Somogyi Hírlap, 1993. augusztus (4. évfolyam, 177-202. szám)
1993-08-02 / 177. szám
1993. augusztus 2., hétfő SOMOGYI HÍRLAP — SOMOGYI TÁJAK 5 Kiépült a vízvezeték Somogyzsitfán Somogyzsitfának négy utcája van, s eddig csak kettőben volt vízvezeték. A helyi önkormányzat most pótolta a hiányt: megbízta a kaposvári Bit Kft-t, hogy építse ki a vízvezetéket a Hunyadi és a Zrínyi utcában is. A kft dolgozói két hét alatt elkészültek a fővezeték lefektetésével, a napokban pedig befejezik a házak rákötését is. Az 1,5 kilométer hosszú fővezeték építése hárommillió forintba került. Patika nyílik Nikién Kilencvenszázalékos ké- szültségű az a községi gyógyszertár, amelynek épületét a régi niklai tűzoltószertárból alakítják át a helyi önkormányzat építőbrigádja. A munka márciusban kezdődött, jelenleg a festők uralják a terepet. A patika a tervezett, augusztusi átadást követően részleges nyitvatartással üzemel majd — hetente négy alkalommal —, s a háziorvosi rendelés ideje alatt fogadja a pácienseket. Megújult a nagyszakácsi tűzoltószertár A nagyszakácsi tűzoltószertár meglehetősen elhanyagolt volt az utóbbi években, így indokolt volt a felújítása. Ezt a böhönyei gamesz munkatársai rekordidő — néhány hét — alatt elvégezték. Munkájuk nyomán kívül-belül megújult a szertár és a hozzá kapcsolódó helyiségek. Rendbe tették a tetőzetét, az esőcsatornákat és az épület körüli járdát is. A műszaki átadásra a napokban sor kerülhet. Alapítvány a herényi iskoláért Iskolát szeretnének építeni a balatonberényiek. Tervük valóra váltása rengeteg pénzbe kerül. A szép elgondolás megvalósításának első lépéseként a szülők bált rendeztek, s bevételéből iskolaalapítványt képeztek. Hozzájuk csatlakozva a község önkormányzati képviselő-testületének tagjai végleg lemondtak tiszteletdíjukról az alapítvány javára. Szociális otthon épül Táskán Két éve kezdtek hozzá a faluban annak a 40 személyt befogadó szociális otthonnak a kivitelezéséhez, amelyet a kaposvári érdekeltségű Piramis Gmk szakemberei építenek. Az önkormányzati beruházású, központi céltámogatással készülő létesítményt jövőre adják át. ÍZEK, ZAMATOK, LOVAGOK, ÍJÁSZOK Régi dicsőségét vívja vissza Nagyszakácsi PATIKAMÉRLEGEN A PATIKA Hársfa magánvállalkozásban Mint arról már beszámoltunk, Béres Júlia, nagyszakácsi pedagógus-képzőművész, a szentbékkállai, immár országhíressé lett vígságok nyomában elhatározta, hogy kissé fel rázza tespedtségéből a valaha szebb és jobb napokat látott községet. Szervezni kezdte „Királyi szakácsok nyomában” címmel azt a programot, melynek középpontjában Somogy megye szakácsmestereinek versengése szerepel, ezúttal első alkalommal, de hagyományteremtő céllal a Királyi Szakács címért. A jeles napon, augusztus 7-ikén, a megnyitót követően a régi korok hangulatát fogja felidézni Kisfalussy Bálint ceremóniamester, majd a zala- karosi lovasiskola és a zalaegerszegi íjászok bemutatója következik. A remélhetőleg szépszámú vendégsereg meghallgathatja Sárközi Gergely lantművész muzsikáját, Hosszú évek nem éppen szerencsés szervezésének következményeként sokáig egyszerre rendeztek Anna-napi búcsút Öreglakon, Lengyeltótiban és Somogyvá- ron. Ennek jegyében aztán megoszlott a közönség is a három település között. Tanulva az esetből, a két utóbbi helyen ezúttal a Magdolna-nap tiszteletére rendeztek igenLelkiismeretlen tolvajok károsítottak meg egy idős embert a minap Marcaliban. A Kilián utcában lakó a 85 éves Németh Antal úgy gondolta, jobb ha otthon őrzi megtakarított pénzét. Húszezer forintja volt, s ezt egy borítékba rakta, és a cserépkályhába dugta. Baranyai Imre és fiatalkorú társa kihasználva az idős emdéltájt pedig kezdhetik kóstolgatni a finom falatok kedvelői az ínyencmesterek időközben elkészülő remekeit a falu főzésre kijelölt udvarain. Várakozással tekinthetünk a Rock Színház művészeinek fellépése elé: keresztmetszetet adnak a Jézus Krisztus szupersztár-ból, majd az előrehaladó délután egyre több bohókás viadalnak ad helyet: lesz