Somogyi Hírlap, 1992. február (3. évfolyam, 27-51. szám)
1992-02-20 / 43. szám
4 SOMOGYI HÍRLAP — HAT ARON INNEN ES TÚL Tűzszünet Horvátországban (2.) Sisak: Együtt a félelemmel Sisak az olajváros háborús sebeket visel: a házak falán golyófröccsentette nyomok. Aztán egy porig égett faház az út mellett: üszkös gerendái az ég felé merednek. A leginkább szívbe markoló a temető. Az autóbusz ablakából látom a parcellányi friss sírt: egyforma léckeresztek szorosan egymás mellett. Egyforma sírhantok. A városban szomorú arcok. Itt az emberek elfelejtették már a civil szokásokat: nem lehet beszélgető párokat látni az utcán, üresek a vendéglők. í jíw vív , -'í* , g* ‘ rtóSi ife II < . J;; ■ ■‘íd Összeégett olajtartályok és csövek: egy támadás mementói Még „dobják” a kesztyűt — Az oka ennek, hogy félünk — mondja tört magyarsággal egy férfi. Évek óta a finomító dolgozója, s most tagja a horvát gárdának. Ők vigyázzák az üzemet. A rend szigorú, s azt kéri: a nevét ne írjam le. — Volt, amikor napi 14 órát töltöttünk a pincében. — Most sincs csend? — A hónapokig tartó fegyverropogást nem lehet egyik napról a másikra elfelejteni. Meg aztán Krajina és Banja öt kilométerre van innen légvonalban. Ott egymással szemben állnak a szerbek és a gárda katonái. Éjszakánként szólnak a fegyverek: „dobják” egymásnak a kesztyűt. Az itteni emberek tapasztalták, hogy milyen a gránáteső. Volt benne részük: mindig akkor támadták a várost, amikor munkába kellett menni. Sisakon az iskolában még üresek a tantermek. Február 3-án kellett volna megkezdeni az oktatást, de a bizonytalan állapot miatt meghatározatlan időre elhalasztották a kezdést. A szülők csak annyit tudnak, hogy jön majd az értesítés, ha lehet menni tanulni. Tavasz közeledtével pedig egyre nehezebb a lakásban tartani a gyerekeket. Az utcára senki nem engedi őket szívesen. Sisak együtt él a félelemmel, és reménykedik. A finomító áll. Illetve az utóbbi napokban néhány berendezést megpróbáltak újraéleszteni, de igazi termelés még nem folyik. Pedig az itteni üzem feladata, hogy Észak-Horvátoszágot ellássa fűtőolajjal, gázzal és benzinnel. Biliege Ivanica, a sisaki finomító igazgatója tényeket sorol: — Szeptember 2-a óta huszonnégyszer támadtak meg bennünket. A finomítót több találat érte, jelentős anyagi károkat okozva. A legnagyobb kár a tartályparkot érte; nem egy közülük teljesen tönkrement. Sok, a tartályokat összekötő cső megsérült, és károsodott az energetikai rendszerünk is. A gránátok tüzeket is okoztak: négy esetben akkorát, hogy katasztrófától kellett félnünk. Becsléseink szerint 140 millió dollár a finomító kára. A támadásoknak itt, a feldolgozóban tizenöt sebesültje van. Halottunk, szerencsére, egy sincs... A károk helyreállítása megkezdődött. Ahhoz fogtunk hozzá, amit gyorsan meg lehet javítani. Ez a munka körülbelül 18,5 millió dollárba kerül. Katasztrófahelyzetek a finomítóban Az igazgatási épületből irány a helyszín. Szigorú a figyelmeztetés: cigarettára gyújtani nem lehet. A kaput a gárda őrzi. Valahonnan gőz tör fel: életjel ez a finomítóban. Ide, ahol minden robbanásveszélyes, ágyúk, tankok és gránátvetők lőttek. Közben pedig repülőgépek köröztek az üzem felett. Bombát nem dobtak le. Azt mondják, hogy aki célzott, pontosan tudta, hogy mi hol található a finomító területén: ismerte az üzem koordinátáit. Szerencse a szerencsétlenségben, hogy a cseppfolyós pb-gázt tároló gömbök közül egyet sem céloztak meg. Járjuk a finomító tartályvárosát, és földbe gyökeredzik a lábam: a tízezer-húszezer kömbéteres tartályok között — mint a papírgalacsin — ösz- szegyűrt, feketére égett bádogtömeg. Mellette