Somogyi Hírlap, 1992. április (3. évfolyam, 78-102. szám)
1992-04-04 / 81. szám
6 SOMOGY HÍRLAP — KÖZELKÉPEK 1992. április 4., szombat AMIRE AZ ISKOLA VÁLLALKOZIK A kedvhez derűt is! Falufórum után Rinyaújlakon Boltosokat butikba, áruházba kában) hiányzik. S ez a derű, az oldottság a fiatalok életkorához illő, a bizalmat megalapozó s a teljesítményre nem csupán szigorral ösztönző jóhangulat... Nem a kellő iskolai fegyelem fellazulására gondol, csak a fegyelmezés mindenhatóságát, a komor szigort kérdőjelezi meg. Úgy gondolja az igazgató, hogy az ilyen ol- dottabb-őszintébb (ha úgy tetszik: lezserebb) „attitűdben” eltöltött évek adhatnak már a képzési időszakban is a vállalkozói kedvhez kellően optimista alapállást. Ebben a szellemben alakították otthonossá a körülményeket is a képzésben és a kollégiumban egyaránt. Ez persze nem pusztán pedagógiai elgondolás dolga, hanem pénzkérdés is... A költségvetést — úgy tetszik — jó szívvel egészítették ki a városi és környékbeli gazdálkodók — ebből jutott kiegészítő létesítményekre, emeletráépítésre, új tanteremre, szállodával vetekedő diákotthoni szobákra... Anélkül, hogy valamiféle atádi idillt festenénk; az iskola felé nyitott „bukszával" forduló állami, szövetkezeti és magánszféra jóindulatát a kölcsönös nyitottság alapozta meg. ® Mit jelent ez esetben a sokat emlegetett nyitottság? Elsősorban azt, hogy az iskolavezetés nemcsak a környék gazdasági igényeire figyelt, hanem a szakembereire is. Ezért rendszeresen vagy alkalmi oktatói minőségben megjelennek azok a gazdasági-kereskedelmi mesteremberek, akik majdani munka- társaik-alkalmazottaik gyakorlati felkészítését fontosnak tartják. Különösen fontos volt ez a kereskedelmi képzésben. Gondoljuk csak meg: milyen gondot jelentett Somogy városaiban, s főként falvaiban a fodrászhiány. A kisiparosok és az iskola az összefogásban itt sem voltak restek. Miként a kereskedelmi képzés — az igazgató szavaival élve — gazdag „gyümölcsöstálának” választéka nyomán butikba és nagyáruházba egyaránt kerülhetnek majd a tanulók, úgy jut a képzettekből a ma még hiányszakmának feltüntetett területekre is. Igaz, a hiányszakma egyre kevesebb — a munkanélküliség annál több — az iskola józan és kritikus szemmel figyeli, hogy miként alakul a náluk végzettek elhelyezkedési lehetősége. S nemcsak figyeli, hanem reagál is. Például az autószerelésben ahol a szaporodó „márkák” nyomán a Trabantról, Wartburgról való mindent tudást át kell váltani az Opelről és a Volkswagenről való mindent tudásra... Ehhez pedig mindenekelőtt németül kell tudni. Azért indítottak nyelv- tanfolyamat az e területen érdekelt oktatóknak. A példa nem egyedi. Az igazgató a nevelőtestület felfokozott átképzési, továbbképzési készenlétét említi fedezetül — mert mint hozzátettte — ez a fedezete egyben annak is, hogy sok mai elszomorító példával szemben, ebből a pedagógusközösségből nem lett munkanélküli senki sem... <3> Az atádi iskola felett tehát derült az ég? Minden a legjobb úton halad? — így sumHa egyszer kevés a borbély — Az elmúlt hónapokban meggyőződhettem arról, hogy a somogyi szakképző intézményektől nem idegen a „vállalkozó iskola” gondolata. Egyúttal arról is, hogy ezt többségük nem csupán profit- termelő, a képzési feltételeket anyagiakkal javító vállalkozásnak tekinti — alkalmasint annak is —, ám fontosabbnak tartják a vállalkozói szellem, kedv, bátorság megalapozását. Vagyis: olyan képzési körülmények megteremtését, melyben vállalkozó szakembereket nevelhetnek. így van ezzel Mohári Jenő, a nagyEladók és vevők — a tanulók