Somogyi Hírlap, 1992. november (3. évfolyam, 257-282. szám)

1992-11-11 / 266. szám

1992. november 11., szerda SOMOGYI HÍRLAP — EGÉSZSÉGÜGY 7 Menedzser­képzés Az egészségügy fejlődésé­hez nélkülözhetetlen, hogy színvonalasabbá váljék az in­tézményi vezetés, ami hozzá­járul a betegellátás minősé­gének — ezáltal a lakosság egészségügyi állapotának — javulásához. Ez a felismerés járult hozzá az Egészségügyi Menedzserképző Alapítvány 1990-es megalakulásához. Simon Kiss Gábor, a kurató­rium tagja elmondta: a több mint 2 évvel ezelőtti elhatáro­zásnak ma már kézzelfogható eredményei vannak. A kez­detben két, majd — a Köz- gazdasági Továbbképző Inté­zet bekapcsolódásával — négy félévesre bővült poszt­graduális képzésben eddig több mint százötven egész­ségügyi dolgozó vett részt. Közöttük számos orvos, ápoló, technikus, de tb-szak- ember és minisztériumi dol­gozó is elvégezte a méne- dzserképző iskolát. Az intéz­ményben a gazdasági, veze­tés-, szervezet- és stratégiai elméleti ismeretek elsajátítá­sán túl olyan helyzetgyakorla­tokban is fejleszthetik képes­ségeiket a résztvevők, ame­lyek a valóságban is jellem­zőek az egészségügyi intéz­mények mindennapjaira. A tanfolyam nem olcsó, egy féléves stúdium csaknem ki­lencvenezer forintba kerül. Az állandó túljelentkezés mégis azt mutatja, hogy az egész­ségügyi intézmények szíve­sen Tordítják erre pénzüket. Simon Kiss Gábor magyará­zatként kiemelte: az egész­ségügy a rá nehezedő felada­tokkal, az újabb és újabb kihí­vásokkal csak akkor képes megbirkózni, ha szakít a régi vezetési és irányítási sziszté­mákkal. Az állandósuló for­ráshiány, az alulfinanszíro­zottság olyan vezetői képes­ségeket igényel, amelyek le­hetővé teszik, hogy az intéz­mények ne csak a meglévő összegeket használják fel a lehető leggazdaságosabban, de pótlólagos forrásokra is szert tegyenek vállalkozások­kal, a privatizációs lehetősé­gek megragadásával. Abortuszvihar Lengyel­országban Immár kétségtelen, hogy olyan magzatvédelmi törvény- javaslat kerül a lengyel parla­ment elé, amely példátlan szi­gorral lép fel az abortusz ellen. A terhességmegszakítást vég­rehajtó orvos és a műveletet önmagán végrehajtó anya kétévi börtönre ítélhető, ez alól az orvost csak akkor men­tik fel, ha az anya élete forgott kockán. A törvényjavaslat megtilt minden olyan terhes­ségi vizsgálatot, amely nem a magzat életének és egészsé­gének közvetlen védelmét szolgálja, tehát mind a geneti­kai, mind az anya élet- és egészségvédelmét célzó vizsgálatok tilosak lesznek. A nők körében végzett felmérés szerint mindössze 10,9 száza­lék ért egyet az abortusz eny- nyire szigorú tilalmával, 21,4 százalék súlyos élethelyze­tekben megengedhetőnek tartja, 20,3 százalék szerint a döntést a nőgyógyásszal és pszichológussal való konzul­táció után a terhes nőre kell bízni, 37,8 százalék pedig ki­zárólag a nő jogának tartja a döntést. Az abortusz teljes tilalmá­nak hívei túlnyomó többsé­gükben 51 évesnél idősebb, általános iskolai végzettségű, vallásukat gyakorló falusi asz- szonyok. KÉPZÉS KAPOSVÁRON Az emberközpontú ápolásért A humánus megelőzés stratégiája — Partner a kórház Az 1993/94-es tanévtől Kaposváron a POTE Egészség- ügyi Főiskoláján diplomás főiskolai ápolóképzés kezdődik. A Project Hope amerikai segítöszervezet irányításával ki­dolgozott oktatási tematika alapján folyó képzés után a végzősök diplomáját az Európai Közösség országaiban is elismerik. Az új típusú ápolóképzés mind