Somogyi Hírlap, 1992. április (3. évfolyam, 78-102. szám)
1992-04-21 / 94. szám
4 SOMOGYI HÍRLAP — TÁRSADALOM, GAZDASÁG 1992. április 21., kedd Dr. Surján László miniszter a „tiltott reklámról” Nem tiltani, hanem megadóztatni! A fennálló rendelkezések értelmében hazánkban tilos a dohánynemüket és az italokat reklámozni. Pedig a külföldi sportközvetítések, a szateliten „érkező” tévéállomások behozzák hozzánk is azokat a bizonyos „tiltott reklámokat”. Dr. Surján László népjóléti minisztert kérdeztük. — Nem volna helyesebb engedélyezni ezeket a hirdetéseket és az árukat terhelő adóból létrehozni — az útalaphoz hasonlóan — egy egészségügyi alapot? — Valóban jó volna egy ilyen akcióval pénzt teremteni az egészségügy számára — mondta a miniszter. — Mégsem merném azt mondani, hogy máról holnapra szüntessük meg ezeknek az egészségkárosító szereknek a reklámtilalmát. A kérdés amúgy is bonyolult: a gyárak nagyon ravasz módszereket alkalmaznak arra, hogy kibújjanak a tilalom alól. — Például? — Hadd ne adjak tippet a hazai hirdetőknek. — Az egészségügy költségei tetemesen nőttek, a bevételek azonban nem. Miben látja a kiutat? — A költségvetés által biztosított keretek három év alatt csaknem megháromszorozódtak, a rendelkezésünkre álló, mintegy 110 milliárd forint mégsem elegendő, mondjuk, az egészségügyi dolgozók olyannyira sürgető bérreformjára, vagy mondjuk, a szükséges kórházfejlesztésekre. Valóban nagyon sokat segítene egy ilyen „útalapszerű” forrás. Nagyon igazságos volna, hogy azok kárára — zsebére — alakítsuk ki, akik a legtöbb kárt okozzák egészségünknek. De... — Bizonyos anyagi megfontolásokra gondol: ami az egyik oldalon káros, a másik oldalon bevételt jelent? — Pontosan. Minden ország komoly forgalmi adót vet ki az élvezeti cikkekre, de csak olyan mértékig, hogy azok forgalmát ne lehetetlenítse el, különben saját maga apasztja el az egyik legbőségesebb pénzforrást. Sajnos, ezzel így vagyunk mi magunk is. Ha, mondjuk, tetemesen megemelnénk az élvezeti cik (Fotó: Gyertyás László) kék adóját, föllendülne a zugkereskedelem; a csempészek meggazdagodnának, de az állam zsebe üres maradna. A reklám persze más kérdés. Valóban érdemes volna megvizsgálni, hogy ennek a csatornának a megnyitásából milyen előnyök és milyen hátrányok származnának. ígérem, gondolkodunk a dolgon. K. T. Megkezdődött a bankprivatizáció Bizottságot állít fel a kormány „Most értek meg a feltételek a hazai bankrendszer privatizálására” — jelentette ki Szabó Tamás, privatizációs ügyekért felelős tárca nélküli miniszter az Állami Vagyonügynökségen tartott sajtótájékoztatón. A kormányzat kidolgozta a privatizáció alapelveit. Ez minden olyan bankra kiterjed, amelyben az állam többségi tulajdonnal rendelkezik, ebből adódóan a döntés is az állam hatáskörében marad. A privatizációt meg kell előzze az adott bank pénzügyi helyzetének tisztázása, s ez minden esetben egyedi privatizációs stratégiát igényel. Az ügyletek végrehajtására bankprivatizációs bizottságot állít fel a kormány. A bizottságban részt vesz a Pénzügyminisztérium, a Magyar Nemzeti Bank, az Állami Vagyonügynökség, az Állami Bankfelügyelet egy-egy felelős vezetője, valamint dr. Mádl Ferenc tárcanélküli miniszter és személyes képviselője. A bizottság a véleményező testület szerepét tölti be. A privatizáció célja, hogy az állam részesedése a banki szférában 25 százalék alá csökkenjen, s ugyanakkor a kisbefektetőknek is lehetőséget teremtsenek a nagyobb részvételre. így lehetővé válik, hogy a nagy, nemzetközi bankok felszámolás — a magyar fél egyetértése nélkül nem születhetnek meg. Ez a jogosítvány öt évig él, azután érvényét veszti. Ugyanakkor a holland biztosító társaság garanciát kért a kormánytól arra, hogy a működését hátrányosan érintő törvényeket nem hoznak. Ha ez nem így történne, a megállapodás értelmében a Pénzügyminisztérium 15 évig anyagi