Somogyi Hírlap, 1992. február (3. évfolyam, 27-51. szám)
1992-02-06 / 31. szám
1992. február 6., csütörtök SOMOGYI HÍRLAP — OKTATÁSÜGY 7 Folyik a vita az oktatási koncepció körül De mi történik a gyerekkel? Január közepén megszületett az új közoktatási törvény negyedik, átdolgozott koncepciója. Látva a helyi és az országos költségvetés oktatásra szánt összegét, felmerül a kérdés: nem légvárakat épít a tervezet? Mi lenne, ha már legalább a felnőttek tudnák, hogy nekünk mit kellene tudni... Amíg a bizottságok kitalálják a különböző koncepciókat, amíg egymással vitatkoznak társadalmi szervezetek, pedagógusok, szakmai és nem szakmai tekintélyek, addig a gyerek az iskolában van. Az iskola pedig nem független a gazdaság helyzetétől, a pedagógusképzés jelenlegi rendszerétől, a fenntartó, a helyi önkormányzat helyzetétől, az igénybevevő, vagyis a szülő szociális állapotától és a pedagógus felkészültségétől sem. Feszült légkör Minden a gyerekre hat, nem az oktatás rendszerére. A gyerek szenved attól, hogy a gazdasági helyzet olyan, amilyen; hogy az iskola nem tud megvenni programokat, nem tudja a pedagógust elküldeni továbbképzésre, hogy otthon milyen körülmények között él. Neki kell megélnie azt, hogy a szülője egyik napról a másikra munkanélkülivé válik. A gyerek szenvedi meg azt, ha a pedagógus ideges, fél a létbizonytalanságtól és feszült a légkör körülötte. Az új közoktatási törvény koncepciójáról beszélgettem két olyan pedagógussal, akinek széles körű rátekintése van arra, hogy mit jelent egy reform a gyakorlatban. Közvetlen tapasztalatokat szereztek az 1978-as tantervi reform és az 1985-ös oktatási törvény bevezetésekor keletkezett problémákról. — Ha már koncepcióváltásról van szó, akkor a gyakorló pedagógusok azt szeretnék, ha ezt az egészet úgy néznék, hogyan hat a gyerekre — kezdte a beszélgetést Richter Sándorné, az alsó tagozat és a napközi gondozásával megbízott szaktanácsadó. Vizsgálnák, hogy amíg megvalósul ez a koncepció, mi történik a gyerekkel. Ha meg akarjuk élni a rendszerváltás utáni fellendülés időszakát, olyan korosztályra van szükségünk, amely lelkileg, szellemileg jól felkészült, egészséges. Előrelépés csak tőlük várható. Egy idegileg tönkretett, szakmailag össze-vissza képzett nemzedékkel nem tud majd előrelépni a magyar gazdaság. A szülőnek sem mindegy, hogy a közoktatás átalakítása hogyan sikerül. Egyelőre csak azt érzékeli, hogy a napközis ellátás egyre többe kerül, nem indít az iskola annyi szakkört, mint amennyire igény lenne, mert nem tudja finanszírozni a megszabott keretből. Nem futja se tehetséggondozásra, se differenciált foglalkozásra, se a gyengék felzárkóztatására. Csoportösszevonások vannak és lesznek az osztályokban, és a napköziben is. 35-40-es létszámú osztályokban a gyerekekre lehet felügyelni, de jól, korszerűen, a mai igényeknek megfelelően oktatni nem. Amikor elvárható lenne, hogy a demográfiai hullámvölgyben — mivel kevesebb gyerek van az iskolákban — kisebb csoportokban, egyénileg foglalkozzanak a pedagógusok a diákokkal, akkor nem lehet, mert sok helyen már nincs vagy hamarosan nem lesz rá pénz. Richterné szerint az oktatási koncepciónak abból kellene kiindulnia, hogy mit akar megőrizni és aki részt vesz benne, azt hogyan tudná karbantartani. A koncepció — helyesen — a gyerek jogaiból indul ki. A jog azonban csak akkor érvényesül, ha biztosították