Somogyi Hírlap, 1993. július (4. évfolyam, 151-176. szám)
1993-07-29 / 175. szám
1993. július 29., csütörtök SOMOGYI HÍRLAP — MEGYEI KÖRKÉP 3 Rövidtávú munkaerő-piaci prognózis készült Több mint 300 betöltetlen álláshely Somogybán Vasbetonszerelők Kaposváron Kilenc embernek ad munkát az Erdőgép kaposvári műkő- és vasbetonszerelő műhelye, amelynek dolgozói lakóházak vasbeton-munkáit is végzik. Képünk a telephelyen készült, ahol méretre vágják a betonvasakat. (Fotó: Kovács Tibor) Somogyjádon befejezték a búza aratását Jelentős a vetőmagtermesztés — Vállalkozásban a hibridkukorica Útépítés, csatornázás Kéthelyen A napokban kezdődött meg annak a mintegy egykilométe- res járdának a felújítása, amelyre a helyi önkormányzat egymillió forintot szánt. A két- helyi belvízelvezetés is sürgőssé vált, mivel az utakat esőzéskor a dombokról lezúduló víz sárral borította be. A belvízelvezetésre, az árokcsatornákra másfél millió forintot fordítanak. * < Állattenyésztési beruházások Somogybán az állattenyésztési beruházások tervezett értéke 1993-ban 25,4 millió forint. Ez az előző évhez viszonyítva 18,7 millió forintos többletkiadást jelent. A beruházások összértékéből 3 millió forintot szántak építésre, a fennmaradó összeget belföldi és import gépek vásárlására fordítják. Félezer vizsgázott hajóvezető Eddig 550-en tettek eredményes sport- és hobbicélú kishajóvezetői vizsgát a Somogy Megyei Közlekedésfelügyelet vizsgabizottsága előtt, így több mint félezren szereztek „A” és „B” kategóriás vitorlásvezetői és motoroshajóve- zetői igazolványt. Úszótanfolyam Taszáron A nyárra készült el egymillió forintért Taszáron a strandon az újabb medence. A községben úszótanfolyamot szerveztek általános iskolásoknak. A tízórás tanfolyamon tízen tanulnak úszni, augusztus 1-jé- től pedig újabb csoportot szerveznek. A strandon a jövő héttől együtt tanulhatnak úszni a gyerekek és a szüleik. Somogyi honismeret Megjelent a Somogyi Honismeret idei első száma. Évente két füzetet ad ki a megyei honismereti egyesület. A legújabb tájékoztató füzetben olvashatunk Somogy várairól, Gárdonyi Géza szőlősgyöröki éveiről, a siófoki Kossuth-em- lékekről, a száz éve született Goszthony Mária pályájáról, forrásközlésként szerepel a kiadványban a reformkori Somogy megye ismertetése. Erdőtelepítések 16,5 millióért Megyénkben az idén várhatóan 16,8 millió forintot fordítanak erdőtelepítésre és fásítási munkálatokra a mező- gazdasági szövetkezetek, ön- kormányzatok, gazdálkodó szervezetek. Ez az összeg a tavaly felhasznált pénzmeny- nyiség duplája. Mérsékelt forgalomnövekedés Az év első öt hónapjában az országos átlagnál mérsékeltebben nőtt Somogy kiskereskedelmi forgalma. Május végéig több mint húsz és félmilliárd forintos kiskereskedelmi forgalmat regisztráltak, ennél kisebb arányú forgalom csak Borsod- Abaúj-Zemplén és Sza- bolcs-Szatmár-Bereg megyében volt. Az előző év azonos időszakához képest hét megyében nőtt a kiskereskedelmi forgalom, a legnagyobb arányban Bács-Kiskun megyében. (Folytatás az 1. oldalról) A létszámcsökkenés okai között továbbra is a piaci gondok, a privatizálás és az átalakulás szerepel. A felmért foglalkoztatók közül 142 gazdálkodó gondja, hogy visszaesett a belföldi megrendelés. Ennek ellenére a második félévben 14,2 százalékuk tervez kapacitásnövelő, zömében