Somogyi Hírlap, 1992. november (3. évfolyam, 257-282. szám)
1992-11-11 / 266. szám
1992. november 11., szerda SOMOGYI HÍRLAP — VELEMENYEK 9 A nagykorú társadalom döntési szabadságára szavazok Gondolatok az abortusz- törvény tervezeteiről Az utóbbi hetekben postám java részét az abortuszkérdés ügyében hozzám intézett levelek és felhívások teszik ki. Ezek jelzik: milyen felfokozott érdeklődés kíséri a témát. Úgy gondolom, sok fontosabb ügyben kellene törvénykeznünk előbb, ám az alkotmánybíróság az év végéig adott haladékot a törvényhozásnak a kérdés törvényi szintű rendezésére. Sietek előre bocsátani: szerintem teljes képtelenség, hogy a magyar kormány elképzelhetőnek tartja, hogy a társadalom támogatásával sor kerülhet a jelenlegi terhes- ségmegszakítási rendszer durva megszigorítására vagy a terhességmegszakítás teljes megtiltására. Ismert, hogy ahol az utóbbi években a terhességmegszakítások jogi szabályozásához nyúltak, ott döntő többségében enyhítettek a korábbi szabályozáson, tehát a nagyvilág döntő többsége a liberalizálás felé halad. Az általunk óhajtott Európa tendenciózusan és döntő mértékben enyhítette az abortusz szabályait. Ehhez képest a kormány által előterjesztett két változat közül az A változat mindennek tekinthető, csak európai megoldásnak nem, hiszen elfogadása a művi terhességmegszakítás tilalmával járna. Eszerint csak genetikai ártalom, az anya olyan jellegű egészségkárosodása, amely élettel összeegyeztethetetlen, adna lehetőséget terhességmegszakításra, illetve a bűn- cselekmény következtében történt fogantatás esetében. A „liberálisabb” B változat igen kevéssel enged többet, tehát ha az „anya válsághelyzetbe kerül”, akkor megszakítható a terhesség. A tervezet lazán fogalmazza meg, hogy mit tekint válsághelyzetnek. Eszerint: ha az anya megítélése szerint a terhesség kihordása mind a magzat, mind a család szempontjából pszichés, illetőleg szociális válsághelyzet olyan fokát teremti meg, amelyet az anya nem tud vállalni. Ebben az esetben első látásra meglehetősen bürokratikus eljárási rendet ír elő, és ennek alapján adna lehetőséget terhességmegszakításra. Az A változat megítélésem szerint sok szót nem érdemel, de mindenképpen szóvá kell tenni: mindeh szociológiai vizsgálat azt támasztja alá, hogy az abortusz korlátozása a korlátozás szigorúságának mértékével egyenes arányban szaporítja az illegális műtétek számát. Ez megengedhetetlen kockázatot jelent. Az is statisztikai tény, hogy a nép- szaporulat, a családok készsége a gyermek vállalására nem befolyásolható törvényi szabályozással. A B változattal kapcsolatban a legsúlyosabb kifogásom az: mivel az egész ország gyakorlatilag válsághelyzetben van, s a gyakran kilátásta- lansággal együtt járó csődhelyzet leginkább a gyermek vállalására hivatott korosztályt érinti, ezért ma úgy hiszem, aki válsághelyzetre való hivatkozással kéri a terhességmegszakítást, attól — ritka kivételtől eltekintve — aligha tagadható meg. A kérdés kézenfekvő: ez esetben miért szükséges humánusnak és nőpártinak; egyáltalán nem tekinthető, részleteiben nem tisztázott, mondhatni megalázó procedúrának kitenni a nőt? A következtetés egyértelmű: egy válsághelyzetben levő ország, ahol a társadalom minden rétege most szembesül a bukás, a lecsúszás lehetőségével, ahol a társadalom egyötöde a létminimum alatt él, ott e kérdésben csak valódi, liberális szabályozás születhet. Ezt tartotta szem előtt a szabaddemokrata parlamenti frakció, amikor beterjesztette a maga, ugyancsak két változatos tervezetét azzal, hogy a frakció tagjainak lelkiismeretére bízza e kérdésben az állásfoglalást, tehát nem kívánja a frakciófegyelem érvényesítését. E tervezet egyik változata a jelenlegi szabályozást változatlanul hagyná azzal, hogy az Alkotmánybíróság előírásaival összhangban törvényi szinten szabályozná a kérdést. A másik változat abszolút liberális, az anya kérésére lehetővé