a lehetőségét annak, hogy igénybe vegye a lehető legoptimálisabb pedagógiai szolgáltatásokat, vehessen részt differenciált fejlesztésben, a lehető legjobb pedagógiai gyakorlatban részesüljön. Biztosították ezt a lehetőséget? Jogilag igen. De a jogi lehetőség nem azonos a valósággal. A pedagógustól az új oktatási koncepció és a társadalom egyre nagyobb szakmai felkészültséget igényel. Az önképzést képtelen finanszírozni a fizetéséből, s az iskola csak a legszükségesebb folyóiratokat tudja megvásárolni'. Márpedig ahhoz, hogy tájékozott, a metodikához értő pedagógus legyen valaki, hozzá kellene jutnia a szakkönyvekhez: vagy az iskola könyvtárában, vagy a saját pénzén. Ha szervezett továbbképzésen kellene ezt megoldani, arra sincs mód, mert a távollevőket helyettesíteni kell, és erre nem futja az iskola költségvetéséből. így nem lesz képzett pedagógustestület, legfeljebb információáramlás, az pedig nem elég a szakmához. A 22-es csapdája Már megjelent a pedagógus munkanélküliség. A tanár nem ülhet nyugodtan azzal a felkészültséggel, amit a főiskolán vagy az egyetemen kapott. Az iskolának megvan a lehetősége, hogy a legjobban felkészült pedagógusokat tartsa meg. Ez a „22-es csapdája”. Egzisztenciális feszültségben él a tanár, mert nem tudja megoldani, hogy szakmailag jól felkészült legyen és megőrizze állását. A feszültség nem marad nyomtalanul a pedagógus életében és végsősoron a gyerekre hat. — Alapvető problémának tartom — mondta Richter Sándorné —, hogy az igénybe vevőhöz, vagyis a szülőhöz nem jutott el ez a tervezet. Olyan' fórumokat kellett volna szervezni, ahol a szülő is megtudja, miről van szó. Az első koncepció széles körű szakmai vitán ment keresztül. A 2. fordulóból már intézményesen kimaradtak a pedagógusok, csak esetleges volt a véleménynyilvánítás. Az sem biztos, hogy aki hozzáfűzte véleményét, azt figyelembe vették-e, hiszen akkor már a 3. tervezetet írta egy más összetételű bizottság. A 4. koncepció megtárgyalásé nak olyan rövid a határideje, hogy nemhogy a szülőkhöz, még a szakmához sem jut el. Január végéig be kellett fejezni az iskolákban a tervezet vitáját, hogy tartani tudják az oktatási kormányzat által betervezett menetrendet. Paizs Imre, a Pedagógiai Intézet megbízott igazgatója a tervezet pozitívumai között említette, hogy 16 éves korig a közoktatás ingyenességére törekszik, bár vannak itt is tisztázatlan kérdések. Teljesebben mutatja be a nyitott iskolaválasztást, kiterjeszti a tankötelezettséget a tanulók 16 éves koráig. Lehetőséget ad a koncepció az önkormányzati iskolákon kívül egyházi, alapítványi, egyesületi intézmé- nek fenntartására. Törekszik a pedagógus helyzetének stabilitására azzal, hogy a tervezet kimondja: ne legyen képesítés nélküli pedagógus az iskolában, s részletezi, milyen képzettséggel milyen feladatköröket lehet ellátni. Felkészítés^ továbbképzés — Visszalépésnek érzem a 85-ös törvényhez képest, hogy nem épít a koncepció a jól működő szakmai munka- közösségekre — mondta Richter Sándorné. — A jogairól, lehetőségeiről nem is ír. Ha egy szakmai munkaközösségnek nincs kiépített működési feltételrendszere, vezetőjének nincs jogilag körülhatárolt kedvezménye, akkor az kiszolgáltatott az iskolavezetés felfogásának és anyagi lehetőségeinek. Ha mindenben külső segítséget vár el, akkor az iskola szakmailag önállót- lan lesz. Márpedig a nemzeti