Somogyi Hírlap, 1993. július (4. évfolyam, 151-176. szám)

1993-07-13 / 161. szám

ABC után itt a C+C Új színnel gazdagodott Kaposvár kereskedelmi háló­zata az új C+C élelmiszerüzletek megnyitásával. A házi­asszonyok körében hetek alatt népszerűvé vált ez az ol­csó bevásárlási lehetőség. Képünkön a hétvégeken is nyitvatartó Honvéd utcai üzlet. (Fotó: Király J. Béla) Tisztelt Szerkesztőség! Horváth Béla, Magyaratád, Széchenyi u. 31. szám alatti lakos július 7-én megjelent panaszával kapcso­latban az alábbi tcyékoztatást adom. A Magyaratádi Polgármesteri Hivatal a növényvéde­lemről szóló jogszabály alapján a vegyszeres perme­tezésről a nyilvántartott méhészeket értesítette. A hi­vatalnak a panasz intézésével kapcsolatban további jogosítványa nincs. A 28/1981. (XII. 30.) MÉM rendelet mellékleteként megjelent Állategészségügyi Szabályzat tartalmazza — egyebek mellett — a méhelhullás során követendő eljárást. A laboratóriumi vizsgálatra kerülő mintavétel a hatósági állatorvos hatáskörébe tartozik, aki — tá­jékoztatása szerint — a bejelentést követően felhívta a méhész figyelmét a szükséges tennivalókra. Megjegyzem, hogy Horváth Béla méhész az újság­cikk megjelenése előtt a bejelentést írásban vissza­vonta. Tisztelettel: Czanka Márta jegyző, Magyaratád Utolsó lehetőség... A VOLT ELLENÁLLÓK JELENTKEZÉSÉT VÁRJÁK A német megszállók elleni harcra önként jelentkezett magyar katonák érdemeinek elismerésére a Magyar Köz­társaság honvédelmi minisz­tere tavaly megalapította a Független, Demokratikus Magyarországért Emlékér­met. Az érmet azoknak adományozza, akik az Ideig­lenes Nemzeti Kormány to- borzó felhívására önként je­lentkeztek, 1945. május 9-ig felvették őket a Magyar Honvédség állományába, valamint a honvédség had­rendjén kívül szervezett ná­ciellenes magyar katonai alakulatokba. Az emlékérem posztomusz is adományoz­ható. Dr. Szénái József, a Ma­gyar Nemzeti Ellenállási Szövetség somogyi szerve­zete ideiglenes megbízottja elmondta, hogy a megyében is megindult a volt ellenállók felkutatása — nem sok si­kerrel. Kétszer került sor az emlékérmek átadására, a somogyiak létszáma azon­ban még a száz főt sem érte el, pedig a megyében az el­lenállók ennél többen voltak. A szövetség határozata sze­rint az emlékérem átadására ez év decemberében utol­jára kerül sor — a jelentke­zésre is most nyílik utoljára alkalom. Az MNESZ megyei szervezete július 30-án 10- 13 óráig Kaposváron a Né­meth István fasor 7. szám alatt tart fogadóórát. Siófok központjában az ÁTRIUM ÜZLETHÁZBAN , (Fő u. 174-176.) ELADÓ vagy BÉRBEADÓ, illetve egyéb konstrukcióban hasznosítható, 140 m2 üres helyiség, egészben vagy megosztva- az Ön igénye szerint, akár luxuslakásként kialakítva. Érdeklődni: Dr. Szász István ügyvéd. Telefon: 84/311-349 (12809) Krónika Ökumenikus egyházi naptár Kedd, köznap. Napi igék: Kát.: 2Móz 2,1-15. Zsolt 68. Mt 11,20-24. Ref.: ApCsel 16,1-10. 1Móz 47. Ev.: Róm 13,8-10. Fii 1,27-2,4. Őrt.: 1 Kor 1,1-9. Mt 13,24-30. Jenő. Ősmagyar név, az egyik honfoglaló törzs neve. Védőszent: Szent Eugenius karthagói püspök, aki hite miatt a vandálok üldözése idején számkivetésbe kény­szerült (+505), Az ortodox és a gör. kát. naptárban Gábor főangyal és Szentéletű Szavvaita István. JULIUS A nap 5.00 órakor kél, és 20.39 órakor nyugszik; a hold 0.35 órakor kél, és 14.58 órakor nyugszik. Hűvös július Felhőátvonulásokból elszór­tan várható eső, zápor, né­hol zivatar. A szél megélén­kül. A legmagasabb nappali hőmérséklet 17-22 fok kö­zött alakul. Hollandiában is nyaralnak a menekült gyerekek Meghalt a debreceni taxisofőr Tegnapra virradó éjszaka a debreceni Kenézy Gyula Kór­ház baleseti sebészetének in­tenzív osztályán meghalt Ke­resztes Ferenc 26 éves taxiso­főr, akit szombat délután hasba lőtt Feledi Viktor rendőr törzsőrmester. Az akcióban súlyosan sérült rendőröket kórházban ápolják. Mindkettő­jük állapota kielégítő. Az idei nyáron is gazdag program vár a nagyatádi mene­külttábor mintegy 250 