Somogyi Hírlap, 1992. április (3. évfolyam, 78-102. szám)
1992-04-04 / 81. szám
1992. április 4., szombat SOMOGYI HÍRLAP — KULTÚRA 9 FERENCZES ISTVÁN Beszéd a hazainduló Juliánus baráthoz Későn jöttél testvér, későn. Kenyerünk keserű, a vizünk kégyóval, varanggyal teli — Reményünk por, hamu a hitünk... Udvara a kánnak megvet mégis velük kell hajlongani, a falra felkent klán előtt égve égnek lelkünk romjai. Besúgók járnak közöttünk, judások visznek üdvrivalgni harcait, hol megzsaroltan térdelünk — kétszer kell meghalni. Elvették földjeink s nevünk, vérünk sem elég hálaadóra, rabszíjra fűzi gyermekünk, önmagába pusztít a horda. Bélyeg lett nyelvünk, nyílt fekély. Arcunkon lobognak poklai... Anyánk megtördelt szavával álmjunkban is félünk szólani... És szétiszonyít Ázsia, mint száműzöttet álmai — Egyedül a szél, csak a szél, minket csak ő tud megváltani... Ég veled testvér. Ki tudja, kinek leszünk majd vérei... Mire visszajössz, meglehet, egymást sem fogjuk érteni. Csíkszereda, 1986 KATONA JUDIT Fák halálára Hogy elzuhantak holt faóriások! Ki sejtheti, a fagyhalál milyen? Összeroppantak erős, nagy platánok, és tűzhalállal haltak. Mennyien nem érték meg a tavaszt. Arcra estek. Ki tudta róluk, holtan álmodok? Rügyek szunnyadnak bennük és virágok, nagy ég alatt csak volt alattvalók. Elzuhantak, de élők mindahányan, és sok közülük holtában kihajt, és suttog mind, és mintha érteném is, mind lombos reményt, koronát akart. A bal oldali képen: Kacusika Hokuszai rajza az Aoi-ga-oka, a híres vízesések sorozatból A jobb oldali képen: Porcelán füstölő telű tárgyai, a szamuráj fegyverek, kardok, tőrök és kardtartozékok, veretek, páncélok. Meg a kimono övébe fűzött orvosságos dobozkák, erszények, amelyeket zsinórra fűztek, és a zsinórra netsukét csomóztak. A netsuke hol a néphit figuráit, mitológiai lényeket, hol a keleti égöv állatait, hol a való élet alakjait formázza. A 18-19. században igen sok netsuke-faragó műhely működött Japán-szerte. Munkáikat mesterjeggyel látták el. Mivel az írás, a kalligráfia Japánban a festészettel egyenértékű alkotásokat hozott létre, az írásművészet kellékei is iparművészeti igénynyel készültek. Ecsetek, írószertartó dobozok, vízcseppen- tők papírnehezékek, ecset-, tus-, csuklótámasz, papírtekercstartó dobozok, és más apró remekek jelzik az írásművészet megbecsülését. Ünnepi alkalmak tárgyai, étkezéssel kapcsolatos edények (teaszertartás kellékei, palackok, csészék, pálcikák), porcelán és kerámia dísztárgyak, meg néhány tusfestmény és fametszet idézi meg az Edo-kor művészetét. (kádár) JAPÁN HÁZIOLTÁROK Kiállítás a Hopp Ferenc A Budapesti Tavaszi Fesztivál napjaiban rövid időre, mindössze három hétre nyílt meg a Hopp Ferenc Kelet-Ázsiai Múzeum új kiállítása. A gyűjteménynek azt a részét, amely védendő a fénytől, csak különleges alkalmakkor tekinthetik meg a látogatók. Csakúgy, mint Japánban, ahol a császári palota kertjébe, védett szentélyekbe csak vallási ünnepeken, újévkor léphetnek be a közönséges halandók. A múzeum hétezres japán kollekciójából négyszázötven féltett műtárgyat mutat be az április 10-ig látogatható Japán művészete című kiállítás. A távolkeleti ország 8-16. századi művészetéről buddhista szobrok, festmények, kegytárgyak, házi szentélyek kellékei tudósítanak. Aranyozott, lakkozott, faragott szobrocskák, bronz