Somogyi Hírlap, 1993. július (4. évfolyam, 151-176. szám)

1993-07-15 / 163. szám

1993. július 15., csütörtök SOMOGYI HÍRLAP — MŰVELŐDÉS 7 Nemzetközi Béke a természet és az ember között Kapolcs, Petend, Dörögd ünnepe vonószenei tábor Finn, koreai, osztrák és ma­gyar fiatalok részvételével nemzetközi vonószenei tábor nyílt Kecskeméten, a Kodály Iskolában. A tíznapos kurzus félszáz hallgatója a rendsze­res hangszeres órákon kívül sokrétű foglalkozások kereté­ben bővítheti mind elmélet­ben, mind gyakorlatban tudá­sát. A táborlakók 8-18 éves korú zenei általános, illetve szakközépiskolás tanulók. A vonószenei tábor időszaká­ban összesen négy hangver­senyt is rendeznek. Eldőlt a nézőtéri vita Szegeden Több hónapig tartó huza­vona után a szegedi közgyű­lés úgy döntött, hogy a hazai Compack céget bízza meg a Szegedi Szabadtéri Játékok új nézőterének elkészítésével. A Compack az idén egyszer már megnyerte a pályázatot a svájci Nüssli céggel szemben, majd, miután a Nüssli rekla­mált, a bíráló bizottság meg­változtatta véleményét. A né­zőtéri vita már-már botfá- nyossá fajult a Tisza-parti vá­rosban. A magyar cég terve lényegesen kevesebb pénzből — 4 ezer személyes nézőtér esetén 74 millió, 5 ezresnél 93 millió forintért — valósítható meg, a svájciak költségterve 154, illetve 185 millió volt a nagyságtól függően. Az ön- kormányzat 150 milliót szava­zott meg e célra. Kölni magyar festőművész tárlata Tot Endre, a Kölnben élő eu­rópai hírű magyar festőmű­vész grafikai műveiből nyílt ki­állítás Szombathelyen a Vá­rosi Képtárban pénteken. Az 55 éves művész 1965-ben végzett a Budapesti Iparmű­vészeti Főiskolán 1979 óta Németországban él. Első ma­gyarországi kiállítása 1989-ben volt Budapesten, ahol mintegy 250 alkotását mutatta be. Tot Endre a tervek szerint a budapesti Műcsar­nok felújítása után 1995-ben több száz képével mutatkozik be hazánk legrangosabb kiállí­tóhelyén. Képei a berlini Nati­onal Galériában is megtekint­hetők. A tárlat augusztus 1 -jéig várja az érdeklődőket. Cigánytörténeti kiállítás A cigánykérdés egyenlő a magyar kérdéssel, mert cigá­nyok és nem cigányok évszá­zadok óta élnek együtt Ma­gyarországon. A kiállítás első, életmódtörténeti része, a ci­gányságot hagyományos mesterségei segítségével mu­tatja be. A cigánytársadalom 1945-től kezdődő nagyfokú felbomlását, csoportjaik ösz- szemosódását, illetőleg elkü­lönülését követhetik nyomon az érdeklődők a második egy­ségben. A többszáz fénykép- felvételt, munkaeszközt, használati tárgyat enteriőrök egészítik ki. Az év végéig nyit- vatartó tárlathoz kapcsolódva egy — irodalmi szemelvénye­ket is tartalmazó — fotóalbum is napvilágot látott. Szlovák néprajzi tábor A 70 százalékban szlovák származásúak lakta hegyi fa­luban, Bükkszentkereszten, hétfőn megnyílt a XVI. szlovák néprajzi és honismereti tábor. Az egyhetes tábor résztvevőit Bodnár Tibor, a bükki falu pol­gármestere köszöntötte, majd Krupa András kandidátus, a tábor vezetője szólt a táborla­kókhoz. Gyökerekben a szobor Keserű tapasztalatok után — bizakodva Művészeti fesztivál az Eger-völgyben Sokan ismerik Csikós Nagy Mártont, Somogysárdon min­denki. Amikor felkerestük, épp az óvodában mesélt a gyerekeknek. — Tavaly többet találkoz­tunk a nevével és munkáival. Több iskolában tartott szak­köri