alaptanterv erős helyi, szakmai bázisokat feltételez. — A nemzeti alaptanterv keretjellegű — folytatta Paizs Imre —, ennek alapján kell az iskoláknak a helyi tanterveket kidolgozni. Felvetődik a kérdés: minden pedagógusnak van-e tantervelméleti felkészültsége? Mikor és hol tanulják meg? A továbbképzésekben ennek már meg kellene jelennie. A nemzeti alaptanterv feltételei között szerepel a szabad tantervpiac megléte, az értékelési és vizsgarendszer kidolgozása. Ennek megvalósításához is szükséges lenne a tanítók felkészítése, a továbbképzés korszerűsítése. 1979-ben azért, hogy a szakmai kérdésekkel ne a hivatal foglalkozzon, először a fővárosban és Somogybán azután minden megyében létrejött egy szakmai szervezet, a pedagógiai intézet, amelynek feladata lett a szaktanácsadás, a továbbképzések szervezése. Ezt az állapotot szünteti meg az oktatási tervezet azzal, hogy létrehoz egy új hivatalt, a területi oktatási központot. Ennek hatáskörébe tartozna többek között a helyi tantervek véleményezése, a szakvélemények adása is. Más értelmiségi területeken sem avatkozik be a hivatal szakmai ügyekbe, nem szól bele például, hogy egy orvos miként műt vagy diagnosztizál. A hivatali funkciókat elláthatná bővített hatáskörrel a köztársasági megbízotti hivatal, ezért nem kellene egy új intézményrendszert kiépíteni hatalmas költséggel. Richter Sándorné szerint a területi oktatási központok iskolafelügyelőnek és tanácsadóinak feladatköre a régi tanácsi rendszer szakfelügyelőjével és tanulmányi felügyelőjével egyenrangú. Ezt pedig már a 85-ös oktatási törvény is megszüntette, amikor kimondta az iskolák szakmai önállóságát. Kire számíthat a tanár? Nem szól a tervezet arról, hogy a pedagógusnapi munkájának segítéséhez hová fordulhat. A felügyelő csak a végeredményt nézi, ellenőriz. A pedagógus szempontjából pedig az a fontos, hogy ha megfelelő eredményt akar elérni és megakad a munkában, akkor kire számíthat, ha már elsorvasztották a munkaközösségét, elvonták a továbbképzéshez való jogát. Mert a tervezet a pedagógus kötelezettségei között felsorolja a továbbképzést, de a jogai között ez nem szerepel. E koncepció kapcsán, ami körül most a vita folyik, nemcsak arról van szó, hogy egy új törvény kell, amely igazodik a demokratikus jogállami rendszerhez, hanem maga után von sok mást is. Ha az oktatási kormányzat nem tudja biztosítani azoknak a jogoknak az érvényesülését, amelyeket itt leír, csak a végén nézi az eredményt vagy az eredménytelenségét, akkor már késő. Akkor már tönkretettek egy nemzedéket... S. Pap Gitta Az Akadémia és a felsőoktatás Felmérés az általános iskolásokról Olvasni nem tudnak, de értik a komputert A jövőben szorosabbá válik a Magyar Tudományos Akadémia és a felsőoktatás, illetve az egyetemek kapcsolata — jelentette ki András- falvy Bertalan művelődési és közoktatási miniszter. A tárca vezetője emlékeztetett arra, hogy az Akadémia és az egyetemek 1949. évi átszervezésétől kezdődően mesterségesen szétválasztották a „kutatással” foglalkozó tudományos intézményt és az oktatásért felelős egyetemeket, ami tarthatatlan, mert szembeállításuk csak kárára lehet az ország tudományos teljesítményének. A jövőben az Akadémia és az egyetemek kapcsolatában lényeges lesz a kutatási együttműködés éppúgy, mint — az akadémiai intézetek munkatársának bevonásával — az egyetemi oktatás színvonalának emelése. Kritikusan