Somogyi Hírlap, 1992. április (3. évfolyam, 78-102. szám)

1992-04-16 / 91. szám

1992. április 16., csütörtök SOMOGYI HÍRLAP — NÉPSZOKÁSOK 7 Nagy csütörtöktől húsvétkeddig Csingázás, kókányulás és locsolás A húsvétot megelőző negy­vennapos böjt utolsó hetét nagyhétnek nevezzük. Szinte mindegyik naphoz kapcsoló­dik valamilyen érdekes szokás vagy babonás hiedelem. Rozmár ingo s hímek Katolikus vidékeken a nagycsütörtöki szentmise után elnémulnak a harangok és a csengők, és legközelebb csak a nagyszombati esti misén és a föltámadási körmenetben szólalnak meg. A nép szerint „a harangok elröpültek Ró­mába”, helyettük két napig ke­replő szól. A német telepesek által lakott somogyi község­ben (pl. Hosszúvízen) a fiata­lok kisebb csoportokban járták a falut, és reggel, délben és este mirácsoltak (kerepeltek). A ma már nehezen megfejt­hető német nyelvjárásban el­mondott rigmusok vallásos témájú ünnepköszöntést tar­talmaztak. A mirácsolók nagy­szombat reggel munkájuk ju­talmaként minden háznál kap­tak néhány nyers tojást. Ezt aztán eladták, árából sonkát vettek, amit a húsvéti bátyus- bálon fogyasztottak el. Nagycsütörtökön a régi ka­posváriak a plébános vezeté­sével a Kálváriára mentek, sokan egész éjszaka ott ma­radtak, imádkozással virrasz­tónak hajnalig. A legtöbb helyen nagycsü­törtökön vagy nagypéntek délután készítették el a hímes tojásokat. Megcsinálták a gica nevű hímzőeszközt, belemár­tották a forró méhviaszba, és rárajzolták a tojásokra a ha­gyományos mintákat (gráblás, rozmaringos, dobköteles, lab­darózsás, békahátú, szőlős, tulipányos stb.). Régen ter­mészetes festőanyagot hasz­náltak, legtöbbször vörös­hagymahéjat tettek a főző­vízbe, ettől szép vörösbarnás színt kaptak. A megfestett és megfőzött tojást a meleg tűz­helyre tették, a megolvadt vi­aszt gondosan letörölgették, végül a tojásokat zsíros ruhá­val, szalonnabőrrel fényesítet­ték ki. I uz- es vízszentelés Nagypénteket, Jézus ke­reszthalálának napját a so­mogyi reformátusok is szigorú böjttel tartják meg, fekete gyászruhában mennek temp­lomba. Csököly vidékén még sokáig élt a fehér gyász ha­gyománya, a nagypénteki öl­tözet sáfránysárga volt. A böjti étrend vidékenként kisebb el­térést mutat: Balatonszent- györgyön a reggeli csak ke­nyér és pálinka (ez utóbbihoz a férfiak nagyon ragaszkod­tak), az ebéd hal, a vacsora tökmagolajos káposzta volt sült krumplival. Büssüben dé­lig semmit sem ettek, az ebéd tejesleves és babfőzelék volt, sóspogácsával egészítették ki. Ennek az ételnek a mara­dékát fogyasztották nagy­szombaton is. Nagypéntekhez számos babonás hiedelem kapcsoló­dik. Aki még napkelte előtt megmosdik a patak vagy a fo­lyó vizében, egészséges lesz, a lányok pedig megszépülnek tőle. A hagyomány szerint ez a nap a legalkalmasabb a fé- regűzésre is, a következő hie­delmet Hoss József is leírta A kaposvári plébánia története című könyvében: Nagypénte­ken a régiek addig nem raktak tüzet, amíg nem látták meg, hogy valahol már füstöl a ké­mény. Ágsöprűvel végigsöpör­ték a lakást, ki az udvarig, közben ezt mondták: „Tücs­kök, bogarak, férgek, menje­tek oda, ahol füstöt láttok!” (140.) Lábodon úgy tartják, hogy éjfélkor kell megkerülni a házat, hogy ne menjenek oda a csótányok és a patkányok. Nagyszombaton van a tűz­és a vízszentelés, a nagypén­teken kioltott tűz helyett ezen a napon új tüzet gyújtanak. Nagyon hangulatosan idézi fel ezt a szokást Simon Edit a ba­latonszentgyörgyi jeles napok­ról írott dolgozatában: „Nagy­szombaton reggel tűzszente- lésre zavartak bennünket Be- rénybe, hogy hozzunk para­zsat a