szakmai, mind pedig — a társadalom igényeit tekintve — hiánypótló funkciót lát el; célja a betegek és rászorulók humánus, gondviselő szolgá­lata. A tananyagban hangsú­lyos szerepe van a tudomá­nyos ismeretekre épülő gya­korlati tevékenységnek, amely a gyógyítás mellett egyre job­ban a megelőzésre irányul. o A jövőre indítandó új kép­zéssel kapcsolatban a múlt héten meglátogatta a kapos­vári egészségügyi főiskolát Kate Scanlan és Lorraine Bell, a Project Hope két munka­társa. Elmondták, hogy a Pro­ject Hope alapítvány kelet-eu­rópai tevékenysége igen szé­les körű, s ebben nagy jelen­tősége van az ápolóképzés­nek. A munkatársak segítik az ápolás oktatásának a fejlesz­tését, s van egy olyan — fő­ként Budapestre összponto­suló — programjuk, amely a nők egészségével foglalkozik. Az ápolóképzésben a prog­ramjuk egyrészt a klinikai, gyakorlati terület, másrészt pedig az oktatás fejlesztésére irányul. A program beindítá­sának alapfeltételeként kell „egy" lelkes klinikai személy­zet, és egy hasonlóan lelkes ápolóképzéssel foglalkozó in­tézmény. így lehet és érde­mes együtt dolgozni. Gyula után — ahol a program alkal­mazását gátolta az egyetem, illetve főiskola hiánya — került szóba Kaposvár. Itt nemcsak hogy mindkét alapfeltétel adott, de szívesen osztották meg velünk mind az egész­ségügyi főiskola, mind pedig a kórház szakemberei tapaszta­lataikat az ápolóképzésben — hangsúlyozták. © A decemberi továbbkép­zéssel kapcsolatban megtud­tuk, hogy két magyar ápolónő, aki a Project Hope ösztöndíja­saiként most Krakkóban vesz részt egy ott már működő kli­nikai demonstrációs egység megismerésében, az év vé­gén ismerteti majd tapasztala­tait. Természetesen a szemi­náriumon a Project Hope munkatársai is előadásokat tartanak. A kaposvári tervekről elmondták, hogy az egész­ségügyi főiskola épülete, kö­rülményei, oktatógárdájának szakmai felkészültsége rend­kívül alkalmasak a további együttműködésre, a kapcsola­tok ápolására. © Dr. Ujsághy Erzsébet, a fő­iskola igazgatója hangsú­lyozta, hogy a Project Hope ál­tal támogatott demonstrációs egység célja: egy olyan gya­korlóterület létrehozása, amely alkalmas az új klinikai ápolási szemlélet megvalósí­tásához. Eddig is volt ápoló­képzés, ám a 14 éves életkor és az ezzel járó felkészültség nem tette azt lehetővé, hogy a diákok pszichológiailag és pe­dagógiailag egyaránt alátá­masztott képzést kapjanak. Tehát nyilvánvaló, hogy az érettségi után kezdődő kép­zéshez más gyakorlóterület kell. A kórház a plusz megter­helést is vállalva partner az új típusú ápolóképzésben. A program eddig megismert te­rületei bizonyítják, hogy első­sorban az emberközpontú ápolást próbálja meghonosí­tani a személytelen, kiszolgáló ápolás helyett. Tamási Rita Hajlamunk: a hipochondria A képzelt betegségek vírusai Nemcsak a valódi, hanem a képzelt betegek száma is ér­zékelhetően emelkedőben van — tanúsítják a szakorvosi rendelések adatai. Erre az év­századok óta ismert különös kórra, kialakulásának okaira és kezelésére tehát ugyanúgy figyelmet kell fordítani, mint más „igazi" megbetegedé­sekre. A „beleélés” haszna Tagadjuk vagy bevalljuk: hipochondriára mindannyian hajlamosak vagyunk. Jól is­mertjelenség, hogy például az orvostanhallgatók gyakran önmagukon is fölfedezni vélik azokat a betegségeket, ame­lyekről éppen tanulnak. Az ilyen „beleélés” — ha nem túl­hajtott és állandósuló érzés — voltaképp hasznos és normá­lis: az egészségi állapotunkkal való törődést jelzi. A