Somogyi Hírlap, 1992. november (3. évfolyam, 257-282. szám)
1992-11-11 / 266. szám
8 SOMOGY HÍRLAP — GYEREKEINK VILÁGA 1992. november 11., szerda KAMASZFELTALÁLÓK Újságpapírból biotoll Játék és személyiség A játékot az emberek többsége kizárólag olyan tevékenységnek fogja fel, amelyben feloldódhat, elfeledheti a gondokat; amely pihentet, üdít, szórakoztat, felfrissít. A játéknak azonban olyan rejtettebb tulajdonságai is vannak, amelyek észrevétlenül hatnak a személyiségre. Ha például 10-20 fiú futballozik a téren, a látszat az, hogy a gyerekek csupán szórakoznak, játszadoznak. A labdakergetés közben azonban a fiúk egy gondosan kimunkált, bonyolult szabályrendszert sajátítanak el. Ezeket a szabályokat azután élőszóval is sokkal jobban el tudják mondani, hiszen játék közben, szinte észrevétlenül tanulták meg. Az oktató-nevelő játékok igazi terepe a terepasztal. A technikai közlekedési játékokkal igazából itt szerezhetnek a gyerekek fontos technikai alapismereteket, játszva tanulhatnak meg életre szólóan fontos közlekedési szabályokat. Ahogy képünkön látható, Japánban még a felnőttek is szívesen szemlélik, játszanak együtt a gyerekekkel a kedvenc közlekedési terepasztal mellett. Ajándék minden gyereknek A segíteni tudó és akaró, jóérzésü, gyermekszerető és gyermekbarát emberekhez fordulnak Családbizottság a parlamentben? Egyre többen — legutóbb a Nagycsaládosok Egyesülete — követelik, hogy törvények garantálják a társadalom családokról, gyerekekről való gondoskodását. Ezt egy szociális törvény keretében tartják legreálisabbnak, ugyanakkor szükségesnek ítélik meg, hogy a parlamentnek legyen családbizottsága, ifjúsággal foglalkozó testületé. Tény, hogy az országgyűlési törvényalkotások során, például az adótörvényeknél nem sikerült érvényesíteni, hogy tény- * legesen vegyék figyelembe a gyereknevelés költségeit. Kedvezőnek ítélhető viszont, hogy a gyermeknevelésre fordított időt a nőknél a gyermekek számának arányában beszámítják a szolgálati időbe, valamint az is, hogy a tb-alap- ból négyszáz millió forintot különítettek el az ifjúság mentálhigiénés problémáinak a megelőzésére. Alapítványok osztálya A Művelődési és Közoktatási Minisztériumban létrejött az alapok és alapítványok osztálya. Az osztály számító- gépes nyilvántartással és tanácsadással, valamint koordinálással kívánja segíteni az alapítványok munkáját. Célja, hogy a minisztériumhoz érkező bel- és külföldi szponzorálási ajánlatokat továbbítsa közérdekű célra vállalkozó alapítványokhoz. Játszó ember A Játszó ember (Homo Lu- dens) elnevezésű nemzeti program a közös játszás, a szabadidő, a sport, az együttes szórakozás és szórakoztatás felkarolásának jegyében jött létre. Az idén alakult szervezetet több jelentős nemzetközi szervezet is támogatja, többek között az Európa Tanács, a Testnevelési és Sporttudományos Világtanács és a Nemzetközi Sport for all Szervezet. Bölcsőde ismét Az életkörülmények romlásával ismét népszerű lett a bölcsőde, ugyanis az anyák állásuk elvesztése miatti félelemből nem szívesen adják fel munkahelyüket, másrészt egyre több gyerek számára a bölcsőde biztosítja a megfelelő étkezést. Ezért fontos, hogy a készülő szociális törvényben a megfelelő helyet kapjon a bölcsődei intézmény. Elefántkirály és családja Új gyermekműsorai gazdagodott a HBO tévéprogram. A gyermeksorozatok közül elsőként a Babar történetei jutnak el a kicsikhez. Az elefántkirályról és családjáról szóló történeteket Laurent de Burnhoff 1933-ban kezdte mesélni a gyermekeinek, azóta a gyerekek milliói ismerkedhettek meg vele szerte a világon. Játssz velünk! A Póker Együttes nagy sikerrel, két előadáson mutatkozott be a minap Kaposváron a Szakszervezetek Művelődési