Somogyi Hírlap, 1993. július (4. évfolyam, 151-176. szám)
1993-07-17 / 165. szám
1993. július 17., szombat SOMOGYI HÍRLAP 21 MŰVELŐDÉS Gorsiumért az olasz szövetség A Tác-gorsiumi ásatások támogatására jótékonysági estet rendez a Magyarországi Olaszok Alapítvány és a Magyarországi Olasz Szövetség. A program keretében neves művészek adnak műsort. A bevételt a feltárás folytatására ajánlották föl a szervezők. Az 1991-ben alakult szövetség egyik célja, hogy tagajai támogassák a magyarországi műemlékek megóvását, a római kori régészeti leletek, műemlékek föltárását. Magyar költők Párizsban Hat magyar költő, Csoóri Sándor, Gergely Ágnes, Orbán Ottó, Tandori Dezső, Takács Zsuzsa és Zalán Tibor verseiből rendezett előadóestet a párizsi Magyar Intézet. Jelen volt a rendezvényen Szávai János párizsi magyar nagykövet is, aki civilben franciaszakos irodalmár. A belga költő, André Doms mondott bevezetőt, ő a magyar költők legszorgalmasabb fordítója. Felújítják Szentendre Fő terét Felújítják Szentendre híres Fő terét, ahol naponta 20-30 ezer turista is megfordul. Az önkormányzat döntése szerint a nagyszabású munkálatokat elsősorban esztétiaki megfontolások indokolják. Szeretnék a város e központi helyének eredeti hangulatát visszaállítani. Ehhez régészeti kutatásokat, előtanulmányokat végeztek. Pályázatot írtak ki a tér arculatának megtervezéséhez. Amatőr fotósok a budai várban A Magyar Amatőr Fotóklubok és Szakkörök Szövetségének X. szalontárlata tegnap nyílt meg a Legújabbkori Történeti Múzeumban. A kiállításon a székesfehérvári, a debreceni, a soproni, az óbudai, a bakonyi, a zalaegerszegi és a diósgyőri fényképészek 106 színes, illetőleg fekete-fehér felvétele tekinthető meg. A tárlat augusztus 1-ig látható a budai várban. A magyarországi zsidók élete A Fejezetek a magyarországi zsidók életéből című kiállítás a fővárosi bemutató után Kárpátaljára utazott. Beregszászon, Munkácson és Ungváron volt látható a 188 tabló, amely a Kárpát-medencei zsidóság és más vallásúak együttélésének mindennapjait, történeti sorsfordulóit villantotta fel. A tudományosan megalapozott történeti visszatekintés elősegítheti a másság elfogadását, a toleranciát. Ez volt a vezérfonala az 1867. évi emanciápácisós törvény 125. évfordulójáról megemlékező kiállításnak. Német mintakönyvtár Gyulán A volt szocialista országokba mintakönyvtárat telepítő müncheni központú Goethe Intézet hazánkban Gyulán, a városi könyvtárban hoz létre két és fél ezer kötetes snémet nyelvű könyvtárat. Szakkönyvek, kézikönyvek és szépirodalmi alkotások találhatók a tékában. Ausztráliában, angolul Magyar őstörténetet ír a gyógyszerész Térképek a Kárpát-medencéről — A dilettantizmus vádja A történetírás bizonyos területein egy amatőr történész is alkothat maradandót; sok esetben még a hivatásosokat is „lepipálhatja” — véli dr. Nagy Ákos, Ausztráliában élő gyógyszerész, a zürichi Magyar Történelmi Egyesület, a je- ruzsálemi templomos lovagrend, a nemzetközi Nagy Konstantin és a Szent László lovagrend tagja. — Nyíregyházán érettségiztem 1931-ben — mondja. — Ebben az évben megnyertem egy országos történelmi versenyt — amelynek témája Erdély pusztulása volt —, és Bessenyei kiadatlan munkáinak sajtó alá rendezésében is részt vettem. Történelmi érdeklődésem innen datálódik. Családi összeköttetéseim révén olyan forrásanyagokhoz jutottam, amelyekhez a korombeli fiatalok nemigen. Rádöbbentem: ugyanarról a dologról másként írnak Pannonhalmán, mint Sárospatakon. Időközben gyógyszerész diplomát szereztem, s az egyetemi közegészségtani intézetben tanársegédként kerestem kenyeremet. Később Németországba kerültem, ám nem jöttem haza. 1950-ben Ausztráliában, egy tízezres családi tábor kórházának laboratóriumában kezdtem el dolgozni, majd egy magánpatikában. Rengeteg vércsoport-meghatározást készítettem, amelynek eredményeiről hamarosan Tabon számolok be. — Honnan az érdeklődés az őstörténet-kutatás iránt? — Bújtam a könyvtárakat — negyven éve hat bibliotékának vagyok tagja —, hogy megismerjem az angolszász világ rólunk alkotott véleményét. Kutatásaim során minden magyar, illetve Kárpát-medencére vonatkozó érdekességet lefénymásoltam, s egy egész komoly gyűjteményem van. (Ezt már az Országos Széchenyi Könyvtár is kérte, de valószínűleg a nyíregyházi könyvtárnak adom majd.) 35 éve egy cikksorozatot írtam Származástudat, nemzettudat, hivatástudat címmel. Most egy angol nyelvű könyvön dolgozom. Tudniillik az angol szakemberek munkáiból a mi őstörténetünk gyönyörűen összeállítható. 