és önkritikusan meg kell állapítani — mondotta a továbbiakban a miniszter —, hogy az elmúlt időszakban sok olyan egyetemi tanszék létezett, ahol a katedra hitbizomyánnyá vált, és ahol csak egy szűk, meghatározott oktatói kör jutott tanítási lehetőséghez. Törekedni kell tehát arra, hogy minden arra érdemes személy — ha vállalkozik rá — részt vehessen az egyetemi ifjúság képzésében, a tudományos utánpótlás nevelésében. Egyébiránt meg kell találni a külső kutatók és szakemberek bevonásának szervezett formáját az egyetemi oktatásba. Ennek egyik lehetősége a magántanári rendszer visszaállítása lehet. A magántanári cím egyetemhez kötötten, az előadó teljesítményét elismerő cím lenne, de nem tudományos fokozat. — Rendkívül rossz a gyerekek olvasáskészsége és a matematikai teljesítménye — hallottuk azon a sajtótájékoztatón, amelyet az Országos Közoktatási Intézet értékelési központja tartottak. Dr. Báthory Zoltán igazgató elmondta: olvasásban az öt évvel ezelőtti alacsony szintről még mélyebbre süllyedt a gyerekek tudása. Az ország minden részéből, csaknem másfél száz iskolából, 16 ezer kisdiák tudásszintjét összegzi a most ismertetett jelentés. — A nyolc általánost végzettek egyötöde úgynevezett „funkcionális analfabéta” — mondja dr. Báthory Zoltán. — Ami tulajdonképpen azért tragikus, mert az olvasás alacsony színvonala, gyakorlatilag kizárja az embereket a tanulásból. Nemcsak a gimnáziumba nem veszik fel az ilyen gyerekeket, hanem még valamilyen szakmát is képtelenek lesznek elsajátítani. Öt éve már felhívtuk a figyelmet erre a veszélyre, de mint a példa mutatja, nem sok eredménnyel. Hólabdaként görgetjük magunk előtt ezt a gondot. — Az önök vizsgálata szerint a matematikai teljesítmény egy korábbi jó szintről esett vissza, ugyanakkor a számítástechnikai tudás növekedett. Mi ennek az oka? — Egy nemzetközi összehasonlító vizsgálat szerint a magyar diákok teljesítménye a fejlett országok között is a legjobbak rangsorába tartozott. Most viszont azt tapasztaljuk, hogy erről a viszonylag magas teljesítményszintről visszacsúsztunk. Az okok meghatározása mélyebb elemzést igényelne. A nemek közötti „versenyben” a lányok bizonyultak jobbnak, ugyanakkor a számítástechnika minden területén a fiúk értek el jobb eredményeket. Öt esztendővel ezelőtt még csak az érettségi előtt álló fiatalok dolgoztak annyit számítógéppel, mint most a nyolcadikosok. Saját komputere akkoriban a gyerékek hat százalékának volt, ma minden negyedik családban van. — A felmérésből lehet-e következtetni a településtípusok közötti különbségekre? — Lehet. Egyértelműen megállapítható, hogy például legrosszabbul az Eszak-Ma- gyarországon élő kisdiákok olvasnak. Másképpen fogalmazva: az elmaradott vagy hátrányos gazdasági környezetben általában mindig alacsonyabb az olvasátudáS szintje. Hasonlóképpen matematikából is a sza- bolcs-szatmár-beregi, a bor- sod-abaúj-zempléni, a nógrádi és a hevesi gyerekek lemaradása a legnagyobb. A számítástechnikában a budapesti tanulók a legjáratosabbak; sajnos, a városiakhoz képest jelentős lemaradást mutatnak a falusi iskolások ismeretei. — Mire számítanak a jelentés közzététele után? — Elsősorban a minisztérium és a pedagógustársadalom figyelmét szeretnénk felhívni a helyzet tarthatatlanságára. Az Órszágos Közoktatási Intézet értékelési központja szerint ezen sürgősen változtatni kell. (Szabó)