teszi, hogy a terhesség 3. hónapjáig az orvos a terhességmegszakítást elvégezhesse. Biztos vagyok benne, hogy sok ember számára az abszolút liberális változat nem fogadható el. Ám a kormány A változatától, a teljes tiltástól ez utóbbi, tehát a formakényszer nélküli megengedést jelentő változatig a teljes skálát — mind a négy változatot — megtárgyalhatta volna az Országgyűlés, ha a T. Ház napirendjére tűzte volna az utóbbi javaslatot, azonban a kormánypártok ezt nem támogatták. így a parlamenti vita sajnálatos módon csak a két legszigorúbb, tehát a legszűkebb mozgási lehetőséget adó változat megtárgyalására szorítkozhat. Ez is bőven ad munkát és okot a bírálatra. Jogászként helytelennek tartom, hogy a tervezet keretszabályozást nyújtva nagyon sok kérdésben a kormányt, illetve a népjóléti minisztert hatalmazza fel a részletes szabályozásra. Például az eljárási szabályok kimunkálására, de számos részletkérdésben való utólagos állásfoglalásra nem. Nem lehet tudni, hogy az egyáltalán nem jelentéktelen költségek viselését miként szabályozzák. Tárgyalási alapként csak akkor fogadható el a kormány B változata, ha a jelenleg hatályos szabá- °lygk nem szigorodnának. Tudom, hogy a magzati lét keletkezése, a magzati élet védelmet igénylő kezdő időpontja örök idők óta etikai, világnézeti, orvosi és szociológiai viták kereszttüzében áll, ám megnyugtató válasz a terhességmegszakítás felöli megközelítésben még nem született. Személy szerint is nagyon nehéz feladatot jelent e kérdésben az állásfoglalás. Világnézetem és morális megítélésem szerint a magzat, a születendő gyermek — ahogy a jövő — feltétlen védelmet igényel, ám ezt a szempontot össze kell egyeztetni egy, a modern társadalom követelményeinek megfelelő törvényi szabályozás igényével. A két megközelítés okozta feszültség csak akként oldható fel, ha bizalmat szavazunk a modern, nagykorú, felelősségteljes döntések meghozatalára partnernek tekintett társadalomnak. Ez esetben sokkal több felelősséget visel a társadalom nő tagja, aki viszont — úgy gondolom — ezért bizalmát érdemel. Szavazatommal ezt kívánom szolgálni, azonban kész vagyok arra, hogy döntésemet egy esetleg kiírásra kerülő népszavazás felülbírálja, mert ha nem születik a társadalom döntő többsége számára elfogadható és megnyugtató szabályozás, úgy ez az utóbbi lehetőség nem zárható ki. Dr. Páris András országgyűlési képviselő Egy nyugdíjas kesergése Ma már fűtési szezonban élünk, fűteni kellene. De nem fütenek. Csak rendelkezésre állnak vagy ülnek az illetékesek. Hidegek a radiátorok. És nem is ez a baj. Kint 20 fok körüli a hőmérséklet. A baj az, hogy október 13-án és 14-én — amikor éjszaka fagy volt és a nappali hőmérséklet sem érte el a 13 fokot —, rendeletre hivatkozott az illetékes, és nem fűtött. Az önök lapjában tett nyilatkozatában ajánlotta azoknak, akik ki vannak nekik szolgáltatva, szokjunk le arról, hogy ha hideg van a lakásban, akkor fázzunk. Vagy pedig rendeljük meg a fűtést. írásban, demokratikusan, 50 százalék + 1 fő. Mert a díjátalányba nem fér bele 1-2 nap pótfűtés. Csak a sokkal többnapi fűtésszüneteltetés. Akárcsak ez év tavaszán. Korán jött a kellemes meleg. Napokon keresztül nem volt szükség fűtésre. Májusi számlánkon mégis 6 napi pótdíjat kértek. Jó, jó, szokta volt mondani a mindenre magyarázatot adni tudó illetékes, az átalány azért átalány, mert díja magában foglalja a hidegebb és enyhébb napokat is. Jó, jó, mondom én, de miért csak megrendelnem szabad a fűtést? Lemondanom nem, bármilyen meleg van odakint. Mielőtt kérdésemet félremagyaráznák az érintettek, lemondok vélt demokratikus jogomról. Nem szeretnék a vízórások sorsára jutni. Félek, hogy tovább hízna a bürokrácia, amit egyre apadó pénztárcánkkal kellene táplálni. Sokkal reálisabbnak tartjuk mi nyugdíjasok, dr. Kiss Jánosnak, a Lakásbérlők Egyesülete munkatársának azon javaslatát, miszerint a hődíjat a ténylegesen elhasznált hőenergia alapján állapítsák meg, lakáslégköbméterre leosztva. Ennél is igazságosabb lenne, ha a fogyasztó (megrendelő) szabályozhatná a felhasználni kívánt hőmennyiséget. Lehet, hogy ahol piacgazdaság van, ott így történik? De átalánydíj mellett is volna erre lehetőség! Lásd meleg víz, vezetékes gáz díjátalánya. Hogy miért éppen a fűtés ilyen problémás? Erre magyarázatot nem kérek, inkább intézkedést. Tisztelettel: Bejczi Gyula nyugdíjas Kaposvár, Honvéd u. 55. 