foglalkozásokat, szerve­zett kiállításokat. Megpezsdült a művészeti élet, ahol megje­lent. Az idén kicsit visszafo­gottabb. — Most is vannak kiállítá­saim. De nem igen szeretem azt a ceremóniát, ami körül­vesz. Nem érzem mindig őszintének az érdeklődést. Azt gondoltam, hogy a társa­dalmat ért változások a kultu­rális életben hamarabb fog­nak jelentkezni. Nem így tör­tént. — Ez a vélemény elég kiáb­rándítóan hat olyan embertől hallani, aki tele van energiá­val, aki körül perzsel a levegő. — Vannak keserű tapaszta­lataim. Például a hadifoglyok emlékét őrző kopjafával kap­csolatban. Kaposváron, a vá­rosi művelődési központ előtt áll. A kopjafát egy eredeti II. világháborúbeli harctéri sisak zárta le. Olyannyira eredeti, hogy egy elesett katona fejé­ről származott. Somogysárd és Nagybajom között akad­tam rá. Néhány nappal a kop­jafa állítása után eltűnt a he­lyéről. Azóta van ott egy má­sik. De ez így nem igazi. Együtt érzek az elesettekkel, akiket a társadalom valami­képpen kivet magából. Mindig próbálok segíteni nekik a ma­gam módján. Tavaly az eszéki diákok sorsa rázott meg. Nem szabad magukra hagyni az embereket gondja­Figyelnünk kell egymásra... (Fotó: Török Anett) ikkal, bajaikkal. Meg kell hall­gatni őket, vissza kell adni az önbecsülésüket. Figyelnünk kell egymásra. — A portáján nagyon sok a jószág. Különösen lovat látok sokat. Ez a falusi életmód ré­sze, vagy egyfajta elkötele­zettség a lovak iránt? — Valóban a lovakhoz szo­ros szálak fűznek. Gyakran já­rom a határt lóháton. Ilyenkor eszembe jut, hogy évszáza­dokkal ezelőtt kik, miért járhat­ták ezeket az utakat. Figyelem a természet rezdüléseit, az ál­latok reakcióit. A lovak jóval előbb jeleznek bármiféle kör­nyezeti változást, mint azt az ember észrevenné. Szoros kapcsolat jön létre ló és lovasa között. — A városi embernek irigy­lésre méltó ez a fajta béke, ami a természet és ember kö­zött létrejön. A természet iránti tisztelete a fához, amikor meg­faragja? — Erdőt-mezőt járva akad­tam rá olyan fákra, fatuskókra, amelyekben meg kell látni a formálás lehetőségét. Gálovics Edit Márta István zeneszerző és fővárosi barátai jóvoltából má­tól négy napra a Veszprém megyei Eger-völgybe költöz­tek be a múzsák. A hangula­tos völgy három apró faluja olyan rangos eseménysorozat helyszíne, amelyet bármely hazai nagyváros is megiri­gyelhet. Ide „gurul" Budapestről a Szekérszínház, bemutatkozik a Kolibri és a Mákófalvi Gye­rekszínház, a veszprémiek pedig kétszáz fős szereplő- gárdával mutatják be a Jézus Krisztus című passiójátékot. A népzenekedvelőknek is sok élményt tartogat a rendez­vénysorozat. Az Eger-völgybe várják Gryllus Vilmost, Sebő Ferencet, a Kalákaegyüttest, a vigántpetendi katolikus templomban pedig Kocsis Zoltán ad zongorakoncertet. Az Egyesült Államokból ide érkező West Wind Táncegyüt­tes műsorai ugyancsak érdek­lődésre számíthatnak, és bi­Tárlat a javából az a rög­tönzött kiállítás, amely Ka­posváron az Arany János ut­cai garázsajtók egyikén állt össze. Az ötlet Geleta Ferenc- től származik. A nyugdíjas öregurat gyakran vette körül a lakótelepi aprónép, amint ku­tyájával, Tonival sétálgat. Is­merték már egymás szoká­sait, üdvözölték, etették a ku- tyust. Úgy, ahogy jópajtások­hoz illik. Aztán hogy-hogy nem, elhangzott egy felhívás, egy