Somogyi Hírlap, 1993. március (4. évfolyam, 50-75. szám)
1993-03-27 / 72. szám
6 SOMOGYI HÍRLAP — KÖZELKÉPEK 1993. március 27., szombat Kártérítésre kellett a pénz Éhségsztrájkol a biztonsági őr Hétfon jön az új forint Bőd Péter Ákos: A húszfilléres nekünk már régen körülbelül egy forintba került Hegedűs Lajos biztonsági őr volt a kaposvári Contractor Kft-nél. Magyarázat és utolsó havi bére nélkül bocsátották el. Most tiltakozásul éhségsztrájkol... — Segédmunkás voltam, s február 1-jétől Fonyó Tibor, a személy- és vagyonvédelemmel foglalkozó kft egyik tulajdonosa átcsábított a Contractorhoz — kesereg. — Több pénzt ígért, nem is gondolkoztam, mentem az ajánlatra. A havi nyolcezer forintos fizetés és a 35 forintos órabér azonban csak ígéret maradt. Munkavállaláskor nem tudott mást a nyolc osztályt végzett férfi, csak azt, hogy „vagyont kell őrizni”. Feladatát becsülettel ellátta, s nagyon várta a március elején esedékes fizetését. Tenyere és zsebe azonban üres maradt. — Nem kaptam egy fillért sem. Azt mondták: nincs pénzük, tele vannak adósággal. Úgy érzem, ez nem az én gondom. Én dolgoztam, tehát vártam a fizetést. Az albérletet nem tudtam kifizetni, valószínűleg hamarosan „kitesznek”. Ennivalóra sincs pénzem. De ha lenne, akkor is éhségsztrájkolnék. Már több mint egy hete nem ettem... Fonyó Tibort telefonon hívtam. Bemutatkoztam, s mondtam: bizonyára tudja, hogy milyen ügyben kérem a véleményét. A válasz az volt, hogy fogalma sincs. Csak nem így, hanem „illatosán” fejezte ki magát. Magyarázkodtam: — Hegedűs Lajos és társai ki nem fizetett munkabéréről van szó. — Ők bűnözők? — kérdezett. — Miért lennének azok? — Mert a rendőrség szokott így fogalmazni: Hegedűs Lajos és társai... — Nem uram, nem bűnözők, csak többen vannak... Az ezt követő szíves invitálásnak eleget tettem: felkerestem irodájában Fonyó Tibort és dr. Fűzi István ügyvezető igazgatót, a Contractor Kft két tulajdonosát. Fonyó elmondta: a Contractor 1991. november 1-jétől működik, a cég eleinte 28-36 biztonsági őrt foglalkoztatott, az őrzésvédelmi és biztonságtechnikai feladatok ellátásával a megbízók meg voltak elégedve. Aztán sorozatosan jöttek a problémák, több alkalmazottat is el kellett küldeni fegyelmezetlensége miatt, 1993. február 28-án az utolsó megbízás is „meghiúsult”. — Előfordult, hogy fűtési szezonban az ezzel is megbízott biztonsági őr éjszaka nem fűtötte föl a kazánt, s az egész rendszer lefagyott. De volt olyan is, hogy részegen nem tartózkodott a helyén. Hangsúlyozta: a megbízóknak kifizetett kártérítés miatt nem tudták fizetni dolgozóik bérét. Tehát nemcsak Hegedűs Lajos (akinek a számláját egyébként nem terheli semmi „különösebb’’ fegyelmezetlenség) maradt fizetés nélkül, hanem az összes többi — tizenkét — biztonsági őr, sőt az ügyvezető igazgató is. — Ezen a héten mindenki megkapja a munkabérét — mondta végezetül Fonyó Tibor. A hét ma jár le. Búcsúztam, s egy népdalt dúdoltam: „Olcsó mán a pásztor, nincsen böcsületi, a nagygazdák előtt is csak huncut a nevi”... Tamási Rita (Folytatás az 1. oldalról) — Az anyaguk kupronikkel, ami nehezebb, s nem alumínium. Ez gyártási szempontból drágább, de tartósabb. Nem szabad elfelejteni, 20- 30-40 évig van forgalomban egy ilyen pénz. A rajta lévő szimbólumok egyaránt utalnak a magyar nemzeti jellegre és a környezetvédelem fontosságára, mert őshonos magyar virágok és állatok szerepelnek rajtuk. — Amikor