Somogyi Hírlap, 1993. január (4. évfolyam, 1-25. szám)

1993-01-13 / 10. szám

8 SOMOGYI HÍRLAP — GYEREKEKNEK 1993. január 13., szerda A kiskakas és a varázsgömb Egyszer a kiskakas kapirgá- lás közben egy csillogó, fé­nyes tárgyra bukkant. Gyor­san hívta a tyúkokat: — Kukorikú! Kukorikú! Néz­zétek, mit találtam! A tyúkok lélekszakadva ro­hantak, és bizony, eltátották szemük- szájuk, mikor meglát­ták a napsugárban csillogó-vil- logó fényes tárgyat. Tanakod­tak: vajon mi lehet? — Ide nézz, cicus! — szólí­tották meg az arra sétáló kan­dúrt — Nem tudod, mi lehet ez a fényes? Gyere közelebb, nézd meg! A macska óvatosan som- fordált közelebb a szemét­dombhoz, melynek aljában vakítóan világított a kikapart tárgy. Nézegette, forgatta, csodálta, a tyúkok meg türel­metlenkedni kezdtek: mondja már, mi lehet! — Azt hiszem — szólalt meg a cicus —, valamilyen csodát művelő tárgy ez. Talán a varázsgömb darabja... Aztán továbbment, hiszen fontosabb dolgai is akadtak. Ilyen haszontalansággal fog­lalkozzanak a tyúkok. Foglal­koztak is! A kakas kiállt a szemétdomb tetejére, és kiku­korékolta ország-világnak, de leginkább a János bácsi portá­ján élőknek, hogy varázsgöm­böt talált, jöjjön mindenki, nézze meg! Jöttek is az udvar lakói. Körbeállták, csodálták. A kutyus megkérdezte: — No, és miben rejlik a va­rázstudománya? — Azt még nem tudjuk — válaszolták kórusban tyúkok — a cicus mondta, hogy ez varázsgömb. — No, akkor én majd kipró­bálom! A kutyus kézbe vette a csil­logó tárgyat, de egy akkora fejű kutya nézett vissza rá be­lőle, hogy megijedt és nyom­ban eldobta. A kecske is pró­bálkozott, de a látottaktól hirte­len mekegni kezdett, eldobta a követ, és már szaladt is az is­tállóba. A többiek már nem is mertek próbálkozni. Csak tá­volról gyönyörködtek a va­rázsgömbben. Ekkor került elő Dadogó Dani, a mérges pulyka. Álmo­san ásítozott, aztán felfedezte a csődületet. — Mi az? Mi van itt? Hadi­tanács? Udvargyűlés? — A kiskakas varázsgöm­böt talált! — tájékoztatták egyszerre tízen is. — Varázsgömb? Már csak megnézem! Ahogy belepillantott, réme­sen megijedt: egy csúnya, ko­pasz fejű őslény nézett vissza rá, hatalmas szemekkel, le­csüngő lebernyeggel. Rémü­letében úgy felrúgta a varázs­gömböt, hogy az rengeteg apró üvegtörmelékké válva szerteszét gurult a szemét­dombon. Az állatok szétszéledtek. A kakas azóta is gyűjtögeti össze a darabjait, bízva abban, hogy egyszer újra ösz- szeáll a varázsgömb. Ha nem hiszitek, járjatok utána! Törő István Óvodássarok Sajtosdobozból Katicabogár Üres sajtosdobozból aranyos katicabogarat készíthettek. A dobozt vonjátok be márványpapírral és fessetek, rajzoljatok, esetleg ragasszatok rá hét pettyet, ahogyan a képen látjátok. Szárnyait más anyagból készíthetitek, és a 2. ábrán látható módon ráragaszthatjátok. ff / H Színező Színezzétek ki a ponttal jelölt részeket. Ha sikerült, egy karikatúra jelenik meg, amelynek a követ­kező a szövege: A halra még egy kicsit várni kell! A tél Hóval fedett a határ, Kárognak a kányák. Szomorúak a nyulak, Az őzek olyan árvák. A rigó nem fütyürész, A mókus is fázik. Rókakoma bundája, A friss hótól megázik. Csak a medve egyedül, Nem fázik, nem ázik, Meleg barlangjában, Mélyen szunyókázik. Szarka Zoltán NÉGYLÁBÚ KEDVENCEINK A macskák csodálatos érzékszervei Kevesen tudják, hogy a macskák hihetetlen tulajdon­ságokkal rendelkeznek. Ké­pesek a szemükkel hallani, talpukon olyan finom rezgése­ket is érzékelnek, mint az egér surranása, sőt olyan pici vib­rációt is érzékelnek, amely jó­val korábban megelőzi a föld­rengéseket. A macska fején a szemek uralkodnak; látása hatszor jobb, mint az emberé. A macska szemét a recehártya mögött tükör módjára egy ré­teg borítja, amely a fényt két­szeres erővel veri vissza. így például ha sötétben fény éri az állat szemét, az valósággal fel- izzik. A nagyfokú érzékenység miatt a pupillák keskeny csíkká húzódnak össze, ám a pupilla formája az állat hangu­latát is kifejezi. Például nap­pali fénynél a tág pupilla a düh vagy a riadalom jele. A zsák­mányra történő halálpontos ugrása kitűnő hallása mellett a szemében levő kiegészítő sej­teknek is köszönhető, ame­lyekkel vaksötét helyiségben is hallani képes. A macska az embernél és a kutyánál is lé­nyegesen jobban hall. A legki­tűnőbb elektromos riasztóbe­rendezésnél is elsőbbrendű őr lehetne. Amikor a legtökéletesebb csend uralkodik az emberi fül számára, a macskafül renge­teg zörejt érzékel. Orruk, szaglásuk rendkívül finom, érzékeny. Táplálkozás­kor mindenekelőtt az étel illata a meghatározó. A mindent fel­faló kóbor állatokkal szemben a lakásban tartott macskák rendkívül pontosan meg tud­ják különböztetni az ételeket. A macska bajsza mint mérő­műszer és radarkészülék, a farka pedig mint fék és kor­mánymű funkcionál. A cica bundájának minden egyes szála bőrének különböző mélységeiben levő szőrtü­szőkből ered, amelyeket na­gyon érzékeny idegsejtek vesznek körül. A simogatással járó gyöngédségre egyetlen más állat sem reagál dorom­bolással. Csillagokat rajzolt egy kisgyerek, de a filctolla fokozatosan kiszáradt. Próbálkozott, próbálkozott, ám a csillagok zömét nem tudta befejezni. Azért ha jól megnézed a rajzát, találhatsz tökéletesen elkészített csillagot is. Számold csak meg! Szerinted hányat tudott befejezni? HULL A HÓ... Hull a hó rétre Gyerek örömére. Kimehet ő már szánkózni, Megjött a Télapó bácsi! Jaj, de jó! Jaj, de jó! Leesett az első hó! Télapó zsákjában Cukrok vannak százan. Egyet kap, ki jó gyerek volt, Virgácsot, ki rosszalkodott. Legyél jó! Legyél jó! Mert itt van a Télapó! Kiürül a puttony, Elfogytak a cukrok. Télapó még int egyet, Üdvözli a gyerekeket. Hull a hó! Hull a hó! Jelzi, itt volt Télapó! Hadnagy Nór; tanuk

Next

/
Oldalképek
Tartalom