Somogyi Hírlap, 1992. július (3. évfolyam, 154-180. szám)

1992-07-11 / 163. szám

1992. július 11., szombat

SOMOGYI HÍRLAP — KULTÚRA

9

Kortárs osztrákok a Márvány-teremben

Budapesten a Schömer- gyűjtemény

Fontos állomásához érkezett a Szépművészeti Múzeum rekonstrukciója. Miközben az épület egyes részei még az építési csatazajtól hangosak, végleges formájában megnyílt a historizáló épület pompás Márvány-csarnoka. A terem emeleti, magas

Arnulf Rainer: Kereszt (1986)

falsávjára nagyméretű olasz későbarokk képeket helyeztek el. A földszinti részen pedig egy reprezentatív — ugyancsak nagyméretű — képeket felsorakoztató kiállítás képei kerültek. Itt láthatja a közönség augusztus végéig az osztrák festőkortársaink a SchöGünter Brus: Fényes éjszaka (1987)

mer-gyűjteményből című válogatást. E bemutató a jeles magángyűjtemény második nyilvános kiállítása a tavalyi bécsi Kunstforum-beli tárlat után. Jövőre pedig Franciaországba utazik a kollekció.

Több mint kétezer kortárs osztrák festő alkotásait őrzi ‘a Schörner-gyűjtemény, amelyet „naprakészen” karbantartanak, bővítenék a tulajdonosok. Még bemutatótermet is építettek a képeknek. Igaz, nem múzeumot, hanem kereskedőházuk klosterneuburgi irodáját terveztették olyanná, hogy széles lépcsőházaiban, folyosóin a festményeknek helye legyen. így a gyűjtemény egy része az üzletfelek szeme előtt van, de bárki műértő is felkeresheti az irodai kiállítást. Most azonban nem kell Ausztriába utazni. Elég elmenni a Szépművészeti Múzeumba, ahol ezúttal a gyűjteménynek a korban hozzánk legközelebb álló részét, a 80-as évek osztrák festészetét reprezentáló alkotásokat fedezhetjük fel. Ezek legfőbb jellegezetessége a táblaképhez való visz- szatérés a különféle útkeresések után. E közös vonáson belül azonban a legellentétesebb irányzatok vannak jelen. Karlheinz Essl és felesége, Agnes Schömer akkor kezdtek szisz- tematikus gyűjtésbe, amikor 1975-ben Essl úr átvette apósától a jó nevű és sikeres Schömér szén- és építőanyag kereskedőházat. A szakértő és jó szemű házaspárnak sikerült olyan gyűjteményt létrehoznia, amelyben a háború utáni évtizedek csaknem minden osztrák művészeti irányzata megjelenik. A korszak valamennyi jelentős osztrák festője nemcsak képviselve van, hanem több főművel szerepel a Schömer-gyűjteményben. Korai Hunderrtwasser-mun- kák, a St. Stephan Galéria intőmnél csoportja, a bécsi akci- onisták, a fantasztikus realizmus és a Wirklichkeiten művészcsoport festményei más munkákkal együtt szinte az osztrák kortárs festészet múzeumává avatják a Schö- mer-gyűjteményt.

UTASSY JÓZSEF

Az én kicsi fiam

Lent,

Magyarország égalján hagytam: verjen félre

egy nagyharang szoknyát, rúgja zeniten, köldökmagasban követelje, hogy világra lopják,

mert Ő:

*

az eljövendő

ondó,

ősömig,

az őssejtig hiú,

legeslegkisebbik fiú,

halálnak is jövendőmondó,

pöttöm,

horizont alatti Hamlet,

kezében huzatos koponyámmal

az én üvöltő, kicsi fiam lesz!

OLÁH ZOLTÁN:

Olyan jó...

Olyan jó, hogy Édesanyámnak patakot nevető, síró hegyoldal a hangja, s hogy ezt még hallhatom s hogy szemében még láthatom az elfáradt időt, ősz hajszálai közt a megbúvó évszakot, az álmaival hulló hársfák leveleinek álmát, s pillantásai lombján túl meleg alkonyok rózsabokrát, hol még engem — kisebbik fiút — is várnak lányarcú, hófehér árnyak, szirom-beszédű szájak mik egyszer majd kifecsegik az Égnek egyetlen értelmetlen halálom.

CSERNÁK ÁRPÁD

Az óvó néni

V

áratlanul és meglepő gyorsasággal hosszú szőrszálak nőttek az álián. Ma reggel is, amikor fölébredt: döbbenten tapasztalta, hogy három-négy iszonyúan hosszú szőrszál éktelenkedik rajta. Gyorsan felkelt, már amennyire hordóhasától tellett, a tükörhöz sietett és a direkt erre a célra ott tartott ollóval lenyirbálta ezeket az idétlen kinövéseket.

„Egy éjszaka! Hogy nőhet meg egy éjszaka ekkorára?” Sopánkodott és közben bánatosan belapátolta azt a két krémest, ami az esti ötből megmaradt. Maszatos lett a szája széle, ami szintén elég idétlenül nézett ki, de nem vette észre.

Kibújt csipkés selyemhálóingjéből és meztelenül leült az ágya szélére. Ahogy ott ült, lehajtott fejjel, akaratlanul is meglátta combjai tövében őszülő szőrpamacsát, fölötte a nagy hasat hájas gyűrődéseivel, lelógó melleit.

Tétova mozdulattal végigsimította öregedő testét, aztán keze megnyugodott ágyékában. „Őszülök” gondolta, aztán megemelte fejét és az éjjeliszekrényen álló vekkerórára pillantott: „még csak hat óra”. Az éjjeli- szekrény márványlapján kis szürke füzet hevert, mellette töltőtoll. Lecsa- -varta a toll kupakját, kinyitotta a füzetet, írni kezdett:

„1951. VI. 4. Hétfő. Beszélgetés-munka.

Beszélgetés a gyereknapról.

Célja: a gyermekeknek örömet szerezni, hazaszeretetei és hálát érzékeltetni és elmélyíteni."

Jobbra dőlő szálkás betűkkel írt. Itt megállt a toll a kezében és maga elé nézett. „Mégiscsak hozzá kellett volna menni Serf Tomihoz. Igaz; zsidó volt és bandzsa, de nagyon jó ember. És hogy szeretett!” Újra a füzet fölé hajolt, írni próbált. Aztán hirtelen becsukta a füzetet, letette a tollat és sietve öltözködni kezdett. Kinyitotta az öreg komód egyik fiókját, rózsafüzért vett elő, retiküljébe tette és elindult a közeli kiskápolna reggeli litániájára.

Morzsolgatta a kis barna köveket, szája némán mozgott. Még kislány korában szokott hozzá a templomba járáshoz. Katonatiszt apjától és pedagógus anyjától szigorú és vallásos nevelést kapott hét testvérével együtt.

Az óvodában a szokásos gyermekzsivaj fogadta. Szerette ezt a semmi máshoz nem hasonlítható különös hangzavart. Ez jelentette számára az életet.

„Ma valószínűleg felügyelő lesz. Ilyen előrejelzést kaptam. ” Miközben erre gondolt gépiesen végrehajtotta teendőit. A kicsik reggeliztek. A kövér Schmideg Armand magára öntötte a kávét, mint általában, az óvó néni kivitte a mosdóba. Szoó Karcsinak pisilni kellett, az óvó néni segített kigombolni a nadrágját mint mindig. Berlinger egy vázával fejbeverte Tóthot. Az óvó néni megszidta, sarokba állította, a cserepeket összeseperte. Tóthnak beragasztotta a fejét mint máskor..., de közben állandóan ez járt az agyában: „ma valószínűleg felügyelő lesz”, és megpróbált fogalmazni. Hatásos, kerek mondatokat, mint máskor: „Na gyerekek... a mai napon... nem... amikor

ma a nap felvirradt... nem jó! Erőltetett, közvetlenkedő, hamis, hazug! Nem értem; volt már egypár gyereknap, mindig simán ment minden, nagyjából mindig ugyanazt mondtam. Most mért nem jut eszembe?"

Miben különbözik ez a nap a többitől? Gondolatai érthetetlen módon mindig másfelé terelődtek; Serf Tamás körül csapongtak. „Hát persze, hogy megnősült. Igaza volt. Szerelem ide, szerelem oda, élni kell... Gyereke is van. Érdekes: a fiú nem bandzsa. Az az átkozott tífusz az tett tönkre mindent. Előtte milyen szép voltam. Minden ujjamra húsz kérő akadt volna. Szegény Tomi, hogy nevettem amikor beállított azzal az abnormálisán nagy őszirózsacsokorral. Az őszirózsát sem szerettem, őt sem. Persze, hogy nevettem. Aztán jött a tífusz. Átkozottul sovány lettem. Mindenki arról sustorgott körülöttem; meg fogok halni. Anyám naphosszat ült mellettem, fogta a kezem, sírt és imádkozott. Megmaradtam. De mire? A hajam kihullott, elfelejtettem zongorázni... Kedves gyerekek! Ma arról kell nektek mesélnem... Nem jó! Mi az, hogy „kell”, es mi az, hogy „mesélnem”?! Istenem! Miben különbözik ez a nap a többitől? Alig tudta visszafojtani sírását. Zsebkendőt vett elő és kifújta az órát.

A gyerekek körülötte ültek kis székeiken. Beszélni kezdett. Gondolkodás nélkül, gördülékenyen, mint amikor magolós diák fölmondja a leckét.

„Mit gondoltok gyerekek, miért van most nektek szép óvodátok, sok játékotok és jobb életetek? Igen, mert elmúlt a régi rossz világ, amikor sok volt az éhező szegény ember az országban, akkor a gyerekeknek is sokkal rosszabb dolguk volt. Kinek köszönhetjük, hogy ez elmúlt? Nagyon jól mondjátok, a vörös hadseregnek és Sztálin elvtársnak, akik kikergették innen a mi szép országunkból a rossz embereket." — Az óvodások meg se mukkantak. Szoó Karcsi fölfázhatott, mert ismét ki kellett volna mennie, két combját ösz- szeszorította, apró kezeivel morzsolgatta fütyülőjét, de nem szólt.

Értetlen, meredt tekintettel figyelte az óvó nénit, mint aki azt mondja; máskor észre szokta venni. — „Kik voltak azok a rossz emberek?"— A csöppségek továbbra is megszeppenve hallgattak. Tóth tapogatta a fején a kötést, Schmideg mélán bányászott az orrában. — „Igen, a nagy urak, akik nem engedték, hogy a szegény emberek jól élhessenek és dolgozhassanak és elég pénzt kereshessenek. Ez a Szovjetunióban már régen így van, mert Sztálin elvtárs segített a népnek, itt nálunk pedig Rákosi elvtárs vezeti az országot. Ezért ünnepeljük június 3-át, a gyerekek ünnepét, amikor azt akarják az anyukák és apukák, hogy ezen a napon minden gyermek jól érezze magát.”— Berlinger egyik lábáról a másikra állt, körmével vonalakat kapart

a falba. Eszébe jutott; amikor tegnap, a téren felült egy kisbiciklire, odajött egy néni és megpofozta. Miért? Nyikorogtak a kicsi székek. Szoó Karcsi hiába igyekezett; érezte, hogy meleg lé folyik végig a lábán és alatta tócsa képződik. — „Vannak bábszínházak, minden téren előadás, mese, vidámpark, és ott van az úttörővonat, amelyik most már nem csak a Szabadság-hegyen jár. hanem a Hűvös- völgyben is, ott van a másik végállomása. Tehát Rákosi elvtárs vezetése mellett a gyerekek ezt a legkedvesebb szórakozást és kedves utazást is élvezhetik, mivel Rákosi elvtárs nem csak az országot kormányozza, hanem azon fáradozik, hogy a gyerekeknek is nagyon jó legyen. Amint ti is látjátok Serf elvtárs a legjobb és legkedvesebb elvtárs..."

— Elhallgatott. Utólag rájött, hogy nem jó nevet mondott. „Vagyis Rákosi..." Érdekes; eddig milyen jól ment. Minden eszembe jutott.” — Gondolta és belül furcsa kis büszkeséget érzett. „Rákosi elvtárs...” — ismételte, de észrevette Szoó Karcsi alatt a tócsát. Lopva körülnézett, mintha figyelné valaki.

— Miért nem szóltál, Karcsi?

— Nem szoktam szólni. Az óvó néni szokott szólni.

— Na gyere szépen, kimegyünk.

— Megfogta a kisfiú kezét és kivezette a mosdóba. A többi apróság fészkelődni-mozgolódni kezdett. Többen felálltak a székre és ordibál- tak. Olyanok is akiknél ez nem volt megszokott. Tóth annak ellenére, hogy sérült volt a feje, eszeveszetten ugrált. Csak úgy dongott a padló pici talpacskái alatt. Az egész csoport tombolt. Ez még sohasem fordult elő. Berlinger odament a táblához és nagyhasú, kerekfejű embert rajzolt rá.