Somogyi Hírlap, 1993. január (4. évfolyam, 1-25. szám)
1993-01-02 / 1. szám
6 SOMOGY HÍRLAP — KÖZELKÉPEK 1993. január 2., szombat F ácán vadászat A teraszon lerúgott csizmákból percekig dőlt a víz. Az előszobában, nappaliban, hálóban és konyhában „néhány” koszos holmi; háromszorra talán belefér a mosógépbe. A spájzajtó kilincsére felakasztva egy fácánkakas lóg. Alatta maroknyi toll, hasán a bőr megbontva. Csak utóbb tudtam meg, hogy a madarat nem megkopasztani, hanem nyúzni kell. Sebaj! Feleségem az útvonalat járja felmosóronggyal, melyet sáros zoknikkal barangoltam be. Szemében szomorú szemrehányás. Én most a fürdőkádban nyújtózkodom, kezemben egy bögre forró tea, s örömömben üvölteni tudnék: vadászni voltam! o Hajnali öt órakor keltem, s legott rohantam is Bakos Sándorhoz, aki vadászni hívott. Mint dézsából a víz, dőlt az égből az eső, s tudni akartam; megyünk-e? — Hát persze, — mondta nemes egyszerűséggel. Csak asszonya nézett rá, mint tébo- lyodottra. Félórányi autókázást követően értünk az enyingi vadásztársaság „menedékházához”, ahol gyülekeztek a férfiak hátukra vetett puskával. Lábuk mellett türelmetlenül toporzékoló vizslák. Somogy határain túl nyújtózkodik a Mezőség, mely termelékenységéről híres földjével betolakodik Szabadi, Ádánd, Siójut és Nagybe- rény területére. E mosásszagú délellőttön kiderült, hogy a ma vadászai nem mind országgyűlési képviselők, lobbyzó vállalkozók és helyi funkcionáriusok. Somogyból például vállalati középvezető, sofőr, közalkalmazott is jár ide lövöldözni, hogy egykor az Egri csillagokból ismert Török Bálint hajtatta a vadakat... A magát sötétkékre síró ég alatt tízegynéhány vadász gyűlt össze. A vihar elől behúzódtak a szóló végében gubbasztó házikó egy szobájába. Nemsokára megjött a traktor is jókora pótkocsival; feladata lett volna, hogy a mélyen felázott terepre beszállítsa a konok puskás embereket. — Tegnap késő éjjelig szereltük a masinát — mesélte a vezetője. — Olyan ügyesek voltunk, hogy az összerakáskor megmaradt vagy kétmaroknyi alkatrész! Miközben röpködtek a poénok, a félhomályban egymásra ismertünk Kovács Istvánnal, a népszerű Kokóval a siófoki Bányász NB l-es labdarúgócsapatának gólkirályával, aki öccsét kísérte el első vadászatára. — A nagyszüleink itt élnek — mondta. — Én pecázni szeretek; a legnagyobb fogásom eddig egy 3 kiló 40 dekás fogas volt. Az öcskös valahányszor eljött velem horgászni, került a szerencse, megesett, hogy a botokat is alig tudtuk menekíteni a halak, no meg az alga elől. © Gyalog indultunk. Az első madarat a Bakos Sanyi lőtte. Tízméterenként álltunk sorba, aztán csatárláncban mentünk előre. Csak néhány jókora fácán sértetlen menekülése után magyarázták társaim — micsoda felháborító hogy csak a fiúfácánra szabad lőni. Aki nőstényt talál el, annak 300 forintos büntetést kell fizetnie. Hát nem szemtelenség?! (Igaz, a megmaradt kakasoknak annál bővebben jut asszonyságból.) Én egyébként kifognék e vérért mohón epekedő had láttán; a madárra ugyanis, mely gubbaszt a földön, vagy futkos, a vadászetika szerint tilos lőni. Szóval, az állatoknak csak úgy kéne tenniük, mintha nem zavarná őket a puska — s fülük botja se bántódna! Az első négy kilométer alatt 11 kakast ejtettünk el, akkor már bokám felett cuppogott a víz a csizmámban. Rókát, vadkacsát nem láttunk, mint ahogy oroszlánt és orrszarvút sem. De a társaság nem veszítette jó kedvét. Ha valakit felismertünk a tovasiető sárkupac alatt, kedvesen köszöntünk ■ neki. Közben felszántottuk néhányszor — teljesen ingyenesen — a helyi téesz földjét. Legokosabbak kétségkívül a kutyusok voltak ezen a délelőt- tön: tőszavakból megértették gazdáikat, s ők zavarták fel menedékükből a legtöbb fácánt is. A madarak az esőtől nehéz tollazatukkal nem igen akartak felszállni, a földön pedig, ugye nem eshetett bajuk emberfiától. Csak a vizsláktól — repültek is szanaszéjjel. Amelyik pórul járt, annak élettelen testét az ebek keresték elő a nád s a bokrok dzsumbujából, s engedték megszelídített fogaik közül a gazdi lába elé. — Na, Csaba, most büntetésből eljössz velem kétszer pecázni — mondta a vadászat végén Kokó az öccsének. 