Házában. A Játssz velünk és énekelj! című verses-zenés műsort mintegy félezer óvodás és alsó tagozatos tanuló tekintette meg. A verseny elnevezése: Találd fel Amerikát! (Mivel Ko- lombusz Kristóf ötszáz évvel ezelőtt megtalálta, más föladat nincs, mint föltalálni a tengeren túli földrészt.) A versenyt kiírók arra gondoltak, miért is ne lehetne új, villanyizzó, rádió, telefon értékű technikai újdonságot felfedezni Edison, Bell, és a többi lángeszű zseni után ma, az évezred végén. Hát, lehet! Különös, hogy a legjobb találmányokat gyerekek nyújtották be. Olyan dolgokat eszeltek ki, alkottak meg, amelyek komoly tudósoknak is dicséretére vált volna. Például Ryann Bishop feltalált egy olyan szerkezetet, amely a csomagoló anyagok műanyag részeiből, a dobozok poliuretán béléseiből vegyi úton olyan szigetelő masszát csinál, amely A karádi Gárdonyi Géza Általános Iskola diákjai sokszínű rendezvénysorozattal emlékeztek meg Gárdonyi Géza halálának hetvenedik éVfbrdu- lójáról. Nem egy napot, egy mozgalmas hónapot jelentett ez számunkra. Először rajzpályázat indult Gárdonyi műveiből. Vetélkedőt rendeztünk életéről és munkásságáról korcsoportonként. A vetélkedő előzetes feladataként a tanulóknak kutatómunkát kellett végezniük Gárdonyi karádi éveiről, jegyzékeket készíteni a könyvtárban levő műveiről, életének főbb állomásairól. Ismét megnézhettük filmvetítésen a legértékesebb és legnépszerűbb művét, az Egri csillagokat. A könyvtárban egy kis kiállítást szerveztünk könyveiből. A gyerekek, a felnőttek egyaránt sok örömet lelhetnek a kutyában, ha okosan szeretik és nevelik őket. Mit kell tudni ahhoz, hogy a kutya és a gazdija jó egyetértésben éljen? Néhány tanácsot adunk ehhez. Fontos szabály, hogy soha ne meredjünk tágra nyitott szemmel a kutya szemébe. Kutya-nyelven ez nem más, mint felszólítás a támadásra. Az erőteljes „fixírozás” a kutyának fenyegetést jelent és félelmében gondolkodás nélkül támadni fog. A gyermek, ha megijed, ösztönösen az arca elé kapja a karját. Jó tudni, hogy különösen az őrző-védő kutyák a felemelt karra azonnal támadnak. Ha ilyen kedvenc van a családban, feltétlenül fel kell hívni erre a gyerekek figyelmét. A kutya nem azért ugat, hogy a támadási szándékát kifejezze, például a spitzet, a terrier több típusát, a dakszlit eredetileg az ugatásra tenyésztették ki. Az ugatással egyrészt a kutya jelzi, hogy valami szokatlant tapasztal, de így fejezi ki az örömét is, hogy kiszabadulhat a napi bezártságból. Normális esetben nem jelent támadási szándékot az alkalmas építkezéseknél hő- és hangszigetelő anyagként való felhasználásra. És Ryan még nincs tizenhét éves! A második és harmadik díjat is két csitri nyerte. Erica Goro- chow egy olyan hajlított szívószálat mutatott be, amelyet ha forró kakaóba dugunk, és ezzel szürcsöljük fel a reggeli italt, nem égetjük össze a szánkat. Hogyan? Éppen ez a találmány lényege. Az ital ugyanis hűtött állapotban ér a nyelvünkhöz. Arról persze nem szól a hír, hogy miként működik a szuper-szívószál. Ez már találmányi titok. Az utolsó, ám legérdekesebb találmány a Biotoll. Feltalálója a 16 éves Hanna Hover. A toll használt újságpapírok felhasználásával készült, és igazából írni lehet vele! (ABC Europress) Levélben felvettük a kapcsolatot a devecseri Gárdonyi Géza általános iskolával, értékes információkat kaptunk tőlük arról, hogy ők miként emlékeztek meg az évfordulóról. Az ünnepségsorozatunk méltó befejezése volt a fáklyás felvonulás. Az eső ellenére végigvonultunk az iskola környékén, fáklyáink, mint „Gárdonyi lámpásai” világítottak a sötétben. Tanáraink és a diáktanács vezetői elhelyezték koszorúikat az iskola falán levő emléktáblánál. Rövid műsorral emlékeztünk meg az íróról és