Somogyi Hírlap, 1993. július (4. évfolyam, 151-176. szám)

1993-07-21 / 168. szám

1993. július 21., szerda SOMOGYI HÍRLAP — EGÉSZSÉGÜGY, SZOCIÁLPOLITIKA 7 Tizenhárommillió fertőzött — évi 20 százalékos növekedés Megállítható az AIDS terjedése? Felbukkanása óta az em­beriség egyik legveszedel­mesebb ellensége az AIDS-vírus. De vannak olyan vélemények is, hogy korántsem akkora a veszély, amekkorának festik: csak a gyógyszeripar óriásai sok­kolják a közvéleményt az AIDS-mumussal. — Mi az igazság? — kér­deztük dr. Vass Ádámtól, az Országos Tisztifőorvosi Hiva­tal járványügyi osztályvezető­jétől, aki a napokban érkezett haza a Németországban tar­tott IX. nemzetközi AIDS-kon- ferenciáról. — Sajnos, a tények egyálta­lán nem arra vallanak, hogy a gyógyíthatatlan betegség ve­szélyét eltúlozták volna a szakemberek. Hadd idézzek az Egészségügyi Világszer­vezet AIDS-programja igazga­tójának, Merson doktornak a beszámolójából: napjainkban mintegy 2,5 millió AIDS-beteg lehet a világon. Ez körülbelül 20 százalékkal több, mint egy esztendővel ezelőtt. A vírussal fertőzöttek száma — akikben még nem alakult ki a beteség — elérheti a 13 milliót. Köztük egymillió gyerek is van! A számok azért hozzávetőlege­sek, mert egyes délke­let-ázsiai és afrikai országok nem jelentik a betegek szá­mát. Sajnos, éppen azok, amelyek leginkább érintettek a fertőzés terjesztésében. Az előrejelzés még aggasztóbb: az ezredfordulóra a vírussal fertőzöttek száma elérheti a 30-40 milliót. — Hazánkban és a kör­nyező' országokban mi a helyzet? — Magyarországon jelenleg 373 HIV-fertőzöttről és 124 betegről tudunk. AIDS-ben eddig 67-en haltak meg. A je­lenleg ápolt betegek közül 117 férfi. Magyarországon is szenvednek gyerekek ebben az immunrendszert megtá­madó betegségben, de vala­mennyien a nyolcvanas évek elején beadott vérkészít­ményből, nem pedig öröklés útján az édesanyjuktól kapták a vírust. Abban az időben még nem vizsgálták, hogy van-e HIV a vérben, így rövid ideig maga a gyógyítás tudománya is terjesztette a szörnyű vírust. Ami pedig a környező or­szágok statisztikai adatait il­leti, a WHO-nak leadott jelen­tés szerint 1993 márciusában Ausztriában 935, Ukrajnában 14, Szlovákiában 6, míg Szlo­véniában 25 AIDS-beteg volt. — A mai ismeretek szerint hogyan terjed az AIDS? — A terjedés elsőszámú le­hetősége a szexuális érintke­zés: Európában a betegek 42 százaléka tartott fenn nemi kapcsolatot azonos neműek­kel, illetve férfiakkal és nőkkel egyaránt. Intravénás kábító­szerezéssel jutott a gyilkos ví­rus a betegek 36 százalékába. A harmadik lehetséges mód, amikor az anya fertőzi meg csecsemőjét, akár a terhesség alatt, akár szülés közben vagy éppen az anyatejjel. Mivel nap­jainkban fertőzött vérkészít­mények használata a civilizált világban elvileg kizárt, így a legnagyobb figyelmet a homo- és heteroszexuálisokra, vala­mint a kábítószeresekre kell fordítani. Nemi kapcsolatnál az egyetlen hatásos védekezési mód férfiaknak és nőknek egyaránt a gumióvszer. A kábítószeresekkel más a helyzet, mivel nagyon nehéz a függőség megszüntetése. Kül­földön a leszoktatás mellett az egyszer használatos injekci­óstű használatára próbálják rávenni őket. — Lehetett-e az AIDS-vi- lágkonferencián biztató gyógyítási eredményekről hallani? — Mivel egyértelműen ha­tásos gyógyszer még nincs, így a hangsúly továbbra is a megelőzésen, a fertőzés megállításán van. A gyógy­szerkutatók legalább harminc­féle Ígéretes vegyületről szá­moltak be, de ezek hatékony­ságáról csak az elkövetkező időben győződhetünk meg. Szabó Margit Kaposvári orvosok tanulmányútja Bathban Két hetet töltött az angliai Bathban, Kaposvár testvérvá­rosának kórházában dr. Har- sányi Miklós, a megyei kórház urológus főorvosa és dr. Lu­kács Ákos sebész főorvos. Dr. Harsányi Miklós egyetlen magyar orvosként vett részt Horrogate-ban a brit urológiai kongresszuson. A két somogyi orvos a test­vérváros kórházában minden segítséget megkapott. Meg­ismertették őket a szakma ot­tani újdonságaival, és a műté­teknél asszisztálhattak. Dr. Harsányi Miklós külön