képzelt betegek esetében azonban nem a szokványos és érthető aggályoskodásról, hanem túlzott, meg-megújuló félelemről, rettegésbe is át­csapó állapotról van szó. Ne legyintsünk rá: a betegségek­től való beteges félsz ártalmas vírus, amely az önszuggesz- szió révén fertőz és terjed. Nem ritka, hogy a felfokozott félelem nyomán a képzelt be­teg addig győzködi önmagát ilyen-olyan bajáról, amíg a baj tünetei csakugyan megjelen­nek. Aktuális betegségek Megfigyelhető, hogy a hipo- chondereket általában az ép­pen aktuális betegségek „tá­madják meg”. A családban, a baráti, munkahelyi környezet­ben előforduló nyavalyáknak sokszor már a híre is elég, hogy azok „csalhatatlan jeleit” önmagukon is fölfedezzék. Ha pedig sűrűn szó esik valami­lyen járványos vagy egyéb kórról, szinte bizonyos, hogy a képzelt betegek napokon belül „áldozatává” válnak. A hipochondria vírusainak, sajnos, napjainkban kedvez­nek a körülmények. Az ide­geskedés, a stressz eleve jó lelki táptalaja a baljós képzel­gésnek. Az egyébként roppant fontos és hasznos egészség- ügyi felvilágosító propaganda esetleges túltengése szintén a hipochondria malmára hajtja a vizet. A felnőttek beszélgetései­nek gyakori témái a betegsé­gek, az azokkal járó megpró­báltatások — ez pedig a gye­rekekben ültethet el állandó­suló ijedelmeket. Kórokozó a félelem A képzelt betegségek leg­főbb kórokozója tehát a fé­lelem, a fenyegetettség, a va­lóban létező veszélyek felna­gyítása. Képernyőről, rádió­ból, újságokból záporoznak ránk szűkebb és tágabb kör­nyezetünk ijesztő jelenségei, s előlük senki nem dughatja fe­jét a homokba. A realitásérzék, a józan szó azonban sokat segíthet a hi­pochondria megelőzésében, tényleges ártalmainak enyhí­tésében. Dr. Takács Ilona Négyezer éves agyműtét Izraeli régészek egy 4200 évvel ezelőtt elhunyt nyolcé­ves kisfiú koponyáján agymű­tét nyomaira bukkantak. A gyermek a jelek szerint az operáció közben hunyt el. A bronzkor sebészei — állapítot­ták meg a lelet alapján a régé­szek — gyufaskatulya nagy­ságú, hosszúkás rést nyitottak a koponya tetején, a belső nyomás csökkentésére vagy infekció okozta gennyedés le­vezetésére. Joe Zias régész szerint ilyen műtéteket már tízezer évvel ezelőtt is végez­tek. A most megtalált koponya az első bizonyíték arra, hogy ilyen fiatal gyermeken is vé­geztek agyműtétet a Föld­közi-tenger keleti medencé­jében. A kánaanita gyermek fer­tőző betegségben szenvedett, amelynek következtében ösz- szes fogait elveszítette. A ko­ponyaműtét valószínűleg hoz­zátartozott a kezeléshez. Új szülészeti eljárás Brit várandós asszony próbálja ki orvosa felügyelete mellett a vízzel töltött műanyag medencét, amelyben majd szülni fog. Hat brit asszony érkezett az izraeli város Joszef Tál kórházába, hogy a Vörös-tengerben del­finek társaságában adjanak életet gyerme­küknek, de az egészségügyi hatóságok be­tiltották a kísérletet, amelyet így csak „eny­hébb változatban” próbálhatnak ki a vállal­kozó szellemű hölgyek. A fájdalom titkairól Michael Ben Menachem neve ismerősen cseng a hazai közönség előtt is. A magyar származású svéd klinikai pszichológus feleségével, Eli- norráf közösen magánklinikát tart fenn Svédországban. Kli­nikájuk azok egyike, amelyek Nyugaton széles körben „fáj­dalomklinika” néven ismertek. E klinikák munkájáról és ta­pasztalatairól kérdezzük Mi­chael Ben Menáchemet. — A fájdalom rejtélyes je­lenség, noha az ember ősidők óta szeretné megérteni a fáj­dalom okát