gépi beruházást. A felmérésből kitűnt: a megye gazdasági folyamatait még mindig a visz- szafogottság jellemzi. A munkáltatók bizonytalanok, nagyban függnek a megrendelőktől s azok fizetőképességétől. A gazdálkodók nagy része azonban optimista: rendelésállományának változatlanságát vagy növekedését várja. Az átlagkeresetek a gazdálkodók 87,1 százalékánál nőttek, többnyire 20-110 százalékkal. A vizsgált munkáltatók közül 67 gazdálkodónál várható létszámleépítés, mintegy 1218 dolgozó marad állás nélkül. Leginkább a szakképzet- leneket érinti az elbocsátás. 841 személy felvételét 43 gazdálkodó szervezet tervezi. A megyében egyébként 342 tartósan betöltetlen álláshely van, amelynek 83,3 százaléka — A nyári szabadságom jelentős részét a műtermemben töltöm; a barcsi Széchenyi Ferenc gimnázium kollégiumába készítek egy pannót üvegablak-kombinációval. Aztán feleségemmel elutazunk az Északi-tenger partjára, a lengyelországi Gdyniába, majd részt veszek a olstyni nemzetközi művésztelep programjában. A kurzus háromhetes ugyan, ám én csak egy hetet töltök ott, mert a főiskolán any- nyi új képzés indul, hogy idefizikai. Igény lenne többek között hegesztőre, kőművesre, asztalosra, takarítóra és textil-konfekció iparban dolgozókra. Az év második felében várható, hogy a járadékból kieső több mint 5 ezer ember egy része nem lesz jogosult a jövedelempótló támogatásra, s valószínűleg a regisztrációból is kiesnek — állapítja meg a munkaügyi központ rövidtávú prognózisa. A második félévben a létszámleépítések legnagyobbrészt a mezőgazdaságot érintik, a foglalkoztató iparban, valamint az élelmiszeriparban következhet be létszámcsökkenés. A kereskedelemi és a vendéglátó-vállalatoktól elsősorban Kaposváron, Siófokon és a nagyobb községekben várható elbocsátás. Az ingatlankezelés, forgalmazás terén is érvényesül e tendencia, elsősorban Kaposváron. A közlekedés, hírközlés nem tervez leépítést és az oktatási, az egészség- ügyi, a közművelődési és a közigazgatási szakterületeken levők is bizakodóak, hogy ott nem kényszerülnek lényeges elbocsátásra... Leitner Sándor festőművész, a kaposvári tanítóképző főiskola főigazgatója (Fotó: Király J. Béla) jében be kell kapcsolódnom a szervezőmunkába. A fiam már „szóvá tette”, hogy a szabadságom ideje alatt több időt töltök a munkahelyemen, mint ami szerinte indokolható. Megfogadtam, hogy — míg itthon vagyok — a festésen kívül horgászni járunk Bélatelepre és Tihanyba. A somogyjádi szövetkezetben tegnap az utolsó hektárokról takarították be a búzát. Fehér István főmezőgazdász éppen a hibridkukorica címerezésének ellenőrzésére indult, summázta az aratás eredményeit. — Búzát 286 hektáron termesztettünk, ennek az utolját takarítja le az 5 Claas-Dominator. Méréseink szerint 4,4-4,5 tonnás termésátlagot könyvelhetünk el ebben az aszályos évben — mondta a főmezőgazdász. 