gyerme­kére. Ennyien vehetnek részt ugyanis a nyári vakációban kü­lönböző helyeken családoknál elhelyezve és a nyári táborok­ban. Autóbusszal tegnap indul­tak harmincán Hollandiába, ahol családoknál lesznek elhelyezve, főként a 8-12 évesek. Többen vannak köztük, akik a kinti csa­ládok kérése alapján már má­sodszor vehetnek részt külföldi üdülésen. Ugyancsak tegnap volt a váltás Ocsán is. Legtöb­ben most Fonyódligeten vannak az ifjúsági táborban, a nyár fo­lyamán várhatóan néhányan Zánkára is eljutnak a menekült gyerekek közül. Sokan bíznak abban köztük, hogy ez lesz az utolsó ilyen vakációjuk. A követ­kezőt már otthon szeretnék el­tölteni. (Németh) Az Ausztria lottó nyerőszámai A Lottó Unió Kft tájékozta­tása szerint a 27. heti Ausztria Lottó sorsoláson a következő nyerőszámokat húzták ki: 2, 8,19, 20, 24, 44 A pótszám: 34. A jókerszám: 816827 Bűnügyi krónika Kifosztott nyaralók Rákapcsoltak a balatoni idegenforgalom hiénái. Az utóbbi napokban különösen sok nyaralóba törtek vagy „surrantak” be tolvajok. Balatonfenyvesen a Ta­vasz utca egyik nyaralójában lakó német állampolgárt 210 ezer forinttal károsították meg, s ráadásul elvitték a pénz ki­váltására alkalmas Eurócsek- ket is. Ugyanitt az egyik — Kecskeméti utcában lévő — villát is kifosztották. A kár meghaladja a 105 ezer forin­tot. Bessurranó tolvajok jártak Fonyódon az egyik Karácsony utcai házban, ahonnan 100 ezer forintot lovasítottak meg. Balatonlellén a Százszorszép úti bérelt nyaralóból két drága kerékpárt emeltek el. Balaton- földváron a balatonszentgyör­gyi út egyik villájából 102 ezer forint készpénzzel távoztak a hívatlan látogatók. Siófokon feltörték az Atrium üzletház órás kirakatát, és mintegy 300 ezer forint értékű külöböző márkájú időmérőt vittek el. Nagy a keletje a tolvajok kö­rében a járműveknek. A pál­mát az a 3 millió 600 ezer fo­rint értékű Audi viszi, amelyet Siófokon a Béli Balogh Ádám utcából vittek el. Ugyancsak a Balaton fővárosában történt lakókocsi lopás is. A Csikó bár melletti parkolóból eltulajdoní­tott jármű értéke eléri a 2 millió 600 ezer forintot. Ugyancsak Siófokon a Bláthy utcában ga­rázdálkodó tolvajok már meg­elégedtek az egyik gépkocsi négy kerekének leszerelésé­vel is. Igaz, így is 150 ezer fo­rint kárt okoztak. Egymillió száznyolcvanezer forint a kára annak a Kawasaki tulajdonos­nak, akinek Balatonmárián, az Ady Endre utcai panzióból tu­lajdonították el motorkerékpár­ját miután léfeszíteték a tároló lakatját. Balatonszemesen egy 130 ezer forint értékű szörföt keres a gazdája, ame­lyet a Berzsenyi utcából loptak el. A Balatonparthoz kapcso­lódik két vizitragédia is. A né­met Gerhardt Benhard július 10-én, Balatonlellén, Noób Alfréd nyugdíjas pedig Bala- tonaligán fulladt vízbe. Mind­kettőjük holtestét megtalálták. A rendőrség bűncselekmény elkövetésére utaló jeleket egyik esetben sem talált. A kaposvári rendőrkapi­tányság nyomozói a kaposvári Zöld csillag büfé betörői után kutatnak, akik mintegy 110 ezer forint értékű dohány- és italárút vittek el. A Kazsok és Patalom között egyik pusztá­ról 15 pecsenyebirkának ve­szett nyoma. Valamennyi bűncselekmény elkövetője egyelőre ismeretlen. (Szegedi) Taxisok(k) Mintha dézsából öntenék, úgy szakad az eső. A ka­posvári vasútállomásra befut a Pécs felé tartó vonat. Este negyed nyolc. A fiatalasz- szony karonülő gyermekével és egy nagyobbal tért vissza a balatoni nyaralásból. Mel­lette három bőrönd, négy szatyor. Anyja siet a taxisorhoz, hogy az egyik sofőrt meg­kérje: álljon beljebb egy ki­csit, hogy ne ázzanak agyon unokái, s vigye haza a csa­ládot a közeli utcába. — Ne haragudjon, asszo­nyom, én ezért a kis útért nem indítom be a motort — mondja az egyik taxis hátra­dőlve kényelmes ülésében. A nagymama nem adja fel, az előtte állóhoz szól, aki letekeri az ablakot, ám ő sem vállalja a fuvart. Tudja, nem pár száz forint lesz a számla, s neki a kis pénz nem pénz. Csak a harmadik, fiatal taxis érzi át a helyzetet, és szó