Somogyi Hírlap, 1992. augusztus (3. évfolyam, 181-205. szám)
1992-08-22 / 198. szám
8 SOMOGY HÍRLAP — KULTÚRA 1992. augusztus 22., szombat Tájak, sorsok, emberek Lóránt János „kirándulása” Somogyba — Nem tudom mi lett azzal a képpel — mondja meren- gőn, s emlékezetében megjelenik a két, hajlott hátú falusi öregember; az édesanyja és az édesapja törékeny alakja. Ott álltak a hatalmas ebédlő- asztal szögletében, magányosan, egymásra utáltán. Kezdő tanár korában, a hatvanas években, Kaposváron festette meg a békésszentandrási szoba lakóit, a szüleit. Az olaj- festmény kompozíciója, bar- nás-okkeres színei egyszerűségükkel és tisztaságukkal hatottak a szemlélőre. A képet, amelyet az én gyermekkori Lóránt János: Asszony madárral emlékezetem is megőrzött, nemrégiben láttam viszont. Semmit sem fakult szépsége, líraisága. Egykori tanáromnak nem mertem elárulni, hogy hol és milyen körülmények között „köszönt” vissza egy napfénykerülte szoba faláról. Lóránt János Munkácsy-díjas festőművész, főiskolai tanár alkotásának, a többi ittmaradt képével együtt közgyűjteményben lenne a helye. A kortárs képzőművészeknek — úgy tűnik — erre még várniuk kell egy kicsit. Amikor a Balatonföldváron megnyílt kiállítása kapcsán nemrégiben találkoztunk, ugyanazt a csöndes, jóságos mosolyt fedeztem fel szemében, mint amellyel gyermekkorunkban instruált bennünket. Kevés beszédű, halk- szavú emberként inkább a rajzceruzával, ecsettel közvetítette mondandóját. A hajdani Tóth Lajos általános iskola növendékei közül több tehetséget indított útjára. A művészekké érett egykori diákok alkotásain ma is kitörölhetetlenül megjelenik Lóránt János hatása. A találkozás emlékeket idéz, amelyben Kaposvár valóságos paradicsomként jelenik meg. Az az alkotói légkör, az a múlt, amelybe olyan festőóriások neve íródott, mint Rippl-Rónai, Vaszary, Kunffy, Csók és Galimberti, ideális alkotói légkört teremtett az érzékeny alkatú .tehetséges fiatalembernek. És a táj! A dombos, erdős vidék, a bőszénfai kirándulások, a Balázs János Képzőművészeti Kör: előkészítői voltak az első önálló és nagy sikert aratott kaposvári kiállításának s megalapozta a Művészeti Alap-tagságát is. Családi okok miatt költözött Salgótarjánba. A szocialista nagyipar egyik jellegzetes városa akkoriban épült. Munkássorsok, küzdelmek, koszos kocsmák, hajnali részegség. Az ólomszürke város hangulata a vásznon is megjelent. Szürkés-barnás tónusok uralták a szociografikus képeket. — Szocialista szerződést kötöttem az öblösüveggyárral, de egyetlen üvegfúvót sem festettem — emlékezik. Az élmények csak később, áttételeken keresztül jelentek meg alkotásain. Ennek ellenére gyorsan sikeres lett. Elnyerte a Derkovits-ösztöndíjat, szövetségi tag lett, SZOT-, majd a Munkácsy-díjjal tüntették ki. A siker nem változtatta meg alkotói attitűdjét: örült a szabadságnak, belevetette magát a munkába. 1972-ben a budapesti Derkovits-teremben megtartott kiállítása már egy nagyon egyéni hangon megszólaló, hagyományaiban talán a nagybányai festőiskolát idéző művészt rajzolt elénk. Bemutatták a Tv galériájában, ahol a nagy öreg, Barcsay Jenő elragadtatottan szólt alkotásairól. Az ipari nagyvárost Mátraalmás hegyes-erdős vidékével váltotta föl. Színes, mozgalmas pasztellképei újszerű látásmóddal gazdagították művészetét. A 200 lelkes faluközösségben élő mátra- almásiak sorsa, Rózsinak, a falu bolondjának tragédiájában idéződik fel egy pillanatra. Rózsit, egy borongós este a suhancok leitatták, majd magára hagyták. A szerencsétlen lány egy pocsolya vízbe fulladt bele. — Egerben docens lettem a főiskolán, majd a tanszékvezetői állást is felajánlották - mondja. — Békésszentand- rást választottam. Csábított a múlt, a nyugalom, a szüleim házának hangulata. Csalódtam. Gyermekkorom világa soha nem térhet már