és gyógyírt találni rá. Ma még a tudomány sem tud magyarázatot adni, jólle­het anatómusok, fiziológusok, farmakológusok és pszicholó­gusok kutatják szerte a világon a fájdalom titkát, a betegágyak­nál keresik a gyakorlati megol­dásokat a belgyógyászok. — Nem segítenek a fájda­lomcsillapítók? — A dolog nem ilyen egy­szerű, különösen nem a króni­kus fájdalmak esetében. Jó, ha nem felejtkezünk meg ar­ról, hogy a fájdalomcsillapítók az egész szervezetre hatnak, nemcsak arra az idegpályára, amelyik a fájdalommal kap­csolatos. Hátfájásnál például nemcsak annak okait szünte­tik meg, hanem az idegrend­szerre hatva az idegpályákon közlekedő impulzusokat is csökkentik vagy megállítják. Akiknek az agyában nem ér­keznek fájdalomimpulzusok, azoknak nincs fájdalomérze­tük. A probléma ott van, hogy a gyógyszerek a beteg ideg- rendszerében általános tom- pulást idéznek elő, s ez leszű­kíti az életfunkcióit, nem is be­szélve a gyógyszerek egyéb mellékhatásairól. — Végül is mit lehet tenni? — Modern és komplex ke­zelési módszerekre • lehet és kell számítani. Már az ötvenes években, főleg az Egyesült Ál­lamokban a tudósok rámutat­tak arra, hogy olyan speciális klinikákra van szükség, ahol az idült fájdalmak diagnoszti­kájával és kezelésével tudnak foglalkozni. Jó tíz év elteltével kezdték meg működésüket az úgynevezett fájdalomklinikák. Először csak néhány létesült, ma már széles körben elter­jedtek a nyugati országokban. Ezeken a klinikákon a fájda­lom nemcsak valamilyen gyó­gyítandó betegség tünete, amelyet minden egyes szak­orvos a saját szakterületének megfelelő, sajátos szempon­tok szerint minősít, hanem itt mát maga a fájdalom a beteg­ség, amit elemzünk és össze­hangolt munkával kezelünk is. A beteget „fájdalombetegként” fogadjuk el. Á fájdalomkliniká­kon általában szakorvosok mellett más specialisták is dolgoznak: klinikai pszicholó­gusok, gyógyszerészek, szo­ciológusok, gyógytornászok. A mi svédoroszági fájdalom­klinikánkon gyógymassző- rök, sőt még gyógykovács is dolgozik. A fájdalomklinika a fájdalom leküzdésére szolgáló eljárások gazdag eszköztárát képes bevetni és eredménye­sen alkalmazni: a gyógysze­res, a szenzoros és nem utol­sósorban pszichológiai mód­szereket. Ezek nem zárják ki egymást, sőt, megfelelő kom­binációjuk lehetővé teszi a kínzó fájdalmak enyhítését, gyakran megszüntetését. — Milyen módszert, eljá­rást alkalmaz a leggyakrab­ban? — Húsz éve foglalkozom fájdalombetegekkel. Termé­szetesen ahány beteg, annyi­féle probléma és annyiféle megoldás lehetséges. Mégis vannak bevált módszereim, amelyek az esetek többségé­ben eredményre vezetnek. Tapasztalatom szerint nagyon jó hatásúak a relaxációk és a lazítási gyakorlatok. Ezeket a páciensnek megtanítjuk, ő az­után odahaza saját maga is tudja alkalmazni. Ezek a gya­korlatok, mint például a prog­resszív relaxáció vagy más önszuggesztiós, önhipnotikus módszerek, jó hatásúak más tekintetben is: erősítik az ön­bizalmat, az önértékelést, a szellemi teljesítményt fokoz­zák. A relaxációs gyakorlatok eredményét maga a beteg is mérni tudja egy nagyon egy­szerű, de elmés műszerrel, az úgynevezett: bio-feedback kártyával, melyet stresszkár- tyának is nevezünk. Monda­nom sem kell, hogy végtelen türelem, figyelem szükséges a fájdalomterápiához, a beteg­nek állandóan éreznie kell, hogy az őt kezelő szakembe­rek törődnek vele, érdekli őket a páciens sorsa, megértik és segíteni akarnak rajta. T. J.

Next

/
Oldalképek
Tartalom