vázák, gongok, füstölők, gyertyatartók. A buddhista szobrok már a Nara korban (8. század) életteli plasztikus ábrázolásmóddal készültek. Mint a gyűjtemény legrégibb és legkiemelkedőbb művészi alkotása, a Saka njorai szárazlakk Buddha szobor. Egy hordozható házioltár ritka szép, vörösre lakkozott faszekrényében Bisamonten, Észak Kelet-ázsiai Múzeumban őristene trónol. Néhány selyem tusfestmény Buddha halálának misztériumát eleveníti meg. A magyar gyűjtemény a 17-19.századi Edo-kori anyagban a leggazdagabb. A korszaknak nevet adó Edo, a mai Tokio a Toku- gava shogunok (katonai diktátorok) dinasztiájának székhelye volt. A Tokugavák két és fél évszázadig békében uralkodtak, miközben virágzott a kultúra, s a művészetek iránt nemcsak az udvar és a szamurájok érdeklődtek, hanem a városi polgárok és a kereskedők is. E korszak reprezentatív műfaja a lakkművészet, a japán iparművészet legismertebb ága. Épületelemeket, szobrokat, berendezési tárgyakat, dobozokat, edényeket, használati tárgyakat díszítettek lakkfestéssel. Speciális jegyeket visel a japán textilművészet, az asszimetrikus mintákkal díszített selymek, brokátok. Ezekből színpadi kosztümöket, s az Edo korban általánossá vált ki monokat kreáltak. E korban honosodott meg Japánban a színes fametszés, a kisplasztika (metsuke) és a porcelánművészet is. S ezt a békés 250 évet idézik az élet hétköznapi célú, de művészi kiviBÁN ZSUZSA Riportalany A z ajtó becsukódott utánuk, és ő egyedül maradt. Még mindig égett az arca az izgalomtól, és hogy Karcsi haláláról is beszélt, egészen felkavart benne mindent. Amióta eltemették a pénzen, amit a házbeliek és az ismerősök gyűjtöttek, nem tudott beszélni róla. Maga is meglepődött, hogy az imént, itt a mikrofonba elmesélte utolsó karácsonyukat, azt, hogy mindannyian tartották magukat, és Karcsi is úgy tett, mintha nem tudná, nemsokára meg fog halni. Eszter visszament a szobába, leszedte az asztalt: a süteményes tálat, a kávéscsészéket, a cukortartót, és ment a konyhába mosogatni. Arra gondolt, jó lenne visszahallgatni, amit mondott. Mintha egy kicsit ösz- sze-vissza beszélt volna arról, hogy jók az emberek, meg, hogy csak az a baj velük, előbb várnak, csak azután adnak. Ennek nincs semmi értelme... Talán adjanak előbb, utána várjanak? Meg minek is mondott olyan hülyeséget, hogy nem érti, miért sírnak az emberek, amikor nagyon szépen meg lehet élni? Ezt ő mondja, aki egyedül nevelt két gyereket. Több helyen is vállalat takarítást, ablakpucolást, és jutott szép ruhákra, mindenre. Na, de mi az a minden? Meg utána azt mondta, hogy a bizományiban szokott vásárolni. Ez így együtt nem állja meg a helyét. Ha jutott szép ruhákra, akkor nem biztos, hogy olyan meggyőző, ha ők ott szokták beszerezni... Öblögette a csészéket a langyos mosogatóvízben, és mint már annyiszor, megint rosszullétet érzett, amit a kimerültségtől szokott. Gondolta, leül kicsit, de annál izgatottabb volt. Hát lötyögtette az edényeket a vízben tovább. Drága kisfiam még arról is beszéltem, hogy te egyszer sírva jöttél haza az iskolából, mert a többéves, kopott tolltartód elszakadt. Sírtál, mert szégyenkeztél a többiek előtt. Én meg elmagyaráztam neked, senki nem több attól, ha drága tolltartója van. Ezt mondtam itt az előbb a mikrofonba, és még büszke is voltam magamra. Tulajdonképpen azért beszéltem össze annyi zagyvaságot, mert