Somogyi Hírlap, 1993. július (4. évfolyam, 151-176. szám)
1993-07-19 / 166. szám
1993. július 19., hétfő SOMOGYI HÍRLAP — SOMOGYI TAJAK 5 Új sportegyesület Marcaliban Új sportegyesület alakult Marcaliban. Az ügyben illetékes szervezők és szakemberek július 16-án döntöttek a Marcali Városi Szabadidő Sportegyesét megalakításáról. Az egyesület egyelőre egy női kézilabda és egy férfi kosárlabda csapattal kezdi meg a munkát. Újra itthon Nemrégiben érkezett haza, Marcaliba az a 18 fős diákcsoport, amelynek tagjai a német testvérvárosban, Kün- zelsau-ban töltöttek két szép és hasznos hetet. A nyelvgyakorlással egybekötött nyaralás alatt a magyar gyerekek vendégszerető német családoknál voltak elszállásolva. Honismereti tábor Középiskolásoknak hirdették meg azt a honismereti tábort, amelyet július 20-30 között rendeznek meg Meszteg- nyőn. A kiemelten a második világháború eseményeivel és emlékeivel — malenki robot, az elnéptelenedett falvak története — foglalkozó gyűjtőmunkába a magyarok mellett a szlovákiai Léváról érkező fiatalok is bekapcsolódnak. Falusi turizmus a „Berekben" A Vörsöt északon és nyugaton körülölelő Kis-Balaton természeti adottságai egyre több, a csendet és a természetet kedvelő külföldi turistát vonzanak a faluba. A bereki víziparadicsom mellett érdekes idegenforgalmi látnivaló a községben az az 1700-as években, gerendára épített talpas ház, amelynek berendezése a helybéli lakosok ajándékaiból került ki. Kerámiák a „pincében" Légii Géza, fazekas sómázas technikával készült kerámiáit tekinthetik meg az érdeklődők a balatonboglári Pincetárlaton. A kiállítóhe- lyetaművelődésiházaközép- iskolai kollégiumtól bérli a nyári időszakban. Felületkezelés — hétszázezerért Folytatják a tavaly megkezdett úthálózat-korszerűsítést Balatonújlakon. A község fő közlekedési útjának, a Kossuth Lajos utcának a felületkezelésére az idén közel 700 ezer forintot fordítanak. A vonzó Sellő A hatszáz személyes balatonboglári Sellő Camingben a júliusi kedvezőtlen időjárás ellenére is kedvező a fogalom. Népszerűek a vendégek körében a faházak, illetve a sátor- és lakókocsi számára igénybe vehető szabad helyek. A hideg-melegvizes fürdési és mosogatási lehetőséget biztosító campinget főleg az osztrákok és a németek részesítik előnyben. Bukott boltból büszke Gunár Sikerrel startolt a kéthelyi új fogadó A NULLÁRÓL INDULT HAT ÉVE Nincs megállás Dóráéknál Kröninger István, fura művet alkotott Kéthelyen... — Semmi különös nincs benne - kezdi a történetet -, asztalos a szakmám, így aztán jónéhány új ház építésénél ott voltam. Egyik- másik nagyon tetszett, leginkább a külleme, na meg az én famunkám miatt, és egyre többször gondoltam arra, jó lenne magamnak is építeni valami ilyet. A falu központjában volt véletlenül egy „kis” önkormányzati telek, megvette hát, közben pedig csak úgy fejben, tervezgette, hogy a „Ház” majd milyen legyen. Nos, ilyen lett. Sok rajt' a fa, sok az üveg, mívesen munkált terasz övezi az emeleti szintet, miben is szintén a fa játssza a főszerepet. És a tető! A nagy kupolás torony körül kicsiny lakok mutatkoznak, mintha fiókái volnának ennek a bizony nem éppen apró háznak. Háromszor 120 négyzetméter a belső, a hasznos terület — tudhatjuk meg a gazdától. Arra a kérdésre pedig, hogy mibe kerülhetett, így hangzik a tömény válasz: tizenkét millióba, plusz, persze, a saját munka. Ami, mellesleg úgy egyharmadára tehető az egésznek. így viszont már tizenhat millió körül tartunk. Ez pedig, a mai, pénzszűke világban bizony igencsak tekintélyes összeg. — Amúgy tavaly készült el, év végére. Úgy gondoltuk a feleségemmel, hogy nyitunk egy jó „kis” kereskedést, benne élelmiszertől kezdve a legkülönfélébb háztartási cikkekig mindent árulunk. De nem jött össze — mondja őszintén —, néhány hónap alatt megbuktunk. Akkor becsuktuk a boltot, hozzáláttunk a belső átalakításhoz. Ha mint áruház nem kellett, mint étterem, talán elmegy. És július első napjaira elkészült, megnyílt a kéthelyi Gunár fogadó. Az első napok forgalma biztató, többször volt telt ház, ami kétszáz vendéget jelent itt — így aztán már időnként látni valami mosolygást is a tulajdonos arcán. Kröninger István egyébként most 33 éves, ami azt