Somogyi Hírlap, 1993. augusztus (4. évfolyam, 177-202. szám)

1993-08-23 / 194. szám

IV. évfolyam, 194. szám Ára: 13,80 Ft KÖZÉLETI NAPILAP 1993. augusztus 23., hétfő „Veszélyes döntés” Romániában Corneliu Vadim Tudor, a Nagy Románia Párt (NRP) el­nöke a kétnyelvű feliratok ügyében kemény kirohanást intézett a romániai Nemzeti Kisebbségek Tanácsa és an­nak elnök-koordinátora, Viorel Hrebenciuc ellen. Megdöbbe­nését fejezte ki, hogy Hreben­ciuc egymaga döntötte el a helységek, utcák és intézmé­nyek kétnyelvű feliratának rendszeresítését bizonyos romániai településeken, ahol kisebbségek élnek. Rámuta­tott: e veszélyes döntés súlyo­san megsérti az alkotmányt, s dacol a nemzetközi gyakorlat­tal. Szociális munkások nemzetközi konferenciája Első ízben tartja közép-ke- let-európai országban regio­nális konferenciáját a Szociá­lis Munkások Nemzetközi Szövetsége (IFSW), ezzel is példázva, hogy a rendszervál­tás nehézségeivel, közte az elszegényedéssel küszködő államokon segíteni kíván a nemzetközi szervezet. Az IFSW XI. Európai szeminári­umát tegnap nyitották meg a debreceni Kossuth Lajos Tu­dományegyetemen. A konfe­renciára — amelyet A sze­génység beköltözött az Eu- rópa-házba címmel közösen szervezett a szociális munká­sok magyar és norvég egyesü­lete — csaknem 20 országból 700 résztvevő érkezett. Tadzsik-afgán viszály Az orosz külügyminiszté­rium tegnap közleményben fi­gyelmeztetett arra, hogy a Tá­dzsikisztánban állomásozó orosz alakulatok határozott vá­laszt adnak egy őket érő eset­leges támadásra. Az orosz ér­tesülések szerint a tadzsik el­lenzéki fegyveresek és az őket támogató afgán modzsa- hedek újabb nagyszabású támadásra készülnek a ta­dzsik-afgán határon levő orosz határőrállomások ellen. Szárszó „súgni” akar Dr. Kanyar József: Nem tudom honnan jönnek azok az emberek, akik néptribunként üvöltöznek A szárszói Hullám kem­pingben gyűlnek össze és osztják meg gondolataikat egymással ezen a héten az ország jeles irodalmárai, tu­dósai, politikusai. A magyar megmaradás érdekében szervezett fórum első napján — Tőkés László püspök ige­hirdetése után — az 1943-as táborra emlékeznek majd a résztvevők. A szekciót dr. Ka­nyar József, a Szárszói Baráti Kör országos elnöke, a So­mogy Megyei Levéltár nyugdí­jas igazgatója vezeti. A hét végén egy Balaton-parti csa­ládi nyaralóban patinás Olym­pia írógépén a kert hűvösében Szárszóra szánt beszédét fo­galmazza. (Folytatás a 3. oldalon) Dr Kanyar József Tíz pontot vár a kormány — Jó példák a Balatonról A turizmus hajóról, lovaskocsiról és helikopterről Somogy megye segíti az országos idegenforgalmi koncepció elkészítéséi — Föntről nagyon szép volt a Balaton, páratlan ez a táj — válaszolta a Somogyi Hírlap munkatársának kér­désére Téglássy Tamás. — De itt lenn is gyönyörű — tette hozzá. Példaértékű megoldásokat láttam a nap folyamán; a Mahart Balatoni Hajózási Kft-je például rend­kívül jó benyomást tett rám azzal, hogy kiegészítő tevé­kenységeivel gazdaságossá tette a hajózást, melytől megvonták az állami támo­gatást. Kész csoda, hogy a tó mellett találtam egy válla­latot, a Balaton Füszértet, melyet amerikából jönnek tanulmányozni ottani szak­emberek, és modellértékű a Siótour tevékenysége is — remélhetőleg sokan utánoz­zák majd alkalmazkodását a körülményekhez. (Folytatás a 4. oldalon) Mostar éhezik Egy hónap múlva vásár Marcaliban Az ENSZ illetékesei vasár­nap Szarajevóban azt közöl­ték, hogy a blokád alatt levő Mostar muzulmán lakóit öt napon belül az éhhalál fenye­geti, amennyiben nem érkezik élelmiszersegély a városba. A boszniai horvátok az ENSZ segélyszállító konvojának távo­zása után szombat este újabb támadást intéztek Mostar mu­zulmán ellenőrzés alatt lévő ke­leti negyedei ellen. A Reuter je­lentése szerint a horvát gép­puskások többek között azt az ideiglenes kórházat is lőtték, amely számára a világszerve­zet orvosi felszereléseket szállí­tott. Szerb jelentések szerint Her­cegovina szinte valamennyi frontján fellángoltak a harcok, s a legsúlyosabb összecsapások azokban a térségekben dúlnak, ahonnan a genfi egyezség ér­telmében valamelyik harcoló félnek ki kellene vonulnia. A Tanjug értesülései szerint a leghevesebb tüzérségi párbajok Trebinje környékén törtek ki. Cedric Thornberry, az ENSZ békefenntartók polgári ügyek­ben illetékes vezetője szerint tragikus helyzet alakult ki Mos­tar muzulmánok lakta keleti negydeiben. Thornberry, aki szombaton egy ENSZ-segély- szállítmány élén járt