Somogyi Hírlap, 1992. augusztus (3. évfolyam, 181-205. szám)
1992-08-22 / 198. szám
1992. augusztus 22., szombat SOMOGYI HÍRLAP — MEGYEI KÖRKÉP 3 Repka az atádi menekültek között Játékokat küldött a nagyatádi menekülttáborban lévő gyerekeknek mintegy 130 ezer forint értékben az Ifjúsági Kereszténydemokrata Unió. A Sindy- és Barbie-babákat, autókat, plüss- és kirakójátékokat tegnap vette át a háromszáz apróság az IKU képviselőitől, akik között ott volt Repka Attila birkózó olimpiai bajnokunk is. A játékok többségét augusztus 20-i bálján gyűjtötte össze a szervezet. Félszáz tanító továbbképzésen Tegnap és ma — két munkaszüneti napon — ismerkednek a somogyi pedagógusok Tolnai Gyuláné, Miskolc környéki tanár olvasás- és írás tanítási módszertanával Kaposváron, a Somogy Megyei Pedagógiai Intézet szervezésében. E módszer a heurisztikus programozású tanulásra készíti fel a több mint félszáz tanítót és tanárt. Kedvezőtlen a lakosság korösszetétele Somogy megyében igen kedvezőtlenül alakul a lakosság korösszetétele. A 60 éven felüliek aránya 1980-ban 18,4 százalék volt, míg 1990-re már elérte a 19,8 százalékot. A halálozási okok között első a keringési betegségek, majd ezt követi a daganatos betegségek, s a harmadik helyen a balesetek, mérgezések és erőszak okozta halál állnak. Új hatáskörökkel több a feladat A kaposvári önkormányzat igazgatási irodájának tevékenységi köréhe- tartozik az adóügyi és műszaki hatósági feladatokon kívül az összes hatósági ügyintézési terület. Új hatáskörökkel is bővül feladatuk: az irodához tartozik a munkanélküli ellátásból kikerülők segélyezése, hadigondozási járadék megállapítása, közlekedési költségtérítés és állategészségügyi hatósági feladatok. Egyre jobban nő a bűnözési arány Megyénkben a múlt évben több mint 14 ezer bűncselekmény történt. Ez 21,8 százalékkal haladja meg az 1990. évit, s több mint kétszerese az öt évvel ezelőttinek. A közel háromezres bűnözéssel rendkívül fertőzött városa a megyének Kaposvár és Siófok. A 10 ezer lakosra számított bűnözési adatok szerint az ország öt legveszélyeztetettebb megyéje között van Somogy. Kevesebb a pénz játszóterekre Kaposváron 64 játszótér található. Ezeknek kétharmada a város északnyugati részén, lakótelepeken helyezkedik el. A Gamesz az elmúlt öt évben évente csökkenő mértékben, mintegy 970 ezer forintot fordított a játszóterek állapotának megőrzésére. Múzeumok helyi kezelésben Az év elejétől a helyi ön- kormányzatokhoz került több múzeum, így a barcsi Dráva múzeum, a marcali helytörténeti és a Bernáth Aurél múzeum, valamint a siófoki Kálmán Imre múzeum. Csak a sör hiányzott... Bajorok Balatonföldváron Elégette a nap a termésreményeket Somogyi kukoricasirató Több mint 40 napos az aszály — Furulyázó növények, bólogató csövek — Kritikus a helyzet a homokháton (Folytatás az 1. oldalról) — Tudatosan fejlesztjük már évek óta a nyári program- kínálatunkat — mondta Berkes László polgármester. — Három nagy rendezvényünk is volt eddig a főszezonben, de így augusztus végére már nem maradt. Nemzeti ünnepünk jó alkalom arra, hogy más rendezvényeket hozzákapcsolva tartalmas program kerekedjék ki belőle. Ez idő tájt Bajorországból jön a legtöbb vendégünk, s Szent István ünnepe szorosan kötődik Bajorországhoz is. Hogy mennyire így van, az dr. Bethlen István előadásából derült ki. A bajor-magyar kapcsolatok jóval szerteágazóbbak, egy „egyszerű” királyi házasságnál. Már a kalandozó magyarok is szívesen keresték fel a bajor földeket, igaz a fő cél akkor még a rablás volt. Ausburg után (ugyancsak bajor város) azonban egyértelműen pozitívvá vált ez a viszony, és ez tart máig is. Olyannyira, hogy ez példa lehet 1100 év elteltével is, ma, amikor a páneurópai mozgalom megindult. — Ezért is adtam előadásom címének azt: „Az 1100 éves magyar-bajor együttműködés egy európai modell” — mondta Bethlen István. — A kapcsolat kezdetén a két ország határos volt egymással a Lajtánál, hisz akkor még Ausztria nem létezett. A mai Burgenland, az Őrség volt Gizella hozománya a házasságba. Ez a közös határ azonban száz év múlva megszűnt, és a viszonyunkat ezután a bajor-osztrák viszony határozta meg. Ami nem volt mindig felhőtlen. így aztán elég sokat kellett várni arra, hogy ismét szoros legyen ez a kötelék. A török időkig. Buda várának visz- szafoglalásakor az európai csapatok gerincét a bajorok alkották, és a szükséges pénzt is ők biztosították. E század elején többször is szóba került egy bajor-oszt- rák-magyar konföderáció, ami végül mindig meghiúsult. A történelem tehát jó alapot ad a jó kapcsolathoz. De hogyan tovább? — Ez a rendezvény egy teljesen új fejezetet nyithat a két nép viszonyában. Nem véletlen, hogy tudatosan páneurópai rendezvény, ahol köztudottan a határok már nem játszanak szerepet. így a közös határ nemléte nem lehet többé gond, ezek a határok nem elválasztó, hanem összekötő kapocsként szolgálnak majd. Varga Ottó (Folytatás az 1. oldalról) Patczai Lászlóné, a földművelésügyi hivatal munkatársa elmondta: a legkritikusabb helyzetben a homokháton gazdálkodó mezőgazdasági üzemek vannak. Ezeken a területeken évek óta jelentős gondokat okozott már a tápanyagutánpótlás is, legutóbb pedig az őszi talajmunkák elmaradása. — Harmincezer hektáron integráljuk a nagyüzemi kukoricatermesztést Somogybán — mondta Torma Sándor, a KSZE kaposvári alközpontjának vezetője. — A jelenlegi kép a szeptember közepi állapotoknak felel meg. A korai vetésű fajták szemének nedvességtartalma csupán 40-45 százalék körüli. Különösen azokban az üzemekben kritikus a helyzet, ahol a gyenge talajszerkezethez párosult az őszi szántások elmaradása. Ide tartozik Nagyatád és térsége. Most igazán látszik, mekkora a jelentősége vízháztartási szempontból a megszokott agrotechnikai módszereknek. Ez a felismerés azonban nem segít a gondokon. Az aszály miatt várhatóan emelkedik a kukorica felvásárlási ára, de az üzemek korábban felvett hiteleik törlesztését a kukorica és a napraforgó betakarítására ütemezték. Igáiban 800 hektárt meghaladó területről 22 millió forintnyi árbevételt terveztek, de erről le kell mondaniuk. Nagyatádon a Május 1. T ermelőszövetkezet 1200 hektár .kukoricavetésén alig lehet megszámolni azokat a táblákat, ahol még nem száradt fel címerig a növény. Aggodalmasan emlegetik a 3 tonna körüli termésátlagot, amely a ráfordításokat sem fedezi. Itt a betakarítás abszolút veszteséges lesz. 1150 hektáron termesztettek szemesnek kukoricát és 200 hektárról silóznak az ál- latttenyésztés részére a Ka- postáj termelőszövetkezetben. Tar Attila főmezőgazdász három hete még 65-70 mázsás hektáronkénti termést remélt, ma már elégedett volna az 50 mázsával is. — Nem vigasztal az sem, hogy a kevesebb termés miatt esetleg emelkedhetnek a felvásárlási árak — mondta. — A világpiaci árakat a hazai helyzet nem érinti. A takarmányáraknak sincs hová emelkedni, hiszen tovább csökken az állatállomány. Kaposfő a talajadottságot illetően szinte vízválasztó. A szövetkezet déli, délnyugati területei homokháton, az északiak a kötött agyagon terülnek el. Bátorfi Gábor elmondása szerint a homokon már címerig felszáradt a növény, a kötöttebb talajokon még