Somogyi Hírlap, 1993. június (4. évfolyam, 125-150. szám)
1993-06-29 / 149. szám
SOMOG) <f HÍRLAP IV. évfolyam, 149. szám Ára: 13,80 Ft KÖZÉLETI NAPILAP 1993. június 29., kedd Az IMF képviselői a minisztériumban Az idei és a jövő évi gazdasági, pénzügyi folyamatokról, az államháztartás egészének helyzetéről, valamint az ez évi pótköltségvetésről és a 1994. évi költségvetés tervezetéről tárgyalnak a Pénzügyminisztériumban a Valutaalap képviselői. A várhatóan tíznapos tárgyalás során az IMF-hitel- megállapodás feltételeit is véglegesítik. Évi 400 millió világbanki hitel A hitelmegállapodás keretében — a tervek szerint — a Nemzetközi Valutaalap másfél éven keresztül negyedévenként közel 100 millió dollár ér- , tékű hitelt nyújt hazánknak. E hitel azért is fontos, mert több más pénzügyi intézmény, köztük a Világbank is, ehhez köti egyes kölcsöneit. így ezen múlik, hogy az 1993-as magyarországi hitelkonszolidációs és reorganizációs programban részt vesz-e a Világbank. Királyi vámosok hazánkban A kábítószercsempészek szervezettségével a különböző országok együttműködését kell szembeállítani, hívta fel a magyar vám- és pénzügyőrök figyelmét a Allan Birch, az Egyesült Királyság nagykövete. A kábítószercsempészet megakadályozásának brit módszereiről a királyi vámszolgálat szakemberei tartanak kéthetes szemináriumot Budapesten. Ökumenikus nyári egyetem A Biblia a fő témája annak az ökumenikus nyári egyetemnek, amely tegnap kezdődött Kecskeméten a Tudomány és Technika Házában. Az ország minden részéből érkezett, különböző világnézetű, korú és foglalkozású, több mint 120 hallgató részvételével zajló ökumenikus nyári egyetem egy új kezdeményezés első lépése. Bírál a VOSZ A kormánynak az elmúlt három év alatt nem született vállalkozásélénkítő, vállalkozástámogató koncepciója sem, állapítja meg a Vállalkozók Országos Szövetsége novemberben megválasztott új vezetőségének programja. Az egy vállalkozói alternatíva címmel kiadott programot tegnap nyilvános fórumon vitatta meg a VOSZ tagsága. Prepeliczay a „történelmiek” csoportvezetője Prepeliczay Istvánt választotta meg vezetőjének tegnap a Történelmi Kisgazdapártnak a 36-ok frakcióján belül a közelmúltban létrejött 16 tagú csoportja. A vezetőválasztás eredményéről a csoport levélben tájékoztatja Szabad György házelnököt, akit egyúttal felkérnek arra: hivatalosan is jelentse be az új szerveződés megalakulását az Országgyűlésnek. Csütörtöktől kevés kivétellel általános lesz a kötelezettség Orömtűz Péter-Pálra Nyugtalanság a nyugta körül Aligha várhatnak felmentést a fagylaltozók, a lángos- és halsütők, a csúszdások és a mutatványosok sem Amint az már lapunkban is megjelent, július 1-jétől általános érvénnyel kötelező a nyugtaadás mindenütt, ahol termékek vagy szolgáltatások adásvétele történik. A kötelezettség alól az általános forgalmi adóról szóló 1992. évi LXXIV. törvény felmenti azonban a szerencsejáték-szolgáltatást, illetve az újság és folyóirat árusítását. Kérhető továbbá felmentés különösen indokolt esetben az elsőfokú adóhatóságtól, amely a kérelemről határozattal dönt. Az Apeh Somogy Megyei Igazgatóságának tájékoztatása szerint már eddig is sok felmentési kérelem érkezett. Az elbírálás folyamatos, ám a kérelem benyújtásának ténye senkit nem ment a kötelezettség teljesítése alól. (Folytatás a 4. oldalon) Júliusban olcsóbb lesz a gázolaj és a tüzelőolaj Literenként 4 forinttal csökkenti a Magyar Olaj- és Gázipari Részvénytársaság a gázolaj és az ipari tüzelőolaj árát. A Mól Rt közlése szerint júliusban nem indokolt a motorbenzinek árának emelése. Június 7-én leértékelték a forintot és ez az energiahordozó árának emelését kívánná meg, ám ezzel egyidejűleg csökkentek a világpiaci árak. így az árváltoztatásra nincs szükség. A Mól rendkívüli értékesítési akciót szervez júliusban. A termelői és