Somogyi Hírlap, 1992. február (3. évfolyam, 27-51. szám)
1992-02-08 / 33. szám
1992. február 8., szombat SOMOGYI HÍRLAP — KULTÚRA 9 Somogyi farsangi szokások A farsang ideje a keresztény kalendáriumok szerint vízkereszttől (január 6.) hamvazószerdáig terjed. Mivel a húsvét időpontja mindig változik, ezért a farsang az egyik évben rövidebb, a másikban hosszabb. Az idén majdnem három héttel tovább farsangolhatunk, mint tavaly, mert a tavaszi napéjegyenlőség utáni holdtöltét követő vasárnap (ez a húsvét naptári helye) 1992-ben elég későre, április 19-re esik. A húsvétot negyvennapos böjt előzi meg, tehát húsvéttól visszafelé számítva a hetedik vasárnapot tekinthetjük a farsang1 végének: tulajdonképpen ekkor, a fara- sangvasárnaptól húshagyó- keddig terjedő három napban, az úgynevezett „farsang farkában” szoktak lenni a legnagyobb mulatozások, amikor a farsangolók hosszú böjt előtt még egyszer kitombolták magukat. A zajos, maszkás felvonulások, táncos mulatságok Somogy megyében többnyire húshagyókeddhez kapcsolódnak. A részeg menyecske A farsangi jelmezbe öltő- zésnek a szokása hazánkban már a középkor óta ismeretes, egyik legkorábbi írásos említése éppen szűkfebb pátriánkból, a Kapos vidékéről származik. Valószínűleg egy bővérű somogyi (vagy tolnai) menyecskével történt meg az a baleset, hogy farsang idején részegen a Kapos mocsaraiba tévedt és ott lelte halálát. (A Kapos folyó még a múlt század eleji szabályozásig, a kanális megásásáig 1-2 km széles pangó vizet, nádast és mocsarakat jelentett!) Ezt az esetet Temesvári Pelbárt írja le prédikációjában: „Az Úr 1840-ik évében... a Kapos mellett egy asszony több fiatalasszonnyal együtt férfiruhába és másfajta ruházatba öltözve, álarcos játékot űzött. Egyszerre csak az asszony, aki leginkább buzdította őket erre, miközben egy falujabeli- nek házában a többiekkel együtt táncoltak, egy démon által a táncolok köréből elragadtatott. A démon láthatatlan volt, így nem tudták, hova jutott. De mikor észrevették, hogy a mulatság vezetője nincs jelen, elkezdték keresni, hová tűnhetett el. Mikor kimentek a házból, és akkor az összes jelenlévő férfiaknak és asszonyoknak füle hallatára ez az elrabolt asszony a Kapos mocsarai között gyászos hangon elkezdett kiáltozni: jaj, jaj, jaj! Erre a zajra mindany- nyian megrémültek, de mivel ez későn, sötétedés után történt, senki sem mert a mocsarak közé hajózni, hogy meglássa, mi történik, vagy hogy segítséget nyújtson neki... Miután ez a szerencsétlen asz- szony még hosszabb ideig jajgatott nagy panaszkodással a démonok kínzása miatt, úgy elpusztult, hogy többé sem a testét nem találták, sem ruhái nem kerültek elő. így tehát nyilvánvaló, mily szörnyű módon veszejti el az Isten az ilyeneket.” Az idézetből kitűnik, hogy az egyház régen ellenezne és tiltotta a böjt előtti vigadozásokat, ennek a példabeszédnek is az elrettentés volt a feladata. A démonok ugyanis maguk az ördögök voltak, akik farsang idején sok bűnös embert meg tudnak szerezni maguknak. A korabeli prédikátor így festi le a farsang végi mulatkozásokat: „Ó jaj, ezekben a napokban hány keresztény ember fordul a kegyelem világosságából a sötétség cselekedeteihez, vagyis a torkossághoz, az iszákossághoz, a bujálkodás- hoz. Az efféle emberek a farsangban istenüknek választják az ördögöt, akit álarcos mulatsággal és fajtalan énekekkel dicsőítenek..." Tilalmak ellenére A szigorú tilalmazások ellenére a farsangi mulatozás szokása napjainkig fennmaradt, persze az egyház később már nem ellenezte a táncos vigalmakat, csupán mértékletességre intett. A hívők is betartották a húsvét előtti nagyböjtöt, ebben sok helyen egészen odáig mentek, hogy a farsangi edényeket is félretették, és a böjt alatt csak olyan edényeket használtak, amelyekben sohasem Volt ahol „tikverözéssel” búcsúztatták a farsangot volt zsíros étel. A farsang idején Somogybán is szokásos volt a maszkázás, a masku- rába öltözés. A fiatalok (a fiatal házasok is) álarcot öltöttek: a férfiak női, a nők férfiruhába bújtak, arcukat bekormozták, vagy álarcot, például haris- nyaszárt húztak rá. Régen háncs-, vagy szalmaruhát is készítettek maguknak. Csurgó