280 hektárról aratták le az őszi árpát, 57 mázsás átlaggal; tavaszi búzát 297 hektáron termesztettek. Ennek az átlaga 3,6 tonnára sikeredett. Bár a jégverés mintegy 50 százalékos kárt okozott a 302 hektár területű repcében, a búza előtt be kellett Marcaliban tegnap ünnepélyes külsőségek közepette átadták a Gondviselés Házát. Ez a Máltai Szeretetszolgálat kezdeményezésére és támogatásával készült el, a város önkormányzatának beruházásában. Az avatáson dr. Suchman Tamás országgyűlési képviselő mondott beszédet, bibliai példákat említve. Az ünnepségen részt vett Kozma Imre, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat elnöke, s elmondta; ehhez hasonló időTegnap délután üdülőhelyi fórumot tartottak Fonyódlige- ten. Horváth Gábor polgár- mester ismertette a település fejlesztési programját, a terveket. Befejezték a csatornázást a Május 1. utcában, a Hunyadi utcában, az Árpád-parton és a Vasútköztakarítani, hiszen 200 hektáron német megrendelésre vetőmagnak termesztették az Akela fajtát. Az ipari növény 2,1 tonnás átlagot termett, ugyancsak ennyit takarítottak be a 197 hektár borsóból. — Szövetkezetünk szántó- területének mintegy 30 százalékán foglalkozunk vetőmagtermesztéssel. Most éppen Sipos Péterrel, az MMI munkatársával viszgáljuk a hibridkukorica címerezési munkálatait — mutatott a szomszédos táblára Fehér István. Itt 70 hektáron a Bólyi Mezőgazdasági Kombinát részére a Norma fajta vetőmagját termesztik, de befejezték már a címerezést a 20 hektáros North fajtában. Ezt a bábolnai IKR vetőmagüzemének termesztik, 7 hektáron pedig az Avantgárd fajta apavonal előállítása fősek napköziotthonát az ország több városában is szeretnék létrehozni. Ezekben, az étkezésen kívül az idős emberek egész napos elfoglaltságot, baráti társaságot és egészségügyi felügyeletet nyújtanak, a szeretetszolgálat helyi tagjai pedig gondoskodnak lelki békéjük megőrzéséről. A 13 ezer lakosú Marcaliban eddig egyetlen idősek otthona működött. Az új intézményben 15-20 nyugdíjast tudnak fogadni. ben a munkálatok nyolcvan százalékban készültek el. Több utcában elkészült a szilárd útburkolat, a fonyód- ligeti csónakkikötőt felújították. Az Árpád-parton száz facsemetét ültettek el. Megkezdődött ugyanitt a gázvezeték-hálózat kiépítése is. lyik. A kalászosok közül 40 hektáron a KSZE-nek a Rex őszi árpa I. fokú szaporulatát, 79 hektáron a Maresi tavaszi árpát, és 55 hektáron az Alföld búzafajtát termesztették. A kalászosok tarlóin folyamatos a tarlóhántás és — a nedvességtartalom megőrzésére — a gyűrűs- hengerezés. — A vetőmagtermesztés kifizetődő. A hibridkukoricát például vállalkozásba adtuk tagjainknak, itt jó termés esetén akár 100 ezer forintot is jövedelmez egy hektár. Igaz, szigorú minőségi előírásoknak kell eleget tenni — mondta a főmezőgazdász. A szemszállító kocsi után eredve még egy jó állományú napraforgótáblát is megszemléltünk. A 220 hektárnyi vetésből itt 50 hektárról takarítanak be vetőmagot. Mészáros Tamás Hentes vásárolja fel az élősertést Vágóhidat adtak át Zicsben Sertésvágóhidat és húsboltot nyitnak Zicsben. A népegészségügyi és tiszti- orvosi szolgálat, illetve az állategészségügyi állomás, valamint a tervező, a kivitelező és a beruházó jelenlétében megtörtént a vágóhíd és a húsbolt műszaki átadása megtörtént. Az épületet a zi- csi önkormányzat újíttatta föl egymillió forintért. A több mint 50 négyzet- méter alapterületű létesítményt Orsós István zicsi hentes vette bérbe, s már a héten megkezdte az élőállatok felvásárlását. Törökkoppányba, So- mogydöröcskére, Somogya- csára is szállít majd friss húst, mégpedig — ígérete szerint — olcsóbban, mint a többi cég. K. J. T. K. ÍGY TÖLTI A SZABADSÁGÁT Leitner Sándor Felavatták Marcaliban a Gondviselés Házát Üdülőhelyi fórum Fonyódligeten