vissza. A művész a földvári tárlaton Jólesett, hogy a balatonföld- vári polgármesternek eszébe jutottam. A textilkészítés csak egy izgalmas kirándulás, meg egy kis kereseti lehetőség, mert a Képcsarnok megszűnése a mi sorsunkat is megpecsételte. Lóránt János 50 éves. Több tucat külföldi kiállítás és ösztöndíj kísérte eddigi pályafutását. Legutóbb, a kelet-európai országok — főleg újszenzibi- lis, nonfiguratív irányzatot képviselő — alkotóinak munkáit összegyűjtő aacheni Ludwig-gyüjteménybevá sárol- ták meg munkáit. — Egy traktoros, gatya nélkül a vízben. Nem igazán a kifinomult osztrák ízlés példája ez a darab — utal a kiválasztott képre. Ám hangján érződik: áz igazi sikert számára mégis ennek a mezítelen alaknak a befogadása jelenti. Egy kelet-európai művész, aki önmaga maradhat Európa nyugatibb régiójában is. Várnai Ágnes Fotó: Horányi Barna Dankó Imre és a somogyi szálak A MÚZEUMÉPÍTŐ ETNOGRÁFUS Dankó Imre nevével nem egy esetben találkozhattunk a kaposvári, siófoki folyóiratok, újságok lapjain. A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok (Déri Múzeum) nyugalmazott igazgatója, a Kossuth Lajos Tudományegyetem egyik neves oktatója, számos tudományos és társadalmi egyesület, társaság, szervezet tiszteleti, választmányi, valamint rendes tagja mind a mai napig aktív résztvevője a magyar tudományos életnek és a közművelődésnek. Számtalan fiatal elindítója volt és az ma is. o Úgy vélem, hogy Dankó Imre somogyi kapcsolatai a szárszói konferenciákkal kezdődtek és Takáts Gyulával, Kanyar Józseffel és sok mással való régi keletű barátságán alapultak. Pécsi múzeumigazgatósága idején sorra lektorálta a Ripp-Rónai Múzeum kiadványait, több alkalommal nyitott meg kiállítást Kaposváron és másutt megyénk területén. Egyik szervezője, elindítója volt a megyei Vikár Béla-emlékünnepségeknek. Amikor Pécsen Dunántúli Dolgozatok címen kiadvány- sorozatot indított, első számként Bakay Kornél alapvető munkáját adta ki (Régészeti tanulmányok a magyar államalapítás kérdéseihez. 1965.). Jelentős, a kaposvári nyomdászat életében is fontos tette volt, hogy a pécsi Janus Pannonius Múzeum nagy terjedelmű, gazdagon illusztrált, igényes tipografizálást követelő évkönyvét „áthozta” a Somogy Megyei Nyomdaipari Vállalathoz előállításra. Az évkönyvsorozaton kívül több más kiadványát is ide, Kaposvárra hozta előállításra. Félig-meddig a nyomdászatban való jártasságának köszönhette, a szerkesztéshez, tipografizáláshoz való kötődése eredményezte az egyik legerősebb somogyi, siófoki kapcsolatát. Felfedezte, a feledés homályából kiemelte, az egykor Debrecenből indult, majd Marosvásárhelyt nyomdász, kiadó-író, Morvay Zoltán személyiségét, életművét. Morvay Zoltán 1941 -ben Siófokra költözött. Könyvkereskedést nyitott és élénken részt vett Siófok kultúréletében. Siófokon halt meg, ott van eltemetve. Dankó Imre Morvay Zoltán után kutatva különösen erős kapcsolatokat épített ki a somogyi, a siófoki helytörténészekkel, levéltárosokkal, muzeológusokkal. A Siófok-kötet több tanulmányának volt a lektora. Mindig figyelemmel kisérte a somogyi tudományos-kulturális élet alakulását. Ezt a közelmúltban megjelent somogyi érdekeltségű cikkei, tanulmányai is igazolják. Érdekes Dankó Imre életútja. Budapesten született 1922. január 22-én, de Kun- szentmiklóson nőtt föl, ahová a gömöri Hanváról származó apja és hajdúböszörményi anyja, kevéssel születése után költöztek. 