Somogyi Hírlap, 1993. július (4. évfolyam, 151-176. szám)
1993-07-14 / 162. szám
* * • • / IV. évfolyam, 161. szám Ára: 13,80 Ft KÖZÉLETI NAPILAP 1993. július 14., szerda Vendégünk a francia külügyminiszter Egynapos látogatásra Magyarországra érkezett Alain Juppé francia külügyminiszter, magyar kollégája, Jeszenszky Géza meghívására. A vendéget fogadja Göncz Árpád államfő és Antall József miniszterelnök. Borúlátó prognózis Az idén 23-24 százalékos inflációra, 800-850 ezer munkanélkülire és kétszázötven milliárd forintos költség- vetési hiányra lehet számítani. Ez a Kopint-Datorg Kon- juktúra és Piackutató Rt tájékoztatóján hangzott el. Eszerint a gazdasági visszaesés elhúzódik, s a várt fordulat későbbre halasztódik. Befejeződik a kárpótlás Az év végére, illetve a jövő év elejére befejeződik a kárpótlási törvények végrehajtása — közölte a hivatal elnöke tájékoztatóján. Sepsey Tamás elmondta, hogy több mint 150 milliárd forint címértékű kárpótlási jegyet bocsátanak ki, ezek kamattal növelt névértéke 200-220 milliárd forint körül várható. Duna tárgyalások Brüsszelben Brüsszelbe utazott ma Mar- tonyi János külügyi államtitkár, hogy tárgyalásokat folytasson a Duna vízének ideiglenes megosztásáról Szlovákia és az Európai Közösség képviselőivel — tájékoztatott a Külügyminisztérium. Németh Miklós skót díszdoktor Németh Miklós, az EBRD alelnöke a skót fővárosban, Edinburgh-ban tegnap átvette az Heriot-Watt egyetem díszdoktori oklevelét. A díszdoktorátust a főként közgazda- sági és műszaki-tudományos képzéséről nevezetes tanintézet közgazdasági és társadalomtudományi kara ítélte oda. A döntésben szerepet játszott az is, hogy éppen most van egy másik reformer, a skót Margit királyné, a skótok védőszentje halálának 900. évfordulója. USA repülő a magyar légtérben Próbarepülést végzett tegnap Magyarország légterében az Egyesült Államok új, CV-580-as típusú speciális megfigyelő katonai repülőgépe. A leszállás után, a tököli repülőtéren bemutatták a gépet több, a Nyitott Égbolt szerződést aláírt ország szakértőjének. Mint ismeretes Magyarország lehetővé tette az USA katonai erői számára, hogy az e célra kifejlesztett, a legkorszerűbb technikával felszerelt géppel a magyar légtérben próbarepülést hajtsanak végre. Naponta egy oktatási törvény Hallgatói hitel a tandíjra — Intézményi tanácsok alakulhatnak — Kora este elfogadták az első magyar felsősoktatási törvényt Éjszakába nyúló szavazás után fogadta el hétfó'n az Országgyűlés a közoktatási törvényt s szavaztak a szakképzési törvényről is. Mádl Ferenc művelődési miniszter az oktatási törvény kapcsán leszögezte: a közoktatás terén döntő szerep jut mind a helyi önkormányzatoknak, mind az egyes oktatási intézményeknek, és az ott tanító pedagógusoknak. Az Országgyűlés tegnap reggel folytatta munkáját. Az elnöklő Szabad György bejelentette, hogy Eke Károly a függetlenek sorából átül a KDNP frakciójába. (Folytatás a 2. oldalon) Pedagógusok a közoktatási törvényről Az esélytelenek fogyó esélye Esélyegyenlőtlenség és finanszírozási gondok Az Országgyűlés elfogadta a közoktatásról szóló törvény- javaslatot, amely egyebek mellett módosítja az alapképzés jelenlegi szisztémáját: tíz A Budapest Investment Befektetési és Tanácsadó Rt hamarosan felszámolási kötvényt bocsát ki. Az új értékpapír-konstrukciót a Kaposvári Húskombinát pénzügyi helyzetének javítására dolgozták ki. A reorganizációval összekötött felszámolás során mintegy évfolyamos általános iskolai képzést ír elő. Erről kértük pedagógusok, szakemberek véleményét. (Folytatás a 3. oldalon) 400 millió forint jegyzését várja a húskombinát pénzügyi rendbetételével megbízott cég. A Budapest Investmentet a Somogy megyei Bíróság jelölte ki felszámolónak. A húskombinát tavaly csődöt jelentett, akkor 900 millió forintos kormánygaranciát kapott. (Folytatás