környékén kenderkócból szakállt csináltak, a kalapjuk mellé lúdszárnyat vagy kukoricaszirmot tűztek. A nők söprűt vettek a kezükbe, ezzel verték meg a nézelődőket, a férfiak borosüveget vittek: az üveg tartalma növelte jókedvüket. Az utcai járókelőket ijesztgették, aki közel ment hozzájuk, pálcákkal megcsapkodták, és mindenféle bolondságokat eszeltek ki. A mi vidékünkön nem öltöttek fel állatmaszkokat és a mohácsi busókhoz hasonló faragott álarcokat sem. Legtöbbször cigányasszonynak, menyasz- szonynak, öregembernek vagy pólyát vivő öregasz- szonynak öltöztek. A mező- csokonyai maszkások nem beszéltek, csak bólogattak a fejükkel, nehogy a hangúkról fölismerjék őket. Meglátogatták az ismerős házakat, a zsebüket ütögették, hogy a háziasszony oda tegye a kalácsot, a pénzt és egyéb maszkásoknak járó adományt. A húshagyókeddi maszkajárás után a legtöbb faluban bált rendeztek, és csak ott derült ki, hogy az egyes álarcok kit rejtettek. Néhány helyen, például Göllében az egyik nap asszonyfarsangot szoktak rendezni, ide a férfiakat nem engedték be. Ha kedd, akkor kerékhúzás A Bőszénfa környéki németeknek sajátos szokásaik voltak. Farsangvasárnap a legények egy hosszú botra pereceket fűztek, és házról házra jártak vele. Minden lány lapott a perecből, cserébe krumplit, tojást és egyéb ennivalót adott a legényeknek, akik ebből este nagy lakomát csaptak. Vasárnap a legények, hétfőn a házas emberek rendeztek bált. Kedden volt a kerékhúzás: egy szekér aljára kereket erősítettek, erre egy fiút és egy lányt ábrázoló rongybaba került. Muzsikaszóval, közösen húzták a kereket. Ehhez hasonló szokás a tuskóhúzás, jelenleg csak a nyugati határ mentén gyakorolják, de régen „Modern” farsangi maszkos Somogybán is szokásos volt. Mivel a farsang a lakodalmak ideje is, a farsang végén, húshagyókor kigúnyolták azokat a lányokat, akik pártában maradtak. Egy farönköt húztak, és ezt énekelték: „Húshagyó, húshagyó/, a lányokat itt hagyó./ Húshagyó, húshagyó,/ itt maradt az eladó. ” A Lakócsa környéki horvátoknál a legények ötös csoportokban jártak farsangot köszönteni, az egyik dudált, a többiek kólót táncoltak. Az egyik legény nyársat tartott a kezében, és a következő verssel köszöntötte a háziakat: „Hipp, hopp,' farsang,/ vágtam egy nagy nyársat./ Nem kell nekem mája,/ csak a szalonnája./ Ha nem adnak szalonnát, / kifúrom a gerendát!” Ezután a hegyes nyársat bedugták a mestergerendába. Azt kívánták a házigazdának, hogy olyan bő termés legyen, hogy a plafonig érjen a búza. A házigazda a köszöntő legényeket borral, pálinkával kínálta meg. A dél-somogyi magyar községekben a közelmúltban már csak gyerekek jártak farsangot köszönteni, ők is egy hosszú nyársot vittek magukkal, erre tűzték az adományokat. A Lábodon följegyzett köszöntő szövege — hasonlóan a lucázáshoz — termékenység- és bőségvarázsló jellegű, egyes motívumai a regölésből származnak: „Hipp-hopp farsang! / Itt őték az ártányt, / nem adják a máját, / csak a szalonnáját. / Itt is adnak, ott is adnak, / a jámbor házába. / Adjon az Úristen ennek a gaz(Fotó: Gyertyás László) dának / nyóc kis ökröt, két kis béröst, / arany ekét a földjébe, / arany vesszőt a kezébe. Haj rege rajta, / ezt is megengedte, /érni az Úristen, / hogy ide gyühettünk / szalonnát öhettünk. ” S végül a fánk... A farsang végi három napnak megvolt a maga hagyó;, mányos étrendje. Büssüben például húshagyóvasárnap mákos és diós kalácsot sütöttek, hétfőn rétest, kedden pedig hagyományosan fánkot. Ami az ételekből visszamaradt, ahhoz hamvazószerdán nem nyúltak hozzá, ezen a napon máig is szigorú böjtöt tartanak, aki ekkor zsírosat eszik, azt elviszi a „zsíros ördög”. A farsangi maradékok végső bekebelezésére a nagyböjt előtt már csak a csütörtöki nap maradt, ezért ezt találóan sokfelé zabálócsütör- töknek nevezték. A farsangban uralkodó Konc királyt legyőzi Cibere kapitány, tehát a zsír- és húsnélküli böjti ételek, a cibereleves ideje következik el. Az eladó lányoknak pedig a szüretig vagy a következő farsangig várniuk kell a férjhezmenetel- lel, és ezért — ahogy a po- gányszentpéteri rigmus mondja — a farsang végén nagyon bánatosak