Somogyi Hírlap, 1992. május (3. évfolyam, 103-127. szám)
1992-05-28 / 125. szám
1992. május 28., csütörtök SOMOGYI HÍRLAP — KIHÍVÁS 7 A Dél-Atlanti- és a Dél-ln- diai-óceán egy részére a dél-afrikai Fokváros, a Dél-ln- diai-óceán keleti térségére pedig az említett ausztrál, perthi hivatalos rádiállomás ad információkat a tengerhajózás számára. A távíró üzemmódban zajló forgalmazásnál kisebb a lehetősége a félrehal- lásnak, az információk torzulásának, és szakszerűbb is a tájékoztatás, mint a térségben egyébként ugyancsak információs láncot alkotó rádióamatőröké. A morzejelek napi jegyezgetése emellett számomra energiatakarékos megoldás is, hiszen rádiókészülékemet elég csak vételi üzemmódra állítani. Az óceánok légterében óriási a rádióhullámokon jövő-menő információk csúcs- forgalma. Rengeteg olyan hír, figyelemfelhívó tudósítás is eljut hozzám, ami közvetlenül nem érinti helyzetemet, de mert érdekesek, szívesen végighallgatom az adásokat. Az időjárásra, tengerállapotra, jéghegyek vonulási irányaira vonatkozó információkon kívül a tengerészeti adók tájékoztatnak többek között a bóják, világítótornyok jelzéseinek megváltozásáról, hajókról lesodródott konténerek helyzetről, közük egy-egy tengeralattjáró vagy tengeri hadműveletek koordinátáit, tengerku- ató hajók manőverező he- yeit, fúrótornyok helyzetének /áltozásait, rakéták fellövését, sőt hírül adják azt is, ha vala- sol kalóztámadás ért egy ha- ót... Itt, az „üvöltő negyvenesek" nentén kevés az esélye an- tak, hogy más hajóval találkozzam, a jéghegyek pedig emélhetőleg nem sodródnak el idáig. Az ütközések lehető- ;égére gondolva, elsősorban i hajókról leszakadt konténe- ektől és még inkább a bálnákéi tartok. Egy-egy nagyobb engeri emlőssel való találko- ás még a Salammbónál két- zer nagyobb hajót is végve- zélybe sodorhat. A szakiro- lalom nyugtalanító informáci- 'kat közöl: évről évre nő a álnák által elsüllyesztett achtok száma. Ez nyilvánva- jan összefüggésben van az- al az egyébként örvendetes opár István magányos vitorlásként irülhajózta a földet. Kihívás címmel ita közre könyvben élményeit. A inyv — amelyből az itt közölt rész- t is való — valamennyi balatoni ki- itőben megvásárolható a hajóállo- áson. ténnyel, hogy a bálnák a világ mind több térségében élveznek védettséget, így felbukkanásukra egyre gyakrabban kell számítani. Bálnalegény legyen ugyan a talpán, aki a Salammbót elsüllyeszti, a tragédia bekövetkezéséhez azonban elegendő, ha a hatalmas testű állat a kormányt vagy a szélkormányt letöri. Bálnának azonban egyelőre nyoma sincs a hajó környékén. Október végének utolsó napjaiban továbbra is az Indiai-óceán „vízibálnáival”, a Salammbóra buldózerként törő hullámzással kell meg- küzdenem. Részlet a hajónaplóból Október 25. Bekövetkezett első balesetem: megsérültem. A nap már eleve rosszul kezdődött. Hajnaltól egymást érték a viharok, de azt sem tudtam, merre kapkodjam a fejem, mert rövid szünetekkel megszakítva, mindegyik különböző irányból érkezett. Ennek tudható be, hogy egyre többet hibázok. A csörlők karbantartásánál elvesztettem egy pótolhatatlan reteszt, nem sokkal később egy béna mozdulatommal, cafatokra szaggattam egyik orrvitorlámat. Dühös, nyűgös vagyok; bármihez hozzányúlok, csak felbosszant. Kifejezetten ingerültté tesz, hogy 1886-ból származó tengerészeti térképemen Magyarország helyén Ausztria szerepel. Eddig ezt észre sem vettem, pedig e térkép néhány százszor megfordult a kezemben... A