a 4. oldalon) A régmúlt időszerűsége A második magyar történelmi iskola Tabon lesz Kaposvár ad otthont a Zürichi Magyar Történelmi Egyesület nyolcadik magyar őstörténeti találkozójának. Az egyhetes programról, illetve az egyesület munkájáról tegnap délután sajtótájékoztatót tartottak. Dr. Csihák György, az egyesület elnöke elmondta, hogy négy világrész tizennégy országában csaknem százhúsz olyan tagja van a Zürichi Magyar Történelmi Egyesületnek, akik célul tűzték ki — hiteles történelmi források fel- használásával, a társtudományok szoros együttműködése révén — a magyar történelem kutatásának elősegítését. (Folytatás a 3. oldalon) Postások új ruhában Új egyenruhát viselnek július 15-étől a postások közül mintegy harmincezren. A korszerűsítés főként az ügyfelekkel napi kapcsolatban álló levél-, távirat- és csomagkézbesítőket érinti. Az új zöld egyenruhák hazai alapanyagból készültek. Befejeződött a búza aratása Nagyatádon A nagyatádi szövetkezetben befejeződött az őszi búza aratása. A gazdaság tekintélyes területen hatszázhetvenkét hektáron termelte a kenyérnek való gabonát. A még nem végleges adatok szerint a hektáronkénti termés nem érte el a 3000 kilót. Hamarosan felszámolási kötvény Mentőövnek szánták a húskombinát számára Szelíd rendőr-motorosok A kaposvári rendőrök két új Yamahája „ugrásra kész’ Az Országos Rendőr-főkapitányságtól megyénk hét nagyteljesítményű motorkerékpárt kapott az idegenforgalmi idényre a közlekedés hatékony ellenőrzésére. A 650 köbcentiméteres, speciálisan rendőri szolgálatra készített Yamahák már megérkeztek. A motorok közül egy a siófoki, kettő a fonyódi, kettő a kaposvári kapitányság, valamint kettő a megyei forgalom- ellenőrző alosztály (Fotó: Kovács Tibor) munkáját segíti. Ezekkel együtt összesen tizennégy nagyteljesítményű rendőr-motorkerékpár biztosítja Somogy közútjain a forgalmat, illetve a forgalom ellenzőrzését. T. R. Az APEH-ellenőrök még a Balatonon portyáinak Szám(la) háború a kaposvári piacon Zöldségárusok adminisztrálás közben (Fotó: Lang Róbert) Árudömping és vevőáradat jellemezte a kaposvári vásár- csarnokot tegnap délelőtt. Kelendő volt a paprika, a paradicsom, a barack és'az olcsó dinnye. A szép portéka szinte vonzotta a vásárolókat, ám amikor az árus a számlatömb kitöltésével babrált, sokan otthagyták és „átálltak” azokhoz, akik nem törődtek a kötelezettséggel, illetve a jogszabály értelmében mentesültek a papírmunka alól. (Folytatás a 3. oldalon) Új egyetemi tanárok a PATE-n A Magyar Köztártaság Elnöke egyetemi tanárrá nevezte ki a Pannon Agrártudományi Egyetemre dr. Benedek Pál, dr. Neményi Miklós, dr. Ördög Vince, dr. Paál Jenő egyetemi docensét, dr. Sáringer Gyula kutatóprofesszort és dr. Somogyi Sándor tudományos tanácsadót. A pécsi Jannus Pannonius Tudományegyetemre kapott egyetemi tanári kinevezést dr. Andrásfalvy Bertalan, valamint dr. Erdősi Ferenc tudományos tanácsadó. Tűzszerészek Kőröshegyen Gránát a kertben A második világháborúból maradt a robbanószerkezet Kézigránátot találtak tegnap Kőröshegyen. A világégés rossz emléke kísért a szőlőtermesztéséről és boráról ismert faluban. Egy kukorica gránát néven ismert, a II. világháborúban használt repeszhatású robbanószerkezetre bukkantak a község egyik házának kertjében. Szerencsére nem került a gyerekek kezébe a fel nem robbant gránát. A polgármesteri hivatal intézkedett; értesítette a tűzszerészeket, hogy zárják le a területet a hatástalanítás, vagy az elszállítás érdekében. Ondrejovics Már épül az ötödik somogyi Westei torony i Augusztus végén új Wes- tel rádiótelefon bázisállomást helyeznek üzembe Böhönyén. A megyében ez lesz az ötödik ilyen állomás. A Westel célja év végére bázisállomásokkal betelepíteni az egész országot, hogy biztosítsák a rádiótelefonok folyamatos üzemeltethetőségét. (Fotó: Lang Róbert)