Somogyi Hírlap, 1992. augusztus (3. évfolyam, 181-205. szám)
1992-08-22 / 198. szám
1992. augusztus 22., szombat SOMOGYI HÍRLAP — KULTÚRA 9 Perczel Zita otthonai Perczel Zita neve sokáig csak egy régesrégi filmcímet idézett fiatalok-idősebbek emlékezetébe: a Meseautót. Esetleg a Budai cukrászdát. Alig-alig tudtuk még azt is, hol él, mit csinál. Aztán, jó évtizede, feltűnt a magyar tévé képernyőjén. Majd ismét eltűnt a szemünk elől. Két éve gyakrabban látni. A Veszprémi Tévétalálkozón Ernyei Bélával és a nyolcéves unokájával részletet énekelt a Meseautóból. Majd első szerelmére, Tímár Józsefre emlékezett megható őszinteséggel, a Hernádi Judit-Kern András vezette műsorban. Végül egy elsöprő siker: a Forgószínpad nyugdíjas dívája a Budapesti Kamara- színházban, s ugyanennek egyenes adása a tévében. Ismét „felkapták” hát Perczel Zitát, sok-sok évi távoliét után. De vajon hol van otthon? — Tizenkét éve kezdődött. Egy szerep Az örökösök című Mészáros Márta-filmben. Majd András Ferenc Dögkeselyűjében. Szünet. Utána telefoninterjút csinált velem a Magyar Televízió; azt kérdezték, mikor jövök haza. — Ha hívnak! És meghívtak: Szegvári Kati közönségtalálkozót szervezett, a nézőtéren sok iskolatársam; nagyszerűen sikerült. Nekem fontos a közvetlen kontaktus, a tévében is az egyenes adás híve vagyok, odaképzelem a nézőket. Megjelent egy cikkem a római színházról, az ott szerzett tapasztalataimról. Ezután hívott fel Szűts Miklós, a Budapesti Kamaraszínház igazgatója; — Elvállalná-e a Forgószínpadban Lotta Bainbridge szerepét? — Elmondaná-e a szövegkönyvet dióhéjban? De hetvenen aluli szerepet már nem vállalok!... Elmondta, megtetszett. — Mikor kellek? — Nyomban!... Pattantam. 1936 óta nem játszottam magyar színpadon, súgóval nem szeretek játszani. Mit találtam ki? Százszor leírtam a szövegemet, mint a rosszgyerek a suliban. Bemagoltam, a barátnőm tizennégy éves fia végszavazott. Remekül ment. De újabb megpróbáltatás; odakint délután kettőtől próbálnak, és este van a főpróba, Pesten délelőtt próbálnak, a főpróba ugyanabban az időben. Máshogy szoktam meg, az idő-átrendezés volt a legnehezebb. De minden kolléga olyan aranyos, segítőkész, a közönség meghatóan hálás, olyan szívből jövő szeretettel fogadták a csupa-öregekről szóló darabot, s a tévéközvetítés után csak nőtt az érdeklődés. így aztán ismét idehaza érzem és tudom magam. Újabb filmfőszerepet is kaptam, mégpedig egy hajléktalan, kukában guberáló öregasszonyt. Közöttük kellett megismernem ezt a nyomorúságot, vacogtam a hidegtől és a részvéttől, pedig ez vígjáték! — Hogy miért mentem el 1937-ben? Mert kiváló szerepet kínáltak Párizsban, testre szabott szerepet; egy franciául alig gagyogó filmsztárt. Előtte még befejeztem egy filmet itthon Jávor Palival, karácsony este már kint voltam. Párizsban ötszázszor játszottam ugyanazt a szerepet, ott zsinórban játsszák, ami tetszik a közönségnek. Utána sikeres turné. Ottfogtak. Nem kötött ide senki és semmi, kivettem egy lakást. Háború után ismét ötszázas széria következett a Tizenhármán az asztal körül című komédiában. Régóta beszélek franciául, bár némi akcentussal, mindig ehhez illő szerepet kaptam, remek produkciókban, színpadon, filmen kiváló együttesekben. — Annakidején naív, de szerelmes természet voltam, akibe belehabarodtam, nem láttam tisztán, az első férjemtől elválva elvett egy producer, kivitt Amerikába, tőle is elváltam, újból férjhez mentem. Rég volt, minek részletezném, elég annyi, hogy 