úgy éreztem, itt a lehetőség, hogy én, aki másoknál takarítok, aki mások cselédje voltam egész életemben, most megdicsőüljek ország-világ előtt. Megzavarodtam. Azt mondtan, nem tudom, miért sírnak az emberek. Magamat állítottam példának a többiek elé. Aztán ha kilépek a lakásból, és majd az se köszön viszsza, aki a legtöbbet adta a temetésedhez, azt magamnak köszönhetem. A nővéred most érettségizett. Nem tud elhelyezkedni, ha nem segít nekünk valaki. Mi lesz, ha azt mondják, szerezzek neki valami jó kis helyet, ahol takaríthatna? Amikor apátok itthagyott bennünket, és riadtan bújtatok hozzám az utolsó nagy veszekedés után, megesküdtem, hogy tisztességgel felnevellek benneteket, egyedül is. És hajtottam, mint az őrült. Közben elfelejtettem rátok figyelni. Ugyanolyan követelményeket támasztottam elétek, mint saját magam elé. Pedig ti nem tehettetek semmiről, és nem esküdtetek meg semmire... Végre leült a nyitott konyhaablak közelében. Nemcsak a meleg, de a mostanában olyan sokszor rátörő kimerültség is tette, hogy gyöngyözött a homloka. Zsóka a munkaközvetítőben van. Csak hitegetik. Hogyan magyarázza meg neki, hogy érdemes volt tanulni, és kitűnőre érettségizni? Életében először kapott lehetőséget arra, hogy beszéljen, és mire használta fel ezt a lehetőséget? Arra, hogy egy mártír szerepében tetszelegjen, hogy ne azt mondja el, amitől nem tud aludni már hónapok óta, hanem valami teljesen hazug és hamis szerepet játsszon. Hőst akartak bemutatni, és ő eljátszotta ezt a hőst. Korunk rettenthetetlen asszonyát. Mintha nem tudná mindenki, aki ismeri, hogy nem az. Miért nem mondta el, hogy nem így képzelte az életét? Miért nem beszélt arról, hogy semmi nem sikerült, amibe felefogott? Úgy érezte, le kell feküdnie kicsit, hogy jobban legyen. Az utóbbi időben már csak vonszolta magát ide-oda. Nagyon elhagyta az ereje. És most ez a rádióriport! Mi volt ez a kényszer, hogy minden kudarcát győzelemnek akarta beállítani? — Ó, kisfiam! — nyögdécselt már az ágyban —, még azzal is dicsekedtem, milyen türelmesen haltál meg, és hogy milyen önuralommal néztük végig! Amikor inkább ordítanom kellett volna! Motyogott még maga elé, és már majdnem elaludt, amikor Zsóka hazajött. — Alszol, anya? — Nem — mondta Eszter —, csak ledőltem kicsit. — Nincs munka — dobta le magát a lány az egyik kopott fotelbe. — Ezt mondják minden nap. Mi a fenének ragaszkodtál hozzá annyira, hogy gimnáziumba menjek? Meg cirkuszokéi állandóan, hogy kitűnő legyek! Az asszony kiült az ágy szélére. Mondani szeretett volna valamit, de teljesen száraznak érezte a száját, és nem jutott eszébe semmi biztató. — Nem baj — mondta Zsóka hirtelen —, már jelentkeztem egy hirdetésre. Fiatal lányokat keresnek vendéglátó szakmában, nem kell képesítés. Csak egy kis nyelvtudás. Elvégre négy évig tanultam németül. Úgy hirdették, havi ezer márkát lehet keresni. Elmegyek. Vitatkozni kellett volna vele, hogy ez képtelenség, mindenki nem mehet el az országból, meg hogy most nehéz, de később majd könnyebb lesz. Ehelyett kifelé kezdett botorkálni, és azt mondta, lezuhanyoz. — Na, bent leszel a rádióban? Voltak itt? — kérdezte hirtelen felvillanyozva a lány. — Mikor leszel bent? — Pénteken... De ne hallgass meg! Nem tudta, mit válaszolt, mert megeresztette a vizet, és bőgött a zuhany alatt, mint fia halála óta any- nyiszor.
