Somogyi Hírlap, 1992. december (3. évfolyam, 283-307. szám)
1992-12-02 / 284. szám
2 SOMOGYI HÍRLAP — HAZANK ES A NAGYVILÁG 1992. december 2., szerda Orosz népkongresszus A moszkvai Kremlben tegnap délelőtt megkezdődött az oroszországi nép- képviselők VII., a reformok továbbvitele szempontjából fontos kongresszusa. Az orosz himnusz hangjaira megnyílt tanácskozáson 984 népképviselő vesz részt. Megjelent Borisz Jelcin elnök, Alekszandr Ruckoj al- elnök, valamint a teljes kabinet. Ruszlan Haszbulatov rövid megnyitójában vázolta a kongresszus előtt álló teendőket, külön kiemelve, hogy a küldötteknek dönteniük kell a továbblépésről, arról, hogy ennek végrehajtásához milyen kormányzatra van szükség. Tokió várja Jeszenszkyt Magyarországon haladnak a legsikeresebben a reformok. Itt a legígéretesebb a piacgazdaságra való átállás Kelet-Európábán, és Japán azt szeretné ha megerősödne az országban a piacgazdaság és a demokrácia - közölte a japán külügyminisztérium szóvivője. Tokióban kedden a szokásos külügyi sajtóértekezleten jelentették be, hogy Jeszenszky Géza külügyminiszter a rendszerváltás óta először tesz a jövő héten hivatalos látogatást Tokióban. Kis világközpont Szegeden Világ utcája elnevezéssel az Expóhoz kapcsolódó, Szegeden felépítendő gaz- dasági-kereskedelmi-szel- lemi-üzleti központ terveit készítette el Apró Juhász János szegedi vállalkozó. Elképzeléséhez mintegy 30 szakember, illetve vállalkozó csatlakozott eddig, így hamarosan megalakulhat az a kft., amely szellemi irányítója lehet az új központ elkészítésének. A Világ utcája a várost átszelő Tisza újszegedi oldalán épülne fel a városi önkormányzat 42 hektáros területén. Építészeti arculatának kialakításával Mako- vecz Imrét szeretnék megbízni, akivel már folytattak előzetes tárgyalásokat. Bolgár jegyzék Romániának Bulgária hétfőn jegyzékben tiltakozott Romániánál a Bukarest által bevezetett, közúti járművekre vonatkozó kiutazási adó miatt. Szófia álláspontja szerint a román intézkedés komoly fennakadásokat okoz a közúti forgalomban, nehezíti a bolgár állampolgárok hazautazását. A külügyminisztérium álláspontja felülvizsgálatára és az intézkedés visszavonására szólította fel a román felet. A bolgár fél ellenkező esetben — a kölcsönösség elve alapján — hasonló intézkedést -vezethet be a Bulgáriába látogat^ illetve az ország területén keresztülutazó román állampolgárokkal szemben. MSZOSZ vásár! Csütörtökön, pénteken és szombaton kedvezményes vásár a kaposvári Szakszervezetek Háza (Kossuth L. u.) előterében déligyümölcsökből reggel 9 órától. (219361) Mérgezett iszapáradat fenyegeti délen a Dunát Az ENSZ azonnali közbeavatkozásra szánta el magát, hogy megvédje a Dunát az alsó szakaszán a Tara folyóból a Drinán keresztül beáramló több millió tonna mérgezett hordaléktól. A Tara ugyanis a veszélyeztetett részen 600 méter hosszúságban tizenkét méter magas gátfal között folyik, amelynek túloldalán ólom- és cinkbányák működnek. Ezek hulladéka az a mérgezett iszap, amely most az esőzések miatti magas vízállás következtében, ha átszakad a gát, könnyen a sebesen hömpölygő folyóba kerülhet. A Tara a Drinába ömlik, s így a környezetkárosító anyag elérheti a Dunát is. Az ENSZ egyik missziója helyszíni szemle során figyelt fel a veszélyre, s határozta el a gyors cselekvést. A belga légierő gépei szakértőket és különleges berendezéseket szállítanak a helyszínre. Olaszországból