135 angol kiadású térképpel Krisztus előtt 200 ezertől napjainkig mutatom be a Kárpát-medence lakóinak részvételét a világ kultúrájában. Ez a munka igazolja, hogy a Kárpát-medence ettől az időszaktól majdnem folyamatosan lakott volt. Egy szláv tudós véleményére is hivatkozom, miszerint a mai magyarságban benne van a Kárpát-medence őslakóinak a vére. — Ön amatőr történész. Teljesen autodidakta módon kezdett el foglalkozni a történelemmel. Nem éri az a vád az önök társaságát, hogy dilettánsok gyülekezete? — De igen. Ám ha arra gondolok, hogy előttünk, emigránsok előtt nyitva van a világ összes könyvtára, s olyan könyvekhez jutunk, amelyekhez a hazai történészek közül csak igen kevesek, akkor nem helytálló a vádaskodás, hiszen mint mondtam: a magyar őstörténelem ösz- szeállítható angolszász szakemberek munkáiból. Egy amatőr történész bizonyos területeken sokkal tájékozottabb lehet, mint egy profi. Természetesen csak akkor, ha helyes irányban halad. — Milyen a helyes irány? — Ez részben megérzés, ráérzés, részben pedig aprólékos, lelkiismeretes kutatás dolga. — Szívesen hallanék családjáról! — Malán Mihály debreceni professzor megvizsgálta a menyasszonyomat és úgy találta, hogy embertanilag any- nyira asszonánsak vagyunk, hogy kiváló képességű utódokra van kilátásunk. Eldöntöttük: lesz négy fiunk és két lányunk. Nem így sikerült. Hét fiunk és egy lányunk született. Valamennyinek ősi magyar nevet adtunk, s mindegyikből jó magyar embert neveltünk. Legidősebb unokám Londonban tanít, a legfiatalabb, hároméves unokám három nyelven beszél. — A jó magyarság mit jeleni az ön fogalomkészletében? — Azt, hogy tökéletesen beszélnek, írnak, olvasnak magyarul. Többször voltak Magyarországon, mert mindennél fontosabbnak tartottam, hogy az országgal ne veszítsék el a kapcsolatot. — Nem gondolt arra, hogy hazaköltözik? — Nem. Gyerekeim, tizenhét unokám odakint élnek, nehéz volna az elválás. Főleg, most, túl a nyolcvanon. De biztos vagyok abban, hogy egyik gyermekem valamikor hazaérkezik. Vissza, a Kárpát-medencébe. Lőrincz Sándor Tehetségmérleg A középiskolás iparművészeti tábor zárókiállítását Kaposváron, a megyei művelődési központban rendezték meg. Különféle kerámiákkal, szőttesekkel, nemezmunkákkal mutatkoztak be a tehetséges fiatalok. (Fotó: Lang Róbert) A tabi művelődési központ szervezésében Képzőművészeti tábor Hagyományteremtő céllal képzőművészeti tábort szervezett a kiemelkedő rajztehetségű és a művészetek iránt érdeklődő tabi általános iskolás gyerekek részére a városi művelődési központ július 5 és 10 között a zalai Zichy Mihály kastélymúzeumban. A most első alkalommal megszervezett tábor kettős feladatot látott el: egyrészt a tábor képzőművész vezetői (Bóka Dezső festőművész, valamint Boérné Bottá Adrienn művészettörténész) igyekeztek felkarolni és elősegíteni azoknak a fiataloknak a továbbfejlődését, akik komoly érdeklődést mutattak a rajzolás, a festészet iránt, másrészt megkönnyítve a szünidő hasznos és tartalmas eltöltését. Arra törekedtek, hbogy erősödjék a tanulókban egymás munkája iránti szeretet, tisztelet és megbecsülés. Az elkészült munkákból augusztus 10- 31-ig a tabi művelődési központban kiállítást rendeznek, de tervezik azt is, hogy az ősztől az oktatási intézményekben is bemutatják a fiatal alkotók műveit. (Krutek) Mi motiválhat egy lokálpatrióta igazgatót lemondásra? A magyar mén nem szaggat istrángot — ok nélkül (Mottó, majdhogynem költői: Aztathatja-e az eső a földeket, ha felette nem úsznak fellegek? És a tó vize fod- rózódhat-e a felszínén játszadozó fuvallat nélkül? Merthogy a magyar mén sem szaggatja az istrángot, ha oldalába a sarkantyút nem szegik.) Lelkes