők mezőnyében négy kaposvári versenyző volt érdekelt. Háttá Szilvia és Renner Csilla a főtáblára került, míg Fülöp Annamária és Fekete Zsuzsa náluk jóval idősebb ellenféltől kaptak ki nagy csatában a selejtezőben. SPORTMŰSOR PÉNTEK Röplabda NB I (női mérkőzés): Kaposvári Tungsram-Bp. Extrade SC. Kaposvár, városi sportcsarnok, 16 óra. Kézilabda Megyei kézilabda-bajnokság. Női mérkőzések: Barcs SC-BBSC. Barcs, Szakmunkásképző Intézet sportpályája, 16.30 óra. Marcali VSE-Mesztegnyői KSE. Marcali, sportcsarnok, 17 óra. Férfi mérkőzés: Csurgói KK II - Kéthely. Csurgó, Eötvös József Általános Iskola csarnoka, 17 óra. Duatlon Puppet Show megyei diákolimpiái duatlondöntő. Kutas, polgármesteri hivatal. Nevezés: a helyszínen 9 és 12 óra között. Korcsoportok, versenytávok és rajtok: I., II. és III. korcsoport (2 km futás — 7,5 km kerékpározás — 1,2 km futás) 13 órakor, IV. és V. korcsoport (2,4 km futás — 10 km kerékpározás — 1,6 km futás) 14.30 órakor. Eredményhirdetés: 16 órakor. SZOMBAT Röplabda NBI, férfi „B"-csoport: Kaposvári Építők SC-Pomázi Komplex-Buil- ding SE. Kaposvár, városi sport- csarnok, 10 óra. NB II, női mérkőzés: Kaposvári Sportiskola-Szombathelyi TK. Kaposvár, Egészségügyi Főiskola tornaterme, 11 óra. NB II, férfi mérkőzés: Tabi RC- Szombathelyi TK. Tab, 11 óra. Kosárlabda NB I, „Alcsoport: Kaposvári KC-Debreceni Sl-Tegáz. Kaposvár, városi sportcsarnok, 17 óra. Ifjúsági mérkőzés: 15 óra. NB I, „B”-csoport: Balatel KE Siófok-Nyíregyházi TKFSE. Siófok, Foki-hegyi iskola tornacsarnoka, 17 óra. Megyei kosárlabda-bajnokság. Kaposvár, Ipari Szakközépiskola tornacsarnoka. Mérkőzések: Pick-Out SC-Titán KK 8 órakor, Sprint-Coop KK-Ta- nítóképző SE 9.20-kor, Gépész DSE II.—503. DSK 10.40-kor, Mar- cali-Törzsök-Somogy Rádió SC 12-kor, Táncsics Sl—Toldi DSK 13.20-kor, Hurrikán KK-Táncsics DSK 14.40-kor, Építőipari DSK- Tungsram SC 16-kor. Kézilabda NB II, férfi mérkőzés: Csurgói KK-Zalaszentgrót. Csurgó, Eötvös József Általános Iskola torna- csarnoka, 17 óra. Megyei kézilabda-bajnokság. Női mérkőzések: Kaposfő-Balatonföldvár. Ka- posfő, általános iskola, 10.30 óra. Nagyatádi VSÉ-Kaposvári Közgazdasági Szakközépis- kola-Mernyehús. Nagyatád, Ady Endre Gimnázium, 10.30 óra. Siófoki VSE-Marcali VSE. Siófok, sportcentrum, 10.30 óra. Csurgó-Konzol ll.-Barcs SC. Csurgó, Eötvös József Általános Iskola tornacsarnoka, 13 óra. Sakk Megyei sakk-csapatbajnokság. Kaposvári Móricz Zsigmond Művelődési Ház „A”-Fonyód. Kaposvár, Édosz Művelődési Ház (Cukorgyár-köz 8 ), 9 órától. Kaposvári Móricz Zsigmond Művelődési Ház „B”-Marcali VSE. Kaposvár, Édosz Műv. Ház, 9 órától. AC Nagybajom-Nagyatádi Művelődési Ház II. Nagybajom, műv. ház (Kossuth u. 17.), 9 órától. (A