szeren­csének tartja, hogy részt vehe­tett az angol urológuskong­resszuson, ahol az egyik leg­fontosabb kérdés az volt: ho­gyan lehet a beteg számára a legkisebb megterhelést je­lentő eljárásokat alkalmazni a műtéteknél és a kezeléseknél. Elmondta: ebből a szempont­ból különösen figyelemre mél­tóak a hólyag- és prosztata­sebészetben elért eredmé­nyek, például a lézer alkalma­zása műtéteknél. A kongresz- szuson való részvételt a leg­utóbbi siófoki orvoskongresz- szuson két neves angol pro­fesszorral való kapcsolatfelvé­tel tette lehetővé. Egyikük már jelezte: viszonozza a látoga­tást, és szívesen átadja szakmai ismereteit a megyei kórházban is. Dr. Lukács Ákos sebész fő­orvos szerint az angol testvér- város kórházában különösen figyelemre méltó volt a műté­tek közben beáromoltatott ste­ril levegő és a különféle proté­zisek elterjedtsége. Akadt né­hány dolog, amit Magyaror­szágon már régebb óta alkal­maznak, mint Bathban. Az angliai város gyakorlatából azonban van mit adaptálni Kaposvárra. Mindez viszont anyagi kérdés. Ám a tapaszta­latok így is sokat segítenek az itthoni gyógyítómunkában. Ha az anyagi feltételeket si­kerül megteremteni, az új eljá­rásokat — például a lézeres hólyagműtéteket — szeretnék bevezetni a megyei kórházban is. Bíznak benne, hogy a szponzorok (egyebek között a Balaton Füszért és a cukor­gyár), amelyek már eddig is sokat segítettek, továbbra sem tagadják meg a támogatást. A társadalmi összefogás bizo­nyára újabb előrelépést tesz majd lehetővé Kaposváron is. Szegedi Nándor Műszerek háziorvosoknak A Medicina Informatica Kft kaposvári képviselői a legkor­szerűbb orvosi műszereket kínálják a somogyi háziorvo­soknak. (Fotó: Kovács Tibor) KADARKÚTI SEGÉLYEK Esély a létre Sokan élnek alacsony nyugdíjból — A munkanélküliség tár­sadalmi probléma, nem szoci­ális. Mégis azt csinálnak be­lőle — mondta Verkman Jó­zsef, Kadarkút polgármestere, s hozzátette: hazudik, aki nem ezt mondja. Zavaró, hogy szociális gondként kezelik, s így megkeseríti az amúgy is kevés pénzből gazdálkodó önkormányzatokat. A 2876 lelkes nagyközség­ben közel háromszáz munka- nélküli él. Zömmel alacsony iskolázottságúak, segéd- és szakmunkások. Foglalkozta­tásuk csaknem reménytelen. A polgármester úgy véli, csak a munkaügyi központnak kel­lene velük foglalkozni. Mivel nem így van, az önkormány­zat kasszájából kénytelenek súlyos pénzeket fordítani a munkanélküli-ellátásból kike­rülők támogatására. Az 5200 forint felét ugyanis az önkor­mányzatoknak kell fizetni. A faluban — ahol cigány családok is laknak — sok az alacsony nyugdíjból élő, idős ember, és egyre inkább érzé­kelhető az elszegényedés. A polgármesteri hivatal jelenleg öt közhasznú munkást foglal­koztat. (Tavaly tizenegy is el­kelt.) A kadarkúti önkormányzat sokat fordít segélyezésre. Az idősek ellátására, étkezteté­sükre, az öregek klubjának működtetésére 1 millió 292 ezer forintot szántak ebben az esztendőben. A rendszeres segélyekre 1 millió 161 ezer forintot terveztek, nevelési se­gélyre 1,4 milliót fizetnek ki. Ennek a felét pályázaton nyer­ték. Egyéb segélyekre — töb­bek között temetési, lakás- fenntartási, átmeneti segé­lyekre — 5 millió 651 ezer fo­rintot szánt a kadarkúti képvi­selő-testület. (Lőrincz) MINDENKI A SAJÁT PORTÁJÁT... Küzdelem a parlagfű ellen A nyári nátha, torokfájás, köhögés sok keserűséget okoz. A rekkenő hőségben sem élvezheti a vízparti üdü­lést az, aki érzékeny a par­lagfű, népies nevén vadken­der pollenjére. Ez, a távoli kontinensről hazánkba is be­hurcolt gyomnövény július kö­zepétől októberig virágzik és okoz a náthánál is kellemetle­nebb allergiás, asztmás ro­hamokat az arra érzékenyek­nek. A parlagfű nem ismer ha­tárokat, s a szomszédos Ausztriában is elterjedt. De míg nyugati szomszédaink A parlagfű, népies nevén vadkender sok kellemetlen tünetet okoz szívós és kitartó munkával rendszeresen irtják, addig ha­zánkban — különösen So­mogybán — a parlagon ha­gyott földeken, szántókon, út- szélen és gondozatlan kertek­ben teljes pompájában virít. Az orvosok a megmondha­tói, hogy évente