a föld rozsdabarnára sült. A tartályt október 7-én érte találat, s a csőből — mint a gejzír — tört fel a benzin. A csapot nem lehetett elzárni, s pillanatok alatt hatvan méter széles és körülbelül 300 méter hosszú benzintó keletkezett, és lángolt minden... A küzdelem kilenc és fél órán át tartott: Észak-Horvátország valamennyi tűzoltója itt dolgozott. Ami megmaradt, az egy alaktalan vastömeg. Valaha szivatytyúk voltak itt, villany- motorok és csővezetékek. A lángok — akár egy kohóban — itt az árokban 4 ezer tonna csövet olvasztottak össze. A finomítóban ez volt a „tűzkeresztség”: az első és a legnagyobb rombolással járó tűz. — A nagy tüzek mellett mindig a kicsik jelentették a veszélyt — mondja kísérőm. — A srapneldarabok szétfröccsentek, megsértették a vezetéket, s hol itt, hol ott tört fel a termék. — Szörnyű lehet a tűz. — Amíg ég, nincs nagy veszély. Ha elalszik, rosszabb a helyzet, mert nem lehet tudni, hogy a hőség hatására mikor robbannak a gőzzé vált anyagok. Találatot kapott egy nyersolajtartály. Kigyulladt, és mind nagyobb lánggal égett. Egyszer csak azt láttuk, hogy a tűz közepén fehéren izzik valami: a tartály volt maga. Fehéren izzó, tüzes gyűrű volt a hatalmas, több emelet magas tartály, és több mint tizenöt órán át nem lehetet eloltani a lángokat. Az Adria vár Sisakon talán mindenkinek van egy története a tüzekről, a helytállásról és a félelemről. Ha a finomító robban ki tudja, hogy meddig ér el a hatása. Búcsúzunk. Kérdezem, hogyan áll az Adria-vezeték. Sérült, javítják? — A vezeték működőképes — mondják. — Amit javítani kell rajta, az nem tart soká. — Akár mehet is rajta az olaj Magyarországra? — A vezeték teljes hossza még nincs horvát ellenőrzés alatt. A finomítótól nem messze laktanya van. A kapuja előtt mondja a magyart törve beszélő férfi: képzelheti, hogyan néztünk egymásra azokban a hetekben. Pedig nekik nem volt más dolguk, mint hogy őrködjenek. A finomítót ma a horvát gárda vigyázza, a laktanya üres. Este, amikor leszállt a sötétség, Sisakon még nem gyújtanak villanyt. Vagy ha igen. akkor sűrűre engedik a redőnyt az ablak előtt, mert hallani lehet, hogy miként „dobják” egymásnak a kesztyűt a katonák Krajina és Banja határán a Kupa folyó partján. (Folytatjuk) Kercza Imre 1992. február 20., csütörtök Ausztria a Közös Piac kapujában A rádióhallgatók fórumműsorai Ausztriában is kedveltek.* Ez azonban minden elképzelést felülmúlt: a stúdióban maga Vranitzky kancellár várta a kérdéseket, a téma pedig Ausztria közöspiaci csatlakozása volt. Nemcsak kérdezni lehetett azonban, hanem szavazni is. Több mint tízezren éltek a lehetőséggel s bizony az -osztrák kormány nem lehet túl boldog az eredménnyel: 64 százalék ugyanis a közöspiaci belépés ellen voksolt Még ha figyelembe is vesszük, hogy inkább az ellen tábor ragadtatta magát véleménynyilvánításra, akkor is elgondolkodtató a bizalmatlanság. A közvéleménykutató intézetek felmérése, ahol nem maga jelentkezik a véleményét közreadó, ennél kisebb arányban mutatja ezt az ellenszenvet. A legutóbbi körkérdés eredményeként 39 százalék tartotta fontosnak Ausztria belépését, 42 százalék azonban úgy vélekedett, hogy teljesen felesleges a csatlakozás. A rádióműsor alkalmat adott arra, hogy az ellenszenv okait is kutassa, és mint ilyen, a kormány most beindított nagyszabású felvilágosító kampányához megadja a kellő támpontokat. Kiderült, hogy a legtöbb vonakodó vagy tiltakozó a munkahelyét félti, a parasztok helyzetéért aggódik és a környezeti ártalmak elleni védekezést nem látja biztosítottnak. Vranitzky kancellár érvei nem voltak éppenséggel újak: a következő