11/1. Schweitzer nem a Sorbonne-ra járt Örömmel olvastam november 4-i számukban a 40 éve kapott Nobel-díjat Albert Schweitzer című írást. A példaképemről és tanító- mesteremről szóló cikkben sajnos, egypár pontatlanság is belekerült. A béke Nobel-díjat 1953-ban vette át Schweitzer Oslóban. Itt mondotta el híres beszédét, melyet a világ számos rádióállomása egy időben sugárzott német és francia nyelven. (A hangszalagot ma is őrzöm.) Azt, hogy Schweitzer Nobel-díjat kapott, főnővére, Mathild Kottman tudta meg először a rádióból. Ezután ment be főnökéhez a lambareni kórházi szobába a következő szöveggel. — Doktor, a Sziszi (Schweitzer macskája) meg- kölykezett. — Jól, van, örülök neki. — Ja, még valami, megkapta á béke Nobel-díjat. — Jézusom, még ez is! Most a tévedésekről. Schweitzer a kórházat nem 1912-ben, hanem 1913-ban alapította, nem cölöpépítményben, hanem egy volt missziós állomás „tyúkóljában”. A folyó nem Ogawe, hanem Ogove. Schweitzer nem a párizsi Sorbonne-ra járt. Theológiai, filozófiai, később orvosi tanulmányait Strassburgban végezte. Strassburg ekkor Németországhoz tartozott, tehát nemcsak a város, az ország is téves. Mivel Schweitzert és feleségét 1917-ben valóban internálták a franciák, mert német állampolgárok voltak, az első világháború után nem a kórház bővítéséhez, hanem a teljesen elpusztult kórház újraépítéséhez kellett orgonakoncerteket rendeznie. Bambuszpavilon soha nem volt a lambareni kórházban azért, mert rengeteg fa volt az őserdőben, bambusz viszont nem. Halálával kapcsolatosan: Schweitzer nem szenvedett, tüdőgyulladás vitte el, « legkedvesebb tanítványa, Walter Munz karjai között adta vissza lelkét teremtőjének. Dr. Oláh Vilmos ny. főorvos a magyarországi Schweitzer Társaság elnöke Sokba került a vizsgáztatás Férjemmel együtt a személyes megbeszélés szerint szeptember 3-án leadtuk a KM 59-84 rendszámú Lada típusú gépkocsinkat a Kaposvári Autójavító Vállalathoz, hogy készítsék elő műszaki vizsgára. Nébli Tibor szerelő, aki korábban is javította a kocsit, s személyében megbíztunk, előkalkulációt készített. Elmondása szerint a vizs- gázgatással együtt mintegy tizennyolc-húszezer ezer forintba került volna a munka. Ekkor úgy döntöttünk, hogy rábízzuk a javítást és a vizsgáztatást is a szervizre. Szeptember 25-én személyesen kerestem meg a szervizt. Az autó már készen volt, s azt mondták: huszonkétezer forint ellenében átveheti. Mire Kaposvárról hazaértem, szeptember 25-i dátummal otthon várt egy távirat. Ebben az állt, hogy a számla végösszege harminc- négyezer-négyszázhatvan- négy forint. Nagyon meglepett, hiszen két órával korábban szóban nem ezt az ősz- szeget közölték. Úgy érezzük, nagyon becsaptak bennünket, visszaéltek bizalmunkkal és jóhiszeműségünkkel. Hiszen a szerviz nem kérte a beleegyezésünket ahhoz, hogy az előzetesen jelzett ártól lényegesen magasabb összegért végezzék el a kocsi javítását! Weisz Tiborné Somogymeggyes Megkérdeztük a másik felet is. Guzmics János igazgató szerint a munkalapon megjelölték, hogy mikorra és mennyiért vállalják a gépkocsi javítását. Náluk ebben 27 ezer forint szerepel. A gépkocsi — mint mondta — rossz állapotban volt, ezek megjavítása plusz- költséget jelentett. Egy dologban hibáztunk — ismerte el a szervizvezető: az ügyfelet nem tájékoztattuk a megemelt ösz- szegről. A megbízásnak azonban eleget tettünk, a kocsit kijavítottuk és levizsgáztattuk. A friss