napvilágot láttak az első próbapéldányok akkor szakemberek kifogásolták, hogy eléggé eklektikus ez az új pénz. — Hosszú kiválasztási eljárás után a művészi zsűri két pályamunkát dolgoztatott ösz- sze. Az egyik pályamunkának az előoldala volt sikeresebb, a másiknak a hátoldala. Az így megszületett egységes sorozat váltja föl azt a pénzt, amelyet különböző korban, különböző művészek, különböző anyagból és különféle méretben készítettek. Azt gondolom, a magyar sorozat nagyon szép lesz, illeszkedik majd az európai szabványokhoz. Arra nagyon ügyeltünk, hogy ne legyen azonos szomszéd állam pénzével. Remélem, hogy a magyar polgár meg fogja szeretni, esztétikus, és ráadásul jó pénz lesz. — Tartós is? — Amikor a MNB önállóságának visszanyerése tiszteletére kirukkoltunk ezüst kétszázforinttal, azt pont azért mertük megtenni, mert látszott már, hogy a magyar gazdaság túljut az átállás legnehezebb első szakaszán. Visszatekintve megállapítható: az átállással járó megrázkódtatás nagy részén sikerrel vagyunk túl, s az inflációs hullámot is sikerült megfékezni. Ezért azt gondolom, hogy az így bevezetett forint tartós lesz. Ennek az igazságáról nemigen kell győzködni azokat, akik szívesen fogadják el és használják a magyar forintot a környező országokban. A magyar polgárnak is csak azt tudom kívánni, hogy a végzett munkája révén minél több jó pénz legyen a zsebében, de az sem baj, ha egyébként nem készpénz, hanem pénzhelyettesítő eszközökkel. Szeretnénk elérni, hogy azért ne kelljen annyi pénzt verni, mint amennyit eddig, hiszen vannak takarékosabb megoldások is. — Mi lesz az új forint mellett a régi fillérrel? — Filléreket már nem veretünk, bár forgalomban maradnak, amíg a kereskedők és a vásárlók igénylik. Gazdasági indoka nincs újat veretni. Elárulom, hogy a húszfilléres nekünk már régen körülbelül egy forintba került. Ha igényelné a gazdaság akkor gyártanák tovább, de a kereskedelem egyre inkább elhagyja, a vásárlók sem szeretnek bíbelődni vele. Ezért Az új forint színe és visszája azt gondolom, hogy egy idő múlva szép lassan kikopik a forgalomból, úgy mint ahogyan a kétfilléres és az ötfilléres eltűnt, s lett mára tulajdonképpen emléktárgy. Én a kormány tagjainak 1991 decemberében küldtem egy-egy zacskó két- és ötfillérest, amin már az új címer szerepelt, emlékeztetve őket, hogy a MNB nagyvonalú az ügyfeleihez. Ennél többre akkor még nem futotta. Kercza Imre Egy zen szerzetes utolsó három szorongása „Evőpálcát árulok és nem illúziót” Terebess Gábor zen buddhista szerzetes. Az első kelet-európai, akinek sikerült japán zen kolostorokban hagyományos buddhista képzésben részesülni, és 1967. október 5-én, amikoris zen szerzetessé lett, még nem volt tíz sem azoknak az amerikaiaknak és nyugat-éurópai- aknak a száma, akike't ez a különös távol-keleti világ befogadott. — Mester, teszel-e valami komoly erőfeszítést, hogy gyakorold az Utat? — Igen ... Ha éhes vagyok, eszem; ha álmos vagyok, alszom. — Hát nem ezt tesszük mindnyájan? — Nem bizony... Ha esztek, közben száz dolgon jár az eszetek, és ha aludni tértek, ezer gondolattól terhes az elmétek — mondta Huj-haj. Ez a zen/csan buddhista anekdota, a mester Jüan szerzeteshez intézett szavai a kaposvári XI'AN kínai étterem bejáratánál fogadják az odalátogatót. A forrás, amelyből az idézet kiemeltetett, Terebess Gábor zen buddhista szerzetes anekdotagyűjteményéből való, aki nemrég személyes