negyven év — akár akarjuk, akár nem — úgyis másként alakul majd, mint az előző. Ami a munkahelyeket illeti, e tekintetben Vranitzky konkrét választ adott: Ausztria EK csatlakozása 50 ezer új munkahelyet teremtene, ha azonban Ausztria kívül marad, akkor nemigen jutna be a nagy piacokra, ami igen előnytelenül befolyásolná az exportlehetőségeket és a munkaerőpiacot. Az osztrák gazdaság gyenge ágazatainak ésszerűsítését — a Közös Piacon belül avagy kívül — amúgyse lehet megúszni, fűzte hozzá Vranitzky. A leghatározottabban cáfolta azt a feltevést, hogy a közöspiaci belépés az osztrák parasztoknak a kegyelemdöfést jelentené; inkább arról van szó, hogy át kell állni a mennyiségi termelésről a minőségire. Ausztria legyen Európa delikáteszboltja — mondta. Emellett tévedésnek minősítette azt a feltevést, hogy az EK-tagság együttjárna a szigorú környezetvédelmi normák feladásával. Sőt, Ausztria átvenné a Közös Piac némely esetekben még szigorúbb előírásait. Szászi Júlia Él még a bizalom Romlik a pénz, mégis gyűjtjük A múlt év meglepetései közé tartozott az, hogy a viszonylag magas infláció ellenére a lakosság megtakarításai nem hogy csökkentek volna, hanem ugrásszerűen növekedtek. Korábban a gazdasági vezetés jogosan tartott attól, hogy a nemzeti valuta fokozatosan kiszorul a piacról. Helyét átveszik a stabilabb értékmegőrző eszközök, az arany, a dollár, a márka. Már volt arra példa Magyarországon is. Például az 1945 utáni infláció idején, hogy az emberek, amint megkapták a fizetésüket, azonnal a boltokba siettek, s a gyorsan romló pénzt árura váltották. Tavaly közel sem alakult ki ilyen mértékű infláció. Ám a 35 százalékos pénzromlás sem tekinthető kicsinek, főleg akkor, amikor Nyugat-Európá- ban csupán néhány százalékos áremelkedéssel számolnak. így joggal tarthattunk attól, hogy Magyarországon is felerősödhetnek az ilyenkor szokásos folyamatok. Dunyha helyett takarékban Szerencsére a pesszimista várakozások. nem következtek be. Nagyon nehéz megmagyarázni az okokat, ám a tény az, hogy a lakosság takarékbetét-állománya a múlt esztendőben mintegy 100 milliárd forinttal növekedett. Ez közel 30 százalékos bővülést jelent. E növekményen belül persze kisebb mértékben emelkedtek a forintban elhelyezett betétek és dinamikusabban a devizamegtakarítások. A lakosság takarékbetétei forintban 14,1 százalékkai gyarapodtak a múlt évben januártól november végéig, a devizabetétek viszont 79,3 százalékkal emelkedtek. (Ez utóbbinál azonban figyelembe kell venni, hogy év közben összesen mintegy 21 százalékkal leértékelték a forintot a konvertibilis valutákhoz képest, így a forintban mért devizamegtakarítás a leértékelés hatására is emelkedett). Nem indul a bankóprés Ezek a folyamatok sok tekintetben nagyon biztatóak. Jelzik: továbbra is él a bizalom a lakosságban a hazai bankok iránt. A pénzügyi egyensúly szempontjából sem lebecsülendő a megtakarítások növekedése. A múlt évben rekordméretű költségvetési hiány alakult ki. Soha eddig nem mértek az éves költségvetésben 114 milliárd forintos deficitet. Ekkora hiányt pedig finanszírozni kell valahogyan. Általában két megoldás adódik. A költségvetés hiteleket vesz fel a pénzpiacról, vagy beindítják a bankóprést. Ez utóbbira akkor kerül sor, ha nincs elég hitel. Szerencsére erre most nem kényszerűit a kormányzat, mivel a jelentős lakossági megtakarítások révén a pénz egy részét sikerült átcsoportosítani a költségvetési hiány finanszírozására. Ha másként alakulnak a dolgok, az ország közel sem úszta volna meg ilyen könnyen a rekordméretű deficitet, és az infláció jóval meghaladta volna az 50 százalékot. P. F.