gyász tiszteletre kötelez Sántikáló szolgáltatások A Somogyi Hírlap október 29-i számában Kegyetlen „kegyelet” címmel megjelent cikkel kapcsolatban az alábbiakat kívánom elmondani. Október 27-én a Nyugati temetőben mélyített sírt ástam. Sértő rám nézve, hogy az újságíró „siheder-forma” fiúnak nevezett, hiszen 28 éves vagyok. Tisztességgel dolgozom a megélhetésemért, ismerem a munkámmal járó szabályokat, kötelmeket. Tagadom, hogy az agyagdarabok között levő koponyába belerúgtam és a csontokat kotorásztam. A helyszín, a csontmaradványok és az újságíró tartózkodási helye között távolság volt. A sírgödröt az előtte levő sírkövek takarták, így az újságíró csupán a fantáziájára lehetett utalva. Mentségemre szolgáljon, hogy a csontmaradványok az előtte levő síremlékhez tartozó rózsabokorban voltak, így visz- szahelyezésük csakis guggolva lehetséges. Valószínű, hogy a rózsabokorban elhelyezett csontmaradványok megközelítése közben keletkezett a zaj, melyet az újságíró másnak gondolt. Úgy gondolom, hogy munkámat megfelelő kegyelettel végzem, mert édesanyám 1990-ben, édesapám 1992-ben halt meg; a friss gyász az elhaltak iránti tiszteletre kötelez. Balogh István sírásó Se kép, se víz... Az ember úgy késő délután hazaténfereg a munkából és kinyitja a csapot. No, nem azért, hogy igyon, arról ugyanis már leszokott, hogy csapvízzel oltsa szomját. A megnevezhetetlen színű és megannyi, szemmel is látható úszkáló csodalény látványa ugyanis elrettenti attól, hogy egy jóízűt kortyintson. Fáradtságát enyhítendő inkább lefürödne, lezuhanyozna. A mosógépben már a harmadik adag ruha pörög, amikor a csap hördül egyet, és nincs tovább... Az ember nem hisz a fülének és a szemének. Belekukucskál a lyukba, hátha... Záródásig tekeri a csapot, mindhiába. Még türelmes, hiszi, hogy csak átmeneti hibáról van szó. Ha nem úgy lenne, már bizonyára értesítették volna a hiba okáról — gondolja jóhiszeműen és gondűzésképpen bekapcsolja a televíziót. Az 1-es csatornán se kép, se hang. A 2-es még valahogy bejön, de a többi adó is titokzatos homályba burkolódzik. Ezért már nem is dühöng, nincs hozzá ereje. Naponta tárcsázta az IKV-t (most Készker), hogy a pénzéért legalább a képet nézhesse, de hiába. Fizet, de nem követelhet. Nincs kitől, mert nincs konkurencia. A szomszéd csöngetése riasztja föl. Náluk sincs víz, és nem szólt senki, hogy gondoskodjanak a vételéről, mert nem is lesz. Ezt akkor derül ki, amikor már kétháznyi lakó lóg az ablakban, mászkál egyik lakásból a másikba, hogy megtudja, mire számíthat. A Laktanya és a Zalka Máté u. 19/c épületek lakói, valamint a Baross kollégium fiúrészlegének épületében másnapig nem tudják elhárítani a hibát —- közli a Dunántúli Regionális Vízművek telefonos hibabejelentőjének éjjel-nappali ügyeletese. A Laktanya utcában olyan komoly vízcsőtörés keletkezett, amit nem tudtak azonnal elhárítani, de tíz perc múlva küldik a lajtoskocsit, s minden oké... A jóhiszemű és a vízdíjként már komoly összeget fizető polgár elgondolkodik: ha éjjel-nappali ügyelet létezik, miért nem létezik éjjel-nappali szolgáltatás. Vagy ha már az nincs, akkor miért csak a lakók többszöri és türelmetlen hívására érkezik meg a lajtoskocsi? Miért kell a szolgáltatást fizetőnek nyomozást indítania annak érdekében, hogy legalább tudja: mi történik, és mi várható. Manapság annyiszor hivatkozunk a pénzre, mint a mindent megoldó és mindent eltakaró váltóeszközre. A szolgáltatásoknak azonban — mint annyi mindennek is — nem csak anyagi oldala van. A szolgálat — ahogy azt a neve is hordozza — elkötelezettség és felelősség is egyben. Aki/k pedig ezt a felelősséget vállalták, azok tanuljanak is meg aszerint tevékenykedni. Persze azért egy dolog miatt mégis csak megérte ez a kis vízhiány: a lajtoskocsi jóvoltából ugyanis először látták egymást szemtől szemben a Laktanya és a Zalka Máté utca lakói. Horváth Ferencné Kaposvár, Laktanya u. 4.