varázsszó: rajzoljátok le gyerekek a Tónit. És elkezdő­dött. Rajzoltak, másoltak, még a szülőket is megrajzoltatták. A rajzok gyűltek. Már a leges­zonyosan sokan lesznek ki­váncsiak Maci Lagzi Lacira (azaz HOBO-ra), aki egy ka- polcsi kocsmaszínben, ötórai tea keretében 50-es és 60-as évekbeli slágereket fog elő­adni. Életmű kiállítást rendeznek a kiváló filmrendező Fábri Zol­tán munkáiból Kapolcson, az újkapcsolcsi galériában pedig Galántai György tárlata lesz látható. Pontoabban Galántai üres teremmel várja a látoga­tókat, mert a vendégek művei alkotják majd a rendhagyó ki­állítást. A vigánpeteni plébá­nián M. Kiss Katalin mutatja be kerámiáit, Taliándörögdön pedig egy szaharai fotókiállí­tást láthatunk. , Az egervölgyi művészeti napokon a gyerekek sem unatkoznak. Őket Vitéz László Bábszínháza, Galam­bos Ferenc varázsló és a Türr Diákszínpad Lúdas Matyi elő­adása szórakoztatja majd. G. J. legeslegutolsó határidőt kellett kitűzni, hogy kezdődhessen végre a zsűrizés. A legilleté­kesebb, a kutya volt az egy­személyes zsűri. Ugatással értékelt. A gazdi odabökött a garázsajtón levő rajzra, Tomi pedig csaholt. Ha nagyon tet­szett neki, akkor többször. Az ünnepélyes eredményhirdeté­sen a gyerekek a gratuláció mellett fagyijegyet kaptak. A szomszédos Hófehérke fagyi- zóban lehetett beváltani. Ter­mészetesen fagyira. A nagy érdeklődésre való tekintettel ősszel cicatárlat lesz. Gálovics Edit Kutyatár-lat SPETER ERZSÉBETNÉL MIAMIBAN (1.) Disneylandi autóbusszal vaskeréken Az a szerencse ért, hogy az ismert művészeti aiapít- ványtevő, Speter Erzsébet meghívására tíz napot tölt­hettem Amerika „verőfé­nyes államában”, Floridá­ban, annak is legismertebb városában, Miamiban. Il­lusztris, egymást segítő, jó csapat jött össze erre az útra. Hiába, Erzsébet válo­gatni is tud. Az első meglepetés Miami repülőterén ért bennünket, amint megláttuk azt a disney­landi autóbuszt, amellyel Er­zsébet (a továbbiakban így szólítjuk valamennyien) elénk jött. A kocsi eleje gömbölyített, mint egy hajó orra, a hátulja nyitott és cúgos, oldalán pi- ros-fehér-zöld zászló, mert­hogy ez lesz itt tartózkodá­sunk idején a fő közlekedési eszközünk, hadd lássa min­denki, nem akárhonnan jöt­tünk. Látják is rendesen, mert 500 méterre a szállodától ka­punk egy jobb első defektet, ám Truman, a pilótánk úgy dönt, ezt a kis távolságot így is kibírjuk, és vaskeréken csörte­tünk a szálloda elé. Mi való­ban kibírjuk, csak a járókelők nem bírják ki nevetés nélkül. A végén megtapsolják a pro­dukciót. Mindenesetre kelle­mes fogadtatás, a szívükbe lopjuk magunkat. Az első nap az akklimatizá­lódásra kell, hiszen 7 óra az időeltolódás. Amikor Miami­ban reggel hat óra van, Ma­gyarországon délután egy. Márciusban a hőmérséklet reggel 20-22 fok körüli, dél­tájra ez eléri a 30-32 fokot. A páratartalom igen magas, ami az előttünk itt járt vihar utóha­tása. A hurrikán amelyről Erzsébet azt mondja, hogy még neve sincs, csak jött és randalírozott — jelentős pusz­títást végzett, és sokakat köz­vetlen életveszélybe sodort. Erzsébetnek háza teraszán csak nagy nehezen sikerült megkapaszkodnia a korlát­ban, amikor az ablakot akarta becsukni. A tavalyi hurrikán a jachtját rongálta meg úgy, hogy megjavíttatni sem érde­mes. Gyökerestül kitépett fák, felszaggatott