jelenti, hogy mire „krisztusi korba” lépett, sikerült alkotnia egy, a maga nemében értékes művet. Mellesleg igazán csak munkanélküliekben „gazdag” világunkban az sem mindegy, hogy mint vállalkozó, tíz embernek biztosít munkát és persze — kenyeret. — Felhagy háf az asztalosmesterséggel és átmegy vendéglősbe? — Szó sem lehet róla — mondja komolyan —, hiszen abból, 15 év asztalosmunkájából lett ez is. Igaz, a Gúnárt már nem adnám, de megmaradok a szakmámnál. Kun g. Tibor Csak egy kis csavarra volt szükségem, amelyért bejártam Marcali műszaki boltjait. Ám mindenütt az volt a válasz: nincs a számomra olyannyira áhított 12-es sróf. „Dóránál próbálja meg, a busz-pályaudvarral szemben! Ha ott sem lesz, tovább ne is keresse” — mondták többen is. Megpróbáltam, s meg is kaptam a filléres, de akkor számomra nélkülözhetetlen kis semmiséget. A Dóra-boltot látva talán még irigykednék is, ha kereskedő lennék. Nem is annyira a jóforgalmú helyért, sokkal inkább az ízlésesen épített, szép üzletért. — Hogy csinálta? Állítólag a pénz, meg a jóízlés nem „jár” mindig együtt. — Szerintem sem —, mondta Dóra Tibor, az üzlet tulajdonosa —, de ez az igazság semmi esetre sem vonatkozik rám, mivel nincsenek millióim, az épület pedig a tervezőjét dicséri. Akkor hát családi örökség lenne a kereskedő-vér? Nem, ez sem: pék volt a Dóra-papa, Tibor pedig gépésztechnikus, miután Kaposváron megszerezte az oklevelet. Aztán 33 éves koráig a szakmában dolgozott, és különösen az utolsó 11 esztendőben, munkája kapcsán közeli ismeretségbe került különböző gyártócégekkel. Részben ez adta az ötletet az önállósodáshoz: így egy kereskedelmi láncszem kiiktatásával szerezheti be az árucikkeket, szerény nyereséggel olcsóbban kínálhatja portékáját. Másrészt pedig sürgette a döntést, hogy ráébredt: valahol megrekedt a szakmája, nincs rá kereslet. Ugyanakkor azt is látta, hogy az akkor — 1986-ban — még túlsúlyban lévő állami kereskedelem kínálata mennyire foghíjas. Ha csak ezeket a hiányokat tudom pótolni, akkor már nem bukhatok meg — gondolta, és belevágott. 187 ezer forint tőkével kezdte, amiből százezer kölcsön volt. Az első kis üzletet a szülői házban alakította ki, egy 12 négyzetméteres helyiA Dóra-üzletház impozáns épülete ségből. Azóta nem ismeri azt a szót, hogy „nincs”. A mai bolt helyén, egy Polaroid felvétel tanulsága szerint 1991. április 22-én kezdték meg a földmunkákat, napjainkra pedig kialakult a Dóra-bolt (üzletház?) végleges képe. Most már több ezerre tehető az általuk árusított cikkek száma, legújabban pedig, mintegy az üzletsor lezárásaként egy tenyérnyi kis fagylaltozót is kialakítottak. Ami nem jelenti azt, hogy csupán családi vállalkozásról lenne szó: öt alkalmazottal dolgoznak, akiket Dóra Tibor alapos előtanulmányozás után választott ki. Az egyik alapkövetelmény a kedvesség,a kuncsaftok hangsúlyos tisztelete volt. Dóra gondja csupán az, hogy rövid a nap, kevés a 24 óra. Néha pihenni is kellene, de ez nem jön össze — nincs megállás. Kun G. Tibor Hitelesített leleményesség A marcali áfész műszaki boltvezetője két ismeretlen férfi ellen tett feljelentést. Az egyik férfi katonaruhában volt. A magyar honvédség 3. számú oktatási bázis képviselőjének adta ki magát. A 7716 Szabadfalva Anyagi Szolgálat bélyegzővel videót, színes tévét és egyéb műszaki cikkeket vásároltak csaknem félmillió forint értékben. Az ügy érdekessége, hogy a magyar posta közlése szerint az országban Szabadfalva község nincs. BEFOGADTÁK, MEGSZERETTÉK Búcsúzik a sámsoni pap A szolgálat tölti ki az életemet... Lelkigyakorlatot végez éppen, amikor nem sokkal a déli harangszó után bekopogtatunk. Kicsit most várni kell — kéri szelíden —, és mi kivárjuk türelemmel. A vele váltott néhány szó sugárzó ereje is elég lenne ehhez, így immár nem szükséges arra gondolnunk, amit Somogysámsonban oly gyakran hallani mostanában: Kaposvárra, a Szent Imre plébániára szólította a megyéspüspök Varga László plébánosunkat. Arra, hogy „magasabb” helyre hívatták, büszkék a helybeliek, ám szívükben szomorúság: az itt töltött hat esztendeje alatt nemcsak befogadták, de megszerették... Agrármérnök — az ivóban Agrármérnök a sávolyi, ligeti ivó tulaja. Persze ez a megnevezés