Tabi MSC szabadnapos.) Tájfutás Somogy Kupa országos rangsorverseny. Sántos, 11.30 órától. Labdarúgás NB I: Videoton-Waltham-Siófoki Bányász. Székesfehérvár, 18 óra. V.: Vavika F. (dr. Bozóky I., Fazekas J.). Junior mérkőzés: 14 óra. (V.: Makai J.) NB l-es ifjúsági „A”-bajnokság: Siófoki Bányász-Videoton-Walt- ham. Kaposvár, Cseri-pálya, 10.30 óra. (V.: Polecsák.) NB l-es ifjúsági „B”-bajnokság: Siófoki Bányász-Videoton-Walt- ham. Kaposvár, Rákóczi-stadion, 10.30 óra. (V.: Simon J.) NB III: Kaposvári Honvéd-Kaposvári Rákóczi FC. Kaposvár, Cseri-pálya, 14 óra. (V.: Petki.) Megyei I. osztály: Tab-Balaton- szentgyörgy. Tab, 14 óra. (V.: Nyerki.) VASÁRNAP Kézilabda NB II, női mérkőzések: Csugó-Konzol-Rábagyarmat. Csurgó, Eötvös József Általános Iskola tornacsarnoka, 10 óra. Fonyódi Petőfi SE-Bágyogszo- vát. Fonyód, sportcsarnok, 16 óra. NB II, férfi mérkőzések: Segesd-PEAC. Segesd, sporttelep, 11 óra. Balatonboglár-Mecseknádasd. Balatonboglár, 11 óra. Megyei kézilabda-bajnokság. Női mérkőzések: Kaposvári Közgazdasági Szak- középiskola-Mernyehús-Siófoki VSE. Mernye, általános iskola sportpályája, 10.30 óra. Fonyódi Petőfi SE ll.-Nagyatádi VSE. Fonyód, sportcsarnok, 10.30 óra. Mesztegnyői KSE-Kaposfő. Mesztegnyő, általános iskola, 10.30 óra. Férfi mérkőzés: Segesd II.-Kaposvári Szabadidő SE. Segesd, sporttelep, 9.30 óra. Sakk OB II: Nagyatádi Művelődési Ház-Veszprémi HEMO. Nagyatád, Baross utca 2., 11 órától. Tájfutás Zseiic Kupa országos rangsorverseny. Sántos, 9 órától. Labdarúgás NB III (az elöl álló csapatok a pályaválasztók, a kezdési idő 14 óra): Barcs SC-Balatonföldvári SE (Bányai), Fonyódi Petőfi SE-Ger- jeni Medosz (Szalóki), Pécsi VSK- Nagyatádi VSE (Lubastyik), Bonyhádi SE-Marcali VSE (Geor- giou). Megyei I. osztály (az elöl álló csapatok a pályaválasztók, a kezdési idő 14 óra): Csokonyavisonta-Balatonlelle (Polecsák), Taszár-Lengyeltóti (Miskei), Nagybajom-Lakócsa (Joó), Balatonszárszó-Toponár (Simon J.), Juta-Kaposvári Gaz- dász (Tamás), Somogysárd-Szu- lok (Kalangya), Csurgó-Balaton- keresztúr (Karácsony). Megyei II. osztály (az elöl álló csapatok a pályaválasztók, a kezdési idő 14 óra). Északi csoport: Patalom-Bala- tonszabadi, Zimány-Balatonend- réd, Horvátkút-Mernye, Andocs- Öreglak, Somogyvár-Zamárdi, Balatonberény-Nágocs, Táska- Balatoni Vasas. Déli csoport: Homokszent- györgy-Kaposszerdahely, Inke- Tarany, Berzence-Kadarkút, So- mogyszob-Lábod, Somogytar- nóca-Somogyudvarhely, Kasté- lyosdombó-Bélavár, Vízvár-Gyékényes. FSZT ALAPRAJZ MCKTf *Tv] Tiiy Ttr « 2,8 M^j ,T NAH AllÉTKEZ® ^ j1 MJI«_ Tt_RAS2 I . . L5C— . TETŐTÉR ALAPRAJZ. “T7TJÜ Tin- “'In . ” 1 L/ i HAIÄ • s 6,8 m1 ■ ■ .r-t-»—. m&Bo mmíSssM MINÉP Kft. Ráckeve, Peregi Dunasor 