Somogyi Hírlap, 1992. február (3. évfolyam, 27-51. szám)
1992-02-01 / 27. szám
1992. februári., szombat SOMOGYI HÍRLAP — MŰVELŐDÉS 5 Egy polihisztor maszekfalváról „Addig dolgozunk, amíg ezt a berzenceiek akarják” Szatmári szóló és berzencei lakodalom Kultúrát próbáló átmenetünkben — amellett, hogy a szomorkodásnak azért akad valóságalapja — divatos dolog panaszkodni. Azt értem ezalatt, hogy bár a kulturális szakembereknek minden okuk adott a letargikus nyilatkozatokhoz, mégis van vagy lehet kiút. Nos, ha úgy tetszik, Szőke József berzencei népművelő nem halad a korral, felfogása roppant ódivatú; mert nem panaszkodik. Talán azért, mert egy jól működő kul- túrházat vezet, sok színes programmal, fifikás vállakózásokkal és nyereséggel. Nem szeretném megbántani azokat sem, akik hangot adnak gondjaiknak. Van ilyen. És nem épülhet mindenhol olyan gyönyörű, 25 millió forintos kultúr- ház sem, mint Berzencén, Makovecz Imre tervei alapján. Szőke József csaknem három esztendeje tért vissza a településre és elvállalta a ház igazgatását. Tagja lett — egyetlen független képviselőként — a képviselő-testületnek, és mellette vállalkozásra adta a fejét: nyitott egy kis cipőboltot. — Azt gondolom, több lábon könnyebb megélni — magyarázza vállakózása tényét —, bár ezt az üzletet csak jövedelem-kiegészítés gyanánt nyitottam. S azért pont cipőbolt, mert ez még nem volt. Egyébként a környékbeli falvak úgy említik meg Berzen- cét, hogy maszekfalva. Szinte minden profil megtalálható nálunk. A kultúrház-igazgató képviselő sok társadalmi megbízatást is vállalt; a nagyközségi antennaépítő- és -fenntartó egyesületben tevékenykedik, tagja a Hargita Baráti Társaságnak, kuratóriumi tagja a Hargita-Alapítványnak, szerkeszti a berzencei Határszél című lapot, 1978 óta vezetője a Berzencei Népi Együttesnek. Mindemellett létrehozták a Berzencéért-Alapítványt, s ennek szintén kuratóriumi tagja. A képviselő-testület egy emberként mondott le tiszteletdíjáról, hogy az összejött anyagiakat a tehetséges és nehéz szociális körülmények között élő fiatalok továbbtanulására, a sport, az infrastruktúra fejlesztésére és más egyéb közhasznú befektetésre fordítsák. Népművelőnek érzem magam— szögezi le, válaszul hivatására vonatkozó kérdésemre. És itt térünk rá a kul- túrház sikeres működésének elemzésére, melynek motívumai nem várnak soká a kitisztulásra: megértem, miként képes egy dél-somogyi község kulturális fellegvára 1,1 millió forint nyereséget termelni az előirányzott 650 ezer helyett. — Hat ember rengeteg munkájának eredménye ez — mondja, és én hamarosan rádöbbenek, hogy még a rengetegnél is több. — A könyvtárosunk egy könyvesboltot is vezet, két takarítónőnk bérmunkát vállal, a fűtőnk a nyári időszakban a parkot tartja rendben. Egyik sem lenne feladatunk. Tavaly 26 táncmulatságot rendeztünk, ez szintén sokat hozott a konyhára — nem röstell a népművelő ezért kocsiból, hangosbemondón mozgósítani —, ez sem alap- tevékenység. Igaz az állam ezek bevételeinek negyedét zsebreteszi, ez pedig megöl sok művelődési intézményt. Továbbá indítottunk búcsújáratokat, felismerve az erősen katolikus lakosság igényét, szerveztünk tanfolyamokat, átképzéseket. Szőke József elve: a ház mindenkié, korra, nemre, pártállásra, vallásra való tekintet nélkül. Számára öröm, ha nehéz a Makovecz-féle építményben egyezteni a csoportok programját. , — De hát ebben ez a szép. És mi itt addig dolgozunk, amíg a berzencei embereknek szükségük van ránk. Balassa Tamás Csaknem félezer nézőt bűvölt el ismét a Somogy Tánc- együttes. A szakszervezetek művelődési házában Fújnak a fellegek Somogyország felől címmel folytatódott a négyrészes táncszínházi előadássorozat. A második műsor szintén autentikus folklórszámokat villantott fel. A nagy taps azonban a Somogyon és a Zengőn kívül a berzencei hagyományőrzőknek is szólt. Az első számban, Bergics- Merczel berzencei ászlós lakodalmában működött közre a hagyományőrző együttes. Vőfélyként