enyhe túlzás: Kovács Kálmán csupán csak bérli az áfésztől a kocsmát. Ma már egészen más funkciót tölt be, mint a rossz értelemben vett „kocsma”. A plébánia egyik kis szerény szobájában ülünk. — Győrött, a bencéseknél tanultam, s mint vallásos, de civil szülők gyermeke, építőmérnöki pályára készültem. Semmi másra, mígnem elérkezett 1974, az érettségi éve, és akkor kaptam ezt a belső hívást... Tapolcán, tizenegy esztendővel ezelőtt szentelték pappá Varga Lászlót, majd öt év után, 1987-ben So- mogysámsonba szólította a szolgálat. Hét falu papja lett. Hogy ekkora terület puszta bejárása mit jelent, az elképzelhető. Az új plébános járta az útját, figyelte az itt élők lelki igényét, alkalmazkodásra törekedve, de követve papi hivatása parancsolatát, hallgatva küldetése eredeti hangjaira. — Talán nem tűnik hivalkodásnak, én Isten legnagyobb ajándékának tekintettem, hogy ide kerültem. A szolgálat töltötte ki az életemet, és sokáig egyedül voltam, egyféle isteni oltalomban. Nem is gondoltam semmi földi dologgal, még a napi ételre sem: ha a meny- nyei atya gondol az ég legkisebb madaraira is, veszni engem sem hagy talán. Egyedül kezdtem itt, majd Németh Endre személyében egy nagyszerű, elhivatott embert rendelt mellém az Úr, családja van, öt gyermeke, s én hálás vagyok neki és a végtelen kegyelemnek azért, hogy segítőmet immár diakónussá szentelték. Hálás vagyok Istennek, amiért ide vezérelt, hogy egyedül voltam, s nagy ajándék, hogy az emberekhez elmehettem, és hogy ők is rám találtak. Sokan az ország messzi tájairól is eljönnek, távoznak békességben, majd eljönnek megint. Olykor mégis lelkiismeretfurda- lást éreztem, hiszen nem tudtam annyit adni, mint lélekből adni szerettem volna. De boldoggá tett ugyanakkor, hogy Isten házába itt ma sem sokkal többet járnak, mint az úgynevezett rendszerváltás előtt. Tiszta szívű emberek élnek itt, kevés a képmutatás. Belső értékünk a hit, és ha az elmúlt hat esztendőben, amelytől most búcsúzni készülök, történt itt valami jó, úgy az az Isten érdeme, nem az enyém. A szolgálat most elszólít, s ha nem is könnyű szívvel, de engedelmeskedem. Próbatétel ez, amelyet teljesíteni segít a hitem. Az egymásra találás lehetősége a miénk is, mások másságát csak így vagyunk képesek elfogadni és tolerálni. És ezt én nem liberalizmusnak, hanem szeretetnek nevezem. Hiszem, hogy a Szentlélek újjal is meg tud ajándékozni, s nem feledem, hogy nem azért lettem pap, hogy magamnak felépítsek valamit. Amit cselekszem, az számomra az Istennel való kapcsolat. Mindenütt, minden helyén a világnak. Kun Géza Tibor — Egy vírusos tüdőgyulladás kényszerített pálya- módosításra. Sajnos, any- nyira elfajult a helyzetem, hogy már úgy tetszett, kezet foghatok Szent Péterrel. Hála az orvostudománynak, mégis itt vagyok — igaz, leszázalékolva —, és ha az eredeti foglalkozásomra már nem is, de munkára, jövedelmet teremtő emberi tevékenységre azért gondolhatok. Elhatározta: be fogja bizonyítani, hogy kulturált szórakozóhely is lehet a kocsma. Tisztességes környezetben tisztességes viselkedésre lehet nevelni az embereket. Olyan ivó, amely a közönséges kocsmai atrocitásoktól megóvható. — Sok ember legnagyobb csodálkozására nem „lenyúltam” (kifosztást jelent szakzsargonban ez a szó), hanem vagy félmillió ráfordításával átalakítottam kulturált szórakozóhellyé. Itt nincs többé helye tivornyázások- nak, „nehézfiúk” balhéinak. Igaz, néha megpróbálják, de nálam messzire nem jutnak. Én úgy érzem, kemény, embert próbáló munkához kezdtem, és valamit már el is értem. S ez szemmel láthatóan igaz. Az előtérben kellemes terasz fogadja az érkezőket, az ablakban virág. S belül is más lett minden: tiszta, pirospöttyös térítők, virágvázák az asztalokon, bizonyítva: lehet itt az időt kulturáltan múlatni. — Tudják — jellemzi búcsúzóul önmagát Kovács Kálmán —, én a demokrácia feltétel nélküli híve vagyok. Mert a demokrácia a hétköznapok nyelvére fordítva, félelem nélküli életet jelent mindenkinek. A vendégeimnek ezt akarom biztosítani, és azt hiszem, valamit ebből megérezték a helybeliek. Úgy érzem nem is kerültem olyan messzire az agronó- musi hivatástól: eddig a földeket műveltem, most meg — az embereket. (kun t.)
