Somogyi Hírlap, 1993. július (4. évfolyam, 151-176. szám)
1993-07-13 / 161. szám
6 SOMOGYI HÍRLAP — MŰVELŐDÉS 1993. július 13., kedd EGY BESZÉLGETÉS TÖRTÉNETE Az Eszenyi-sztori Öltöztetős Mária-szobrok Öltöztetős Mária-szobrok- ból — a liturgikus időszaknak megfelelő színű ruhákba öltöztetett Mária-alakokból — nyilt kiállítás a székesfehérvári Feke Sas Patikamúzeumban. Az augusztus 2-ig látható tárlaton bemutatott szobrokat Szilágyi Julis textiltervező gyűjtötte, Szőnyi Zsuzsa restaurálta. A szobrok közül kettő eredetét biztosan ismerik a rendezők: egy Má- rizallről, egy pedig Andocsról származik. A népi vallásosság sajátos, a középkorból származó kifejezésmódjaként Európa számos templomában, a búcsújáróhelyeken, a kápolnákban a Mária-szobro- kat a liturgikus időszaknak megfelelő tuhákba öltöztetik. Magyarországon ez a szokás a barokk korban terjedt el. Színészek az utcákon Zalaegerszeg és Kőszeg mellett idén Keszthely is bekapcsolódott abba az utca- színházi fesztiválsorozatba, amelyet negyedik alkalommal rendez meg a Kőszegi Várszínház, ezúttal a zalaegerszegi Erdei Színházzal és a megyei művelődési és ifjúsági központtal karöltve. Először lépett föl a fesztiválon a szakmai berkekben régóta méltatott dunaszerdahelyi Fókusz ifjúsági Színpad, A császár új ruhája című darabot mutatták be. Tudomány és teológia Tudomány és teológia címmel nemzetközi ökumenikus tanácskozást rendeztek a debreceni Református Kollégiumban. Az első ilyen jellegű hazai konferenciát a Debreceni Universitas nevében a Református teológiai Akadémia teológiai tanszéke rendezte természettudósok és teológusok közötti tudományos igényű eszmecsere előmozdítására. A kétnapos konferenciára Erdélyből, Kárpátaljáról és Hollandiából is érkeztek résztvevők. Városvédő diákok Szolnokon A nemes hagyományt folytatva kilencedik alkalommal nyílt meg a szolnoki Tiszali- getben a dunántúli fiatalok nyári városi környezet- védő-és szépítő tábora. Az idei akcióban Fonyódról és Nagykanizsáról két turnusban nyolcvan fiatal érkezik két-két hétre a Tisza-parti megyei jogú városba. Az önkéntes fiatalok a köz javára végzett munkával dolgoznak a parkok szépítésén, a játszóterek csinosításán, korszerűsítésén. A vendéglátó szerepét a városi önkormányzat vállalta. Néprajzi konferencia Baján A Duna-Tisza közén élő népcsoportok hagyományairól rendeztek nemzetközi néprajzi konferenciát Baján. A tanácskozáson hazai, németországi, valamint vajdasági kutatók ismertették tudományos munkájuk eredményeit, számoltak be hazánkban ezen a vidékn a magyarokkal hosszú idő óta együtt élő németek, szerbek, bunyevácok, sokácok, szlovákok és ruszinok történelmi múltjáról, szokásairól, a kultúrák egymásra hatásáról. Jönnek—mennek mellettünk a színészek, közreműködők, nézők, ismerősök és ismeretlenek a West Side Story kaposvári előadása befejeztével, s Eszenyihez mindenkinek van néhány jó szava. Pedig nem csinál semmit. Csak ül, talpig zöldben, a most épp szőke hajával, a diónyi szemeivel. Lehajolnak hozzá, megérintik a haját, karját, kezét. Olyan gyöngédséggel, ami már-már szinte gyanús. Gyöngédségük tárgyából pedig közben egyfajta előadásvégi kiszolgáltatottság és valami mérhetetlen öntudat árad. Minden kis jelzést „fog” és hálás pillantással jutalmaz. Közben a vidéki kislány fölkerül Pestre című történetet meséli. A saját történetét. Messziről jött, Szabolcsból. Mondja, a Szamos ott folyik a szülőfaluja mellett. Szóba hozza egykori „rettenetes” tájszólását is, amelynek maradványa még most is megvan .