lépett színre Szőke József, a csoport vezetője. Egy századeleji lakodalmat elevenített fel a két együttes tánckara. Az ismerkedéstől a lánykérésen és a menyecske- táncon át a hajnalig tartó mulatozásig követte nyomon a ma már csak itt-ott élő népszokást. A humoros elemekkel vegyített produkció megalapozta az est hangulatát. Zengőék már itt remekeltek. Bravúros játékuk azonban tovább mélyült Száraz dió című, somogyi összeállításukban, valamint a szatmári feldolgozásban. Berzencei menyegző Puskás Zoltán-Tálos Ildikó és Merczel István-Bózsa Brigitta szatmári páros szólóját nagy vastaps kísérte. A temperamentumos, virtuóz tánctudást követelő muzsika tovább emelte az est hangulatát. A Somogy táncosai ismét bizonyították: életelemük a néptánc és a népzene; s csak ilyen alapokra épülhet(ett) a Mosóczi István nevével fémjelzett, országosan is elismert táncszínházi művek sora. Ahhoz, hogy az együttes repertoárjában az intellektust megmozgató, elvontabb koreográfiák megjelenjenek, a folklórelemek profi elsajátítására nagy szükség volt-van. Ennek tudatában készítette kompozícióit Merczel István, az együttes művészeti munkatársa, aki Mosóczi-mester távollétében álmodja színpadra koreográfiáit. A dél-alföldi halotti menyegzőt Csikvár Gáborral dolgozta fel. A katartikus erejű szám mára kihalt szokást: a halottastánc rítusát villantotta föl. A népszokás abban az archaikus hiedelemben gyökerezik, hogy a házasulandó sorba serdült halottat ki kell házasítani, mert ehhez joga van. A temetési egyházi szertartás után az ifjú halott sírjánál táncolt a fiatal társaság, majd odahaza megülték a lakodalmat. Merczel koreográfiájának képei érzékelték e szám sajátos kettősségét. A gyermeklányt sirató szülők bánata és a fiatalok pergő tánca külön szálként fonódott össze. A megrázó élmény — a dél-alföldi táncok ellenére — tovább fokozódott a sírkereszteknél... Üdítőként hatott a Somogyi vígasság. Bergics-Merczel improvizatív elemekkel teli koreográfiája kocsmajeleneteken keresztül mutatta be a megyében felgyújtott néptánc- és népzenei anyag egy részét. Szatmári táncok (Fotó: Kovács Tibor) A keresztmetszetben ugrós- nak, csárdásnak, kanásztánc- nak, s a nemzetiségi táncok közül a kólónak tapsolt a közönség. A táncosok elhitették velünk: a borozgatás, s a po- gácsamajszolás jobb ízű, ha a pezsdítő muzsikára néha leb- ben a szoknya, perdül a láb. Csíkvár-Merczel rábaközi táncaival zárult az est. Kapuvári és rábaszentmiklósi ver- bunkot, dúst és friss csárdást látott a lelkes publikum, amely háromszor követelt ráadást. Lőrincz Sándor J, DEROGY-H, CARMEL: Szupertitkos Izrael A damaszkuszi 33 60 68-as nem válaszol Musztafa őrnagy London • ba viszzatérve egy homo-akciót szervezett, amelynek célpontja Nidzsi el-Adami karikatúrista, egy Londonban megjelenő arab újság munkatársa volt. A humoristának az volt a bűne, hogy kifecsegte Arafat szeretőjének a nevét. 1987. július 22-én meglakolt tettéért — golyót kapott a fejébe... Musztafa a gyilkosság után azonnal távozott Angliából, bizonytalanságban hagyva barátait, a Scotland Yard munkatársait, akik keresték a gyilkost és tettének indítékát. A csatorna másik oldaláról Charles Pasqua francia belügyminiszter nyújt segítséget. Tájékoztatást kap rejtélyes forrásától, „Omar”-tól, akit a PFSZ-be sikerült beépítenie — noha titkait nem hajlandó megosztani a francia kémel- hárítóval —, s közli brit kollégájával Musztafának, a gyilkosság kezdeményezőjének a nevét. Musztafa nincs ugyan az országban, de a Scotland Yard a nyomot követve eljut A zsidó állam titkos diplomáciájának kulisszatitkait tárja fel a francia-izraeli szerzőpáros. Részleteket közlünk az Akadémiai Kiadónál megjelent könyvből. Szovan lakására. A rendőrök megtalálják a fegyverekkel tömött két koffert, és csapdát állítanak, amelybe belesétál az Izraelből visszatérő palesztin diák. A kétségbeesett Szovan vallomást tesz, és beismeri, hogy az izraeli hírszerzés ügynöke. Az angolokat felbőszíti ez