30. Nyivatartás hétfőtől péntekig: 9-12 és 14-16 óráig Alapterületek: 24-36-42 rrr -beépíthető tetőtérrel Szerkezeti irányár: 12 500 Ft/nT CL, Tel.: 06-24-385-746 £ Kérjen díjtalan részletes tájékoztatót telefonon, levélben vagy várjuk helyszíni látogatását, ahol a házak is metekinthetők. Megyei labdarúgóbajnokság BalatonlelleBalatonszárszó 3-1 (1-0) Balatonlelle, 50 néző. V.: Miskei. Végig a hazaiak irányították a játékot, s fölényük gólokban is megmutatkozott. Góllövők: Lipcsik, Vörös, Martinka, ill. Brunner. Jók: Májer, Csirpák illetve Pintér, Szabó. B.lelle ifi-B.szárszó ifi 5-1 Hazai világrekord Két székesfehérvári autó- versenyző, Szabó István és Újházi László nem mindennapi világrekordot döntött meg a minap. A Győr melletti Rába-ringen Opel Astra kocsival 372 óra 2 perc alatt tették meg az egyenlítő hosszúságú távot. Ez alatt 5500 liter benzint használtak el és húsz gumiabroncsot cseréltek. A két versenyző jövőre a valóságban is szeretné autóval megkerülni a földet. Rajtol az Expo-maratoni Immár negyedszer rajtol a Bécs-Budapest szupermaratoni futóverseny. Október 20-án az osztrák fővárosban rajtolnak, majd Sopron-Győr- T ata-Budakeszi-Budapest lesz az útvonal — a felsorolt helyeken pihenőkkel. A 340 km-es útra egyéniben és csapatban (4+1 fő) lehet még nevezni, valamennyi korosztályban. Bár a határidő szeptember 30. volt, a rendezők egy kis pótdíjért utólagos jelentkezéseket is elfogadnak. Lewis-Bruno párharc Ma éjjel Cardiffban nagy érdeklődéssel várt brit érdekeltségű profi ökölvívó-párharcra kerül sor. A WBC világbajnoki címért vívandó 12 menetes mérkőzésen Lennox Lewis és Frank Bruno méri össze tudását. A két nagy ellenfél az előzetes szócsatáját már megvívta, ennek során mindkettőjük a saját nagyságát hangoztatta. Hogy kinek van igaza, az majd a ringben dől el. Kupa-balhé Németországban A Német Labdarúgó Szövetség megsemmisítette a szeptember 11 -én lejátszott Münchengladbach-Karlsruhe kupamérkőzés eredményét és a pályaválasztót tízezer márkára is megbüntette. Az ok: a münchengladbachi mérkőzésen a vendégek kapusát egy gesztenyével úgy fejbedobták, hogy az nem tudta folytatni a védést, s miután már cserelehetősége sem volt a ver geknek, hátrányba k,. szövetség a találkozó szását rendelte el. A lovakat ugye... Hetek óta dúlt a belháború a lovas szövetségben a kettesfogathajtók amerikai világbajnokságra történő kiutazásával kapcsolatban. Nem volt egy véleményen a kapitány és a szövetség, és végül a dopping döntött. A kapitány által kierőszakolt versenyző lovainak vérében ugyanis „idegen” anyagot találtak, így változtatni kellett. Az utolsó pillanatban Kecskeméti Lászlóra esett a választás, akinek segédhaj- tója a siófoki Nagy Sándor.