1951-ben három gyerekkel a hónom alatt mentem vissza Párizsba, és ugyanabban a színházban ismét sikeres szériadarabban játszottam. Közben a szüléimét elengedték Öcsödről, a kitelepítésből, és 1957-ben ők is áttelepültek Párizsba, de apám nyomban meghalt, anyám is követte. — Huszonöt éve Rómában élek. Akkor született meg az első unokám. Nem mondtam még? Két lányom 45 és 46 éves, a fiam 51. Az egyik lányom beleszeretett valakibe, miatta Rómába költözött, kétévi házasság után elváltak, azóta én is Rómában élek, együtt lakunk, segítek, amiben tudok. A fiúunokám már 25 éves, a kislány, Franciska Laura 10 éves. Lassacskán visz- szaszeretem Pestet, szabadabb a mozgás, a beszéd, több és jobb autó szaladgál az utcákon, de hogy hol vagyok igazán otthon? Ahol szerepem van. Ingázok. Mert remek egy pesti színi- vagy filmsiker, de az odakinti nagymama-szerepem zsinórban siker, kerek huszonöt év óta. Hát igen, kiesett az életemből negyedszázadnyi színpad, és sok évtizednyi Pest. Párizs, Róma, Budapest Horváth Ferenc CSÓKOT NE... Ott, hol magasba törtek a fenyők s lombosok bókoltak, még szavakat kerestünk — talán — biztosítani egymást (?)... az agyongyötört közös jelenünkben elszakadt tőlünk végleg a múlt... Hihetetlen... Évtizedek szakadtak közös örömök, fájdalmak süllyedtek el, érzelem csapott össze hazugsággal, tisztaság mocsokkal... Az egyetlen ősrobbanás mértani pontossággal választotta le. Húsz év, húsz hosszú év kellett, hogy a klasszikus Radnóti-sár mindent elborítson... Szavakért kár, már nem kellenek, csak búcsúzni kell — végleg! Csókot ne adj, csak kezet. Mária Magdaléna A Kék madár szerzőjének, Maeterlincknek van egy há- romfelvonásos színmüve, amelyet nálunk sosem játszottak. Mária Magdalénáról szól, akiből Krisztus hét ördögöt űzött ki. Mária gyakran volt vendége a fényűző római villáknak, ahol karthagói márványszobrok álltak a kertben, a babiloni fehér pávák sétáltak, és az ebédlőben olyan mozgó tolófalak működtek, amelyek összhangba kerültek az asztalra kerülő ételekkel. Mária Magdaléna háromszor beszélt az Úrral, akkor is keveset, ám eleget ahhoz, hogy élete*megváltozzon. A tizenegyedik órában találkoztak, amikor fölbomlott az élet minden törvénye, az okosak is csak vitatkoztak és pereltek egymás közt, a város pedig tele volt betegek, csavargók, hajléktalanok tömegével. Mária Magdaléna mélyen sebzett lélek volt, de ki látta meg benne azt, amit őmaga sem. Konkrét drámákban élt, s az ő hét ördöge csak elenyésző töredéke volt a világot megszállt hetvenhétezernek. A tizenegyedik órában, a tizenkettedik óra előtt föllép az az egyensúlyhiány, amely a megadott és elmúlt időn át növekedett a végkifejletig. Ez időn át volt kegyelem, csak nem vették észre. A tizenkettedik órában pedig félő, hogy elég lesz-e kegyelem megbirkózni ekkora erkölcsi veszteségekkel. Az ember lassan, aprónként ért és lát, tisztáz dolgokat. Mária Magdaléna szuverén döntéseivel az abszolúthoz került közel, amely hirtelen láttattja meg villámfényszerűen a lényeget, hogy a telkeknek adni magát az igazi szeretem, s a szív hét angyal palotája tehet. Ha szanaszét gördülnek a gondolatok és a tettek, Krisztus egyben tartja őket olyan egyszerű kijelentésekkel, mint a Boldogok a tisztaszívűek vagy Szeressétek ellenségeiteket. Az Evangélium közösségi üzenet. Legszebb tetteit nem az okoskodók, az írástudók, hanem a legszegényebbek hajtják végre. Mária Magdaléna két súlyos csapást visel el Jézus halála napján Maeterlinck