a hercego­vinál városban, a BBC-nek adott nyilatkozatában kijelen­tette: — A városrészben nincs víz, gyógyszer és áram, s az embereknek nincs mit enniük. A világszervezet képviselője el­mondta, hoyg a mostari muzul­mánok bútoraikból raknak mág­lyát, hogy felforralják az esővi­zet. Az ostromolt muzulmánok lakta negyed szükségkórházá­nak orvosai azzal a felhívással fordultak vasárnap az ENSZ-hez, hogy sürgősen me­nekítsék ki a súlyos sebesülte­ket, mert további gyógyszerse­gélyek nélkül azok ellátása le­hetetlenné válik. Marcali is belép a vásár­városok sorába. Erre a most elkészülő városi sportcsarnok kínálja a le­hetőséget. A sportcsarno­kot, melynek fedett területe több mint 1000 négyzetmé­ter a Surján Rt építette. Ez a cég vállalkozott arra is, hogy sportcsarnok nyitás­ként vásárt rendezzen. Ez az első eset, hogy nem a megyeszékhely ad otthont az árubemutatónak. Az indoka pedig — mint Baranyó Károly elnök-vezérigazgató a Somo­gyi Hírlapnak elmondta —, hogy Marcalinak egyre inten­zívebbek a nemzetközi kap­csolatai nemcsak a szomszé­dos országokkal. Testvérvá­rosa van Németországban, Olaszországban, Erdélyben, kapcsolata Ukrajnában és Oroszországban is. Sokan közülük keresnek regionális képviseletet, illetve új üzleti kapcsolatokat. Az első Marcali vásár — amelyet szeretnének minden évben megrendezni — ezeknek a kapcsolatoknak az építéséhez is kíván segít­séget nyújtani. A vásár szervezése jó ütemben halad. A kiállítóknak 2000 négyzetméter fedett, és tízszer ennyi, nagyrészt bur­kolt szabadtéri terület áll ren­delkezésre. A vásár szeptember 23-án nyílik, és 26-ig tart majd nyitva. A jelentkezésre egyébként még mindig van mód, a rendezők augusztus 25-ig várják a kiállítók neve­zését, de természetesen a határidőt követően jelentke­zők számára is helyet bizto­sítanak. Surján: új reformkort Nekünk most nem szövet­ségeseket és ellenfeleket kell keresnünk, hanem a nemzet problémáinak feltárásán és azok megoldásán munkál­kodnunk — hangsúlyozta Sur­ján László pártelnök a vasár­napi balatoni keresztényde­mokrata találkozón, a Keszt­helyen rendezett nagygyűlé­sen. Mintegy ezer résztvevő előtt a szónok választási program­adás helyett számos ve­szélyre, illetve feladatra hívta fel a figyelmet. Mindenekelőtt a népesség fogyására, amelynek nyomán felbomol­hat a nemzedékek egymásra támaszkodó rendszere. Surján László beszédében kiemelte: az ezredvég ma­gyarságának új reformkort kell elindítania, okosan átalakítva a gazdaságot, a tulajdonvi­szonyokat, az intézményrend­szert és a törvényhozást. Turisták fogságban A Kurd Munkapárt (PKK) szélsőjobboldali harcosai is­mét érzékeny csapást mértek Törökország idegenforgalmi iparágára. Délkelet-Törökor- szágban újabb nyugati turistá­kat raboltak el: elhurcoltak négy külföldi állampolgárt. Há­rom svájci van a PKK fogsá­gában, s egy olasz állampol­gár szintén eltűnt. Rajtuk kívül a PKK hatalmában van még mindig két német és egy új-zé- landi. Száz éves a nagyszakácsi tűzoltóság Száz éve alakult meg a nagyszakácsi Önkéntes Tűz­oltó Egyesület. A centenári­umról tegnap emlékeztek meg. Endrődi János polgár- mester az önkormányzat el­ismerését fejezte ki azzal is, hogy zászlót adományozott az egyesületnek. NEM MINDIG A DRÁVA KÖZEPE A HATÁR Ez a víz szinte simogat — Nagyon fontos elosz­latni azt a tévhitet, hogy a határfolyónál a medervonal, tehát a folyó közepe a ha­tárvonal — mondta Hudák Tibor őrnagy, a bolhói határ­őrizeti kirendeltség vezetője. — Csak a bolhói kiren­deltség területén a Dráva tízszer lépi át a határvonalat. Ahhoz, hogy itt csónakázni lehessen nemcsak a magyar határőrség, hanem a horvát Belügyminisztérium engedé­lye és útlevél is kell. Most is több sportegyesület és ma­gánszemély kérvénye elbírá­lás végett van az igazgató­ságon. (Folytatás a 3. oldalon) Ahol csak bokáig ér a Dráva (Fotó: Lang Róbert) Mandátumának lejártáig utolsó törvényhozói szakasz Egy hét múlva start a parlamentben A parlament rendkívüli nyári ülésszaka augusztus 30-án folytatódik, és ekkor megkezdi mandátumának lejártáig tartó utolsó tör­vényhozói szakaszát a je­lenlegi Országgyűlés. Az MTI parlamenti szer­kesztősége a frakciók egy-egy vezetőjét arra kérte: összegezze, hogy képviselőcsoportjuk az év hátralévő időszakában mit tart a legfontosabbnak a parlamenti munkában, s mi­lyennek látja a kétharmados szavazattöbbséget igénylő előterjesztések elfogadási esélyét. (Folytatás a 2. oldalon) %

Next

/
Oldalképek
Tartalom