„Nem tudták levakarni rólam teljesen — mosolyogja meg az emléket, — pedig ugyancsak sokat próbálkoztak a főiskolán.” A főiskola elvégzése után egyenesen a Vígszínházba Könyv jelent meg Klapka György honvédtábornokról, és hamarosan a színpadon is fölidézik az 1848/49-es forradalom és szabadságharc kiemelkedő alakját. A könyv szerzője Szé- nássy Zoltán észak-komáromi helytörténész és irodalmár. A képekkel és rajzokkal illusztrált kötet korabeli dokumentumokra támaszkodva mutatja be a komáromi vár egykori hős védőjét. Egy róla szóló színmű megírására az észak-komáromi Jókai Bezzeg, ha ott álltak volna a lugasban, velem együtt csüngve Lizka néni szavain a szkínhedek, meg az első szabadon választott magyar parlament honatyái, egy pitvaron mindahány... Hallgattuk volna kővé meredten a nagyszerű igazságokat, olykor magunkba szálltán pillogtunk volna, miközben Lizka néni folyvást ingázik a sütő melegét izzadó mézeslapok és a népes hallgatóság között. Ez már igen: a nemzeti konszenzus és kölcsönös egymásra figyelés nagy lehetősége Lizka néni lugasában, aholis oly kellemes mézesillat lengedez, keveredve a baromfiudvar jellegzetes, össze semmivel nem keverhető szagával. Ám a Lizkanénik kimentek a divatból. Nem meresztget rájuk tiknyomos lugasukban árgus szemeket senki, és fülüket sem hegyezik a hagyományra, a „régi szép világ volt”-ra kielégíthetetlenül kíváncsi utódok. Valahogy elmaradoztak, elmaradoztunk, s noha az eredetünkre vonatkozó hangzatos szólamokkal, nagymagyarsági melldönge- tésekkel dugig vagyunk, vajmi keveset foglalkozunk gyökereinkkel. Évtizedekkel ezelőtt a lizkanénisség természetesen következett abból, amit az ősöktől láttak. Éltek, amint azt a korlogika diktálta: télidőben, estvefelé összementek, stafé- rungot fontak-kötögettek, kezük mint a motolla járt, azon igyekezve, hogy minél szorkerült. Fekete Péter, Rosalinda az Ahogy tetszik-ből a legutóbbi egy-két év nagy szerepei, mostanában pedig a Liliom Julikájaként meresztget nagy szemeket. Julikaként jó hasznát veszi a tájszólásának is, csak — mint mondja — az a fontos, hogy tudatos legyen a használata. Nemcsak sikeres színész, de nevet szerzett rendezőként is, bár sosem felejti el hozzátenni: a rendezés közös munka. „Hamar rá kellett jönnöm, hogy ismeretlen területre tévedtem, amikor rendezésre adtam a fejem. Ha nincsenek a többiek, nem ment volna.”— mondja.—„Olvastam egy darabot és nagyon megszerettem. Ez volt Büchner Leonce és Lénája. Megkérdeztem a barátaimat, az Igót, az Attilát (Kaszás), stb. akarnának-e együtt dolgozni velem. Akartak. így kezdődött. ” A Leonce és Léna hatalmas siker lett, a kaposvári színházi találkozón a legjobb előadás címet is e\ny ehe.„Lubickoltunk a jelzésekben. Minden arc, gesztus, finom poén „lejött”. Stúdióban játszottunk, testközelben a közönséggel, minden együtt volt, hogy közel tudjunk Színház, a Jókai Alapítvány és a Klapka György Alapítvány hirdetett közös pályázatot, amelyre nyolc alkotó küldte be színpadi művét. A zsűri első díjat nem adott ki; a második díjat Mészáros László pozsonyi írónak ítélte oda A mi hősünk című pályaművéért. Az észak-komáromi Bástya Színház ennek a drámának a bemutatásával kezdi meg az idei nyári szabadtéri játékokat július 16-án, 17-én és 18-án. gosabbnak és ügyesebbnek tetszenek a férfiak szemében. „Kit lehetne elkampúni, hogy szép gavallérunk legyen, ez érdekelt bennünket”, mondta, és képzeletben