a manipuláció, persona non gra- tának nyilvánítják Arje Regev nagykövetségi attasét, akiről a brit sajtó megállapítja, hogy a Moszad londoni rezidense, és a sarokba szorított izraeli nagykövetnek el kell ismernie, hogy országának hírszerző szolgálata kapcsolatot tartott Szovannal. Ő a második izraeli diplomata, akit néhány hónapon belül kiutasítanak. Az elsőt, Jakov Baradot azzal gyanúsították, hogy ő irányított egy másik titkos ügynököt, a Golan Madzsdal Samsz fal- vából származó drúz Basar Szamarát, akinek szintén a 18. alakulat félelmetes parancsnokát kellett kikémlelnie. Szovan pere — a diákot gyilkosságban való bűnrészességgel vádolták — olyan nyilvánosságot biztosít az effajta manipulációnak, amelyről az izraeli biztonsági szervezetek szívesen lemondanának. Ugyanakkor megmutatja, milyen elrettentő hatása van azoknak az intézkedéseknek, amelyeknek révén Izrael behatol a terrorista szervezetekbe. Kelepcékkel és kockázatokkal teli feladat, amely gyakrabban ér úgy véget, hogy tarkólövés végez a kettős ügynökkel valamely sötét bejrúti sikátorban, mintsem úgy, hogy ugyanerre a fotósok villanófényei közepette Őfelsége egyik bíróságának tár- gyalótemrében kerül sor. Az a tény, hogy a Moszadnak sie- került beépülnie a terrorista-hálózatokba, lehetővé tette akciócsoportja számára a merényletek, túsz-szedések és légikalózkodások felelőseinek módszeres likvidálását. Egyike e látványos akcióknak, amelyek a végsőkig felszították az anticionista hisztériát, egy ilyen „Izrael hosszú karjáénak tulajdonított akció volt 1988. február 14-én: a PFSZ három operatív vezetőjének kellektív fizikai megsemmisítése Cipruson. A három palesztin éppen megérkezett Limaszol kis kikötőjébe, amikor egy robbanás a levegőbe röpítette bérelt Volkswagenjüket. A három palesztin az utolsó előkészületeket végezte a „visszatérés hajóján”, amely az Exodus-ll nevet kapta, s amelynek palesztin menekülteket, nőket és gyer- • mekeket kellett volna „hazavinnie” Haifába, a nemzetközi sajtó képviselőinek társaságában... Ennek a propaganda-hadműveletnek az volt a célja, hogy kínos helyzetbe hozza Izraelt, amely a megszállt területeken már ki volt téve az intifáda támadásainak. A Volkswagenben ülő három férfi azonban a propagandán kívül egészen más dolgokkal is foglalkozott. Marevan Kiali ezredes volt a PFSZ libanoni katonai szerveztében. A másik kettő közül a félelmetesebb szintén ezredesi rangot viselt: Mohammed al-Tamini Hebronban született és 1967 augusztusában csatlakozott Arafathoz, amikor Ciszjordá- niában kudarcba fulladt az első kísérlet a népi felkelésre. 1980 májusában ő irányította azt a mészárlást, amelynek során meghalt egy jesiva hat Z6idó diákja. Ezt a merényletet meg is bosszulta a telepesek „titkos hadserege”, amikor a rá következő hónapban pokolgéppel felrobbantotta öt nacionalista arab polgármester autóját... Tamini 1986-ban kézigránátos támadást szervezett egy izraeli egység katonái ellen, akik éppen letették katonai esküjüket a jeruzsálemi Siratófal előtt. Ariel Sáron akkor hevesen bírálta a terrorista-kommandónak szabad utat engedő jordápiai kormány passzivitását. És Izrael éppen ettől a pillanattól kezdi újra a halálos vadászatot, amelyet Ali Hasz- szán Szalamehnek, a „vörös hercegnek” 1979 januárjában történt kivégzése után abbahagyott. Szalameh, aki a kivégzendő emberek listájának élén állt, volt az 1972 szeptemberében Golda Méir által elhatározott „Müncheni Bosszú” egyetlen túlélője; a miniszterelnök-asz- szony ugyanis mindaddig ellenezte az engesztelhetetlen „szemet szemért, fogat fogért” elven alapuló akció elvét. Ekkor szabad utat engedett a visszavágás eszkalációjának: „Vágják le a terrorista hidra fejeit!” Jóváhagyta a Moszad vezetőjének, Cvi Zamrinak azt a tervét, hogy hozzák létre a gyilkos kommandókat és állítsák össze a Fekete Szeptember tizenhárom felelősének a listáját, mert ők ennek az országhatárokon túllépő, könyörtelen leszámolásnak a célpontjai. (Folytatjuk)