pipaszívóverseny, malacfogó viadal és sörivóverseny. Az erő tisztelői találkozhatnak Növényi Norberttel, akitől nem kell félni: nem birkózni vagy kickbox-versenyezni, beszélgetni, barátkozni jön Nagy- szakácsiba, s bizonyára megtekinti ő is a Salamon bajvívó kör lovagi tornáját. A nap tetőpontja a királyi teríték elkészítése lesz, na meg a zsűrizés, mit is követhet a reneszánsz muzsika, s kivilágos kivirradtig a tánc. Nagy- szakácsi már most kéri ehhez a mennybéliek támogatását. (kun) csak sikeres búcsú-ünnepséget, egyben lehetőséget teremtve ezzel öreglaknak, hogy ezúttal „konkurencia” nélkül fogadja a vendégsereget. A várakozó „adventi” hangulat immár kezdetét is vette: egyre-másra érkeznek, s vernek sátrat a céllövöldések és mutatványosok. Ha az időjárás is úgy akarja, nagy búcsúja lesz vasárnap öreglaknak. bér távollétét behatolt a házba, s ott értékek, elsősorban pénz után kutatott. Mikor sehol sem találtak pénzt, gyanús lett nekik a cserépkályha, s abban meg is találták az eldugott pénzt. Szerencsére, még elkölteni sem volt idejük, már lebuktak — elfogták őket a marcali rendőrök... Sz. E. Hársfa utcában, illatos hársfák tőszomszédságában hívhatnak-e másként egy újonnan nyílt patikát, mint Hársfa? Már kívülről is ízléses portál fogadja az érkezőket, majd belépve a szakzsargonnal officinának nevezett kiszolgáló helyiségbe, a remek összhatás csak folytatódik. Gyógyszerek és gyógyhatású készítmények uralják a terepet —, állatgyógyászati termékekkel, baba- és gyermekápolási cikkekkel kiegészülve; a „zöldsarok" viruló növényeivel oldva a sok-sok fehérséget. Az adat- és vényfeldolgozás, a napi mérlegkészítés egy központilag kidolgozott program alapján, számítógépen történik. A fogadótárától jobbra csendes kis iroda, vendéglátó-tulajdonosunk, Hanyecz Imréné rezidenciája. Az asztalon megrendelésre váró receptek, a polcokon tengernyi kötelező szakirodalom és az elmúlt hónapokban a hazai forgalomba került új gyógyszerek hosszú listája. — A január 15-i nyitásunkkal régi restanciát teljesítettünk, legalább is, úgy érezzük. — Folytatná tovább a megkezdett gondolatot, ám a kilincset egymásnak adják a páciensek, így aztán a szakasszisztenseket illetve a negyedéves gyógyszerészhallgatót kell felkérni a helyettesítésre, míg a főnökasszony „nyilatkozik”... Itt a peremvidéken, a Berzsenyi lakótelepen és környékén egy dinamikus városrész van kialakulóban, rengeteg fiatal, gyerekes családdal. A közeli csecsemőotthon és az öregek napközije a körzeti gyermek -és felnőtt családorvosi szolgálattal együtt biztosítja a Hársfa patika rendszeres forgalmát. A patikáét, amely Marcaliban az egyetlen, Somogybán pedig egyike a meglévő kilenc magángyógyszertárnak. Kellett már nagyon, hiszen az állami —, ahonnét jómagam is vezetőként nyugdíjba mentem, hogy megcsinálhassam a magam vállalkozását — már egyedül képtelen volt kielégíteni a sokrétű igényeket. Helyben több mint 15 ezer, a vonzáskörzetben pedig közel 60 ezer ember ellátásáról kell — immár közösen a gyógyszertári központhoz tartozó patikával gondoskodnunk. A munka- megosztás, láthatóan sikeres. Nemcsak a szakmai tapasztalatokat cserélik ki eredménynyel, de az ügyeletet is frappánsan megoldották; havonta váltják egymást, s osztják meg az ezzel járó terheket. — Szabad beszerzésű patika vagyunk ugyan, de a ké- szímények zömét a Somogy Megyei Gyógyszertári Központtól vesszük. Szerződésünk van a megyei gyógyszerellátókkal, a Pharmafontanával és a Hungaropharmával; a kaposváriak tényleg maximális segítséget nyújtanak. Az engedélyezett gyógytermékek is kaphatók nálunk, főként fiatal kolléganőm és válllalkozótár- sam, György Márta kezeli szívügyeként a gyógynövényeket. Készítünk gógyszere- ket helyben is, hiszen ez a tényleges szakmai munka lényege. Az ún. magisztrális készítmények — elsősorban köhögéscsillapítók és külsőleg használatos kenőcsök—, amelyeket a laboratóriumunkban állítunk elő, a napi bevételnek mindössze a 8-10 százalékát teszik ki. Aránylag rövid