Somogyi Hírlap, 1992. december (3. évfolyam, 283-307. szám)

1992-12-02 / 284. szám

SOMOGYI HÍRLAP ^__________________________________________ • • s • III. évfolyam, 284. szám Ára: 13,80 Ft KÖZÉLETI NAPILAP 1992. december 2., szerda KOALÍCIÓS TÚLSÚLY A SZAVAZÁSBAN Gázlánggyújtás Döntött a megyei közgyűlés Csurgóé a gimnázium Példaértékű megállapodás az Universltasszal Tegnap Kaposváron a megyeházán aláírták a pécsi Janus Pannonius Tudo­mányegyetemmel, illetve Universitasszal kötött együttműködési szerződést. Az országban ez az első olyan megállapodás, amely­ben egy régió és egyeteme jelentős anyagi vonzatú kér­désekben is megegyezett. A megyei közgyűlés kötele­zettséget vállalt arra is, hogy az akciót összehangolva hozzájárul egy Pécsen épülő új kollégium létesítéséhez. A romló szociális körül­mények között egyre több tehetséges fiatal továbbtanu­lási lehetősége hiúsul meg. A kollégiumi díj öt-tízszere- sét kitevő albérleti költséget egyre kevesebb család tudja vállalni. A várható hallgatói létszám figyelembevételével Somogynak 100 kollégiumi hely megváltására lenne szüksége. Ennyivel több somogyi fiatal tanulhatna az egyetemeken. Hámori Jó­zsef, a JPTE rektora el­mondta: költségvetésükből nem futja kollégium építésére, de ha a régió önkormányzatai megvalósítják a beruházást, akkor az egyetem a fenntar­tási költségeket vállalja. (Folytatás a 3. oldalon) Egyelőre csak regionális tejhiány van Megalakult a Nagy Imre Társaság A Nagy Imre Társaság egyik legfontosabb célja, hogy Nagy Imre szellemiségét a kü­lönböző generációk körében ápolja — mondta tegnap Vé­szi János író, a társaság egyik alelnöke a Nagy Imre Társa­ság alapító közgyűlését köve­tően. Hangsúlyozta: nem politi­kamentes szerveződés az övék, céljuk, hogy a türelem, a megértés szellemében közel hozzák egymáshoz a legkü­lönbözőbb gondolkodású, szemléletű embereket. A társaság örökös elnöke, Nagy Imre leánya, Erzsébet. Tegnap délelőtt Sántoson is fellobbant a gázláng. Eb­ben az évben ez a kis falu a nyolcadik volt, ahová eljutott a vezetékes gáz. Antalné Keresztes Mária polgármes­ter elmondta, hogy a köz­ségben 145 család és né­hány közintézmény jutott gázhoz. A beruházó a ka­posvári Kögáz, míg a kivite­lező a szekszárdi Thermo kft volt. Az építkezés összege tizenkét millió forint. Ehhez a (Fotó: Gyertyás László) lakosság hatmillió forinttal járult hozzá. Az ünnepség után a nagykanizsai Kögáz műszaki vezérigazgató-he­lyettese, Veszély Ferenc le­leplezte az általuk adomá­nyozott márvány emléktáb­lát. Ebben az évben még két község, Somogyszil és Őrei község is vezetékes gázhoz jut. Formálódó költségvetés Kevesebbet kapnak az önkormányzatok — Többe kerül a szolidaritás Éles vita bontakozott ki a ta­tabányai Turul-avatás kap­csán tegnap az Országgyű­lésben napirend előtt. Király B. Izabella (MDF) szóvá tette a „példátlan rendőri biztosítást”, kárhoztatva a rendőrség túl­kapásait. Szalay Gábor (SZDSZ) szerint az intézke­dések az előzmények ismere­tében helyénvalóak voltak. Csak az ország jó hírét erősíti hogy nem került sor botrányos jelenetekre. Tamás Gáspár Miklós (SZDSZ) a kolozsvári magyarellenes intézkedések ellen kért diplomáciai lépése­ket. Ezután az Országgyűlés megkezdte a határozathoza­talt az 1993. évi költségvetés­ről szóló törvényjavaslatról és a benyújtott módosító indítá- nyokról. A részletes vitát le­záró miniszteri zárszóban Kupa Mihály pénzügyminiszter egy olyan kemény költségve­tés támogatására kérte a kép­viselőket, amely általában nulla növekedéssel számol az intézményeknél és öt terüle­ten biztosítja a fejlődés lehe­tőségét. Ez az öt terület a me­zőgazdaság, a szociálpolitika, a felsőoktatás, a védelem és a közbiztonság. 