0 Dankó Imre Kunszentmikló- son járt iskolába. Együtt nőtt fel Vargha Tamás gyerekeivel. Közülük hármat tart számon a magyar kultúrélet: Balázst, az irodalmárt, Domokost, az írót és Tamást, a matematikust. Hasonló barátság kötötte ösz- sze a Kövendi családdal is; ifj. Kövendi Dénessel, az elméleti pedagógia (szabadművelődés) szakértőjével, Kövendi Judittal, a hírlapíró-irodalmárral. A Vargha és a Kövendi család, s tanárai juttatták el baráti köreik kiváló tagjaihoz, nem egy esetben országos, sőt nemzetközi nevű irodalmárokhoz, gondolkodókhoz, kulturális életünk vezető egyéniségeihez; mint például az esztéta Földessy Gyulához, Németh Lászlóhoz, Ke- rényi Károlyhoz, Pogány Ö. Gáborhoz, Györffy Istvánhoz, Viski Károlyhoz s mindenek előtt Karácsony Sándorhoz. Érettségi után Debrecenbe ment bölcsésznek. Magyarangol és történelem szakra iratkozott be, de egy félév múltán a pesti egyetemre iratkozott át. Érdeklődése pesti egyetemi hallgató korában bontakozott ki. A Soli Deo Gloria diákszövetséget hamarosan felcserélte a Magyar Evangéliumi Keresztyén Diákszövetséggel és rövidesen a Györffy Kollégiumot megszervező, elindító Bolyai Kollégium tagja lett; ezáltal a Györffy Kollégium egyik alapító tagjává is vált. Rengeteg barátra, jó ismerősre tett szert. Mindegyikük a progresszív erőkhöz húzott és a korszerű magyarságtudat munkás formálója volt. Miután a pesti egyetemen tanári alapvizsgát tett, Karácsony Sándor hívására visszament Debrecenbe, hogy részt vegyen a Karácsony Sándor szervezte, alapította debreceni Györffy Kollégium előkészítő munkálataiban, a kollégium megindításában. Karácsony Sándor már ekkor a debreceni egyetem pedagógia professzora volt, előadásai igen nagy hatásúak voltak. Dankó Imre ahhoz a szűkebb tanítványi körhöz tartozott, amely egészen a fordulat évéig meghatározó tényező volt mind a pedagógiában, mind a szabadművelődésben. A Magyar Evangéliumi Keresztyén Diákszövetség országos utazótitkáraként számtalan iskolát felkeresett; széles körű ismeretségre tett szert. Visszakerülve Debrecenbe, lépett szorosabb kapcsolatba a muzeológiával, a múzeummal is. 0 Egyetemi tanulmányai befejezésével korábbi elképzelései is változtak. Karácsony Sándor hatására a pedagógia, a tanítás igénye került előtérbe. Sokoldalúságának az egyik megnyilvánulása volt, hogy a magyar-angol és történelem szakos tanár pedagógiából, mint főtárgyból és filozófiából, magyar irodalomtörténetből, mint melléktárgyakból doktorált egy nagyszerű, azóta is úttörő jellegűnek tartott iskolatörténeti disszertációval a magyar partikuláris iskolarendszerről. A tanári pályát, méghozzá a vidéki tanár pályáját választotta; 1945 szeptemberétől a hajdúnánási református gimnáziumban tanított. Mint szabadművelődési felügyelő a hajdúnánási szabadművelődést országos hírűvé és ami talán fontosabb: igen eredményessé formálta. Az iskola államosításával Kecsekemétre került, onnan pedig Szentendrére ment. Aztán Túrkevére került, ahol múzeumot szervezett. Sárospatakon, a Vármúzeum igazgatója volt. Rövid bajai intermezzo után 1963-ban Gyulán az ország egyik legrégibb múzeumának az élére állt. Muzeológusként Gyulán nyílt alkalma arra, hogy kiteljesedjen. A Gyulán töltött eredményekben gazdag évek után, 1969-ben lett a Baranya Megyei Múzeumok főigazgatója, a Janus Pannonius Múzeum igazgatója. Fokozott figyelmet szentelt a szomszédos népek kultúrájának és jobban elmélyült a képzőművészetekben, a művészettörténetben. 1969-ben a Hajdú-Bihar Megyei Tanács megtisztelő módon hazahívta, majd kinevezte a Déri Múzeum és egyben a Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok igazgatójává. Debrecenbe már úgy tért vissza, mint az ország egyik legjobb múzeumi „kiadója”, szerkesztője. A jó hírnek meg is felelt, mert a Déri Múzeum hagyományos kiadványait, mint például nagyszerű évkönyvét, rendszeressé tette és mellettük új sorozatokat is útjukra indított. Ezek közül legérdekesebb és a legnagyobb hatást kiváltott a Múzeumi Kurír című, immár hatvanadik számát is megért, általános művelődéstörténeti folyóirata. 1974-ben a történet- tudományok kandidátusa lett. 1983-ban vonult nyugdíjba, de nem nyugalomba. Matyikó Sebestyén József