húsvéti tűzrakáshoz. A temetői kidőlt fakeresztekből a dékán nagy tüzet rakott a templom mellett. A pap meg­szentelte, és leöntötték vízzel. Mindenki piszkált ki magának egy-egy elszenesedett, de még meleg darabot, és vitte haza. Én papírba csomagol­tam, és az öcsém zsebébe tet­tem. Mire hazaértünk, az öcsémnek kiégett a zsebje.” (Ifjúságunk Somogyról, 41.) Nagyszombaton az asszo­nyok már készítik a húsvéti ételeket, sonkát kövesztenek, kocsonyát főznek, megsütik a mákos-diós patkót, a likaska­lácsot vagy ahogyan Dél-So- mogyban nevezik, a kukorist. Este ünneplőbe öltöznek (a gyerekek ekkor vehetik föl először a húsvétra kapott új ruhát), és a falu apraja-nagyja részt vesz a feltámadási kör­menetben. A terecsenypusztai németeknél a lányok fehérbe öltöztek, és átgyalogoltak a szomszédos Ibafára vagy Bő- szénfára a feltámadásra. Az idős, beteg asszonyok, akik nem tudták a hosszú utat megtenni, kimentek a temetői nagykereszthez, és egy jól éneklő asszony vezetésével ott tartották meg az ünnepet. Etelszentelés a fává gittón Húsvétvasámap kora reg­gel van a katolikusoknál az ételszentelés. Egy kosárba, vesszővékába húsvéti étele­ket tesznek (sonkát, kenyeret, reszelt tormát, tojást, kalácsot, sót, paprikát), ezt egy díszes, hímes vékáravalóval leterítik, és a templomba viszik. Ott sorban leteszik egymás mellé, és a pap megszenteli az éte­leket. Főleg a hús megszentel- tetését tartották fontosnak, mert a hosszú nagyböjt után csak szentelt hússal lehetett kezdeni a húsvétot. Az étel- szenteltetés után mindenki nagyon siet haza, mert pél­dául Lábodon azt tartják, hogy aki először hazaér, az lesz az első kapás. Amelyik faluban a katolikusoknak nem volt temp­lomuk, és nem tudtak fiatalo­kat sem átküldeni a szomszéd faluba, ott a szenteltetés egy­szerűbb, laikus módját válasz­tották. Reggel 7 óra tájban a szenteltetni valót kitették a fa- vágittóra, ugyanis a néphit szerint ebben az időben a ró­mai pápa megszenteli az egész világon az ennivalót. Ez a szokás nyilván azzal függ össze, hogy a pápa húsvétkor a régi hagyományt követve az egész világot megáldja. Va­sárnap reggel a városi csalá­doknál is szinte kötelező a kö- vesztett füstölt sonka, a torma és a főtt tojás fogyasztása. A szentelt tojásból a régiek hite szerint a család mindegyik tagjának kellett enni, hogy el­kerülje őket a torokfájás. Az ajándékot hozó, piros to­jást, csokit „tojó” nyuszi alakja újabb eredetű német nyelvte­rületről átvett szokásunk. Elő­ször a városiak követték, az­tán a faluba is eljutott. Néhol a hímes tojásokat a szalma­vagy szénakazal mellé készí­tett fészekbe helyezték el, máshol vesszőből kis kertet csinálnak neki. A kisgyerekek reggel, ébredés után kutatják •fel, hogy hová tojott a nyuszi. A lakócsai horvátok újabban a hímes tojásra ráírják: „Nyusz- kától emlékül. Kellemes hús­véti ünnepeket!” Húsvét első napján általá­ban mindenki családi körben ünnepel, csak a fiatalok szok­tak elmeni a délutáni játszóhe­lyekre. A Dráva-menti horvá­tok a mise után elkezdték tán­colni a hagyományos körtán­cukat, a húsvéti kólót, és énekszóval, táncolva járták végig a falut. A középkorban húsvétvasámap szokás volt a tavaszi határjárás: megnézték a vetéseket, kitisztogatták a forrásokat. A nagyszombati (Csobod Péter felvételei) parázsból és szentelt vízből a földekre is szórták, hogy áldás legyen a termése. A régi ka- posiak kimentek a szőlőhegyi pincéjükhöz, a húsvéti tojás héját elszórták a szőlő között, hitük szerint így a kártevők nem bántják a termést. Karikázó fiatalok Húsvéthétfőn ma már So­mogybán is a