250 kilométert utaztak, és semmit nem lőttek, trófeaként csupán ki- lónyi sárdarabokat cipeltek bakancsukon. Nekünk a Sándorral egy madár jutott a terítékből. Hazafelé elromlott a Trabant is, de azért csak eljutottam a fürdőkádig. © Tegnapelőtt megsütöttük ebédre a fácánkakast. (Aprajából készült a leves.) Ráharaptam egy sörétre... Czene Attila Mintát egy új életformához Fülöp Géza 10 hónappal ezelőtt azért kérte az igali Aranykalász termelőszövetkezet elnöki székéből felmentését, mert elképzeléseivel összeegyeztethetetlennek tartotta a közös tulajdon szétdarabolását, és lehetetlennek a maradékvagyon hatékony működtetését. így inkább álmai megvalósítására vállalkozott, melynek üzemi méretű kivitelezésére a szövetkezet vezetésében nem talált partnerekre. A vagyonfelosztásnál megállapodtak az őt illető vagyonrészek kiadásáról. A vagyon — amelyet vállalkozó társával együtt használ — hat kisbéri félvér kancából, három csikóból és tizenkét mangalica kocából áll. Van még egy garnitúra négyes- és egy kettesfogat szerszám, egy hintó, egy szánkó és egy nyereg. — Hét-három arányban tulajdonunk az alig egy- holdnyi telek, ahol a gazdasági épületek lesznek. Mögötte már külterületen van a 130 aranykorona értékű részaránytulajdonként, valamint a 90 aranykorona értékű tagi tulajdonként megszerzett földterületet. A leendő farm nagyobb részt gyep és égerliget. A 8,3 hektár a nádas-mocsár, a mangalicák igazi élettere. A lakóház meg épphogy tető alatt, de már itt a burkolólap és a tapéta, s talán nem kell a nyárig várni, hogy minden a helyére kerüljön. A telek végében el- dózerolták már a leendő mangalicaszállás területét, a gatterban szabják a hozzá való akácgerendát, oszlopot, deszkát. A génbank a kaposvári állattenyésztési kar bemutató és kísérleti céljait is szolgálja majd, s a hallgatók itt megismerkedhetnek a farmgazdaság munkájával is. A születő szaporulatból pedig a falusi vendéglátáshoz varázsolnak majd házias ízeket. Fülöp Géza minőségi lótenyésztésre törekszik. A kisbéri fajta több célra alkalmas, kiszolgálja szántóföldi gazdálkodást is a fogathajtásnál is számíthatnak teherbírásukra. A birtokon ma még nehéz elképzelni, hogy hónapokon belül virágzó mintafarm lesz itt. Madarász Istvánná, a vállalkozótárs vagyonrészén felül kétkezi munkájával, és lelkesedésével segíti a célok elérését. A mocsárt tápláló ér még egy kis horgászparadicsom kialakítására is lehetőséget kínál. Fülöp Géza és társa nem kíméli az erejét. Mindent egy lapra tettek fel. Mi lehet a nyitja , ennek a megszállottságnak? — A mi megvalósított álmunk útmutatás lehet az itt élő embereknek sorsuk további alakításához — mondja Fülöp Géza. Társa, Várvölgyi Ilona ehhez hozzátette: — Ez kőkemény üzlet. Saját vagyonúnkat kockáztatjuk esetleg saját kárunkra. Ám tudomásul kell venni, hogy a szürkeállomány hatékonyabb működtetése is üzlet lehet. Erre is épít a vállalkozásunk. Egy speciális, elsősorban nem árutermelő mezőgazdasági vállalkozás párosul itt Igáiban idegenforgalmi szolgáltatással, tudományos, oktatási és kutatási lehetőségekkel magánerőből. A pályázati pénzekből nem futotta ennek támogatására, a bank szerint pedig az igényelt tőke túlontúl kicsiny vállalkozást sejtet... — Csak annyit vennénk igénybe, aminek visszafizetésére garanciát tudunk vállalni — mondta Fülöp Géza. — Az idősebb generáció földjével, tapasztalatával párosítjuk szakmai tudásunkat, anyagi erőinket. így szeretnénk igazi mintát adni gyermekeinknek egy új