4. Tardos Márton (SZDSZ) és megfelelő számú képviselőtár­sának kérésére az Országgyű­lés név szerinti szavazást kez­dett arról, hogy az önkormány­zatok és a központi költségvetés között milyen arányban osszák meg a személyi jövedele­madó-bevételeket. Az idei 50-50 százalékos megosztást a kor­mány 30-70 százalékra kívánja módosítani. A szabad demok­rata indítvány ezt az arányt kí­vánta legalább 40-60 száza­lékra változtatni. A képviselők az eredeti javaslatot szavazták meg. (Folytatás a 2. oldalon) Magyar-szlovén tárgyalások Dmovsek villámlátogatása Budapesten Antall József kormányfő meghívására tegnap délelőtt egynapos munkalátogatásra Magyarországra érkezett Ja- nez Dmovsek szlovén minisz­terelnök. A ljubljanai kabinet vezetője és kísérete az előze­tesen tervezett reülőút helyett az időjárási viszonyok miatt gépkocsival jött a magyar fő­városba, ahol elsőként Antall Józseffel folytatott a Parla­mentben négyszemközti esz­mecserét, majd a két tárgya­lóküldöttség plenáris megbe­szélésére került sor. A déli órákban aláírták a szlo­vén-magyar alapszerződést, majd a szlovén vendégek tár­gyaltak Szabó Iván ipari és ke­reskedelmi miniszterrel. Dél­után Szabad György, a Par­lament elnöke és Göncz Ár­pád köztársasági elnök folyta­tott megbeszélést a szlovén vendégekkel. Janez Dmovsek és kísérete a koraeste utazott vissza Ljubljanába. Félkapacitással dolgozik a megyei tejipar Tiltani csak akkor, ha a másik oldalon támogatnak A szakminisztériumi államtitkár szerint nincs semmiféle tejhiány, csupán a piaci szereplők torzsalkodása okozza a fővárosban tapasztalható tejmizéria. A statisztika szerint mintegy havi 10 millió literre tehető a tejfelesleg hazánk­ban. Most mégis exportstopot rendeltek el. Berend Ferenc, a Tej Ter­méktanács elnöke: — Budapesten mintegy há­rom hónapja vannak gondok a feldolgozásban, az ellátásban. A tavalyi tejdemonstráció idő­szakában már előre jeleztük, hogy az idén őszre regionális hiány állhat elő, amely — ha a helyzet változatlan marad —, tavaszra országossá válhat. A pusztakovácsi szövetkezet elnöke, a szarvasmarha te­nyésztők választmányának el­nöke gazdaságosssági számí­tásokkal igazolta, hogy egy 6000 liter tej felett termelő tehe­nekkel rendelkező gazdaság­ban, átlagos minőség esetén 20,50 forint a tej önköltsége. Tény az is, hogy az ország te­hénállományának (450-460 ezer) háromnegyede nagy­üzemi telepeken található. Itt is rendbe kell tenni sürgősen a jö­vedelmezőségi viszonyokat. — A tejöntözések után 10 ezer forinttal „honorálták” az ál­lománycsökkentést. Mi erről a véleménye? — A 10 ezer forintos lehető­séget nem ösztönzésre találtuk ki, haném a tenyészállat és vá­góállat értéke közötti különbség kompenzálására. Ebben az idő­szakban meg kellett volna szü­letnie a gazdaság szabályozó mechanizmusának. — Miként vélekedik a tejex­port tilalmáról? — Az exporttilalom nem piac- konform dolog. Tiltani csak ak­kor szabad, ha a másik oldalon támogatnak. (Folytatás a 3. oldalon) ° Ma: Alpok-Adria magazin Somogy tölti be az Al­pok-Adria Munkaközösség elnöki tisztét a következő két