például ezerötszáz darab, egyenként két köbméteres, sűrű szövésű dróthálóból készült „dobozt” visznek az árterületre, hogy segítségükkel felfogják a hordalékot. A hatalmas drótkalitkákat kaviccsal töltik meg, mólókat építenek belőlük, hogy az árhullám idején megóvják a Drina mellékfolyóját, és így a Koalíciós túlsúly a szavazásban Formálódó költségvetés Kevesebbet kapnak az önkormányzatok — Többe kerül a szolidaritás (Folytatás az 1. oldalról) így a költségvetés a személyi jövedelemadó 70, az önkormányzatok pedig a 30 százalékát kapják meg jövőre. A képviselők a kormányzati „nem” ellenére úgy döntöttek, hogy a területfejlesztési alapra a tervezett 4,5 milliárd forint helyett 6 milliárd jusson a költségvetésben. Szintén az alapokat érintő határozat volt, hogy 1,5 milliárd forinttal növelték a foglalkoztatási alap költségvetését. A családi pótlék és a várandósági támogatás előirányzatát 4,29 milliárd forinttal emelték meg a képviselők, lehetővé téve e járandóságok tervezett emelését. Ez utóbbi két döntés az Érdekegyeztető Tanácsban született megállapodás megerősítése. A társadalombiztosítás profiltisztítására szánt keretet a tervezett 9,4 milliárdról 6,1 milliárd forintra csökkentették a képviselők. Az önkormányzatokat érintő döntés, hogy az új beruházásokra fordítható cél- támogatások összegét 2,5 milliárd forinttal mérsékelték. Megemelték viszont az óvodai ellátás és a gimnáziumi oktatás normatív támogatását. Szinte egyhangú többséggel támogatták az Érdekegyeztető Tanácsban született megállapodásokat. így a munkaadói járulék 7 százalékos és a munkavállalói járulék 2 százalékos mértéke mellett döntöttek a honatyák. Jövőre 8600 forint lesz a minimális munkanélküli-segély. Tízmilliárddal megemelkedett a céltartalékként képzett bérpolitikai keret. Ebből kapják a közalkalmazottak a májusra ígért fizetésemeléseket. A kormányzat szándéka ellenére 440 millióval megnövelték az országos tudományos kutatási alap támogatását. Több állami, központi hivatal költségeit csökkentették, több pénz jut azonban a határon túli magyarok támogatására, az egyházi ingatlanok visszaadására és a politikai pártok működésére. Megszavazták azt a nagyon vitatott kormánypárti módosító indítványt, hogy a rádió és a televízió önálló költségvetési fejezete a miniszterelnökség kiadási és bevételi fejezetébe kerüljön. A szabaddemokraták azt fontolgatják, hogy az Alkotmánybírósághoz fordulnak emiatt. Egyébként az Alkotmány- bíróság tegnap arra hívta fel az Országgyűlést, hogy november 30-ig alkossa meg a médiatörvényt. Lapzártakor a költségvetési szavazás még tartott. Fonyód, valamint Marcali belterületén forgalmas helyen, kb. 40 rrf-es üzlethelyiséget bérelnénk fotózó céljából Jelentkezéseket a Szerencsejáték Rt 2. sz. Területi Igazgatósága 7622 Pécs, Bacsó B. u. 4. címre kérjük. SZERENCSEJÁTÉK RT (219317) Bútorüzlet: nyílt! Karácsonyi kedvezményes bútorvásár Kárpitozott bútorok:- heverők, franciaágyak,- fotelok, fotelágyak,- ülőgarnitúrák. Balatonlelle, Rákóczi u. 312. (M 7-esen) Nyitva: 8-17 óráig, szombaton 8-12 óráig. Telefon: 85/51-943 Friedl István kárpitos. (16448) KÉRDŐJELEK Veszélyes önkéntesek? Hányszor éltek már vissza az önkéntesség nemes fogalmával, adták kötelező vagy kényszerből történt cselekvéseknek az önkéntesség látszatát? Olyan összecsapásokban, háborúkban, amikor senki sem akarta a beavatkozás hivatalos felelősségét