éveket fiatalodott. Az elkampulásra váró szép gavallérok meg csak ott ültek a társaságukban, hol muján mustrálva, hol meg rámenősen szemezve vagy éppen tolakodón udvarolva a kívánatosán kacér menyecskéknek. Ezt sem az iménti képzelgésünkben emlegetett népes hallgatóságnak mesélte Máj Péterné Lizka néni — ecsenyi lugasában kettecskén vetettünk révedő tekintetet a múltra. Vajasbab eltevése, tészta szárítása, mézeslap sütése közben eveztünk bele az idő nagy óceánjába, hogy aztán partot — Ecseny javarészt sváb nemzetiségű település lévén — a kilakoltatás, majd a kitelepítés éveinél vessünk. „Mindég bújtunk”, magyarázza Lizka néni, ettől lakóhelyük még ma is, nyelvükön, Etsching. Egyszer aztán fejébe vette, hátha valamely unoka majdan gazdag népi kultúrájuk, viseleteik felől érdeklődik, és leírogatta emlékeit, népi viseletbe öltöztette egyedülálló babáit. A klumpákból és papucsokból, főkötőkből egy kis szobamúzeumot kreált, amit egészen mostanáig szeretettel mutatott meg mindenkinek. Mígnem két nagy hűtőláda került a mérhetetlen kincseket rejtő szobába. kerülni hozzájuk. Ezt a közelséget azonban már hiába vártuk volna a nagyszínházas West Side Story-nál.” A Leonce és Léna ugyanis megteremtette a lehetőségét egy újabb rendezésnek: a darabot kiválasztani nem volt nehéz, — mint mondja — a West Side Story a kedvenc zenés darabja. Akkorára kerekíti szemeit, amekkorára csak ő tudja, amikor azt mondom, mai magyar, meghogy aktualitás, és hogy a Brod- way-darab és a mai közép-keleti nemzetiségi problémák kérdése a lengyel-amerikai főhős, Tony csehesítésében közvetlenül is találkozik. „A Kaszás Attila felvidéki gyerek, ez az egyetlen oka, hogy kitaláltuk, Tony „csehszlovák” legyen és ne lengyel, mint az eredeti darabban — mondja. — Nem szándékoztunk aktualizálni. Bár a jó színház mindig politikus, de sohasem politizál közvetlenül” — magyarázza.—„Egyébként valóban a bevándorló kérdésre igyekeztünk tenni a hangsúlyt”. A Story kapcsán szóba kerül még a szövegkönyv is, amely Kern András kitűnő Ötezer hangya kiszabadult. Ők szegények nem tudták, hogy művészeti önkifejezés és üzenet tárgyai: Jukinori Ja- nagi japán képzőművész „koncepciós” alkotásának részeiként szaladgáltak — ahogyan hangyákhoz illik — az átlátszó műanyagcsövekkel összekötött tárlók között, amelyekben színes homok a világ országainak nemzeti zászlóit formázta. Mindez a Velencei Hűtőládák a népviseletbe bújtatott babák mellett. Végtére is megférnek egymással, és e kép jellemezte viszony még szimbolikus értelemben sem utolsó. Az persze túl egyszerű lenne, ha egyéb kutakodást mellőzve az ifjúság másirányú elfoglaltságára, érdeklődésére kennénk a hagyományok és a népi kultúra háttérbe szorulását. „A tévé teszi”, mondja egykedvűen Lizka néni, „nagyon eluralkodott a nemtörődömség, nem figyelünk oda egymásra”. Ekkora közhelyek nincsenek is, lelkendezhetnénk erre mi, nemtörődömök, elhárítottnak vélve a veszélyes kritikát. Pedig közhely ide, közhely oda, Lizka néninek igaza van. Ami nem jelenti azt, hogy megleltük a megoldások megoldását, hiszen bár a fentebbi felismerés nem újkeletű, (elidegenedésünk is valamivel korábbra keltezhető a televíziós ártalmak kifejlődésénél), ahhoz azonban mégsem elég ósdi, hogy bármi okosat mondhatnánk rá, például hogy: kihajigáljuk a kukába a világító dobozokat, médiacsatározások mindenkori forrásait. Ez így elég idejétmúlt lenne, nem is orvosolná kellően a kórságot. Meg aztán híre menne a