nél­kül odébb áll, bepakolja a csomagokat. (Lőrincz) Tarka sorok Amíg nem volt — Mi volt az emberek­nek rádió helyett, apa, míg rádió nem volt? — A nyugalmuk, fiam — mondja az apja. Házasság — Nos, öregem, hogy íz­lik a házasság? — Pompás. A feleségem csodálatos asszony. Teg­nap például moziba akart menni. Mondom neki: drá­gám, egész nap dolgoz­tam, az irodában, nagyon fáradt vagyok. — No és? — mosolyodik el a kérdező. — Milyen volt a film. Tilalom Egy amerikai sztriptíz­bárban ez a figyelmeztető tábla lóg a falon: „A műsort piszkálni tilos!” Optimista A Níluson magyar turis­tákkal zsúfolt hajó úszik le­felé. Hirtelen óriási robaj a hajó elsüllyed... Az utasok deszkákba kapaszkodva menekülnek. Ekkor a par­ton napozó krokodilok elin­dulnak befelé. — Micsoda flanel — mondja az egyik magyar a másiknak. — Mentőcsónak a Lacoste-tól?! Valami A rendőr igazoltatja a csövest. — Neve? — Öööööö... — Foglalkozása? — Ööööö... — Lakcíme? — Öüöööö... — Tud valami értelmeset is mondani? — Pokolgép! Pokolgép! Bunda — Gondolod, hogy van olyan lány, aki mindenre hajlandó egy szőrmebun­dáért? — ... az egyikük már be sem tudja gombolni... Festő A tárlaton egy idősebb férfi megkérdezi a művész­től: — Mondja, kérem, miért festi zöldnek az eget és kéknek a rétet? Az ifjú művész öntudato­san feleli: — Mert én olyannak lá­tom. — Jó, jó! De akkor miért ment éppen festőnek? Rendőrségi felhívás 1993. június 23-a előtti időben Kaposvár város belterületén a József A. utca Bethlen tér felöli végéről ismeretlen személy (sze­mélyek) a kihelyezett „Kijelölt gyalogos átkelőhely” tájékozta­tást adó jelzőtáblát, valamint a „Megállni tilos” tilalmi jelzőtáblát eltávolították és az út melletti el­hagyatott területre dobták. Kérjük mindazok jelentkezését, akik a cselekményt látták, illetve az ismeretlen elkövetőről (elköve­tőkről) bármilyen információval szolgálni tudnak. Jelentkezni lehet személyesen a Kaposvári Rendőrkapitányság közlekedési osztályán, Kaposvár, Szent Imre u. 12. fszt. 7. szám alatt vagy telefonon a 314- 422/2510 számon. Hatszáz kilométer tolószékben Új rekordot állított fel szombaton egy 53 éves mozgásképtelen francia férfi — 600 kilométert tett meg 62 óra alatt tolószékben. A gerincsérülése miatt to­lószékhez kötött Roger Phi­libert — maratoni futók egy csoportjának kíséretében — három álló napon át keresz- tül-kasul kocsikázott toló­székében Lyon környékén. Éjszakánként mindössze 3- 4 óra alvásszünetet tartott. SOMOGYI HÍRLAP Az Axel Springer-Magyarország Kft pártoktól független lapja Felelős vezető az ügyvezető igazgató Főszerkesztő: DR.KERCZA IMRE Felelős szerkesztő: BÍRÓ FERENC (társadalom és gazdaság), DR. TRÖSZT TIBOR (művelődés és kultúra) Gyártásvezető-szerkesztő: KURUCZ FERENC. Tervezőszerkesztő: CHRIST LÁSZLÓ, KATONA A. CSONGOR, NAGY MIKLÓS. Olvasószerkesztő: LAJOS GÉZA Kiadja az AS-M Kft. Somogy Megyei Irodája Felelős kiadó: PORDÁNY H. LÁSZLÓ irodavezető Szerkesztőség és kiadóhivatal: Kaposvár, Kontrássy u. 2/a. Telefon: 311-644 Telex: 313-360, Telefax: 312-315 Postacímünk: 7401 Kaposvár Pf. 31. Hirdetés és reklám: telefon 311-506 Siófoki iroda (szerkesztőség és hirdetésfelvétel): Siófok Szabadság tér 9. Telefon: (84) 311-668, Telefax: (84) 310-861 Készült a szerkesztőség számítógépes szövegszerkesztő-rendszerén. Nyomtatta a Déli Nyomda Kft, Pécs, Engel János u. 8. Felelős vezető: SOÓS SÁNDORNÉ Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető bármely hírlapkézbesítő postahivatalnál, a hírlapkézbesítőknél, a posta hír­lapüzleteiben és a hírlapelőfizetési és lapellátási irodánál (HELIR), Budapest, XIII. Lehel u. 10/a 1900., közvetlenül, vagy postautalványon, valamint átutalással a HELIR 215— 96162 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetési díj egy hónapra 319 forint, negyed évre 957 forint, fél évre 1914 forint, egy évre 3388 forint. ISSN 0865-9125 Kéziratokat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza.

Next

/
Oldalképek
Tartalom