garanciát vállalt a vételár teljes ősz- szegéig. (Ezt az összeget azonban a felek üzleti titokként kezelik...) Az Állami Biztosító vezérigazgatója úgy ítélte meg, hogy a külföldi partner belépésével lehetővé vált tőkeemelés a szakmai háttér javítását és a számítástechnikai fejlesztést hozza magával. Mindez potenciális esély arra, hogy a hazai biztosító eredményesen kapcsolódjon be a nyugat-európai versenybe. (Domi) Harmincegy idős ember étkezéséről gondoskodikaz öreglaki önkormányzat. Néhányan az idősek klubjában fogyasztják el ebédjüket, deatöbbség éthordóban hazaviszi. Akinek már nehéz a mozgás, annak házhoz szállítják az ennivalót. (Fotó: Kovács Tibor) Mendemondák és tények OPEL ASTRÁÉK HÁZATÁJÁN NINCS MINDEN RENDBEN? Alighogy lezajlott az Opel Astra új ösz- szeszerelő üzemének avatóünnepsége, különös hírek keltek szárnyra a szentgotthárdi gyár házatájáról. A fáma szerint az üzem korántsem új berendezésekkel, hanem „uraságoktól levetett” (értsd: máshonnan kikopott, korszerűtlen) gépekkel dolgozik, a festésnél alkalmazott technológia pedig egészségkárosító — olyannyira, hogy Németországban már be is tiltották... A híresztelések kapcsán megkerestük a General Motors-Opel magyarországi vezérképviseletét: mi igaz a mendemondákból? — Mindez részigazságokon és félreértéseken alapul — hangzott a válasz. — A tény, hogy a berendezések közül néhány konveyor-sor pár eleme nem vadontatúj. Ezek a GM antwerpeni gyárában már működtek egy ideig. De nem azért kerültek onnan ide, mert elöregedtek vagy viszonylag korszerűtlenné váltak volna. Egyszerűen az történt, hogy az a gyár egy másik technológiára állt át. Ami pedig a festőberendezést illeti, nos, a festőüzem vadonatúj. — Ez utóbbival nem az a gond, hogy a Rajna vidékén nem kívánatos az új üzem alapját képező technológia? — Nem, hiszen az alkalmazott eljárás során nem kerül ki a zárt rendszerből egészségre káros anyag. A technológia tehát mind a magyar, mind a német egészségügyi és környezetvédelmi követelményeknek megfelel. Azt persze tudni kell, hogy a világcégek között egyfajta vetélkedés alakult ki a „még környezetbarátabb” anyagok, eljárások bevezetésében. Németországi üzemeinkben már egy újabb festékfajtát használunk, amely kevesebb oldószert tartalmaz, mint elődje. Megkérdeztük az Ipari Minisztérium illetékeseit is: hallották-e a híreszteléseket, és mit tudnak ezek hátteréről? — Arról nem tudtunk, hogy használt gépek is vannak itt; amikor az avatás alkalmával szakmai szemüvegen át megnéztük a berendezések működését, erre utaló nyomokat sem láttunk... Az összeszerelő-sorok kitűnően működtek, s tudomásunk szerint működnek; más kérdés, hogy a Nyugaton alkalmazott technológiához képest itt sokkal nagyobb az élőmunka-igény. Ennek azonban az a magyarázata, hogy a nálunk összeszerelt 15 ezres Astra-széria sokkal kisebb, mint egy-egy nyugati autógyárban, s ilyen „kis tételhez” nem érdemes teljesen automatizált üzemet fölépíteni. * * * A mendemondák nyomán tehát igazolódott a régi mondás, hogy nem zörög a haraszt..., azaz: valóban vannak itt használt részegységek. De a tények arra vallanak, hogy nem valamiféle rejtegetni való hátsó szándék, hanem egyszerű és indokolt gazdaságossági megfontolások okán. Nyilván nem volt érdemes minden elemében újonnan legyártani a kisszériás, régebbi típusokat, hanem onnan átvenni, ahol még újszerű állapotban vannak. S akik a német üzemekben a festés korszerűbb, robottechnikával kombinált megoldásával szembesítik a Szentgott- hárdon alkalmazott eljárást, figyelmen kívül hagyják a méretek közötti nagyság- rendi különbséget. S azt is, hogy ha nálunk is mindent a robotok végeznének, kinek jutna munkaalkalom ott, a gotthárdi nyugati „végeken”... Sz. J. I. Vámosok géppisztollyal Nyomaveszett pezsgőárusok —„Fantom” cigarettaszállítmány —Drog-bástya lettünk Nem a legjobb pillanatban állt az újságírók elé a soproni Lővér szállóban Kajdinger Tibor, a Vám- és Pénzügyőrség budapesti parancsnoka. Balogh György országos parancsnoknak „elbocsátó szép üzenetén” még alig száradt meg a tinta. Vitatható — tűnt ki rövid kommentárjából —, mennyire okolható a volt parancsnok azért a 130 milliárd forint kintlevőségért, amellyel a szállítók a vámnak tartoznak. A jogalkotás ugyanis elmaradt a változásoktól. A harmincötezer vámmal kapcsolatos jogszabályból mindössze három-négy változott meg évente, miközben csak a kereskedelemben több tízezerre nőtt az ügyfelek száma. — Hogyan nézhette tétlenül a Vám- és Pénzügyőrség azt, hogy ilyen fantasztikus méreteket érjen el a tartozás? Gondolom, már tízmilliárd forintnál érezni kellett volna, hogy valami nincs rendben... — Éreztük is — mondta. — Aggodalmainkat jeleztük, érdemi választ azonban nem kaptunk. A tartozások közben tovább nőttek, és mind több cég, magánszemély érezte, hogy „van mit keresni a vámon.” Az adósok egyre gyakrabban váltak „köddé”. Példa erre annak a szállíttatónak az esete, aki hatvan kamion orosz pezsgőt gurigáztatott át a határon, és elfelejtett fizetni. Amikor be akarták hajtani az adósságát, nem találták meg. A pezsgőből azonban már csak öt kamionnyi maradt... A parancsnok szavaiból kitűnt: a Vám- és Pénzügyőrség sem tett meg mindent. Elhanyagolta a számítógépes nyilvántartás bevezetését, és a fegyelem megszilárdítása is hagyott kívánnivalót. Az utóbbira példa a cigaretta-buli. Akadtak, akik úgy használták ki az exportra adott vámkedvezményt, hogy az árut (a cigarettát) ki sem vitték az országból. A megvesztegetett vámossal viszont igazoltatták, hogy a szállítmány elhagyta hazánkat. A vámosokat persze nem lehet megvenni, és a trükkök- nek sem dőlnek be. Ugyancsak az exporttal kapcsolatos kedvezményt akarták kétszeresen is kihasználni némelyek úgy, hogy azt a látszatot keltették: viszik a szállítólevélen feltüntetett mennyiségű terméket. A cigarettát „tartalmazó” dobozokból például csak azokat töltötték meg, amelyek legfelül voltak. A vámosok azonban hamar rájöttek, hogy lejjebb üresek a kartonok. A csalás, a nem fizetés igen nagy kiesést jelent az országnak, a költségvetésnek. A magyar autóbehozatal — meghökkentő fordulatoktól és átverések sorozatától sem mentes — néhány éves történelmét meg sem kísérlem felvázolni. A Schwacke katalógus szerinti elvámolás megváltoztatásához két kemény évre volt szükség. Most a külföldi vételár az alapja a vámnak, ám a vámosok homloka most is gyakran gondterhelt, főként ha nyilvánvaló, hogy a feltüntetett vételár nem felel meg a realitásoknak. Igaz — mondta a budapesti vámparancsnok —, ilyen esetekben a nyugati vámszervek segítségével utánajárnak, mibe is került valójában a gépkocsi, s ha csalt az importőr, maga bánja. Nem kell viszont utánajárni, mert szomorú statisztikai adat, hogy a magyarok a roncs kocsik tömegét hozzák be Nyugatról, néhány száz márkáért. Minden száz Nyugaton vásárolt autó közül kilencven használt. Hogy ez mit jelent a forgalombiztonságára nézve, azt nem kell külön ecsetelni. S egy részük lopott... A vámos szerint, sajnos, a legbecsületesebb kereskedőnél vett kocsiról sem mindig mondtható biztonsággal, hogy nem keresi a rendőrség. Persze nem az autók adják a vámosoknak a legtöbb fejtörést, hanem a drogkereskedelem. Úgy alakult, hogy hazánk a Nyugat drogvédő bástyája lett. A fenyegetés, a fenyegetettség sem ismeretlen a magyar vámosok körében. Ezért — főként déli határainknál — gyakori látvány a géppiszto- lyos vámos, aki fegyverrel biztosítja társa ellenőrző tevékenységét. — Vajon ha már egyszer bástya lettünk a drogfronton, kapunk-e segítséget a nyugati bűn- és kábítószer-üldöző szervezetektől? — Igen, kapunk — így a vámtiszt. — Főként technikai eszközökkel, szakemberekkel, tapasztalatok átadásával segítenek bennünket... Ez nyugtató. De megnyugodhatunk? Szegedi Nándor