vállalni, önkéntesekként, de felsőbb parancsra jöttek a katonák. Az angolai háború tetőpontján kubai és dél-afrikai önkéntesek csaptak össze; Kambodzsába vietnami önkéntesek vonultak be; dél-amerikai konfliktusokba észak-amerikai önkénteseket toboroztak. Lehetséges, hogy miközben a távoli harcmezőkön leáldozóban van az ilyesfajta önkéntesek csillaga, Délkelet-Euró- pában nő irántuk a kereslet? A muzulmán bosnyákok oldalán — állítólag — több ezer iszlám önkéntes, köztük sok Afganisztánban harcolt modzsahed vesz részt a csatákban; a szerbek — ugyancsak állítólag — már kétezer oroszt tudhatnak soraikban. Nem államok küldték őket; kalandvágyból, zsoldért, fanatizmusból mennek, inkább tűrve, sőt támogatva (sok esetben anyagilag segítve), mint tiltva. Nemcsak a fegyverembargón jelentkeznek lyukak, hanem a fegyverforgatók érkezését sem tudják akadályozni. S ez új veszélyeket és bonyodalmakat rejthet magában. Hosszabbá és hevesebbé teheti a háborút: miközben Oroszország a több iszlám állam részt vesz a kéksisakos ENSZ-művele- tekben, elvben akár saját honfitársaikkal ütközhetnek; nem kívánt „ideológiai töltések” jelentkezhetnek, akár egy mohamedán-pravoszláv vallásháború képében. A meghiúsult tűzszünetek és kisiklott tárgyalások tanúsága szerint ex-JugoszJáviában még a jelenlegi keretek között is szinte lehetetlen megoldást találni. A válság bármilyen kiszélesítése csak gyarapítja az akadályokat. Bármilyen szép szavak támasztják is alá segédcsapatok jövetelét, nem lenne-e célszerűbb önkéntesen lemondani az önkéntesekről? Réti Ervin Gerbovits harca az áfával Gerbovits Jenő, a Parasztszövetség főtitkára, kisgazda- párti somogyi országgyűlési képviselő november 26-i felszólalásában bejelentette: nem szavazza meg a kétkulcsos áfát. Most a szavazási eredmény ismeretében — 17 szavazattal „ment át” a javaslat — azt közölte a Somogyi Hírlappal, hogy szerinte sem a koalíció, sem az ellenzék nem tudja, mit akar. — A koalíció — és benne a kisgazda 36-ok — megítélésem szerint az utolsó alkalmat szalasztották el, hogy a kormánytól a koalíció működőképességét kikényszerítsék — mondta. — Az ügyben ismét magamra maradtam, hiszen a somogyi képviselők közül egyedül utasítottam el a kétkulcsos áfát: Németh Béla és Tarján Lászlóné megszavazta azt. A két távollévő somogyi képviselő, dr. Sipos Imre és István József jelenléte, szavazata gyengíthette volna az egyébként is nyugodt, büszke erőről nem nevezetes parlament 17-es többségét. Végül is azt, hogy mi jó a választópolgároknak, az élet dönti el — mondta a képviselő. Ideiglenes amerikai vám Az Egyesült Államok ideiglenes vámokkal sújtotta 12 ország acéltermékeit. A kereskedelmi minisztérium szerint a dömpingárak kárt okoznak a hazai termelőknek. Az acél- exportálók között vannak az EK nagy tagállamai, aztán Brazília, Mexikó, Dél-Korea, Új-Zéland és Ausztria. PÉNZINFO Termelő és Szolgáltató Kft pályázat útján értékesíti a felszámolás alatt álló Wizard Kft tulajdonában lévő kaposvári Varázs Üzletházat és készleteit Az ingatlan irányára: 35 millió Ft. Pályázati idő: 1992. december 2—10-ig. A pályázatot írásban Kaposvár, Zárda u. 21. címre kérjük. A pályázat tartalmazza: a vevő nevét, címét, fizetési feltételeit és vételár ajánlatát. Pályázatok értékelése 1992. december 15-én, melyről a pályázót írásban értesítjük. PÉNZINFO Kft Dunát is a fenyegető katasztrófától. Ferenczy Europress