Somogyi Hírlap, 1992. február (3. évfolyam, 27-51. szám)
1992-02-20 / 43. szám
1992. február 20., csütörtök 5 SOMOGYI HÍRLAP — MŰVELŐDÉS Ü .... n? iggg m SKj ja m Sttl A Dráva reménye Pécsi tanár tanít népzenét — Exluzív ingatlan és „etalon-cukrászda" — Az asszonyokat az aerobik vonzza * — Lakácsa nagybőgőjét megvette... A Dráva-háromszögi kis település, Lakócsa önkormányzatának hivatalában egyelőre még a szekrények mélyén rejtőzködik az egykori Dráva együttes népi ruhatára. S hogy porából feltámad-e a hagyomány őrzésére hivatott csoport, még a megválaszolatlan kérdések közé sorolandó. Mindenesetre tanár már jár okítani a nép zenéjére és énekeire az utánpótlást. Lakócsa közművelődési terveivel kapcsolatosan dr. Krasznai Mária körjegyző elmondta, hogy az önkormányzat két pályázata is eredményes volt: a megyei közgyűlés kulturális és tudományos bizottsága 15 ezer, a kisebbségi és vallásügyi bizottság pedig 50 ezer forinttal támogatta a község hagyományőrző törekvéseit. Lakócsán a nemrégiben véglegesen megszűnt Dráva együttes felélesztésével próbálkoznak, amelyben egy pécsi zenetanár vállalt nagy szerepet: a nagy számban érdeklődő fiatalságot okítja a hagyományos kultúrára. A pályázatból befolyt összegeket majd a népi ruhák felújítására fordítják. Másrészt — és ez már megtörtént — vettek egy nagybőgőt, 45 ezer forintért. Nem olcsó tevékenység hát a hagyomány megőrzése, ám a tánccsoport most újfent alakulóban van, tehát úgy tetszik a lakócsai erőfeszítés nem is hiábavaló. A körjegyző az egyéb tervekre térve kifejtette: a kultúra fellendítése végett központi fűtéssel látják el a könyvtárat. Az iskola mellé épült, szép kivitelű — ám szolgáltatásait tekintve kevésbé tökéletes — sport- és rendezvényteremben, ahol a falu asszonyai ae- robikkal, emberei pedig focival töltik az időt, hamarosan befejezik a büfét; biliárd- és ping-pongszenvedélyének hódolhat majd itt a fiatalabb korosztály. A Szentborbást, Potonyt, Tótújfalut és Lakócsát, s ön- kormányzataikat összefogó A Dráva-parti ingatlan és a „szomszédok” között száz méter sincs (Fotó: Kovács Tibor) Potony egykori községházából majdan cukrászda lesz körjegyzőségnek van két érdekes terve is. Az egyik-egy „csoda lesz”: a terv az 1924-ben épült és oldalán I. világháborús emléktáblát „viselő” tótújfalui községházával kapcsolatos, amelynek átalakítására 500 ezer forintot igényelnek egy pályázaton. És amit szeretnének: egy cukrászda, amely az „etalon lenne a környéken". Az Ulica Györgya Dózse és az Utica Slobode sarkán álló épület igen leromlott állapotban várja a kőműves kezeket. A másik terv a Lakócsa és Potony által nemrégiben 2,5 millió forintért vásárolt exluzív ingatlan hasznosításával foglalkozik: a Dráva-parti épületegyüttes tulajdonosai majdan idegenforgalomból kívánnak haszonra szert tenni. Egyelőre azonban vállalkozótársakat várnak. Balassa Tamás FELTIK AZ ÉPÜLETET Festői, de nem iskolának való Az andocsi iskolába százti- zenöten járnak. Sok gond- juk-bajuk között különösen az alsó tagozatosok helyzete nehéz, ugyanis nekik, valamint a tornateremnek már csak egy régi zárdaépületben jutott hely, amely festői látványt nyújt ugyan, ám egyáltalán nem iskolának való. Sötét és dohos, a folyosón télen csak megfázni lehet, a körülmények a múlt századot idézik. Sajnos, még ennek elvesztésével is számolniuk kell, ha az egyház visszaigényli az ingatlanát. Hosszú távon mindenképpen egy új iskola lenne a cél. Erre azonban még remény sincs. Nemrégiben választottak igazgatót, a helybeli Horváth Sándornét, aki tízegynéhány éve dolgozik itt s jól ismeri a problémákat. — Nagy gondja az iskolának a szakos ellátottság, s megfelelő anyagi háttér nélkül nem is számíthatunk változásra e téren, mivel nem tudunk szolgálati lakást biztosítani. Pedagógusaink másoddiploma szerzésével próbálnak valamicskét enyhíteni a szorító szakoshiányon. Szegény ez a környék. An- docs, Nagytoldipuszta, Né- metsűrűpuszta gyerekei járnak ide iskolába, sok közöttük a hátrányos helyzetű. Egyre több szülő válik munkanélküTizenkilencszer telt meg a budapesti Metro mozi, háromszor a Szindbád Latinovits terme; összesen harmincezer nézőt vonzott a február 7. és 12. között megrendezett 23. Magyar Filmszemle. Az elemzés szerint egyes filmek iránt csak pótelőadásokkal sikerült kielégíteni az érdeklődést.Négyszáznál több néző látta például az ősbemulivé, s sok családnak már nem futja a menzadíjra sem. Pedig főleg a bejáró gyerekek, akik reggel héttől délután négyig bent vannak, kénytelenek itt ebédelni. A konyhánk igyekszik minél olcsóbban főzni. Disznót vágunk, a zöldséget saját konyhakertünk 'termeli... Az óvodát szintén innen étkeztetjük. S az önkormányzat is igyekszik segíteni. Egyre kevesebb a gyerek, attól félünk, hogy esetleg ösz- sze kell vonni osztályokat. Régebben körzetesített iskola voltunk, pedagógusokat mégsem kell elküldenünk. Az ebből az időből megmaradt technikai személyzet viszont kicsit nagyobb a szükségesnél. A szülők kérésére indítottuk be a hittanoktatást: jelenleg tanulóink 90 százaléka jár hittanra. Szeretnénk háziasz- szony-, gazdasszonyképzést. Az idén zongoraoktatás indult ingyen, szakkörjelleggel. Klarinét- és furulyaoktatás már régebb óta van. Második éve tanulnak a gyerekeink németül. A napokban esedékes a farsangi bál a szülőknek, ezt minden évben megrendezi az iskola munkaközössége. A bálra a felnőttek is maskarába bújnak, s a bevételből az egész iskola kirándul. N. L. tató után a Művész moziban Gárdos Péter: A skorpió megeszi az ikreket reggelire című játékfilmjét, amely — hivatalos díj híján — azzal a rekorddal büszkélkedhet, hogy a legtöbb fizető néző erre volt kíváncsi. A 23. magyar filmsemle valamennyi előadását ingyen tekinthették meg a nyugdíjasok, ezzel a lehetőséggel összesen 1018-an éltek. Kígyót kóstoltunk A ugusztus 5-én 10 órakor nagyon Kellemes közérzettel ébredtem. Az ok: a hőmérséklet olyan mint nálunk úgy szeptember végén. Kissé elkomorodom, amikor a még hátralévő pekingi meleg napok jutnak eszembe. Ma kígyóhúst fogunk enni! Kínai kísérőnkkel már Guilin óta tervezzük és a csoport egyre nagyobb része mutat lelkesedést. Kísérőnk sem evett még kígyót. (Pekingben nem nagyon lehet hozzájutni). Nemcsak kígyó van, hanem elég sokan vagyunk ahhoz, hogy az egy személy- rer jutó költség elviselhető legyen. A kinézett — természetesen halálos harapásé — kígyó árát sikerült 100 jüanról 80 jüanra lealkudni. Ráadásul a már törzshelyünk melletti kifőzde mellett bukkanunk étteremre. Ezért úgy tervezzük, a kígyót megkóstoljuk (csak éppen erre elég), majd átvonulunk a kifőzdébe, ahol már leadtuk a rendelésünket. Séta közben történt meg velem, hogy feleségem alaposan lehordott. Ahogy sétáltunk, egyszercsak a hölgyek (persze ki más venné az ilyesmit észre) figyelmeztettek, hogy követnek bennünket. Megálltunk, én körülnéztem. Ketten voltak, a fiatalabb, mint akinek rengeteg dolga van, előresietett egy üzlethez, az idősebb tőlem néhány méterre szórakozottan elnézett mellettem. Nagyon mérges lettem, odaszóltam érces magyarsággal: — Öreg, letépem a füledet! Erre viszont feleségem lett dühös, figyelmeztetett, hogy ne üvöltözzek és egyébként is igazán lehetnék kevésbé közönségesebb. Én persze némi vita után beláttam, hogy nem viselkedtem úriember módjára, de mire bocsánatot kérhettem volna a rabló úrtól, addigra már eltűnt. Egyébként esetünk nem számított kivételnek, csoportunkból másokat már két esetben próbáltak utcai támadással kirabolni. Az, hogy a közbiztonság tekintetében van még javítandó onnan is sejthető, hogy hamarosan egy faliújsághoz érkeztünk, amelyen — egymás mellett — bűnözőket mutattak be. Délután visszafelé nem a főutcán haladtunk. Egy mellékutcában feltárult a közelmúlt kínai utcarészlete. Egyes helyeken nyomortanyák, máshol egyemeletes faházak sorakoztak. A földszinten üzlet, az emeleten parányi lakások. 18.30-kor gyülekeztünk a kígyós vandéglő előtt. Hamarosan megjelent a vendéglős és a segítsége. A kígyó — kissé elcsigázottnak látszott a ketrecében — kísérőnk szerint „szemüveges”. Ami magyarul helyesen pápaszemes kígyót jelent, tehát kobrát. Én azonban a rajzolatot nem láttam a fején. Kígyófogó bottal kiemelték, a vendéglős megfogta a farkánál és a fej mögött. Társa egy szekercével — a tuskóra helyezett kígyó fejét levágta. A fej eltávolítása után a farkánál megemelt testéből a vért egy rizspálinkát tartalmazó pohárba engedték (néhányszor a kígyó testét végigsimították, hogy a vér teljesen kicsurogjon belőle). Közben közölték velünk, hogy a kígyóvér nagyon egészséges. Én az eddigiekhez képest új fejleménytől — mármint ha egészséges nyilván inni kell a kígyóvéres rizspálinkából, nem nagyon voltam elragadtatva —, de hát most már végig kellett csinálni a ceremóniát. A hölgyek kategorikusan elzárkóztak a turmix megkóstolásától, arra való hivatkozással, hogy nem szeretik a rizspálinkát. Miután a férfiak erre gyakorlatilag nem hivatkozhattak — elvileg igen, miután ez a pálinkafajta a mi törkölypálinkánkhoz hasonlít, csak még annál is rosszabb, — sorban megkóstolták. Ahogy néhá- nyunkat elnéztem, kissé sápadtan és üveges szemmel poharaztak. Én is megkóstoltam, szerencsére a rizspálinka íze minden mást elnyomott. A kígyó maradványát ezután az ajtófélfára szögezték, ügyesen megnyúzták, majd kibelezték, megérdeklődve: igényt tartunk-e a kígyóepére? Rögtön hozzátették, de nagyon drága, mert orvosság alapanyaga. A csoport minden tagja természetesen boldogan lemondott az epéről — még ingyen sem kellett volna — erre a tulajdonos és segítője nagy gonddal beletette egy befőttes üvegbe. Bementünk az étterembe, ahol teát hordtak körbe. A teáscsészékbe egy kevés teát löttyintettek (azzal a csészét mintegy kiöblítették), majd ezt egy tálcára borították és csak ezután öntötték fel a csészéket. Ezalatt a konyhában serényen tevékenykedtek. A még mindig mozgó kígyót feldarabolták és szikével a húst elkezdték lefejteni a csontokról. A lefejtett húst kis tálakban szolgálták fel, miután gombával, zöldségekkel és valószínűleg más hússal összesütötték. Nagyon ízletes volt. Az itt-ott előforduló kígyóhús íze engem az angolna húsára emlékeztetett. Ezután szolgálták fel a kígyó csontjaiból főzött levest. Ez még az első fogásnál is finomabb volt, a mi becsinált levesünkre emlékeztetett. Jellemző az ízletességre, hogy csoportunk — miután a csoport zöme már átvonult a szomszéd kifőzdébe — három hölgytagja még maradt (egyikük ha csak képen látott kígyót, sírógörcsöt kapott, de a másik kettő sem ült volna le egyedül a kígyóétel mellé) és a maradékot is megette. (Folytatjuk) Dr. Veress Márton Filmszemle: nézőmérleg