locsolkodás van divatban, erről is azt kell mon­danunk, hogy nem eredeti somogyi népszokás. Gönczi Ferenc A somogyi gyermek című könyvében kategoriku­san kijelenti: „Somogybán a nép gyermekei között az úgy­nevezett húsvéti öntözés egyáltalán nincs meg.” (253.) Ez a szokás a magyar nyelvte­rület keleti részéről terjedt át a Dunántúlra, a ma használatos locsolóversikék többnyire nem népköltészeti alkotások, az egykori olvasókönyvekből ta­nulták meg őket. Somogybán húsvéthétfőn a keresztszülők meglátogatják keresztgyerekeiket, és hímes tojást, narancsot, esetleg ki­sebb ajándékokat visznek ne­kik. A mezőcsokonyai hagyo­mány szerint a keresztlány férjhezmenéséig számíthat keresztanyja ajándékára, Szennában „Húsvét másnap­jának délutánján a keresztszü­lők elvittek a templomba egy konyharuha almát, hímes to­jást. Amint vége volt az isten- tiszteletnek, a keresztgyereke­iknek vitték el a ruhák tartal­mát. De vittek ilyenkor ruhát, babát, egyebet is ajándékba.” (Fekete László: Szenna, 33.) A húsvéti szokások közül a mi vidékünkön a legjelentő­sebb volt a húsvétdélutáni já­ték és a tánc. A falu fiatalsága egy szép gyöpös téren vagy egy alkalmas kertben össze­gyülekezett, és itt sötétedésig vidáman játszottak, és kariká- zókat táncoltak. A kisebb lá­nyok kedvelt időtöltése volt a tojás- vagy narancsdobálás, a csingázás. Szembeálltak pá­rosával, és dobálták egymás­nak a tojást; amelyik leesett, azt megtisztították és meget­ték. Négyes csoportot is alkot­tak, és keresztben dobálták egymáshoz. Aki nem tudta el­kapni, azt megbüntették (egy lábra kellett állnia stb.). A to­jást gurították is a dombon le­fele, dobálták a fűbe is, talál­gatva, kié törik el legelőbb. Menyecskeugrató a réten A fiúk játéka volt a kókányo- lás, de néha a lányok is csinál­ták. Az egyik a hegyes végé­vel fölfelé tartotta a tojást, a másik szintén a tojás hegye­sebb végével ráütött. Akié el­törött, az lett a vesztes. Me­sélnek csalókról is, akik fából esztergáltattak maguknak erre az alkalomra „tojást”. Neveze­tes húsvéti játék volt a pénz belevágása a tojásba. Az egyik fiú letette a tojását a földre, társai egymás után megpróbáltak belevágni egy pénzérmét (húszfillérest). Ha sikerült nekik, övék lett a tojás, ha nem, akkor a pénzt a tojás gazdája tette el. Húsvéthétfő délutánján ját­szották először a fiatalok a ta­vaszi szabadtéri játékokat, a //- tyézést, a kifutózást, a cipó- zóst, a beug rost stb. „Szentpé- teren Kontérék házánál szok­ták játszani a réten a kifutóst. A játék ideje alatt majdnem az egész falu ott szokott lenni, mert ha a faluban új me­nyecske volt, kiváncsiak vol­tak a menyecskeugratóra, mert neki is játszani kellett. A menyecskének jó futónak kel­lett lenni, hogy fürge mozgá­súnak mondják, mert ha lassú volt, azt szokták mondani, ezért sem volt érdemes kor- bácost koptatni. (Csurgó és környéke kalendáriuma 1988­89. 9—10.) Húsvéthétfőn egyes dunán­túli • községekben (pl. Fejér megyében, a Bakonyban szo­kás volt a sibárolás, amit itt Somogybán korbácsolásnak hívnak, és aprószentek nap­ján (december 28-án) gyako­rolják. Ez a húsvéti locsolás­hoz hasonlóan egészség- és termékenységvarázsló ere­detű hagyomány. A lányok az őket felkereső legényeket to­jással, borral kínálják meg, és a sibára (korbácsra) szalagot kötnek. Húsvétkedden már munka­nap van, de némely vidékeken (pl. Erdélyben) a lányok ezen a napon viszonozzák a locso­lást, a Felföldön pedig az ott suprikálásnak nevezett korbá­csolást. Király Lajos HÚSVÉTI NÉPSZOKÁSOK SOMOGYBÁN

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom