Somogyi Hírlap, 1992. április (3. évfolyam, 78-102. szám)
1992-04-21 / 94. szám
1992. április 21., kedd SOMOGYI HÍRLAP — MŰVELŐDÉS 5 Pertu a poétával Hatszázszor főszerep A VOLT CSENDŐR EMLÉKEZIK Haumann Péter a „könnyű erkölcsökről József Attilánál egy évvel később, 1906-ban látta meg a napvilágot Rákos János, aki személyesen is ismerte — mi több, tegezte — a magyar po- ézis kiemelkedő alakját. József Attila 1937 decemberében vonat elé vetette magát. Az egykori csendőr békésen él feleségével egy takaros ba- latonszárszói házban. Nyolcvanhat éves... — 1930 nyarán kerültem a balatonszárszói őrsre — meséli. — Egy évvel később ismerkedtem meg József Attilával. A Horváth-kert tulajdonosa akkori menyasszonyomnak a keresztapja volt. József Attila előszeretettel írta itt verseit. Engem pedig nem mindig a szolgálatteljesítés vezetett ide. Gyakran váltottunk szót, s a csendőrség éppen baloldali beállítottsága miatt hívta fel rá a figyelmet. A panzióban meglátogattam, és a versírás szünetében diskuráltunk. Tegeztük egymást. Mutatta legújabb költeményét, némelyiket fel is olvasta, és kérte a véleményemet. Nekem tetszettek versei, és azt tapasztaltam: a Horthy-rendszer ellen semmilyen izgató kijelentést nem tett. Az egyetem egyik tanáráról beszélt inkább, aki nem szívelte őt. — Horger Antal volt, az egyetem fura ura... — Igen, most már emlékszem. Róla írt, s elmondta: miatta kellett eljönnie. — Meddig tartott kapcsolatuk? — 1934-ig voltam Szárszón. 1937 nyarán ismét megerősítették a helyi csendőrséget, és akkor három hónapig itt teljesítettem szolgálatot. A fürdőidényben mint különítmény-parancsnok tartózkodtam Szárszón. Ekkor ismét találkoztam vele. Teljesen más volt, mint régebben. — Milyen értelemben? — Beteg, kedvetlen volt. Akkor is a Horváth-kertben beszélgettem a megtört, fáradt, búskomor fiatalemberrel. 15-20 percnél tovább nem lehetett beszélgetni vele, mert nyugtalanná vált. — Hogy őrizte meg emlékezetében ezeket az esztendőket, ezeket a találkozókat? — Nagyon szimpatizáltam vele. Verseivel is egyetértettem. Abban az időben az életemet is rá mertem volna Néhány napja játszotta szá- zadszor Schütz Ha és Haumann Péter a Radnóti Színházban Nino Manfredi, a világhírű olasz színész és Nino Marini hallatlanul szórakoztató sikerdarabját, a „könnyű er- kölcsök-”et. — Volt már ilyen sikerszériája Haumann Péternek? Nem olyan a világ — Volt. Ennél nagyobb sikersorozatot is végigjátszottam már — mondta a Radnóti Színház előcsarnokában a jubileumi előadás után, még szinte ki sem fújva magát a háromórás fellépés után. — A Szókratész védőbeszédét 1970-ben mutatta be az akkor még működő 25. Színház, amiben kereken hatszázszor alakítottam a főszerepet. Hatszáz fellépés ugyanabban a jelmezben! Mintegy száz előadást tartottam a fővárosban, azután nyakamba vettem az országot is... — Már nem játssza Szokra- tészt? — Ha felkérnek, miért ne? Csakhogy manapság nem olyan a világ... — A századik előadást már rutinból csinálja az ember? — Nem olyan „könnyűek az erkölcseim”. Még ma is erős feszültséget érzek minden előadás előtt, hiszen a kockázat ugyanakkora, mint az elsőnél. Mindenesetre Schütz Mával nagy élvezettel dolgozunk együtt. Századszor is élmény ez a darab. — Szereti a kamaraelőadásokat? — Nekem mindegy milyen darabot játszom. A Könnyű erkölcsök kicsit olyan, mintha „háztájiban" dolgoznánk Mával, nos, mintha az ember kertészkedne a háza körül. — A Könnyű erkölcsök valóban mestermű. Ki talált rá? Kinek az ötletére mutatták be? Színés és mestermű — Az érdem a fordítóé, ő fedezte fel, ő ismerte Nino Manfredit. Látta Rómában is a darabot, és úgy érezte, hogy egy író-színész duó tökéletes színpadi művet alkothat. Igaza volt! Máskor, más alkalommal is nagy szükség volna hasonló együttműködésre. — Haumann Péter, háta mögött temérdek komikus alakítással, komikusnak vagy drámai színésznek érzi-e magát? — Ments Isten egy ilyen skatulyától! Én mindent-játszó színésznek vallom magam. Véleményem szerint a komikum előállításának ugyanolyan a technológiája, mint a drámának. A színész ugyanazt az utat járja be mindkét műfajnál. — Mégis, melyiket vállalja szívesebben? — Erre nem tudok válaszolni. Az utóbbi időben nem is kaptam igazi drámai szerepet. — Tehát marad a vígjáték? — Azt gondolom, a közönség igénye nagyobb a vidám műfajok iránt. Játszom a Figaró házasságában, az Árvákban, az Őrült nők ket- recé-ben és Dürrenmatt Meteorjában is. Ezekben a darabokban mindenütt jelen van a humor. Ám abban a pillanatban, ha kapok valami drámai szerepet, boldogan állok elébe. Nem, nem panaszkodom! Van munkám bőven. A színész általában két dolog miatt szokott panaszkodni: ha sok munkája van és ha kevés. De én tényleg nem panaszkodom. — Ezen a századikon itt volt a családja is. Szeretné, ha a kisfia is színész lenne? — Nemcsak szeretném, az is lesz! Nincs mese. Bár szívesen lebeszélném a pályáról, annyira macerás foglalkozás a mienk, ha gyönyörű is, de azt hiszem, nem lehet. Tizenegy éves, és már két színpadon is ott van. S úgy tűnik, ősztől a musicalben részben átveszi Nyilas Misi szerepét is. — Végülis: ünnep a színész számára a századik előadás? Ismét „élesben” — Az ember csak rábámul az eredményre: ebben a világban mégiscsak szükség van színházra? Hogy egy színdarab manapság százszor elmenjen... Pedig nincs benne hatalmas zenekar, nincsenek látványok, akrobatika, táncok, gyönyörű nők... Csak két ember vesződik egymással a deszkákon. Ez azért re- veláció. Nem veszett el a színház, nem kell kétségbe esnünk. — Mi lesz a következő feladata? — Sancho Pansát alakítom a Szegedi Szabadtéri Játékokon. Méhes László lesz Don Quijota, és Iglódi István rendezi a darabot. Május végén kezdünk próbálni, júniusban dolgozunk; júliusban, tíz nappal a bemutató előtt leköltözünk Szegedre, és attól kezdve megint élesben megy minden, s remeg az ember gyomra. (Szémann) tenni, hogy ő nem lépett be a pártba. Amikor Pesten ipari munkásokkal, kommunistákkal beszéltem, azt mondták, József Attila nem is volt kommunista, csak a kommunisták kisajátították maguknak. — Kapott-e elöljáróitól olyan utasítást, hogy József Attilát szemmel tartsa, esetleg bármiről is faggassa? — Hát hogyne! Mindegyikünk meg volt bízva valamivel. Én pedig, hogy ismertem, előnyt élveztem. Jelentéseket is írtam róla. Csak az igazat vetettem papírra. — Elfogadták a beszámolóit? — El-e? Hát egyszer megtudtam tőle: az éjjeli vonattal akar Pestre utazni. Ez nekem gyanús volt. Szombathelyre kellett az ilyen eseteket jelenteni. Ezt én meg is tettem. Onnan jött egy polgári nyomozó, aki felkísérte Pestre. Később kiderült, nekem elmondta József Attila, diákokat készített föl vizsgára, hogy (Fotó: Kovács Tibor) némi pénzhez jusson. Emlékszem, egyszer boldogan lobogtatott 200 pengőt. Azt mondta halkan: ezt a pénzt WC-tisztítással kereste. Egyik beszélgetésünkkor fölajánlottam neki, ha segít, jutalomban tudjuk részesíteni. Erre ő fölényes gúnymosollyal felelte: „Engem nem tudtok ti lekenye- rezni!" — Milyen szolgálatot kellett volna tennie az „ajándékpénzért’’? — Az után nyomoztunk, melyik kommunista röpcédulákat ki szórja. — Hogy érte a halálhíre? — Nagyon meglepett, de zaklatott állapotának egyenes következményeként fogtam föl. A balatonszárszói költészet napi randevún megjelent az ex-csendőr is; tisztelgett a poéta szobránál. A gyerekek három szál vörös rózsával köszöntötték... Lőrincz Sándor Aki jelentéseket írt József Attiláról J. S. Bach János-passiója Kaposváron Hangok árján áhítat A freskót nézem. A freskón a Názáreti, oldalvást áll, a feje fölött glória, fénye bevilágítja a világot, s a világ melegen állapodik meg a csodálkozók arcán. A templom evangélikus, az evangélista János passióját Johann Sebastian Bach „hallotta meg”, s rendezte a hangok árját kozmikus kottába. „Tekintsünk Bachra, a zene jóistenére, akihez a zeneszerzőknek, mielőtt munkához ülnek, fohászkodniuk kellene, hogy óvja meg őket a közép- szerűségtől; tekintsünk gazdag művére, amelyben lép- ten-nyomon oly eleven dolgokkal találkozunk, mintha csak tegnap keletkeztek volna, a szeszélyes arabesz- keken kezdve a vallásos áradásig, és amely mindmostanig páratlan.”Claude Debussy írja ezt 1913-ban Az ízlésről című munkájában Johann Sebastian Bach zsenialitásáról. Arról a zsenialitásról, amelynek egyik példázata a János-pas- sió. Bach megrázó erejű művét hallhatta a kaposvári közönség nagypénteken az evangélikus templom falai között. A hangversenyen Várdai István vezényletével a Janus Pannonius Tudományegyetem zenei tanszékének kórusai működtek közre: a JPTE Női Énekegyüttese, a Pécsi Egyetemi Kórus férfikara és a Pécsi Szimfonikus Zenekar. Szólót énekelt Váradi Marianna (szoprán), Bánfai Beáta (alt), Csányi László (tenor-evangélista), Rubind Péter (baritonjézus) és Kuncz László (basszus-Pilátus). A János-passió érdekessége, hogy Bach valószínűleg folyamatosan csiszolta művét. Példaként álljon: a mű eredeti bevezető kórusát Bach a Máté-passióban használta föl, helyére az igen szuggesztív kórustétel, a háromszoros „Herr” (Uram!) kiálltás került. A múlt század kritikusai nem (Fotó: Csobod Péter) kímélték a passiót; olyan vádak sem maradtak leplezetlenül, minthogy Bach egyszerűen csak egymás mellé sorolta a tételeket. Nos, annak eldöntésére, hogy ez menynyire (nem) állja meg a helyét, kitűnő alkalomnak bizonyult a nagypénteki hangverseny Kaposváron. Arról nyilatkozni nem tudunk, mekkora érdeklődés kísérte a János-passió nagyszerdai előadását Pécsett, ám annyi bizonyos: a megye- székhely evangélikus templomában az biztonság kedvéért elhelyezett pótszékek is rendeltetésszerűen voltak használva. „Telt templom” előtt léptek a szentély elé a kórusok; a feszült csendet törte meg J. S. Bach Já- nos-passiójának a feszültséget „legek-ig” fokozó nyitánya, majd hamarosan szívbe markolt a már említett háromszoros „Herr” (Uram!). Bach a szövegforrás alapjául János Evangéliumát használta (a 18. és 19. fejezetet), valamint kis betoldásokat Máté Evangéliumából. Tehát az elárultatás motívumát, amelyben az evangélista és Jézus, illetve az őt többször is megtagadó apostol párbeszédét öntötte Bach a zene drámai formáiba, így szólal meg a hangulatfestő, -erősítő kórus, így ad hangot a szólista gondolatainak, szabadon előadott énekbeszéd által (recitativo); így jelennek meg a gyülekezeti énekek, a Bach munkáiban különösen nagy szerepet játszó korálok, és az áriák, ario- sók. A második részben Krisztus elítéltetése elevenedik meg; a jelenés Pilátus előtt, a kín a Golgotáig. S a kereszre feszíttetés — a bűneinkért. „Vajon megértették-e? — Dionüszosz a Megfeszítettel szemben..." Nézem a Názáretit. Az örök világosságot. Nézem. B. T.