voltak: „Elmúlt már a hosszú farsang, / sirassák a lányok, / ittholma- radásuk, / kiknek a sok méreg miatt / ráncos a pofájuk.,, Király Lajos A hírmondónak maradt legvénebb fűzek emlékeztek már csak legutóbbi megérkezésedre az utak mentén, de a férfinak úgy tetszett, alig egy éjszakányi álom telt el azóta. Most is az ámbitus előtt várt IGEN FÁY FEYFM, pontosabban, a háta mögött álltak az ámbitus oszlopai, mielőtt Haynau katonái felgyújtották az udvarházat; 49-ben ugyanis bosszútűz emésztette el a falut, amiért a kapával, kaszával fölfegyverkezett helybeli nép Kmety úr honvédjeihez csatlakozott, s ő, a férfi vezette a mezei hadat a közeli városka határába, ahol az ütközet végbement. Nemsokáig örülhettek a diadalnak. Kmety úr elmasírozott nagy Törökországba, Konstantinápolyba, ahol pasa lett belőle, ő meg a szőlőhegyi búvóhelyéről nézte a harapós lángokat IGEN BETEG VALÉK, s közben reményei is hamuvá váltak. A házakat újra fölépítették, a kúria sárga falaira felkúszott a vadszőlő, a repkény, csak az ámbitus tűnt el mindörökre. Helyette csinos verandát építtetett. Szeretett a napos verandán kisüsti pálinkát és paprikás szalonnát reggelizni. Mielőtt a világháborúba indult, ugyancsak paprikás szalonnát és kisüsti pálinkát reggelizett... Piavé után elnyűtt zubbonyban, ezüstökkel a mellén lépett a verandára. Megjöttem! — kiáltotta a hűvös falaknak. Csizmája elvásott, derékszíja megkopott, rangjelzéseit letépték az ujjongó őszirózsások. Végre itthon! — sóhajtotta, ENNEK IS JÓ ÁLDOMÁSA VOLNA JÓ HELEN, és belesüppedt egy százéves karosszékbe... Évtizedek múltán egy reggel farkasüvöltésre ébredt. Rohant a puskájáért, pedig Szapudi András Mire megvirradt tudta: száz éve lőttek utoljára ezen a vidéken farkast, s talán éppen ő ejtette el az utolsót. A borzongató hang nem a múlt század végén lecsapolt láp felől, hanem a rádióból jött. A ■vadászpuskát visszaakasztotta a helyére, és sokáig állt a zöld posztóval bevont állvány előtt. Aztán kinyitotta az egyik almáriumot, hogy elővegye a naftalinból tartalékos tiszti egyenruháját. Már a második világháború is fél évszázada végétért, amikor megérkeztél, de a férfinak úgy tetszett, csak egy éjszakányi álom telt el legutóbbi látogatásod óta. A legkisebb porcikájáig elhordott kúria emléke előtt állt, ott akart fogadni, ahol legutóbb; megkérte egykori szakácsnőjét is, hogy a kedvenc ételeidet készítse el estebédre, például roston sült csukát, balatoni süllőt. „Máriám, hát megjön a kisasszony?!”, örvendezett a pirospozsgás asszonyság — fejfája még elkorhadt a falu temetőjében — „akkor hát induljon az a lovas legény a fo- nyódi halászbokorhoz!” A konyhalányok ide-oda röpdös- tek, viháncoltak az emlék-boltívek alatt, nagy zajt csaptak, mint akik már nagyon megelégelték az alvilág csendjét; mire megérkeztél, minden a helyén volt: a bajonéttal szétszabdalt családi portrék, az ízzé-porrá tört porcelánok épségben, a tűzre vetett, fekete szárnyakon elillant aranyozott kötetek sorai ismét üvegtáblák mögött... s megfeledkezve a mohó baltásokról, a vijjogó fűrész süketítő hangjáról, a földben hagyott terebélyes tönkök sajgó sérelméről, felálltak, körülvették az udvarházat a toronymagas kőrisfák, százados tölgyek és szilfák; a gesztenye allé ágbogos mennyezete alatt suhant a szánod a találkozás felé (mert tél volt és hófúvás megint), s te tudtad (akárcsak a férfi), hogy ez lesz az utolsó, a legutolsó a régi díszletek között; a szíved mélyén örültél is, hiszen eléggé úntad már az ide-oda szánkózást Isten és a férfi emlékezetében; szerettél volna végre harangvirág vagy pettyes katicabogár lenni egy valóságos réten, kertben, erdei tisztáson; „esetleg nádszál, szélben hajladozó”, jutott még eszedbe éjszaka a férfi karjaiban. Mire megvirradt, eltűnt az udvarház, a baldachinos ágy- gyal VAY HOGH FARADEK BOR YTHLAN, erdőnek, hónak nyoma sem volt. Az udvaron csak néhány csökött buk- szus erőlködött barna olajfoltok és rozsdás gépalkatrészek között. Mire megvirradt, a kisasszony elment harangvirágnak, a férfi meg lélekharangnak, fejezte be történetét Kuj- toroghy, majd elsétált a Pó- kerba, ahol teát rendelt féldeci rummal.