évben. A stafétát no­vember 27-én vette át dr. Gyenesei István, a megyei közgyűlés elnöke. Lapunk mai 9. oldalán, s ezen túl minden hónap első szerdá­ján a munkaközösség éle­téről szóló írásokat, híreket talál az olvasó. Az Alpok- Adria magazin nyomon kí­vánja követni az együttmű­ködés törekvéseit, s szá­mot .ad az eredményekről. Vállalkozik arra is, hogy megismertesse a közös­séghez tartozó régiók és megyék életét. Véget ért az éhségsztrájk Országszerte befejezték 41 napja tartó éhségsztrájkjukat tegnap a kétkulcsos ÁFA beve­zetése ellen tiltakozók. Az akciót szervező Létminimum Alatt Élők Társasága szükségtelennek tar­totta a sztrájk folytatását, miután az Országgyűlés elfogadta a forgalmi adóról szóló törvényja­vaslatot. Az éhségsztrájkban 183-an vettek részt. A társaság aláírásgyűjtési akciót indít az országgyűlés feloszlatására és új választások kiírására. Kárpótlási jegyek a tőzsdén Az előzetes várakozásokhoz képest lényegesen nagyobb forgalmat bonyolítottak kárpót­lási jegyekből bevezetésük első tőzsdei napján — tegnap — mondotta — Lotfi Farbod, a Bu­dapesti Értéktőzsde ügyvezető igazgatójaasajtótájékoztatón. Az első napon névértéken 31,6 mil­lió kötés történt kárpótlási je­gyekre, forgalmuk 25,2 millió fo­rint volt, az árfolyamuk 79-80 százalék körül alakult. Tiltott vegyi fegyverek Az ENSZ-közgyűlés üléssza­kának plenáris ülésén konszen­zussal elfogadták a vegyi fegy­verek fejlesztését, gyártását, felhalmozását és alkalmazását tiltó konvenciót. A dokumentu­mot a jövő év elejétől kezdve ír­hatják alá az államok — jelen­tette a Reuter. A nagy jelentő­ségű, átfogó konvencióhoz csat­lakozó államok kötelezettséget vállalnak arra is, hogy nem ad­ják át másnak vegyi fegyverei­ket, a meglévő tartalékaikat megsemmisítik, e tömegpusztító fegyvert gyártó vállalataikat pe­dig felszámolják. Eörsi Mátyás nem követett el bűncselekményt június 6-án Ismét heves harcok Boszniában A Pesti Központi Kerületi Bí­róság tegnap kihirdetett ítéle­tében felmentette Eörsi Má­tyást, az SZDSZ országgyű­lési képviselőjét a hivatalos személy nagy nyilvánosság előtt történő megsértésének vétsége miatt emelt vád alól. A bíróság megállapítása szerint a vádlott nem követett el bűn- cselekményt június 6-án’ a „Hőmérő" című műsorban, amikor azt a kijelentést tette, hogy ...a taxisblokád alatt ... H orváth Balázs akkori bel­ügyminiszter azt fontolgatta, hogy a tömegbe lövet.” Az ügyész az ítélet ellen büntető­jogi szabálysértés miatt és a vádlott bűnösségének megál­lapítása végett fellebbezett. Eörsi Mátyás és védője a bí­róság döntését tudomásul vette. Az ítélet nem jogerős.. Az újabb tűzszüneti szerző­dés ellenére tegnap újabb harcok törtek ki Bosznia több térségében. A szarajevói rádió szerint a leghevesebb harcok a nyugat-boszniai, szerbek lakta területeket Szerbiával összekötő közlekedési folyosó térségében, Gradacac, Brcko és Maglaj környékén folynak. A Reuter nem számolt be ar­ról, hogy a horvátok vagy a szerbek kezdeményezték-e a harcokat, és egyelőre áldo­zatokról sem érkezett jelen­tés. Rolek Ferenc felmentése Az alkotmány 30/A. paragra­fusának (1) bekezdése alapján a miniszterelnök javaslatára dr. Rolek Ferencet, a Munkaügyi Minisztérium közigazgatási ál­lamtitkárát — saját kérésére, érdemei elismerése mellett — e tisztségéből 1992. december 1-jei hatállyal a köztársasági el­nök fölmentette.

Next

/
Oldalképek
Tartalom