hány nappal szaporítja a táppénzes napok számát a parlagfű virágzása és hány dobozzal több gyógy­szer fogy miatta. A szántóföldi munkát is akadályozza, hi­szen kukoricásban, gyümöl­csösben és szőlőkben is gya­kori. Sajnos, a túlságosan el­szaporodott gyomnövényt kampánymunkával egy szer­vezet nem képes kiirtani. Ezért döntöttek úgy a Somogy megyei Növényegészségügyi és Talajvédelmi Állomás szakemberei, valamint a dr. Berta Gyula a Mosdósi Tüdő- és Szívkórház orvos igazga­tóhelyettese által vezetett team, hogy kezdeményezik az egyénre szóló vadkenderirtási programot. Tavasszal Buda­pesten, több minisztérium szakembereivel megállapod­tak abban, hogy felhívják az emberek figyelmét: mindenki gondozza saját háza táját, ne maradjanak parlagon gazzal benőtt földek, ahol tovább szaporodhat a vadkender. A növény irtásával kapcso­latban tudni kell, hogy még a virágzás kezdete, kb. július közepe előtt kell lekaszálni, il­letve gyomirtó szerrel — Gli- alka 60-70 ml/100 nm és a Finale 40-75 ml/100 nm-es adagban — pusztítani. A gyomirtó szerek bárki szá­mára hozzáférhetőek, s használatukról a Somogy megyei Növényegészségügyi és Talajvédelmi Állomás (Ka­posvár, Guba Sándor u. 20.) szakemberei adnak felvilágo­sítást. A parlagfű vagy vadkender által okozott kellemetlen tüne­tek csak a növény megsem­misítésével múlnak el. Poten­ciálisan mindenki érzékeny lehet a pollenjére. Segítsünk hát önmagunkon és társain­kon! (Várnai) Új helyen a népjóléti igazgatóság A Kaposvári Városi Népjó­léti Igazgatóság és Gondnok­ság elköltözött a Németh Ist­ván fasori épületből, és a Kontrássy utca 8. számú épü­letben kapott helyet. Az új ott­honban az ügyfélfogadás rendje változatlan. Alapítvány fiatal orvosoknak A fiatal orvosok, gyógyszer­észek és a diplomás egész­ségügyi dolgozók szakmai to­vábbképzésének támogatá­sára, külföldi eredményeinek megismertetésére jött létre a Haynal Imre Alapítvány. A század első felében tevé­kenykedő belgyógyász, kardi­ológus professzor tankönyvé­ből 30 éven át tanítottak. A nevét viselő alapítvány — amelynek létrehozását a bel­ügyi kórház két fiatal orvosa kezdeményezte — egyelőre a BM Központi Kórház fiatal dip­lomásainak továbbképzését kívánja segíteni, s a tervek szerint évente 20-25-en ré­szesülhetnek támogatásban. A szervezők remélik, hogy kezdeményezésükhöz rövide­sen más gyógyító műhelyek is csatlakoznak. Váltsd meg magad! Új vállalkozásba kezdett a Relaxa Kft: hanganyaggal próbál segíteni lelki problémá­kon. Az Ametiszt elnevezésű kazettasorozatot az ötletet adó Makara György és Pop­per Péter mutatta be.*A válás­sal, a betegséggel, a gyer­mekvárással, a serdüléssel kapcsolatban készültek hang­anyagok, de témáik között szerepel a gyász, az alkoho­lizmus, a dohányzás, az elhí­zás és az alvászavar is. A szerzők dramatizált formában előadott történetek segítségé­vel szeretnék fokozni a mé­lyebb ön- és világmegértést, feloldani a merev gondolko­dási sablonokat, felmutatva a lehetséges megoldásokat. A kazetták egyik kulcsmondata: „Nem akarunk megváltani senkit. Te váltsd meg magad!” Eszperantisták konferenciája Nemzetközi orvoskonferen­ciát tartottak Veszprémben az Orvos-egészségügyi Eszpe­rantó-világszövetség szerve­zésében. A kétnapos rendez­vény résztvevői 14 országból érkeztek, s összesen 28 elő­adást hallgattak meg. A szer­vezet 1908-ban alakult azzal a céllal, hogy segítse a kapcso­latteremtést a szakterület képviselői között. Ma már 38 országban húszezer tagja van, Magyarországon pedig 300. Orvos írók és képzőművészek Kaposváron A Magyar Orvos írók és Képzőművészek Köre 18. al­kalommal rendezi meg talál­kozóját. A kaposvári egész­ségügyi főiskolán tartandó rendezvény védnöke dr. Gye- nesei István Somogy Megye Közgyűlésének elnöke és Szász Endre festőművész. 22 magyar és külföldre elszár­mazott magyar orvos képző­művész alkotásait, valamint 35 orvos író művét hallhatja a közönség. A rendezvényt az Alpok-Adria Munkaközösség, a Balaton Füszért, a Kaposi Mór Megyei Kórház, valamint az Organon és Sandoz cég támogatja.

Next

/
Oldalképek
Tartalom