és lendületes embernek ismerhettem meg, amiként egy népművelőt csak elképzelhetik az ember. Éppenséggel mondhatnánk úgy is: az isten is erre rendeltette. Ment is minden a maga rendes kerékvágásában, szervezte a népet Józsi, merthogy így hívják, kitanulta a mesterséget, visszatért falujába, hogy ott próbálkozzék némi életet lehelni a hétköznapokba. Tette mindezt kul- túrház nélkül, a puhának nevezett diktatúrában. Nem is szégyenli, hogy mindenféle — manapság ugyancsak rosszul csengő — fogalmak ragadtak működéséhez. Józsit igazándiból csak egy érdekelte, és érdekli ma is: a szervezés. Míg rá nem borította az asztalt a tanácselnökre, addig rendjén is voltak dolgai, ám ez a cselekmény akkoriban nem maradhatott megtorlás nélkül. Ahogy nem is maradt, másnap vehette cók- mókját, mert kikérte magának, hogy őt a beiskolázáskor protezsálni kellett. Ülünk nemrég Józsival egy gyönyörű, három éve épült művelődési házban, egy kisebb városka is megirigyelhetné küllemét, igényességét, olyan impozáns. Felépültekor ennek a háznak a vezetésére hívta vissza őt, sosem találnák ki, az egykori tanácselnök. „Ha ház nélkül tudtad, tudod te házzal is”, mondta. A harag elszállt hát. Igazgatta is Józsi a házat három esztendeig, miközben — bár tudvalévő, nem ló az, mégis — váltottunk egy rendszert, s a mostanit megelőző éra kegyeltjeit, noha sokak szerint ez sokkal kevésbé történt meg, mint az ildomos lett volna, elkezdtük üldözni. Ha úgy tetszik: a fű alatt... „Józsi, a magyar mén nem indul”, mondja a bajsza alatt, üldögélvén két gyöngyöző, aranysárga nedű társaságában, keserűen Józsi, amint ebben a szép épületben iszogatunk. De mire ez a keserűség? Nos, Szilveszter előtt meghosszabbították munka- szerződését, nem túl nagyvonalúan, fél évre. „Szórakoztok velem?”, kérdezhette erre a munkáltató önkormányzat képviselőitől. Jogosan, működése alatt ugyanis, tavaly például, az egymillió forintos, irreálisan magas előirányzott bevételi oldalra 1 millió 170 ezret „varázsolt”. Amikor folyvást hallani: halódnak a művelődési házak. Az általa igazgatott nem így tett, mi több, élt s virult. Lehet, mert Józsi érti a dolgát. Ért a bálok szervezéséhez, táncmulatságokéhoz, s ha kell, „eská” mutatja meg a kifelé vezető utat az illuminá- cióban előrehaladott vendégnek. „Talán nem kéne megpályáznod az állást...”, javallottá neki szimpatikus módon egyik képviselőtársa nemrég, merthogy Józsi képviselő is. És magyar mén. Aki momentán nem indul. Mondták neki: nem kéne, indok és magyarázat nélkül, sejtelmesen-se- téten. Amikor meg képviselő-testületi ülésen bejelentette, lemond, mégcsak nem is marasztalták, hacsak nem annyiban: tényleg?, vagy- hogyc hát jó, menj. Hát ment. Már túl is tette magát e színjátékon, legalábbis ezt vallja, mindenesetre, fájlalja az esetet felettébb. Hogy falujában nem tartanak igényt szakértelmére, és nem tisztelik tudását, ez fáj neki. De legfőképp a kis néptáncosainak elvesztése kínozza. „Óriási bűn ezeket a kicsiket magukra hagyni”, mondja az „életeiről”. A kicsik amúgy nemrég jöttek le a színpadról, Józsi egy est erejéig újra ott drukkolt a takarás mögött. Arcán tükröződött az izgalom, önfeledten tapsolta a karikázó ritmusát, olykor a lábával is nagyokat dobbantott. Akkor még nem tudtam, hogy magyar mén. Eshogy nem indul. Amint azt sem, hogy a tánc közben, el-eltűnve a közönséges szemek elől könnyeivel küszködött. Sikertelen. És ha ezt egy férfiember, egy „nemes magyar mén” bevallja, az már valami. A berzencei polgármester tájékoztatása szerint Szőke József megbízatása határozatlan időre szólt, az igazgatói székre ki kellett írni a pályázatot. Kiírták. Jelentkező nem volt. így, esetleg, a művelődési házat nem önálló intézményként kezelve, kinevezéssel állítanak első embert az élére. Kovács Zoltán polgármesternek nincs tudomása arról, hogy valaki azt tanácsolta volna a volt igazgatónak: ne adjon be pályázatot. Arra a kérdésre, hogy a lokálpatrióta Szőke Józsefet, Ber- zence szerelmesét és hely- történészét mi késztette lemondásra, a polgármester teljes tanácstalansága adott választ. Balassa Tamás