fennállása ellenére, virágzik a Hársfa. S bár az üzlet pénzügyi oldaláról a „patikusasszony" nem szívesen beszél, annyit azért elárul, hogy a kölcsönök visszafizetése után nyereséges lesz — lehet ez a vállalkozás. Azzal együtt, hogy az árak megegyeznek az államiakkal, s a társadalombiztosítóval őket is szerződés köti össze. — 55 évesen nem törvény- szerű, hogy az ember lánya abbahagyjon mindent — mondja, mintegy üzleti és szakmai ars poeticájaként Hanyecz Imréné. — Bár előbb belevágtam volna, de úgy érzem, még most sem késő. Az ón korosztályom megszokta, hogy állandóan fogták mindkét kezét. Nos, ennek a gyámolítás- nak egyszer, s mindenkor vége. Most csak a saját szakmai és emberi-tudásunkra, tartásunkra számíthatunk. No meg a sok-sok hálás betegre. Úgy vélem, egyiknek sem vagyunk híján. Csíky K. Erika Búcsúra készül Öreglak Pénzt loptak egy idős ember cserépkályhájából RÁFIZETÉSES A CSISZTAI VICINÁLIS A kisvasút nagy álma: sínen maradni A „Zsuzsidnak is becézett kisvasút valaha a Nagybereki Állami Gazdaság igényeit szolgálta, és évtizedekig szállította a munkásokat. Pár éve megszűnt az áruforgalmazás, s háttérbe szorult az úgynevezett közforgalom is. Rágóval - vándorúton Marcaliban a buszmegállónál üldögéltem egy presz- szóban, s az alábbi esetnek lettem fül- és szemtanúja. Az ajtón belépő fiatalember a hóna alatt egy karton Donald rágót szorongatott és így szólt a pult mögött álló hölgyhöz: — Az üzletvezetőt keresem! — A válasz: — Nincs itt. — Erre a fiatalember: — Az előbb találkoztam vele, és azt mondta, vesz egy doboz rágót, itt várjam meg. De nagyon sietek, nem tudná ideadni az árát? A csere megtörtént; a rágó maradt, a fiatalember távozott 1400 forinttal. Pár perc múlva valóban megérkezett az üzletvezető, s kiderült: az egész csak „üzleti fogás” volt — a másik fél részéről, hogy megszabaduljon egy karton rágótói. Még később az is kiderült, nemcsak ezt az üzletet látogatták meg. Volt, ahol bejött az „ötlet”, és volt, ahol nem... Sz. E. Felújítják a harangtornyot A „kisvasút” (hivatalos nevén a MÁV Vasúti Társaság) bala- tonfenyvesi főnökségvezetője, Németh Zsolt elmondta, hogy mára csak 25,5 kilométer hosszú hálózat maradt. A vonatok kihasználtsága szerény. Leginkább a Fenyves-Csizta- puszta vonalra jellemző ez. Könnyen elképzelhető, hogy az őszi-téli idényre „befagyasztják”, s csak két vonal marad: Táskára és Somogy- szentpálra. A körforgalmi utasigény — Csisztapusztát is beleértve — csupán 60-80 között mozog naponta. így „kisvonatozni” nagy ráfizetés. Egy éve azzal a céllal alakult meg a fenyvesi önálló állomásfőnökség, hogy a közforgalom veszteségeit a lehető legjobban csökkentse, illetve a nyári bevételt az idegenforgalmi és a turisztika lehetőségeinek maximális kihasználásával növelje. Ezért közlekedik már harmadik éve a csisztai nosztalgiavonat, s bár borsos az ára (440 forintba kerül egy retúr), sok — főleg német — turista veszi igénybe. Mindent vállalniuk kell, ha „sínen” akarnak maradni. Egy belső átszervezési program keretében például továbbképezték a dolgozókat. Huszon- hatan teljesítenek itt szolgálatot, de úgy, hogy legtöbbjük most már mint szerelő, vonatvezető vagy mint kalauz dolgozik, mikor mire (kire) van szükség. 36 féle lakossági szolgáltatást vállaltak (ennyire van jogosítványuk), az üvegezéstől a vízvezeték-szerelésig. A kedvenc természetesen továbbra is a kisvasút. A gyerekek kedvéért ’’özönvíz előtti” gőzmozdony pöfékel a keskeny vágányokon, a panorámakocsik előtt. Ha pedig a Hubertus Rt rendez „hubi-par tyf a külföldi vadászoknak, akkor a szuperkényelmes vadászvagonoké a sínpár. Még különvonatot is biztosítanak azoknak, akik erre tartanak igényt. A kisvasút azonban minden igyekezet ellenére nonprofit vállalkozás. Kun G. Tibor A böhönyei műemlék jellegű harangtornyot sok-sok átutazó megcsodálta már. A helybeli gamesz dolgozói újították fel az önkormányzat megbízásából; teljesen új süvegbádogozást kapott, és kicserélték a zsalus ajtót, ablakokat is.