Somogyi Hírlap, 1992. december (3. évfolyam, 283-307. szám)
1992-12-24 / 303. szám
8 SOMOGYI HÍRLAP KARÁCSONY 1992. december 24., csütörtök KELEMEN LAJOS Karácsonyi csengettyű Odaát, a másik szobában, kézbe véve a csengettyű: nyelve már-már moccan Valami fénylő; a menny az, mintha egyszerre csak túlterjedne az éghatáron — adj jelt, ha biztos vagy benne: itt a pillanat, és lelkünk még ezen az este egymáshoz ér. ...S egy óra múlva is a csengő: lendülve újra meg újra — elnémult? Hiába rázod? Helyette egy illetlen sziréna közli kintről bizonyságunk. Nem alszik senki sem az utcán Karácsony mindkét napján száz-száz adag ebédet főznek a kaposvári népkonyhán. A hatvan férőhelyes átmeneti szállón, az éjszakai menedékházban, valamint a tizenöt személy befogadására alkalmas krízishotelben van még néhány hely. Az átmeneti szálló vezetője ígérte: az ünnepek alatt senkinek sem kell az utcán aludnia. Akik jelentkeznek, az intézmény munkatársai gondoskodnak arról: legyen hol álomra hajtaniuk a fejüket. Ajándékok a nevelöotthou lakóinak A Somogy Megyei Nevelő- otthon lakói és dolgozói egyaránt meghatódtak, amikor megtudták: többen összefogtak, hogy az intézményben élőknek örömet szerezzenek a szeretet ünnepén. A kaposvári Gárdonyi Géza Általános Iskola hagyományőrző csoportja és a Toldi lakótelepi Általános Iskola kamaraegyüttese a MTESZ-székházban külön műsorral kedveskedett a mintegy nyolcvan, 3-20 éves nevelőotthonosnak. A Balaton Füszért, a Téglaker kft, a Megoldás Rendszerház, a Szín-S kft, valamint az Orfeum jóvoltából az ajándékok sem hiányoztak a karácsonyfa alól. A gyerekek, fiatalok játékot, könyvet, órát, édességet kaptak. No és a Kínai Étterem felajánlása is figyelemre méltó: december 23-án az intézmény valamennyi növendékét ebéddel vendégelte meg. Szeta-segítség száz családnak Ruhaadományokat gyűjtött karácsonyra a Szeta kaposvári csoportja dolgozói. Bank Tibor irodavezetőtől megtudtuk: három börzét rendeztek, amelyek összbevétele csaknem negyvenezer forint volt. Ezt a pénzt élelmiszer-beszerzésre fordították. A Szeta, valamint a kaposvári önkormányzat képviselői karácsony előtt folyamatosan, mintegy száz kaposvári család otthonába kopogtattak be, hogy a legrászorultabbaknak átnyújtsák az étolajból, búzadarából, rizsből, margarinból, szaloncukorból összeállított csomagokat. Szász Endre ünnepei A festő játékosságával csupán magyar agár kutyája vé- telkedhet. A vendéggel ügyesen „kikezd”, a szájában gumisün, s addig sípoltatja, amíg észre nem veszed parancsoló tekintetében a „beszédet”: veddel... Szász szeret minden állatot. Feleségének a kedvence egy sziámi macska, jól megfér az atléta termetű és izomzatú kutyussal. Vendéglátóm pedig leginkább arra a bagolyra hasonlít, amelyet felnevelt, de mert neveletlen maradt, szabadjára engedett. Szász Endre egy éjjeli bagoly-festő, mert akkor dolgozik. Várdai kastélyában kerestük föl, hogy karácsonyi emlékeiről beszélgessünk. — Az én karácsonyaim olyanok, mint ennek a nehéz sorsú országnak a karácsonyai. Amióta az eszemet tudom, itt mindig válság volt. De nálunk Erdélyben azokban a válságos években is bensőséges, családi ünnep volt a karácsony. Elmentünk a Somlyói misére, talpunk alatt ropogott a hó, a lehelletünk látszott Hargita tiszta levegőjében. Az összetartozás élménye volt az éjféli mise és megmutatták az emberek az erejüket... — Kasváron az anyai nagyszülőknél nevelkedett. Ott milyenek voltak a karácsonyok? — Családiasak. Nem volt bennük sem történelmi érzés, se magyar íz, hanem meleg családi ünnep volt. Nagyon melegszívűek voltak a nagy- szüleim, akik meg tudták teremteni a karácsonyhoz méltó légkört. Nem hangsúlyozták, hogy ez a szeretet ünnepe, mert ez a család úgy élt hétköznap is, mint az ünnepekkor. — Amerikában is élt. Ott milyenek a karácsonyok? — Amerikában a karácsony: üzlet. Már októberben, novemberben látványosan földiszítik az utcákat, az üzleteket. A családok ezen a napon találnak igazán magukra, ilyenkor válnak igazán családdá. — És a festő karácsonya? — Nincs érzékem az ünnepekhez. Én karácsonykor is dolgozni szoktam. Nekem az egész élet ünnep. Ünnep az, ha valamit alkotok. Legutóbb egy asztalnak örülhettem. Karácsonyi témájú képeket csak fiatal koromban készítettem, megrendelésre, mert még nem ismertem, mi is az én karakterem. Később rájöttem, hogy őszintén ezt én nem tudom csinálni. Miközben beszélgettünk, végigvezetett a kastély szobáin. Az egyik, félig berendezett szalonban föltűnt: már áll a karácsonyfa. Nyilván a feleség, Katika gondosságának, figyelmességének köszönhetően. Na, na — mondtam magamban, Szász Endre mondhat, amit akar, itt van azért a karácsony a falak között. — A családi érzés megvan bennem. Szeretek ilyenkor ajándékozni. A családtagoknak, a barátoknak. Aki festményre tart igényt, annak képet. — Mi kerül az ünnepi asztalra? — Ha vendéget várunk, természetesen hal, de ha magunk leszünk, legszívesebben csülkös bablevest ennék. Nemcsak az ünnepekhez nincs érzékem, de az ünnepi asztalokhoz sem szoktam hozzá. Horányi Barna TAKÁTS GYULA Még árvább Deres a kancsó és fehér a fal. Kövéről fényes jel az égre int. A padra gyertyás árnyak hajlanak s az ablakon galambok szárnya ring. Jellel és lánggal terhes a világ. Nézem az oltár dermedt Jézusát. Ollóval vágott szalmákon remeg. Körötte színes, apró Bethlehem s mint hóba-ejtett déli idegen fagyott arcával sír a szerecsen. Alattuk, mélyen, tizenkét halász, — akár a régi, nagy apostolok, — merész reménnyel most a jégre szállt s nem is láthatják már a templomot... A plébános kinyitva könyveit, a hét-halas csodán elmélkedik... A bethlehemi bánatos teve remegve néz le Jézus testire s e dermedt magyar bibliai kép, még árvább, mint a haldokló vidék. SZIRMAY ENDRE Számadás után Számadás után újrakezdés időtlen időben folyamat a korlátozás hideg falának nekivetettem görbe hátamat. A lehetőség megborzongat hazát vagy hitet cseréljek-e? igaz szépségeket dudorász a beteljesítés éneke. Számadás után újrakezdés kívül s a szívemben legbelül a múlt fényei kormosodnak a csönd lelkemre nehezül. Tépelődéstől sápadó reményünk teremt-e új lehetőségeket? — az esti szél újra fölidézi a gyermekkori, tiszta éneket. Szirmay Bauer Erzsébet rajza * „JÓ ÜGYÉRT HALOK MEG” Karácsonyi halál, Sopronkőhidán A hírek gyorsan elterjednek a fegyház óriási épületében, ezer csatornája van a hírszolgálatnak, s a Zsilinszky-ítélet estéjén valahol felzendül az ének, a bezárt cellákban reménykedve vagy halálra szántán raboskodó átveszik a szólamot, és a hátborzongató erejű kórus egy nagy hazafi leikéhez, érzelmeihez szól: Boldogasszony Anyánk, Régi nagy Patronánk, Nagy Ínségben lévén, így szólít meg hazánk, Magyarországról, édes hazánkról, Ne feledkezzél el szegény magyarokról... Az első sort még zarvarja az őrök tiltó kiáltozása, azután ők hallgatnak el, és az ének szomorúan szárnyal a rideg falak között. o Bárdosi Jenőt a sopronkőhidai fegyház evangélikus lelkészét éjfél után küldik hozzá. A lelkészek utasítást kaptak, hogy aznap éjszaka nem hagyhatják el a fegyházat, ebből tudták, hogy hajnalban lesz három halálra ítélt kommunista és Bajcsy-Zsilinszky kivégzése. A papnak azt mondták, Zsilinszky nem tud közeli halálról, ő azonban az elítéltet levélírás közben találta, tehát ismerte sorsát. „A helyiségben egy támla nélküli széken meg egy prics- csen és egy zsámolyon kívül semmi sem volt. Á vállas, szép, ősz ember nagyon nyugodtan viselkedett. Amikor beléptem hozzá, levelet írt. Bemutatkoztam nekik, és elmondtam, már napok óta kísérleteztem, hogy kapcsolatot találjak vele, de sajnos, nem sikerült, mivel, a közelébe sem engedtek. Ő azt felelte, hallott próbálkozásaimról, és hálás nekem, hogy mihelyt alkalmam nyílt, elmentem hozzá. Hellyel kínált, még egy pár levelet akart megírni, kért, várjak amíg befejezi őket...” — így írja le Bárdosi a találkozást. 0 Reggel hat óra tájban katona lépett a zárkába. A hadbíróság elnöke hívatja Zsilinszkyt. Látszott, tudja miről van szó, de — így emlékszik a lelkész — arcizma sem rándult, amikor szólították. Követte a katonát. Dominich — ezt más forrásból tudjuk — azzal fogadta: „Nincs kegyelem". — Nem kértem kegyelmet, és nem is fogadnám el maguktól — hangzott a válasza. Visszakísérték, a várakozó pappal közölte, hogy két órán belül kivégzik. Bárdosiba karolva indult a harmadik emeletre, ahová a fegyőr kísérte: a siralomházba. Ott már csak támla nélküli faszék s asztal a berendezés, az asztalon gyertyák között feszület, hiszen a Keresztrefeszített nem maradhat ki a gálád gyilkosságból. Mintha Krisztusnak kellene valamit átvennie a bírák és hóhérok felelősségéből. Bajcsy-Zsilinszky egyháza rendje, szokása szerint, úrvacsorát vett, majd beszélgetett a lelkésszel. Az ország sorsáról, a jövőről, s nagyon sokat a feladatról, hogy a népet, a milliókat hogyan kellene anyagilag és szellemileg felemelni, földreformmal, a gyengék védelmével, demokratizmussal, jó iskolákkal, hogy a magyar nemzet is elérje a kor színvonalat, élni tudjon annak a lehetőségeivel, ura legyen a sorsának. Ekkor hangzott el később sokszor idézett intelme a nemzethez: „Legyen a jövőben bátor és gerinces a magyar, történelme során soha ne adja meg magát a németnek, az örök ellenségnek, mert különben sorsa ugyanolyan bukás lesz, mint a mostani:.." A visszaemlékezésekben emlegetnek egy politikai végrendeletet. Minthogy azonban a történészek ennek sehogy sem tudnak a nyomára jutni, azt gondolom, a lelkésszel folytatott utolsó beszélgetés öltött a legendákban végrendelet-formát, s talán annak is mondhatjuk. A búcsúlevelek közül tud- tunkkal csak a feleségéhez intézett írás került a címzett kezébe — ezt Bárdosi titokban hozta ki a siralomházból és kézbesítette —, a többi levél címzettjét sem ismerik. Kintről puskaropogás hangzott, ebből Zsilinszky megtudta, hogy közeleg a perc: a fegyházudvaron Pataki Istvánon, Kreutz Roberten és Pesti Barnabáson, a három fiatal kommunistán végrehajtották a golyó általi halálra szóló ítéletet. — Lassan rám kerül a sor... — mondta a papnak. Néhány korty bort ivott, pár percre kérte, hagyják magára, a lelkész és a fegyőr kiment. Nemsokára újra szólították őket, s az őr — Kalmár József — hátat fordított, hogy Zsilinszky átadhassa feleségéhez intézett levelét a lelkésznek. Azután kérte Bárdosit, közvetítse végső akaratát a túlélőknek: szeretné, ha a viharok elmúltával Tarpán helyeznék örök nyugalomra. Reméli, a magyar nép megőrzi emlékét, megérti törekvéseit, cselekedeteit, eléri céljait, özvegyéről pedig megfelelő módon gondoskodni fog. A halál küszöbén Tarpa úgy bukkan fel megint előtte, mint álmainak földje, s nem arra gondol, hogy sok politikai reménységének temetője, bukásainak színhelye volt, hanem a népre, amely ott él, s bárminő erőszakkal gyötörték, tömegében mindig mellette állt, joggal gondolhatta róla, hogy megértik. Hamvait küldi el nekik utolsó üzenetképpen. Fél nyolc tájban honvéd jön érte. A sors véletlenje, hogy ez is tarpai. Ráhajlik Bajcsy-Zsilinszky feléje nyújtott kezére, sírva megcsókolja. — Na fiam, nekünk mennünk kell... — s elébe lép. Még egyszer megöleli, megcsókolja a papot, vele a balján, mögötte a tarpai katona, indulnak a vesztőhely felé. Az udvara vezető ajtónál a lelkészt visszafordítják: bitófa alá nem kísérheti az elítéltet. Katonák sorfalai között, emelt fővel halad, a hadbíróság várja Dominschcsal, s meri hivatalos okirattal állami ítélet- végrehajtónak kinevezett hóhér nincs Kőhidán — a hóhérok a bíróságban ülnek —, három nyilas mesterkedik a kötél, az akasztófa körül, várják áldozatukat: önként jelenteztek a hóhérmunkára. Dominich felolvassa az ítéletet, Bajcsy-Zsilinszky Endre nyugodtan végighallgatja, és a hadbíróságnak ennyit mond: — Uraim! A történelem engemfog igazolni. Isten minden lát. Én jó ügyért halok meg... Dominich türelmetlenül félbeszakítja, a három nyilas utasítja, teljesítsék a parancsot, hajtsák végre az ítéletet S a három hóhér — talán eb ben is volt valami jelképes hogy pénzért, italért megvásá rolt három nyilaskeresztesre volt szükség a szörnyű ítéle végrehajtásához — teljesítette kötelességét. Az ellenállás hő: vezéralakja 1994. decembe 24-én délelőtt, mint 1849-ber az aradi honvédtábornokok, bi tófán végezte életét. © Karácsony estéjén titokbar temették el a három fiata kommunistát és Bajcsy-Zsi linszky Endrét a fegyintéze temetőjében, pap nélkül, jelte len sírba. A sírásók őrizték í titkot, s 1945. április 22-én amikor az özvegy a holtteste megkeresni Sopronkőhidán ment, a lelkész egyenesen í sírhoz tudta vezetni... Dernöi Kocsis Lászk