háztetők, össze­zúzott lakókocsi-város jelzik a 140-150 kilométeres sebes­séggel tomboló orkán pusztí­tását. Első kirándulásunk helyszíne a híres bolhapiac, ahol a világ összes valamire való bóvlija megtalálható. Át­tekinteni sem könnyű, hát még visszatalálni arra a helyre, ahol valamit láttunk, és meg akarjuk venni. Van itt minden, kínai porcelán, indiai selyem, alaszkai prém, spanyol cipő, amerikai farmer, hongkongi óra és ékszer, bár azt nem le­het tudni, kicsit, közepesen vagy teljesen hamis. Akad persze sok értékes dolog is, csak jó szem kell hozzá. Végül is aki itt vásárol, nem jár rosz- szul. Másnap vízre széliünk, mondanom sem kell, szintén disneylandi hajóval és Tru- mannal. A milliomosok vagy inkább milliárdosok vízparti nyaralóit nézzük meg. Fitti­paldi, Michael Jackson, Bro­oke Shields, Liz Taylor és má­sok palotái mellett hajózunk el. (Itt kell megemlíteni, hogy vannak azért egészen furcsa dolgok is. A csodaszép házak előtt még csodálatosabb ker­A tengerparti villák egyike tek, de mivel mindent túlhar­sognak; a földbe rózsaszín, kék, sárga, piros műanyagból készült flamingókat szúrnak le, némelyik szárnyára propel­lert is szerelnek, hadd repüljön az a szegény madár...) Akadnak szerényebb házak is, de az úszómedence onnan sem hiányzik. Ez olyan arra­felé, mint ajtón a kilincs. Len­nie kell. Akárcsak a jachtnak, ha már nyaralóra telik. Arra pedig telik mert erre gyűjte­nek, ugyanis aktív munkájukat befejezve sokan más álla­mokból Floridába költöznek, hogy pihenjenek és élvezzék a nyugdíjas éveket. Maga Flo­rida az USA egyik tagállama, területe másfélszerese Ma­gyarországénak. A Ráktérítő mentén fekszik, Kubától alig 200 kilométerre. Sík vidék, délnyugati része lakatlan mo­csárvilág, itt található a rezer­vátum. Floridát 1513-ban fe­dezte fel egy spanyol hajós, és a sok virágról (Flóra=virág), illetve arról nevezte el, hogy április 2-án, virágvasárnapon pillantotta meg a félszigetet. Florida állandó lakóinak száma 13 millió, jórészt spa­nyolok és kubaiak. Mintegy 3 ezer magyar él az államban, napjainkban egyre élénkebb a kapcsolatuk az óhazával. Miami Dade megye székhe­lye, a világ egyik legvonzóbb városa. Két részből áll, az üdü­lőközpont Miami-Beachből és a felhőkarcolós Nagy Miami­ból. Évente mintegy 6 millióan látogatják és több tízmilliárd dollárt hoz az idegenforgalom. A környező településekkel összeépülve, sok-sok kilomé­teren nyúlik el az óceán part­ján. A várostól jó 80 kilométerre délnyugatra található a mo­csárvilág. Szemre, mintha egy nagy füves pusztaság lenne, holott víz borítja, csak a deré­kig érő növényzettől nem látni. Minden bizonnyal a jövő szá­zad nagy üzlete lesz ezek le- csapolása és lakhatóvá tétele. Légcsavaros hajóval szágul- dunk benne vagy 60-70 kilo­méteres sebességgel, és azt sem tudjuk, hogy kapaszkod­junk, amikor a hajó kanyaro­dás helyett ugyanúgy megy oldalra, mint előre a fű fedte vízen. A derék kormányos egyszercsak megáll és valami fantasztikus hangokat hallatva előcsalogatja a mocsárvilág látványosságait, az alligátoro­kat. Ezek már csak idegenfor­galmi nevezetességek, min­denesetre így sem lenne jó közéjük pottyanni, mert nincs ember, aki kijutna a végelátha­tatlan mocsárból. (Folytatjuk) Seleszt Ferenc

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom