Somogyi Hírlap, 1992. július (3. évfolyam, 154-180. szám)
1992-07-11 / 163. szám
10 SOMOGYI HÍRLAP — TIPP, TÁJOLÓ 1992. július 11., szombat Gondos gazda VARRÓISKOLA Szüret után a meggyesben A különböző kártevők, betegségek — kaliforniai pajzs- tetű, füstösszárnyú levéldarázs, gyümölcsfa-takácsatka, cilindrospóriumos és klaszte- rospóriumos levélfoltosság — elszaporodása ellen a cseresznye- és meggyfák növényvédelmét a szüret befejezése után is folytatni kell. A kártevők ellen a legfontosabb a kaliforniai pajzstetű elleni védekezés, mivel a gyümölcsszedés miatt az első lár- vanemzédék rajzásának idején nem lehetett károsításukat megakadályozni. A júniusi zivataros idő kedvezett a levélfoltosság betegségeknek, s ha a júliús is ilyen lenne, akkor a betegség ugrásszerű terjedésével kell számolni. A betegség első jele, ha a levél a színén kárminpiros, a fonákon apró, sárga foltok vannak, melyek később összeolvadnak, a levél elvörösödik, elsárgul és idő előtt lehullik. A védekezésre a rovarkártevők ellen a következő szerek valamelyikét javasoljuk: Bi-58 EC 0,1 %, Unifosz EC 0,1 %, Fen- dona 10 EC 0,015 %, Fen- dona 2 EC 0,1 %, Chinetrin 25 EC 0,05 %, Decis 2,5 EC 0,05 %. A rovarölőszerek valamelyikéhez keverjünk valamilyen gombaölőszert: Dithane M-45 0,2 %, Polyram Combi 0,2 %, Zineb 0,2-0,3 %, Orthocid 0,2 %. A permetezést úgy végezzük, hogy a levelek fonákát is érje a permetlé és kezeljük le a törzset is. A védekezést augusztus második felében ismételjük meg. Június második felében folyamatosan megjelentek az amerikai fehér szövőlepke hernyófészkei. Az ellenük való védekezés kötelező! A fészkeket, a fertőzést azonnal meg kell.szüntetni! Házikertekben a fészkeket vágjuk le és égessük el. Vegyszeres védekezésre felhasználható a Ditrifon 50 WP 0,2-0,3 %, az Unitron 40 EC 0,2 %, a Fiiból 0,2 %, a Bi-58 EC 0,1 %, — ezek a Bala- ton-parti sávban is alkalmazhatóak. Másutt alkalmazhatjuk a Sinoratox 40 EC 0,1 %, az Anthio 33 EC 0,3 %, a Decis 2,5 EC 0,05 % a Chinetrin 25 EC 0,01 %-os oldatának valamelyikét. A permetezéskor fokozottan ügyeljünk a hasznos élőszervezetek védelmére vonatkozó előírások betartására! Dr.Katona Antal Őzpörkölt vörösborról Hozzávalók: 60 dkg őzcomb, 20 dkg erdei^gomba (vargánya), 5 dkg császárszalonna, 1 nagy fej vöröshagyma, 2 dl száraz vörösbor, 1 gerezd fokhagyma, 1 babérlevél, késhegynyi őrölt kakukkfű, fekete bors, só. A vadhúst kétféleképpen pácolhatjuk: nedvesen, vagy szárazon. A nedves pác leveszöldségekkel és fűszerekkel összefőzött, ecettel vagy borral savanyított víz, amiben 2-3 napig hagyjuk állni a húst. A száraz pác egyszerűbb: különböző fűszerekkel (borókabogyó, majoránna, kakukkfű, köménymag stb.) dörzsöljük be a húst, utána mustárral és olajjal megkenjük és alufóliába csavarjuk, Az érlelési idő szintén 2-3 nap. A pácolt húst kockákra vágjuk, a császárszalonnát szintén apró kockára szeleteljük és kiolvasztjuk. Ezen a zsíron pároljuk az apróra vágott vöröshagymát és az apróra zúzott fokhagymát. Beledobjuk a húsdarabokat és fehéredésig sütjük, hozzáadjuk a megtisztított, felszeletelt gombát, összepirítjuk és felöntjük a vörösborral. Sóval, borssal, babérlevéllel és kakukkfűvel ízesítjük, majd lefedve megpároljuk. Telefon-Horoszkóp magyar nyelven! Tudj meg többet a jövődról! Ez a saját eheti horoszkópod. /» Hívd fel ezt a számot! Tárcsázd előbb a ííOO/1609 490 76 + számot és utána folytatólag a saját csillagjegyed számát 40 Bak 41 Vízöntő 48 Halak A tetefonhtvá»'ára parsanként ISO Ft. 31 Kos |34 1 Rák & 37 Mérleg n m bL (^9’ OroszJár\ * jy 38 Skorpió © m 33 Ikrek |36 jfP Szűz $ £ 39 Nyilas Bikini napellenzővel Bikinit csak az varrjon magának, akinek karcsú, jó alakja van. A megadott szabásminta 36-38-as (külföldi) méretre alkalmas. Elkészítéséhez 90x60 cm nagyságú mintás karton és ugyanakkorafehér vászon vagy batiszt kell bélésnek, továbbá 5 méter vékony fehér zsinór és 1,5 méter keskeny gumi, a simlihez 20x50 cm-es anyag. A szabásmintát a megadott méret szerint felnagyítjuk. Minden részt a kartonból és a bélésanyagból 1 cm ráhagyással szabunk ki. A melltartót és nadrágot béléssel a \2 ■ = 2 crr 1 együtt szabjuk, varrjuk. A melltartó alsó szegélyét gumiházzal látjuk el, ide is zsinórt fűzünk. A háromszög felső csücskébe pedig a vállpántzsinórt gépeljük, s a nyakunkban kötjük meg. A zsinórok szabad végeit mindenütt csomóra kötjük. A nadrág szárába belülre keskeny gumit is gépelünk, hogy jól tartson. A napellenzőhöz mérjük meg a fej kerületét, és azt, hogy a fejtetőn mekkora keresztpántra lesz szükség. A kör- és keresztpántokhoz 7 cm széles, duplán letűzött csíkokat állítunk össze. Az ellenzőt duplán szabjuk ki (esetleg a kettő közé szabhatunk merevítő közbélést), majd hozzá- varrjuk a fejpánthoz. Az ellenző szélét kétsorosán letűzzük. Jelzésmagyarázat: a=fél ellenző, b=melltartókosár, c=nadrág eleje, d=nadrág háta. Ha a bőre teljesen pőre... Ma már nincsenek fenntartásaik, hogy a legkülönbözőbb korosztályok tagjai között hódít a „felül semmi — alul semmi”, azaz a meztelen fürdőzés és napozás divatja. — A naturizmusnak egészségügyi szempontból jóval több az előnye, mint a hátránya — mondja dr. Németh Éva bőrgyógyász. — A tiszta levegő, a napfény jótékony hatása „megkülönböztetés” nélkül éri, átjárja a test egészét, s ez feltétlenül javítja a szabadban tartózkodás pozitív hatásait. Ugyanilyen mértékben fokozódhatnak azonban a veszélyek és az ártalmak is. Vízben persze nincs külöNapozási tanácsok nősebb jelentősége annak, hogy fürdőruhában vagy a nélkül úszkál valaki. Arról azonban ne feledkezzünk meg, hogy lubickolás közben nem érezzük a tűző nap melegét. — A napozás jól ismert aranyszabályát, a mértékletességet és a fokozatosságot különösen a naturizmus új hódolóinak, a kezdő nudistáknak kell nagyon komolyan venniük. Esetükben ugyanis testüknek olyan felületeit is sütik, égetik az ibolyántúli sugarak, amelyek ilyen próbatételnek nemigen voltak kitéve. Az intim zónákban tehát a bőr gyorsabban megpirul, leég, mint másutt, s a vigyázatlanságért könnyen fájdalmas árat kell fizetni. — Az újonc nudistáknak tehát feltétlenül azt ajánlhatom, hogy a korábban melltartóval, nadrággal védett bőrfelületet — elsősorban a napozás kezdetén — minél magasabb faktorszámú naptejjel, krémmel kenjék be. A későbbiekben, ahogy a bőr hozzászökik a naphoz, lassan csökkenthetik a faktorszámot. Ha azután megszerezték az alapszínt, már nincs szükség kétféle krém használatára: testük egész felületét azonos fényvédő-hatású készítménnyel dörzsölhetik be. (Ferenczy Europress) Burgonyafánk A burgonyafánkhoz 20 dkg burgonya, 10 dkg liszt, 3 evőkanál tej, 2 dkg élesztő, 3 dkg vaj, 1 tojássárgája, kevés cukor, só és olaj kell. A megtisztított burgonyát sós vízben megfőzzük. Az élesztőt elmorzsoljuk a tejben és kevés cukorral megfuttatjuk. Összegyúrjuk a főtt, áttört burgonyát a liszttel, a vajjal, a tojássárgával. Hozzáadjuk az élesztőt, a sót, és alaposan kidolgozzuk. Meleg helyen fél órát kelesztjük, majd ujjnyi vastagra nyújtjuk és 2-3 cm-es korongokat szaggatunk. Letakarva így még 20 percig kelesztjük. Bő, forró olajban kisütjük, vigyázva arra, hogy egyszerre csak néhány fánk legyen a serpenyőben, mert sülés közben alaposan megnő. KOS (III. 21. — IV. 20.) Szerelem: Boldogságra vágyik, s hogy el is érje, hajlandó visszafogni magát, nem olyan tüzes és temperamentumos, mint általában, mi több, még bókolni is tud. Hivatás: Kicsit összetorlódnak a tennivalók. Szereti az okos feladatokat, de most akad néhány bosszantó ügy is, amit mindenképpen el kell intéznie. IKREK(V. 21. — VI. 21.) Szerelem: Kezdi végre visszanyerni önbizalmát, újra elemében van, de vigyázzon, mert sokan irigyek személyes boldogságára, pletyka kerekedhet viselt dolgairól. Hivatás: Ezerféle dologba kezd, alaposan szétforgácsolja az erejét, de most így is sok mindent végig tud csinálni, mert energiája határtalan. Vágyik az elismerésre, és nem is lesz belőle hiány. Horoszkóp OROSZLÁN (VII. 23. — Vili. 23.) Szerelem: Szívesen tartózkodik a másik nem társaságában. Egyáltalán nem zavarja, ha a kapcsolata nem jut a végkifejletig, hiszen voltaképpen az udvarlás, a bókok, a szép szavak hiányoznak a boldogságához. Hivatás: Végre sikerül lezitania. s még ha nem is ment szabadságra, pihenhet, mert a héten könnyebben alakulnak ügyei. BIKA (IV. 21. — V. 20.) Szerelem: Egyedül érzi magát, akkor is, ha állandó társ mellett él. Melankolikus hangulatából még a vidám hétvégi társaság sem tudja kizökkenteni. Hivatás: Túl érzékeny, ezért olyasmitől is megbántódik, amit pedig máskor fel sem vesz. Jó lenne pihenni, nyaralni vagy egyszerűen csak kiülni a zöldbe. Inkább a természet gyógyítsa, mint pirulák. RÁK (VI. 22. — VII. 22.) Szerelem: Újító kedve meglepi partnerét. Egyébként a magányosan élő Rák típusú emberek ezekben a napokban valószínűleg megtalálják életük párját. Hivatás: Vannak dolgok, amiket nem szabad kiengedni a kezéből, nem szabad átadni másoknak, mert akkor abból anyagi, erkölcsi hátránya származhat. Anyagi helyzete kicsit meginog. SZŰZ (Vili. 24. — IX. 23.) Szerelem: Az a tempó, amivel startolt, aligha bírható néhány hétnél tovább. Ráadásul van, aki nem szereti, ha „bekebelezik”, szívesebben veszi az apró lépésekkel való közlekedést. Hivatás: Nagyon kellemetlen beszélgetéssel kezdődik a hét, s hiába fordul jobbra a sorsa, ez a hétkezdés alaposan rányomja bélyegét egész heti hangulatára.