Somogyi Hírlap, 1992. július (3. évfolyam, 154-180. szám)

1992-07-27 / 176. szám

SOMOGYI HÍRLAP III. évfolyam, 176. szám Ára: 9,60 Ft KÖZÉLETI NAPILAP 1992. július 27., hétfő Göncz Árpád az olimpiai faluban A Magyar Olimpiai Bizott­ság meghívására Göncz Ár­pád köztársasági elnök vasár­nap délelőtt az olimpiai falu­ban tett látogatást. Felkereste a magyar csapat szálláshe­lyét, ahol dr. Schmitt Pál MOB-elnök és Lochmayer György csapatvezető fogadta és adott tájékoztatást a ver­senyzők felkészüléséről. A köztársasági elnök az olimpiai faluban tett látogatással fe­jezte be barcelonai tartózko­dását. Orosz-francia űrutazás Az illetékes orosz-francia bizottság kijelölte a nemzet­közi legénységet, amely ma útnak indul a Szojuz TM-15 fedélzetén. A parancsnok Anatolij Szolovjov, a fedélzeti mérnök Szergej Avgyejev lesz, s velük utazik az űrbe a francia Michel Tonini kutató űrhajós. Elutazott a Dalai Láma Szombat délelőtt elutazott Magyarországról a XIV. Dalai Láma. Őszentsége — a hazai buddhista egyházak és a Kö­rösi Csorna Sándor Társaság meghívására — öt napot töl­tött Magyarországon. Újabb Jugoszlávia- konferencia Londonban szombaton hi­vatalosan bejelentették, hogy Nagy-Britannia augusztus második felére újabb nemzet­közi konferenciát hívott össze a balkáni belháború megféke­zésének reményében. A ren­dezvény az alig több mint egy hete befejeződött, Lord Car­rington közvetítésével tető alá hozott előző londoni tanács­kozásnál nagyobb súlyúnak ígérkezik: a konferenciát ezút­tal John Major kormányfő nyitja meg, s meghívót küldtek Butrosz Gáli ENSZ-főtitkárnak is. Tiltakozik az RMDSZ Hargita és Kovászna megye prefektusainak alaptalan és indokolatlan leváltására egyet­len magyarázat lehetséges, az, hogy magyar nemzetisé­gűek — hangsúlyozza az RMDSZ elnökségének szom­bati nyilatkozata, amely a leg­határozottabban tiltakozik a kormány eljárása ellen. A nyi­latkozat rámutat: a kormány döntése formális jogszerű­sége ellenére kihívás és egy­ben politikai provokáció a két megye többségi lakosságával és általában a romániai ma­gyar népességgel szemben. Füred szépei Bemutatkoztak Balatonfü- rednek tegnap délelőtt az Anna-bál szépei. Két hintóval vonultak végig a városon. Az első a 17 éves Nagy Juditot vitte, aki döntő fölénnyel lett a 167. balatonfüredi Annal-bál királynője. A budapeti köz- gazdasági szakközépiskolás lány hófehér nagyestélyiben jelent meg. Magyarország lette névjegyét Barcelonában Ezüstös-aranyos nyitónap A „leg”-eket halmozó parádés ünnepséggel nyitották meg szombaton este a XXV. Nyári Olimpiai Játékokat. 172 ország sportolói vonultak fel a barcelonai olimpiai stadion­ban. A tegnapi sportnyitán — úszóink révén — máris meg­hozta az első érmeket a magyar csapatnak. Előbb Rózsa Norbert szerzett ezüstérmet a 100 méteres mellúszásban, majd Egerszegi Krisztina már a dobogó legfelső fokára áll­hatott a 400 méter vegyesúszás döntője után. (Részletes olimpiai beszámolónk a 11-12. oldalon.) Nyilvesszöfáklya lobbantotta fel az olimpiai lángot Rózsa Norbert és Egerszegi Krisztina úszók, az első magyar érmesek Nagydíj a spanyol kórusfesztiválon Vikár-világsiker Elégedett lehet kórusával Zákányi Zsolt Liszt-díjas kar­nagy. A spanyolországi Contonigrosban tizedik alkalom­mal megrendezett nemzetközi kórusfesztiválon — vegyes­kari kategóriában — elnyerték a nagydíjat. A Vikár kórus női karának produkciója pedig második díjat kapott. Szarajevó ismét orvlövészek prédája A háromnapos találkozóra olyan kórusokat hívtak meg, akik már nyertek valamikor a spanyol városkában. A ka­posvári Vikár Béla Vegyeskart ismerősként üdvözölték, hi­szen legutóbb négy éve léptek itt közönség elé. A fesztiválon egyébként 13 vegyeskar, nyolc női kar mutatkozott be a világ minden részéről, és 25 folklórműsornak is tapsolha­tott a publikum. (Folytatás a 3. oldalon) Szarajevóban tegnap ismét heves harcok voltak, a tüzér­ségi támadás és az orvlö- vész-akciók következtében több tucat polgári személy éle­tét vesztette. Szarajevói források szerint a két napig tartó viszonylagos nyugalmat azért követték újabb összecsapások, mert a boszniai szerb vezetés meg­győződhetett róla: a nyugati országok a korábbi fenyege­tések ellenére nem indítanak katonai intervenciót Boszni­ába, hanem helyette átfogó Jugoszlávia-értekezletet hív­nak össze. A sebtében összehívott boszniai szerb „parlament” egyébként határozatot hozott arról, hogy meghúzzák a szerb terület határát, § vitás körzeteket még nem' jelölik meg, de másutt egyértelműen meghatározzák a „mezsgyét". MA: Földárverési lista Mai lapunkban folytatjuk a földárverések listáját a megyei kárrendezési hiva­tallal történt megállapodás alapján. Olvasóink a 15. ol­dalon a kaposfői, a berzen- cei, a csurgói, a somogyba- bodi, a csokonyavisontai és a hqmokszentgyörgyi tsz-ekben ‘tartandó földár­verések helyét és időpontját találják. A MOL Rt felajánlása Menekülteket fogadna a babócsai munkásszálló Folklórtalálkozó Balatonföldváron Hét együttes egy színpadon — Az idelátogató vendégek ne csak a Ba­latont, a környéket ismerjék meg, hanem kapjanak ízelőt a magyar folklórból is — hangsúlyozta köszöntőjében Berkes László polgármester a harmincegyedik alkalommal megrendezett balatonföldvári folklórtalálko­zón. Népzenéből és néptáncból pedig jutott bőven szombaton. (Folytatás a 3. oldalon) (Fotó: Kovács Tibor) Ifjúságvédelmi razzia a Balatonnál Alcsövesek szülői engedéllyel A statisztikai adatok szerint szaporodnak a fiatalkorúak által elkövetett bűncselekmények. Különösen igaz ez az idegen- forgalmi szezonban a Balaton partján. Ez is indokolta azt az if­júságvédelmi akciót, melyet a Somogy Megyei Rendőr-főkapi­tányság bűnmegelőzési osztá­lya szervezett a hétvégén. Szombatra virradó éjszaka Sió­foktól Balatonberényig öt akció- csoport járta végig a szórakozó­helyeket, a partot és a búvóhe­lyeket, hogy felderítsék a létalap nélkül csavargó gyermekeket, il­letve az intézetekből magukat önkényesen szabadságolókat. A razzián az egyik fonyódi cso­portot elkísérve munkatársunk is részt vett. (Folytatás a 3. oldalon) Repülős parádé Sármelléken Hazai és külföldi kirándulók, nyaralók ezrei előtt 30 fokos melegben nyílt meg szombaton a sármelléki Balaton Airpor- ton rendezett kétnapos repülős parádé. Mintegy 30 motoros vitorlázó, személyszállító, sport- és harci repülőgéppel, va­lamint helikopterrel és pilótáik tudásával ismerkedhetett meg a közönség. Legnagyobb sikert az amerikai Hiller típusú és az Ml—24 harci helikopter, a Z—142-es sportgép műrepülő gyakorlata, az ejtőernyősök tandem- és késleltetett ugrása, valamint az osztrák és román repülősök bemutatója aratta. A Magyar Olaj- és Gázipari Részvénytársa­ság felajánlotta a menekültügyi hivatalnak ba­bócsai munkásszállóját. A humánpolitikai igaz­gatóság tájékoztatása szerint a 80 személy be­fogadására alkalmas szállót a cég ingyen és határozatlan időre hajlandó a menekültek ren­delkezésére bocsátani. A Barcstól 13 kilomé­terre lévő épületet igény esetén különféle be­rendezési tárgyakkal és eszközökkel is fölsze­relik.

Next

/
Oldalképek
Tartalom