atádi szakmunkásképző intézet és kereskedelmi szakközépiskola igazgatója is. Akit több mint húszéves pedagógusi tapasztalata nemcsak a modern marketing melletti voksolásra indít... Mohári Jenő azt tartja ugyanis, hogy az iskola alaplégkörét, a nevelőtestület hangoltságát, a mindennapos tanár-diák viszonyt kell áthatnia annak, ami sokszor (gyakran már az alapozás időszaAz igazgató, aki a derűt is fontosnak tartja (Fotó: Kovács Tibor) mázhatjuk az itt hallott törekvéseket? Maga az igazgató cáfolja ezt, mondván, hogy eddig sem jött egyetlen jó megoldás sem magától. A képzésben érdekeltté és részben közreműködővé tett hetvenegy vállalat és magán- kereskedő részvétele komoly egyeztetést, ha úgy tetszik piaci fegyelmet és korrektséget kívánt. Még nehezebb ez olyan képzési területeken, amelyeknél nem ilyen zöld a szemafor. A géplakatos és a gépi forgácsoló szakmák jövője erős gazdasági-termelési kérdőjelek között rajzolódik ki. S mégsem tesznek le ezekről. Tárgyaltak az önkormányzattal, a polgármesterrel — jó partnerek voltak ebben —, hogy milyen pályázatok által milyen távlatok nyithatók. Ha e képzést a gazdasági háttér a vállalati szféra most nem is „szponzorálja”, maga az iskola vállalkozik, olyan menedzser alkalmazásával, aki az itt gyártott termékeknek — például a csavaráruknak — közvetlen piacot is teremt. Gondolom kiderül az eddigiekből, hogy a helyi megoldások és a gondok is egy szélesebb gazdasági-képzési erőtérbe ágyazódnak. Meg is kérdeztem az igazgatót, mit tart fontosnak a készülő oktatási törvényben? Elsőként a képzéshez szükséges „irodalmak”, segédanyagok biztosítását említette, aztán azt, hogy adjon az új törvény elegendő szabadságot az iskolának, hozzátéve: jó lenne, ha a leendő törvény és a szakképzésről készülő törvény mind több szálon összehangolódna. Mert az „átmeneti" időben Is sok a felelnivalója az iskolának. Hogy kinek? Kérdésemre az igazgató elsőként a szülőket említette. Azokat, akik egyre többet áldoznak gyermekük szakemberré válásáért. Mert az ő „zsebüktől” nézve sem olcsó a holnap szakemberének képzése. T. T. Gurul a krumpli Beszélni, beszélni egymással. Őszintén utat adni a véleményeknek, az érzéseknek, a gondolatoknak, hogy minél kevesebb talaja legyen a vitáknak, a sértődéseknek, a félreértéseknek. Amikor Rinyaújlakon jártam, lépten-nyomon ezzel a ki nem mondott szándékkal találkoztam. — Nagyon becsületesen, tisztességgel akarjuk végigcsinálni az egész átalakulást — jegyzi meg Zákányi Sándor, a szövetkezet elnöke. — Biztos vagyok, hogy ezzel együtt is lesznek zökkenők. Az asztalon térkép. A földterületeket zöld színnel határolt vonalak jelzik. Az irodai dolgozók nem panaszkodnak, jóllehet „észbontó” az az adat- gyűjtési, adminisztratív feladat, amit pluszként végezni kell a napi megszokott munka mellett. — 1960-tól kigyűjtöttük minden itt dolgozó személy teljesítményét, az örökösöket, az aranykoronában, a forintban való elszámolást. Óriási munka, — de nekünk még szerencsénk volt... Ez az utóbbi gondolat arra utal, hogy Rinyaújlak egy valóban „kis” faluközösség. A szövetkezet mindvégig megőrizte a jelzőt: a megye egyik legkisebb gazdasága. Alig több mint hatszáz hektáron a legnehezebb időkben is megőrizték önállóságukat. Mindvégig „talpon” maradva, eredményesen. Bizonyosan része volt ebben a méreteknek, a faluközösségi szellemnek, a szoros, közvetlen együvé tartozásnak. Az évtizedes hagyományokat most, ebben a nehéz időszakban sem adták fel. Mint mindig, most is februárban tartották meg a zárszámadási közgyűlésüket, mint mindig, most is ünnepeltek egy kicsit. Legalább egy kis időre elhessegetve a felhőket, a keserű szájízt, hogy ezúttal szerény lett, de viszont volt(!) eredmény, hogy elsősorban a húskombináttól szinte reménytelenül várhatják a többmilliós kintlevőségüket...Viszont nyugodtan nézhettek egymás szemébe, hogy itt nem kezdődött meg a vagyonfelélés, tisztességgel elvetettek, szántottak ősszel. — És mit hozott a tavasz? Zákányi Sándor kis fintort vág, megvonja a vállát. — Mint mindenütt, rengeteg problémát! Mi úgy gondoltuk, a legfőbb: amit csak lehet, magunk között tisztázzunk. Tartottak falufórumot, ahol végülis egyezségre jutottak, miként is történjen a háztáji juttatás „dolga” most, az átalakulás idején. Munkahelyeken, utcán, kisebb csoportokban még a közgyűlés előtt beszélgettek arról, miként legyen a vagyonnevesítés. — Mire jutottak a véleménycserék során? — Kialakultak az alapelvek, melyekről véglegesen a hónap végén a közgyűlés dönt. Az alapelv: a vagyon húsz százalékát a behozott javak, negyven százalékát a munkában eltöltött évek, negyven százalékát pedig a kereset alapján kellene nevesíteni. Közben folynak a tárgyalások, az egyeztetések a kárpótlásról, tanácskozik a fórum — és otthon, a szomszédokkal, a munkahelyeken beszélgetnek az emberek. „Csak minél kevesebb békétlenség, viszály legyen..." — Az sem mellékes, hogy közben itt a tavasz — jegyzem meg Zákányi Sándornak. — A mai helyzetben két lehetőség van: folytatom a gazdálkodást 38 százalékos hitellel, ami biztos veszteséghez vezet, vagy hagyom az egészet, hogy „elvaduljon” a határ...Ám, aki nem vet, az nem arat! Hát éppen ezért bizonyos szerkezetváltással, mi az előbbi mellett határoztunk. Az őszi vetésekre már kiszórtuk a műtrágyát, folyik a gépjavítás. Az óriási vadkárok miatt, a kukorica területek egy részén új növényként, takarmánycirkot termelünk, ezt ugyanis nem kedveli a vad, — viszont hasznosíthatjuk a szarvasmarhaágazatban. És természetesen marad a hagyományos növény, a burgonya. (Fotó: Kovács Tibor) A gépműhelyben éppen a holland burgonyaültető nagyjavítása, festése folyik. — A négysoros, „ügyes” ültetőgépből csináltunk két darab kétsorosat. Az egyik ellátja a közös feladatát, a másikat, aki kéri, bérbe adjuk. Mint ahogy valószínű ez lesz a sorsa a megüresedett, de viszonylag jó állapotban levő sertéstelepnek. Egy kérdőjel.Manapság sok van belőlük. Csak példaként még egy: a járművek súlyadóját hogyan lehet kitermelni majd?! Miből lehet kifizetni például az országutakat szinte nem használó negyvenmázsás John Deere kombájn súlyadóját?! — Soha nem hittem volna, hogy idejut a magyar mezőgazdaság... Koppan a megjegyzés — és tovább „gurul" a gondolat. Mint ahogy a burgonyatárházban a válogató asztalon gurul a vetőgumó. Hol csönd van, hol beszélgetnek az asszonyok. — Mire gondolnak közben? — Arra, hogy mikor melegszik végre az idő?! Mi most elszállítjuk az utolsó vetőgumót, de nekünk is lassan ültetni kellene! Martin Istvánná és Beck László gyűjti a „garatnál” piros hálóba a gumókat. — Hogy gondolják, mi lesz itt jövőre? Martinná elneveti magát. — Mi lenne? Majd csak választunk egy új nevet! — Úgy értsem, hogy együtt akarnak maradni? — Hát persze! - vágja rá Beck László — a kilencvenöt százalék ezt akarja! De hogy én ezen vagyok, az biztos! — Át kell alakulni — folytatja Martinné, miközben egy pillanatra sem áll le a keze, csomózza, kötözi a hálókat. — Majd csináljuk más alapokon, más módon, és más néven — de együtt! Derűs és bizakodó. Mintha egy parányi napsugár beszökkent volna a hideg, huzatos tárházba... Vörös Márta