drámájában; mestere elvesztését, és megtagadja Lucius Verus római légionárius katona szerelmét. Ám megtapasztalja az emberi öntudat teherbíróképességét, amikor bűneit nem foghatja rá az ártó szellemekre már, a hét ördögre, sem férfit nem képes szeretni már, csak Isten bárányát, akit megöltek, s mint minden földi történet, a végső igazságra vár. Ordódy Katalin Epizód a villamoson TTTŐzönséges hétköznap. Ülök a villamoson, ahol az általá- JL JL ban megszokott kép tárul elém. Dolguk után igyekvő emberek ülnek, álldogálnak. Ámott egy magában motyogó idősebb úr, arrébb egy négy főből álló viháncoló leány- csoport, szatyraikat ölükben tartó asszonyok, és az sem ritka látvány, amit egy fiatal pár nyújt. Nem is vet rájuk senki sem megbotránkozott, sem kandin érdeklődő pillantást, holott a Laokkoón csoporthoz hasonlatos egybefonódásuk méltán szolgálhatna a figyelem központjául. Megy a pozsonyi villamos teli halgatag emberekkel. A csitrik is elcsendesednek, a magában beszélő úrnak is csak a szája mozog, hangja nem hallatszik. Csak a síneken futó kerekek kattogása kelt zajt. De egyszerre történik valami. A mellettem ülő apuka ölében fészkelődé kisfiú megszólal. Csengő, tiszta hangon, magyarul. — Apu, te tudod, hány hattyú úszik ezen a tavon? A csönd hirtelen megnő, az egész fülkét betölti a gyermekhang. Néhány szempár váratlanul felcsillan, elevenné téve az imént még maszkaszerű arcokat. Most már célzatosan nézek körül, nem villámlik-e valamelyik tekintet. Nem. Az emberek ülnek maguk elé nézve, újságot olvasnak, kapaszkodnak a fogódzóba, nem változott semmi, kivéve azt a néhány megszínesedett, megelevenedett arcot. Aztán megszólal az apuka, felel kisfiának. — Megszámlálnám őket, de túl gyorsan futunk el a tó mellett, kevés idő marad rá. — De jó tenne, ha megállna itt a villamos, ugye? Megnézhetnénk a hattyúkat. — Csakhogy a villamos csupán a kijelölt megállókon áll meg. — Kár — mondja a gyermek, s szinte látom, hogy buksijában további kérdések, mondatok vannak születőben. A vezető lassít, fölállok, leszálláshoz készülődöm. Aztán állok a járdán, a villamos pedig indul tovább. Ott maradok, a szívemben egy batyu örömmel. De mitől ez az öröm? Gyermekszájról elhangzó magyar szó — öröm. S öröm az az elfogulatlan természetesség is, amivel beszélt. Nem mint akinek előzőleg odahaza a telkére kötötték, hogy inkább csöndben maradjon, s ha már okvetlenül szólnia kell, csak halkan, suttogva, mert... — s jön a különféle magyarázat, hogy miért. Találkoztam én már ilyen suttogó gyermekekkel, s fölnőttekkel is, akik egymás közt magyarul beszéltek, s aztán hogy közelebb léptek, szlovákra fordították a szót. A kisfiú nyilván olyan családban él, ahol nem viszik szolgai túlzásba az alkalmazkodást, ahol magától értetődőnek, nem pedig provokációnak tartják azt, ha az ember a saját anyanyelvén beszél, bármily táján is él a világnak. lindultam úticélom felé, s még mindig éreztem a mellkasomat feszítő örömöt. De milyen is az ember. Tovább okoskodik, s mindjárt kutatja a dolgok másik oldalát is. Tulajdonképpen mi okom az örömre? Miért nem tartom említésre sem méltónak az egész kis jelenetet? Miért vagyok tőle annyira oda? Nem keltene e fölött -inkább szomorúnak tennem? Perczel Zita civilben De teljes volt az életem eddig is, és boldoggá tesz, ha ezután is akad nekem való szerep Pesten is. Nemcsak a fővárosban. Szeretném körülutazni az országot egy tájolótársulattal. Hátha ismét lesz nálunk ilyen is! Péreli Gabriella