van némi remény egy kiadós csapadék után. Termésbecslésre már nem is vállalkoznak, hiszen a meteorológiai előrejelzések augusztus 23-24-ig nem ígérnek számottevő csapadékot. Furulyázó növények, szomorkásán bólogató, szemhiányos csövek tövében csak a parlagfű kelleti magát. Manapság nemcsak az erre allergiások szeme lábad könnybe a határt járva. Mészáros Tamás Kollégiumra, gázellátásra igényel központi céltámogatást Tab Tab gázellátása a dél-balatoni nagynyomású vezetékről egy átadóállomás telepítésével megoldható lenne. A városban a társasházak igen nagy része egyedi olaj- kályha-fűtésű és a vegyes tüzelésre való átállás építészetileg nem kivitelezhető, de a kommunális létesítmények (bölcsőde, óvodák, iskolák, egészségház) fűtési rendszere hosszú távon szintén nem megnyugtató. Ezért is döntött rendkívüli ülésen a tabi városi önkormányzat 210 millió forint címzett és céltámogatási igény benyújtásáról. A város földgázellátását ebből 170 millió forint szolgálná. Tab saját forrásból 24 millió forinttal járulna hozzá. A kisvárosban évtizedek óta gond a középiskolai diákok kultúrált kollégiumi elhelyezése. A jelenlegi diákotthon zsúfolt, a mai kor követelményeinek nem felel meg. A képviselők egyetértettek egy 120 személyes középfokú kollégium megépítésével hetvenmillió forintért. A város az állam negyvenszázalékos támogatását alapul véve 42 millió forintot tesz hozzá saját forrásból. Tabon szükségesnek tartják a szennyvízcsa- torna-háíózat bővítését is. A Petőfi, az Óvoda, a Goldmark, a Latinka, a Rózsadomb, a Zichy Mihály és a Bartók Béla utcákban, a családiházas lakóövezetekben nincs megoldva a szennyvízkezelés, a helyi szennyvízaknák elzsíro- sodása miatt gyakori és költséges a szippantás. A majdnem 40 millió forintos beruházáshoz 11 millió forint állami támogatás igénylésével értett egyet a képviselő-testület. (Krutek) Nemrég adták át Igái egyik legszebb építményét a Hotel Igáit. A Surján Rt tulajdonában levő impozáns létesítményben tizenhét szoba, ebből négy apartman, valamint egy 40 személyt befogadó étterem kapott helyet. Nemsokára úszómedencével is bővítik, s alagsorában a szállóvendégeknek termálvizes és hidegvizes uszodát építenek szaunával. (Gyertyás László felvétele) Ajánljuk magunkat, ajánljon bennünket barátainak, ismerőseinek és mindenkinek Előfizetőinket kérjük, hogy szerezzenek újabb előfizetőket a hatvantezer példányban megjelenő SOMOGYI HÍRLAP -nak. Ajánlja a lapunkat, s ha megnyerte ismerősét az előfizetésre, töltse ki és levelezőlapra ragasztva küldje be az itt következő szelvényt a SOMOGYI HÍRLAP Szerkesztősége (7401 Kaposvár, Pf.: 31. címére). ............................................................................................................................... Sz ereztem egy új előfizetőt a SOMOGYI HÍRLAP nak barátaim, ismerőseim között. Az új előfizető neve:........................................................ * Címe: (ahova az újságot kéri, s ahol a postásnak kifizeti az előfizetési díjat:.............................................................. A d íjbeszedő keresheti: 1. egész nap 2. csak délelőtt 3. csak délután 4. csak munkaidő után A beküldő neve:........................................................... C ímet........................................................................... M it szeret legjobban a lapban:.................................... Akik a mai lapunkban megjelent szelvényt küldik be, új előfizetővel, azok között egy hétvégi bevásárlást sorsolunk ki mához egy hónapra a lakásához legközelebbi Balaton Füszért áruházban