életformához. Mészáros Tamás A huszonöt legjobb között a lengyeltóti áfész Teveli László: akkor lennék boldog áfészelnök, ha mindenkinek jó! menne. ” Néhány napja a lengyeltóti áfész valamennyi testületi tagja levelet kapott Teveli László elnöktől. A szövetkezet vezetője köszönetét mondott munkatársainak segítőkész tevékenységükért abból az alkalomból, hogy Teveli Lászlót az áfészek II. kongresszusán Szövetkezeti érdemrenddel tüntették ki. — Sohasem egy ember érdeme a személynek szóló elismerés! — jegyzi meg csendesen. — Ezért volt ez az első dolgom... Hangosan nem mondom, de magamban nyugtázom: bizony szép, becsülni való emberi gesztus ez, de sok hasonló kellene zaklatott világunkban! Fennhangon közben természetesen a kongresszusról beszélünk. Mit is hozott magával kilenc észak-somogyi település és a kisváros szövetkezeti vezetője? — Személyesen két következtetést vontam le magamnak. Az egyik: ezzel a kongresszussal végre lezárult egy meglehetősen nehéz törvényességi szakasz, s ahogy Göncz Árpád is elmondta ott, a szövetkezeti mozgalom legitimációt szerzett, törvényességi oldalról ma már senki sem kérdőjelezheti meg a szövetkezeti tulajdonformát. A másik: gazdasági oldalról a küzdelem nem zárult le, a konkurencia fokozódik, alkalmazkodni kell és nagyon sokat dolgozni a talpon maradásért. — Ezek elvi célok. Mit lehet és kell tenni értük a gyakorlatban? — A célhoz igen jelentős eszköz lehetne a szövetkezeti nagykereskedelmi háttér megteremtése. Igen sok szó esett arról ott, és ismét csak a magam véleményét mondom: nekünk Somogybán egy már meglevő, nagy tekintélyű, nagy múltú „bázishoz”, a Fü- szérthez kellene csatlakozni, és nem egy újabb szövetkezeti nagykereskedelmi szervezetet létrehozni. — Mi erről a többiek véleménye? — Tudomásom szerint a többi tizenhat áfésznak is ez az álláspontja. Előkészítő bizottságot alakítottunk, tárgyalásokat folytatunk Dévényi Zoltánnal a Füszért vezérigazgatójával. Részükről is megvan a fogadókészség, no de a bürokrácia útjait végig kell járni. Teveli László több mint másfél évtizede dolgozik a lengyeltóti áfésznél, éppen egy évtizede első számú vezetőként. Egy sokat elmondó tény erről, a somogyi viszonylatban közepes nagyságú szövetkezetről: fél évkor az országban egy átfogó értékelést végeztek, és az áfészek sorában a legjobb huszonöt közé sorolták a lengyeltóti szövetkezetét. — Titkok nincsenek, csodák sem, — de gazdasági fogások vannak. Beszélgethetünk erről? •— Hogy a mi szövetkezetünk stabil, biztos, hosszú idő óta töretlenül eredményes, az mindenekelőtt annak köszönhető, hogy sikerült együtt tartani a kitűnő szakembergárdánkat. Nemcsak az igazgatásban, hanem a hálózatban dolgozókra is gondolok most. Ez a magyarázata annak, hogy mindig idejében sikerült felismerni, mikor, mit kell változtatni az üzfetpolitikában. A magam részéről a stabilitást a legnagyobb értéknek tekintem. És valójában ebből származik minden: a hagyományosan jó gazdasági eredmény. Megyei összehasonlításban a különböző gazdasági mutatók alapján a lengyeltóti áfész mindig az első öt között van, nem kellett létszámleépítéshez nyúlni, megvan a tizenharmadik havi fizetés és a holnap fejlesztéseihez tekintélyes bankbetétek. — Vagyis itt „mindig süt a nap?” — Persze, hogy nem! Évek óta hanyatlik a felvásárlás, a termeltetés. Visszavezethető ez ahhoz, hogy nincs a megyében egy biztonságos, színvonalas feldolgozó kapacitás. Két tüzelő- és építőanyag kereskedést tartunk még mindig fenn, pedig közismerten halódik az építkezés... — Vagyis felhők itt is vannak, az öröm itt sem zavartalan. Mjkor lenne az? — Én akkor lennék boldog áfészelnök, ha itt és a környéken mindenkinek jól menne! A többi gazdálkodó szervezetnek is, minden embernek... Lehet-e szebb kívánság ünnepek idején, mint az: sikerüljön egyszer! Vörös Márta