néptanítóról. Reméljük, sikerült e hónapot Gárdonyi szellemében méltón eltölteni. Tisztelettel: iskolánk tanulói: Takács Anett, Szabó Zsófia, Horsa Zoltán emberre ugrálás, sokkal inkább az öröm, a játékosság megnyilvánulása. Tudni kell, ha egy kutya félrebillent fejjel enyhén mozgatja az orra hegyét, akkor feszülten figyel. Ha fájdalmai Kapjon minden gyermek ajándékot Mikulásra, karácsonyra — gondolattal mozgalmat kezdeményezett a Gyermekbarát Társaság, a Gyermeklánc Szolgálat, a Tantusz szerkesztősége és a Vöröskereszt az ifjúságért alapítvány. Felhívásukkal a segíteni tudó és akaró, jóérzésű, gyermekszerető és gyermekbarát fiatalokhoz, felnőttekhez, gazdasági, és társadalmi szervezetekéhez fordulnak. Javasolják a karitatív tevékenységet ellátó, a vöröskeresztes ifjúsági és felnőtt csovannak, összegörbíti a hátát, ha éhes, zavaros tekintettel lógatja a fejét. A testmozgások ismerete hozzásegíthet, hogy harmonikusabb, jobb kapcsolatunk legyen a kedvencünkkel. portoknak, szervezeteknek, a cserkész- és más szövetségeknek, hogy csatlakozási szándékuk jelzése mellett gyűjtsenek jó állapotú játékokat, ajándékozható tárgyakat. A nevelőotthonoknak, a gyermekművelődési intézményeknek, a művelődési házaknak, gyermekkönyvtáraknak, szabadidőközpontoknak, művelődési egyesületeknek és kluboknak javasolják, hogy szervezzenek térítésmentes rendezvényt, segélykoncertet vagy előadást december 6-án a gyermekeknek, a gyermekekért. Az eset nem most történt, de jó példa arra, hogy a dalt, a muzsikát szerető kisgyerekek a legtisztább forrással, a népzenével, a népi hangszerekkel miként kerülhetnek „korán” életközeli kapcsolatba. A Somogy Táncegyüttes tagjai, Csikvár Gábor és Husi Gyula egy esős délelőtt eljöttek a kaposvári Sörház utcai óvodába, hogy népi hangszerekkel ismertessék meg az óvodásokat. A körtesíp nevét a gyerekek gyorsan megjegyezték, hiszen e hangszer az elnevezését az alakjáról kapta. Különösen nagy tetszést aratott a doromb. Megtanulták a gyerekek azt is, hogy a kis méretű hangszer magasan szól, a nagyobb méretű mélyen. Husi Gyula érdeklődést felkeltő meséje kísérte a különböző méretű furuA családsegítő központok szervezzenek rendezvényt az arra rászoruló gyerekeknek. A tárgyi és pénzbeli felajánlásokról a Magyar Vöröskereszt városi szervezetei adnak tájékoztatást. A pénzbeli felajánlás egyébként feladható, illetve átutalható a Magyar Mikulás Alapítvány Agrobank Rt. 219-93552/753-50061 számlájára, Mikulás-napi ajándék ’92 megjegyzéssel. Az adományozókat a beérkezett támogatásról, azok felhasználásáról tájékoztatja az alapítvány. lyák ismertetését. Egy kis ízelítőt kaptak a gyerekek a betyárvilágban, az erdei rejtőzködések során is elterjedt furulyáról. A koboz alakját egy félbevágott nagy körtéhez hasonlították a gyerekek, és közülük többen egyből felismerték a ci- terát. Citerakísérettel rögtön meg is tanultak egy népdalt. De életközeibe került a tambu- rica, a duda. S népi hangszerek után jött a néptánc. Először a bemutatót tapsolták meg az óvódások, aztán táncra perdültek mindahá- nyan, még az óvó nénik is. Bizonyos, hogy ez a nap, ez a találkozás életreszóló élményt jelentett. Egy kortyot kaptak a „tiszta forrásból”. Ötletnek, példának mondtam el a történetet. Dömötörné Pap Bea POSTÁNKBÓL Gárdonyi Gézára emlékeztek Karádon Néhány sor a kutyanevelésről . Lexikon tizenéveseknek Megjelent a Móra-lexikon az ifjúsági kiadó eddigi legnagyobb vállalkozása. A 10-16 éves korosztálynak szól, eredeti magyar munka, s az európai vonatkozások mellett számos magyar tudnivalót találhatnak benne az érdeklődő fiatalok. A téli könyvvásárra és a gyermek könyvhétre a kiadó 19 új kiadványt jelentet meg. Népi hangszerek az óvodában