látogatást tett a XTAN étteremben, élménybeszámolóban osztva meg élete egy különös fejezetének történetét a publikummal. A kínai étterem megejtően szép keleties környezetében ültünk le, hogy kalandos életének az 1965-ös disszidálását követő fejezeté„Más megvilágosodása nem az én dolgom...” ről beszélgessünk, közepette a keleti hangszerek meditativ lágy simogatásának. — A piaristákhoz jártam, és csalódtam a kereszténységben, a katolicizmusban. Tizenöt évesen elkezdtem olvasgatni a keleti filozófiákat, főként a buddhizmus érdekelt, és megtanultam jógázni. Miután elhagytam az országot, az első meghatározó élményem Münchenben volt, ahol egy idős kalmüchi lámával ismerkedtem meg. Lenyűgözött az az abszolút fesztelen és tökéletes nyugalom, ami egész lényéből áradt. (Fotó: Lang Róbert) — Innen Franciaországon át Amerikába vezetett az útja. — Francia menekült-papírokkal kerültem Seattle-be, ahol a hírek szerint a keleti filozófiák komoly tanítása folyt. Taxiban ültem az egyetem felé, és eszembe ötlött: mit keresek én itt, amikor Japánban kellene lennem. Már aznap repülőn ültem Japán felé, és akkor éltem át életem utolsó szorongását. — Az első Bécsben tört rám, amikor elhagyván az országot egy villamosmegállóban éjszakáztam, a másodikat Münchenben éreztem, ahol egy fiatal láma elzárkózott az elől, hogy Tibetbe menjek, az utolsót ismeri. Amikor megérkeztem Japánba, komoly feladatok elé kellett néznem, volt, hogy meditálás közben jógaülésben elájultam, s ültömben tértem magamhoz. Kemény fél év után avatott szerzetessé egy kis faluban élő mester, Noiri Kojun Roshi. Ültünk egymással szemben, ő egészen földi dolgokat kérdezett, majd egy pillanatra rám nézett, és azt mondta: egy hét múlva szerzetessé avat. így történt. — Miben hisz, mit tart a világról egy zen szerzetes? — Egykor én egy borzasztó intenzíven kereső ember voltam, meg akartam tudni, mi az élet értelme. Azóta nem keresek és nem akarok elérni semmit. Egyszerűen megnyugodtam. Egyébként ugyanaz az ember vagyok, mint voltam; ugyanolyan bölcs vagy ugyanolyan balga, épp olyan jó vagy épp olyan rossz. — Állítja a zen, hogy ez a tudás a valódi, az igazi? — Nem. A zen arról szól, hogy ne gyártsunk feltétlenül magyarázatokat a világra, de tudja, hogy lehetséges buddhista és keresztény megközelítés, ahogy tudományos is. Mindegyik jó, és egyik sem értékesebb a másiknál. Terebess Gábor napjainkban kissé eltávolodott a szerzetesi élettől, családja, gyermekei vannak; a kisebbik ügyesebben bánik az evőpálcával, mint a villával. A kérdésre: nem hajtja-e, hogy tudását továbbadja, egyszerűen csak így felel: a zen nem egy térítő vallás, más megvilágosodása nem az ő dolga. Egy vállalkozásból él, keleti tárgyakat árusít, mint mondja, minősítve a honi vallási állapotokat: „én legalább csak evőpálcát árulok és nem illúziót”. Gyakran megfordul Kínában, ahol egy vállalkozás sikere az asztalnál dől el. E tekintetben Terebess Gábornak komoly tekintélye van, egyébiránt ő írta az Ezerízű Kína című gasztronómiai könyvet. (A kaposvári XI'AN kínai étterem konyhájától egyenesen el volt ragadtatva, pedig már-már „végigette” a hazai kínai-étlapokat.) Amúgy meg, erre büszke is, majdhogynem lehetetlen asztal alá inni. Lecsengetésnek álljon itt egy beszédes anekdota a gyűjteményből: Üres a kezem, mégis kapál/ Gyalog járok, 's bivalyháton,/ Megyek a hídon, és azt látom:/ Folyik a híd, a víz meg áll. Balassa Tamás