nagyvilágban, na, tessék, ezek a barbárok akarnak hozzánk csatlakozni, jönnének a vad hangok nyugat felől. És ez még mind semmi, a szeretet is kiveszőiéiben van, újabb társadalmi krízishelyzet munkája, s érdeklődöm a következő rendezés után is. Eszenyi azonban ezzel kapcsolatban még bizonytalan. „Harmadik rendezésem nem biztos, hogy lesz, pontosabban nem biztos, hogy akarom, hogy legyen.” Nem azért mintha félne két siker után egy harmadikba belevágni. Inkább mert színész, és mint ilyen jobb szeret a színpadon lenni. Érthetően. N. L. Biennálén volt látható a sok érdekesség és újdonság között. Ám a rendezők nem számoltak az állatvédők haragjával. A hangyák buzgón szaladgáltak és közvetítették a művész mondanivalóját, s ki tudja, talán jól is érezték magukat. Az is lehet, hogy akadt közülük, amelyik nem bírta az új körülményeket, a megszokott fenyeget. De félre az iróniával, Lizka néni szerint kiveszett a társdalomból a szeretet, s amíg ez így van, békesség sem lesz, nem találhatunk megnyugvást. Valljuk meg: tényleg nem a szeretet jellemzi a mi mindennapjainkat a közértben, és más mindennapjait sem a Tisztelt Házban. Háborúzunk is egymással üvegvisszaváltáskor, amint a honatyák az üvegvisszaváltásról szóló törvény meghozatalakor is ilyesformán tesznek. Lizka néni eztán egy prédikációt idéz: a munka erőt ad. Hát dolgozik naphosszat, s nem törődik (ez nem a nemtörődömség) más dolgával. „Valamikor még azt GandhiAlapítvány Sikondán Cigánygyermekeknek szervez« nyári képeségfejlesztő és középiskolára felkészítő tábort a Baranya megyei Sikondán a cigány középiskola létrehozására alakult Gandhi Alapítvány. A Mecsek hegyei közti gyógyfürdőhelyen kétszer tíz napon át összesen hetven hatodik osztályos dél-dunántúli gyermek élvezi a nyár örömeit. Velük töltik a vakáció napjait a jövő januárban induló hatosztályos Gandhi Gimnázium tanárai is, hogy felmérjék leendő tanítványaik korosztályának képességeit. A táboro- zókat ugyanis Baranya, Somogy, Tolna és Zala megye negyven iskolájának tanulói közül választották ki, így a táborban áttekintést kaphatnak arról, milyen felkészültségi szinten állnak illetve milyen tanulási és környezeti gondokkal küzdenek a dél-dunántúli cigánygyermekek. A sikondai táborban a tantárgyakhoz kapcsolódó nyelvtani, irodalmi, matematikai, történelmi és idegennyelvi délelőtti játékos foglalkozások mellett sportversenyeket, szórakoztató programokat is rendeznek. hangyaboly hiányát, s elpusztult. Janagi szerint ez olyan áldozat, amelyet megkövetel a művészet, amelynek oltárán feláldozták a szorgos kis rovarokat. Nem így gondolta azonban a biennálét megte- kintők egyike, egy állatvédő egyesület buzgó hölgytagja, akinek feltűnt a hangyák pusztulása és egyesülete nevében azonnal feljelentést tett a bíróságon. sem tudtuk merre van Kaposvár, nemhogy a Hitler dolgait ismertük volna. Mégis kitelepítettek minket. Nekünk csak a napszám volt, a cséplés meg az aratás. Most meg, lassan a halálra is gondolnom kéne, hogy mikor gyün. De én inkább lekötöm magam, és teszek-veszek”. Tenni és venni. Ez hát a felismerés. Olykor meg leülni egymás mellé, a lányok kezébe kötőtűt adni, mi, a dolgos legények meg csak néznénk őket, időnként aztán jól belekapaszkodnánk a kon- tyukba — amennyi érzékünk, ehhez az egészhez, van. Vagy maradt. Balassa Tamás Könyv és dráma Klapkáról Hangyatánc a Velencei Biennálén Lizkanéni lugasában a bölcselet Avagy amikor az utolsó mohikán körül tévét néz a világ i