rádióperiódusban hallom, hogy Fa Nándi szerencsésen megérkezett Fokvárosba. Megköny- nyebbüléssel tölt el a hír, aggódtam érte, hogy a BOC-me- zőnyben jó helyezéssel vészelje át az Atlanti-óceánt. Rögtön utána azonban elfog a sárga irigység, mi minden jóban van része most barátomnak: biztonság, ünneplés meleg étel, és — atyaisten, még ez is! — egy nagy korsó sör... Hiába, ez a nap már csak ilyen. Sőt rosszabb. Este 19 órakor a kötélzet között vijjogó szél és a habzó tenger fortissimóját sokszorosan felülmúló, sebesen közeledő morajlás nyomta el. Bent voltam a kajütben. Sejtettem, hogy nem az Orient Express közeledik, mégis, az emberre oly sok bajt hozó, kiolthatatlan kíváncsiság föltépette velem a kajütajtót. Nem kellett volna... Őrjöngő vizeken Amikor megpillantottam a 12-13 méter magas alaphullámzás fölé 5-6 méterrel magasodó hullámszörnyet, fejemet úgy rántottam vissza, mint a vércsét megpillantó pocok. Normális körülmények között fejemet csak 90 fokos szögben elfordítva tudom a szűk felső ajtótokon behúzni. Az ijedtségtől, s a hirtelen reflexszerű mozdulattól, hogy magamra reteszeljem az ajtót, erre most nem jutott idő... A retesz kiálló részében beleütközve, felső szemhéjam azonnal felszakadt. Arcomat egy pillanat alatt elöntötte a vér, s nyomban utána a konyhaasztalt is, mert a tűzhelyet felfüggesztéséből kitépve, odazuhantam... A fájdalomtól kábultan, a szememre folyó vértől felig elvakulva, a hajó mozgásából érzékeltem csak, hogy a hul- lámgóliát a Salammbót súrolva, elrobogott mellettünk. A hajót így is alázatos elboru- lásra késztette, s a dőlés szögéből következtettem, hogy az árboc vége a vizet érte. Vak- sin tapogatóztam a kétszeres doboz után, s a rekeszéből kirántva, viszonylag gyorsan sikerült a pólyával bekötözni magam. Ide-oda dülöngélve kezdtem neki a vértócsák feltörlésének. Átkozott legyen a nap, amikor elhatároztam, hogy a világnak e tébolyult vizére szállók! November 2. Pozíció: 38 fok 58’ déli szélesség, 64 fok 18’ keleti hosz- szúság, irányszög: 70 fok. Pokoli idő. A szél sebessége a Beaufort-skála utolsó fokozatait akarja elérni: sebessége 130-140 km/óra. Ezt az orkánt egyik parti rádióállomás sem jelezte előre. Az óceán őrjöngése éjjel egy órakor kezdődött. A hirtelen szélerősödés süvöltő hangja az ágyamból ugrasztott ki. Bármennyire siettem, végtelen időnek tűnt, amíg koporsóágyamból kirángattam magam. Mivel a bejárati ajtón átpréselődő víz fekvés közben állandóan áztatta lábamat, hálózsákom alsó felére egy vízhatlan zsákot húztam. Most ezt is le kellett valahogy húzkodnom, hogy lábra álljak, s csak ezután következett a viharöltöny és a csizma felrántása. Kint a szélkormányt kikapcsolva, keményen megragadtam a kormánykereket, s a vi- tustáncot járó hajó vészes dőléseit kézzel-lábbal megpróbáltam kiegyensúlyozni. Az éjszaka sötétjében fehérlett az óceán. A szél iszonyatosan erős nyomásai mintha fehér porrá őrölték volna a 12-15 méterre magasodó hullámok tetejét, s e tajtéktömeg mind a Salammbóra zúdult. Nem sokkal később még ijesztőbb látványban volt részem. A hajó mögül két hihetetlenül magas sötét fal emelkedett ki, tetejük messze meghaladta a Salammbo 13 méteres ,árbocának magasságát. Úgy éreztem, ezek azok a pillanatok, amikor a vitorlás kormányosa egyet tehet: keresztet vet és az Úrhoz fohászkodik. Az első hullámhegy gőzmozdonyként száguldott el mellettünk. Mielőtt egy megkönnyebbült sóhajra lett volna időm, a hajót utolérte a második hullám. Éppen a Salammbo mögött tört meg, s e tény megállapításának pillanatában már zuhant is rám az óriás víztömeg. Nyomása alatt a kormányhoz préselődtem, s miközben fejemet és egész testemet borította a víz, levegőért kapdostam. Belém villant a gondolat, ha a hullámhegy éppen a hajón omlik össze, csapását nem éltük volna túl. A víz a másodperc töredéke alatt zuhogott végig rajtam, s kormányállást azonban csurig töltötte. A cockpit befogadó- képességének ismeretében nem kellett fejszámolást végeznem, hogy tudjam, két köbméter tengervíz, vagyis két tonna súly terhe nehezedik most a hajó hátuljára. A kormányt szorítva derékig álltam a vízben, várva, hogy a lefolyó nyílásokon át kijutva csökkenjen a vízszint, illetve, hogy a dülöngélő hajó maga vesse ki oldalain a súlyos hullámteher maradékát. Mindez perceken át tartott, de utána fellélegezve állapíthattam meg, hogy én és a Salammbo is hajózható állapotban maradtunk. Az egész éjszakán és ezt követően egész napon át tartó orkán tartósította bennem a feszültséget. A 140 kilométeres szél százával és ezrével küldte a hajó felé az árbócma- gasság másfélszeresét elérő hullámokat. Minden erőmre szükség volt, hogy a Salammbo ne a hullámokkal azonos irányban rohanjon, s a hátszél helyett háromnegyedszeles haladásra kényszerít- sem a hajót. Az éjszakai eset után a borulás, illetve annak réme lebegett szemem előtt, hogy egy megtörő hullám valósággal szétzúzhatja a hajót, de legalábbis súlyos sérüléseket okozhat. Ez lehet az árboc elvesztése, kormánytörés, a tőkesúly leszakadása, de az is előfordulhat, hogy a nyílászárókat beszakító vagy az árbocot gyufaszálként kettétörő hullám elsüllyeszti a hajót... ...Délután három órakor még mindig ugyanúgy állok, illetve kapaszkodom a kormányállásban, mint tizenöt órával ezelőtt, amikor a szél üvöltése félbeszakította álmomat. Az izmaimat egyre inkább bénító fáradtság és az agyamba be- fészkelődött, de minden egyes óriás hullám vételekor leküzdött szorongás ellenére, különös érzés uralkodik el rajtam. Az elképedés, a csodálat vagy még inkább a bámulat érzete tölt el. Minden hullám egy-egy ^kadály, minden kiemelkedés egy hullámvölgyből küzdelmes feladat, de valahogy mégsem ez válik most fontossá, hanem a látvány... Az orkánszerű széltől meghajszolt óceán olyan hihetetlen, olyan elképesztő képet nyújt, hogy ha testem hajlado- zása nem követné a hajó vadul ringó mozgását, bizonyára szoborrá merevednék a látvány okozta döbbenettől. A kék legsötétebb árnyalatú színeit mutató, s másodpercek alatt felépülő, toronyként fölém magasodó vízfalak... A hullámépületek tajtékcserepeinek nem is repülése, hanem inkább szétrobbanása az ösz- szeomlás után... Fel és le, fel és le, a mélységek és magasságok eddig soha sem érzékelt dimenzióikba repítenek... És a hangok! A görgő hullámok hangjai. Morajlásukat már másfél-két kilométer távolságból hallom. Ilyenkor összeszűkül a horizontot pásztázó szem, de érzem gyomrom szorítását is. A térség hatalmasságai érkeznek, s a közeledtüket jelző morajlás mint óriások csizmájának döngése visszhangzik fülemben... S már itt is vannak, 15- 20 méteres magasságukkal uralják az óceánt, s iszonyatos sebességgel gyűrik le, tapossák el kisebb méretű hullám-alattvalóikat. S ekkor bekövetkezik az, amit soha nem hittem volna. A Salammbót csúcsára lendíti fel a hullámhegy, s a vízvonalánál foga lassú, elvileg siklásra alkalmatlan hajó szörfözni kezd a hullámok tetején... Nem esünk le, nem zuhanunk bele a mély hasadékként nyíló hullámvölgyekbe, hanem hegytetőtől hegytetőre siklunk gyorsabb és még gyorsabb, egyre szé- dítőbb iramban, s a kormányhoz préselődve úgy érzem magam, mint űrhajós a rakéták beindítása után. Az öttonnás hajó szörfdeszkaként siklik át a hullámokon, felvéve azok 60-70 kilométeres sebességét... Percekig tart a repülés, s szinte föl sem fogom, amikor lassulni kezd a tempó. Egy „hagyományos” döghullám kijózanító oldalbavágása jelzi, hogy az óriások száguldva elhagyták a terepet. Gyorsvonat utazásunk élménye azonban még órákon át hatása alatt tart. Mintha téren és időn át robogtunk volna... Egyszerre félelmetes és mámorító egyszerre keltette bennem a rettenet bámulatát és valami furcsa, megmagyarázhatatlan diadalérzést. Hogy mindezt láthattam, megérhettem, s a természet úgy mutatta meg csodálatos erejét, hogy meghagyott élő szemtanúnak. November 5. Pozíció: 39 fok 20’ déli szélesség, 71 fok 53’ keleti hosz- szúság, irányszög: 100 fok. Felhős idő, 60-70 km/óra sebességű nyugatias széllel. A heteken át tartó viharban való hajózás okozta fáradság, felajzott idegállapotom a szokottból eltérő reakciót vált ki, már akkor sem tudok aludni, pihenni, ha megtehetem. A kormányállásban töltött hosz- szú órák után olykor annyi erőm marad, hogy lebotorkáljak a kajüt lépcsőjén, ott leülök az utolsó lépcsőfokra, s annyi energiám nincs, hogy megtegyem a néhány lépést az ágyig. Csak ülök és bambulok magam elé. Máskor a térképasztal mellé telepszem, s az Indiai-óceán térképén százszor is megjáratom ujjam a hajó aktuális pozíciója és a nyugat-ausztráliai Fremantle kikötőjét jelző pont között, mintha ezzel gyorsíthatnám a hajó menetét a még mindig távoli partok felé. Úgy tervezem, hogy a 90-100. keleti hosszúsági fokig haladok a 40. szélesség kör mentén, s utána fordulok majd Ausztrália felé. Az éjszaka fedeztem fel, hogy letört az árboc csúcslámpája, valószínűnek tartom, hogy egy nagy testű madár csapódhatott neki és sodorhatta le. A lámpát egyetlen, szál drót tartja. A baleseti forrásokat sorra véve, aggályosán vizsgáltam át a hajó minden szegletét. Ha a természet erői elszabadulnak, a legüzembiztosabbnak látszó műszerek, berendezések, s a legjobb minőségűnek hitt anyagok is elromolhatnak, illetve összeroppanhatnak a rendkívüli terheléstől. A legutóbbi vihar előtt éppen a csavartengelyt akartam a kívánt helyzetbe állítani, amikor döbbenten fedeztem fel, hogy hajófenékhez rögzített dízelmotor csavarjai teljesen fellazultak. Élképzelni is rossz, mi történik akkor, ha a 140 kiló súlyú motor kiaszkad helyéről és elszabadul a hajótérben... A liftező Salammbón a szűk motortérben tótágast állva feszítettem meg a csavarokat. Kínkeserves munka volt, s mit mondjak, ezalatt cseppet sem fáztam... Tartottam egy esetleges ha- jótűztől is, amely itt a vízen ka- tasztrófálisabb következménnyel járhat, mint a szárazföldön, hiszen nincs hova menekülni. A gázzal ezért mindig csínján bántam. Két 11 kilós PB-gázpalackomat még indulás előtt különleges festékkel kezeltem le, hogy a pontkorróziót megakadályozzam. A palackokat — erősen lebilincselve — a kormányállásból nyíló rakodótérben tároltam, a csővezetéket onnan vezettem a konyhatérbe. Kétrózsás gáz. tűzhelyem kardán felfüggesztésű, billenő kivitelben készült, s a tűzhelyrózsák bimetális biztonsági szeleppel záródtak. Ennek dacára a gázpalackot használat után mindig gondosan lezártam, a csőben lévő gázt gondosan kiégetve. Óceáni divat, napfényben