a forgalmazási fedezet terhére árcsökkentést hajt végre. Július 1-jétől a gázolaj literenként 56 forintba, az ipari tüzelőolaj literenként 55 forintba kerül. A júliusi ár- csökkentés a háztartási tüzelőolaj árát nem érinti. Bagdad bosszút forral Az iraki feiderítőszolgálat főnöke tegnap ígéretet tett: bosszút áll az iraki felderítőközpont ellen intézett hét végi amerikai rakétatámadásért. Az iraki felderítőfőnök Szad- dám Husszeinhoz írott levelében az iraki sajtó szerint leszögezte: üldözni fognak mindenkit, aki Irak ellen támadást hajt végre — írja az AFP. Az ügy fejleményeiről és a BT állásfoglalásáról szóló beszámolónk a 2. oldalon. Harmadárért, és környezetbarát módon szárítanak Somodorban Zúdul a szem — telnek a gabonatárolók az Agrárja szövetkezet telepén (Fotó: Király J. Béla) A térségi gázprogram megvalósulásának csendes ünnepeként Péter-Pál tiszteletére örömtűzként gyulladt ki Nagyszerűen szerepelt az idősebb Tóth János az olasz- országi hegyi Európa-bajnoki futamon. A Gruppe C kategóriában abszolútban megszeA magyar élelmiszergazdaság szerkezetátalakításának elősegítését szolgáló amerikai kormányprogram keretében 1995. közepéig 60 magyar vállalat alakíthat ki személyes kapcsolatot hasonló számú rezte a negyedik helyet és a vele járó tíz EB-pontot. Pedig nem úgy indult minden, ahogy ő eltervezte. Erről szól beszámolónk a 9. oldalon. amerikai céggel. A két ország vállalkozói közötti partnerkeresés elősegítésére létrehozott programban eddig 25 magyar cég vezetője vette fel a kapcsolatot 19 hasonló profilú amerikai vállalattal. Díj a krétakörért Ács János rendező, az Arany János Színház Lear király című produkciójáért vette át a XII. országos színházi találkozó fődíját. A Pécsen megtartott esemény díjkiosztó ünnepsége tegnap volt Budapesten. A legjobb rendezés elismerésben Ascher Tamás részesült a Katharina Blum elvesztett tisztessége című darab színreállításáért. A legjobb tervezés díját Khell Zsolt és Csík György kapta A kaukázusi krétakör (Kaposvár) és a Katharina Blum elvesztett tisztessége díszleteiért. Az amerikai kapcsolat Egyedi bútorlapok Kaposvárról A megyében az ismert bútorlap-forgalmazók közé tartozik a kaposvári Forma kft. Most egy olyan lapszabász fűrészgépet helyeztek üzembe, amelből mindössze négy van az országban. A korszerű olasz berendezéssel elsősorban egyedi munkákat végeznek. (Fotó: Kovács Tibor) Autonómia kell a nemzetiségieknek Király B. Izabellát nem lehet félbeszakítani — Javaslat az agrárgazdaság importvédelméről Ismét sok időt elvettek a napirend előtti hozzászólások az érdemi munkától az Országgyűlés tegnap délutáni ülésén. Hörcsik Richárd (MDF) az Európa Parlament bősi határozatát ismertette. Szabó Lukács, az alakuló Magyar Igazság-frakció tagja a lll/lll-as törvényt, a vezetők és a képviselők átvilágítását sürgette. Dr. Józsa Fábián belügyi államtitkár megnyugtatta A világtengerek óriás lakóját, a ma már szigorúan védett szilás bálna egy preparált példányát tekinthetik meg az érdeklődők a Fővárosi Allat- és Növénykertben. A víziema képviselőt, hogy február 4-én benyújtották ezt a törvényjavaslatot. A T. Ház alkot törvényt, s csak az ott rögzített eljárás alapján lehet bárkit átvilágítani. Király B. Izabella több mint 31 percig magyarázta képviselői hitvallását, úgy értékelve: az MDF-en belüli etikai tisztogatás áldozatául esett. Megismételte javaslatát a népszavazásról. (Folytatás a 2. oldalon) lős hossza 22 méter, súlya mintegy hetven tonna. Csupán csontváza 8 és fél tonnát nyom. Olasz tulajdonosa már a világ számos országában bemutatta a hatalmas állatot. a gázláng a szentgáloskéri Agrária Mezőgazdasági Szövetkezet somodon kukoricaszárítójánál. Az öt évvel ezelőtti elhatározás érett be gondos csapatmunka eredményeként. (Folytatás a 3. oldalon) Tóth János: tíz EB-pont Óriás bálna Budapesten