Somogyi Hírlap, 1992. január (3. évfolyam, 1-26. szám)
1992-01-28 / 23. szám
4 SOMOGYI HÍRLAP — TÁRSADALOM 1992. január 28., kedd „Akkor csak ríok...” Újszülött a vései menekülttáborban - Akiket nem a doktorbácsi bánt Habár a katasztrófa, az elmúlás, a halál közvetlen közelében élünk, úgy hiszem megérteni csak egy esetben fogjuk lényegét: amikor megéljük azt. Addig is lomhán lézengünk térben és időben, mígnem a nem várt találkozás eljő. Es alkalomadtán betérünk egy menekülttáborba, olyan emberek közé, akik fájdalma vagy éppen rezignáltsága némileg közelíti hozzánk azt, amit eddig csak „képeskönyvekben” lapozgatva véltünk ismerni. így megy ez... Vésén, a kis falucska termelőszövetkezetében mostanában új arcokat, szokatlan hangokat látnak és hallanak. Három hónapja, többnyire horvát nemzetiségű menekültek élik itt mindennapjaikat. Táborlakók ők, elüldözöttek, esetenként minden érdemi információ nélkül otthonukról, szeretteikről. De ez talán még minAndriána és Ivana dig üdvösebb, mint a pusztulás, gyilkolás biztos és fájó tudata. Ezt a hatvanadik esztendejében járó Annus nénitől, Pasztovics Annától tudom. — Nekem van három fiam és egy lányom. Élnek-e, halnak-e, semmit nem tudok róluk — meséli érdekes, erőltetett mosollyal a huszonnégyes szoba emeletes ágyai mellett. Édesanyja, akinek az imént az ebédet hozta, húslevest és mákostésztát, szótlanul ül a belső fekhelyek egyikén. Nyolcvankét éves. — Hogy mi van a falunkkal, Tordincival, arról sem tudok egyebet — folytatja Annus néni. — Két szoba-konyhás kis házunk van odaát. — Tévét vagy a rádiót nem tetszik figyelni?— meglepetésemet nem titkolom, azt gondoltam, hogy minden menekült, Annus néni is, kutya kötelességének érzi naphosszat rátapadni az összes lehetséges hírcsatornára. — Nem angyalom, nem nézek én már tévét, meg a rádiót sem hallgatom... akkor csak ríok. Akkor inkább távol maradok ettől az egésztől. — Elfárad. Odamegy, leül idős édesanyja mellé. És a másodpercek lassan araszolnak. Nyugdíjas, egykor bútorgyári dolgozó, Morzsán Géza segít eligazodnom az épületben, és segít megértenem, miért nem ültek föl a néhány nappal ezelőtt hazafelé induló autóbuszra. Hiszen a jó hírek hallatán megindult egy enyhe áramlás, a haza felé. A bő harmincszemélyes járat félig sem telt meg. — Főként azok kényszerülnek visszamenni — magyarázza —, akiknek még élő munkaviszonyuk van. És persze, akiknek van hova hazatérniük. — Látható bizakodással mondja, hál'istennek az ő otthonukat még nem érte találat. Folyamatos telefonkapcsolatban állnak a szomszédjaikkal, onnan az értesülés. — Addig, amíg nem lesz végleges fegyvernyugvás, nem akarunk visszatérni. Nem akarjuk újra átélni a lövöldözéseket és a rendszeres menekülést az óvóhelyre. A vései menekülttábor alkalmi társalgójában egy kis csapat magyar kártyával üti el az időt, míg a többiek a jugoszláv adón egy amerikai filmet néznek. A mozi feliratos — az anyanyelvükön. Gallai Zoltán százados táborvezetőtől tudom meg: az idő eltöltésének van még egy módja, nevezetesen a falu látogatása. Persze, mint mondja, szigorúan vezetett kilépők szerint. Szerveztek már istentiszteleteket is. Gondoskodnak az orvosi ellátásról: utóbb mindenkin megejtették a tetvességvizsgálatot, amely örömükre negatív volt. A 273 személyes tábor lakói egyébiránt nem szenvednek hiányt semmiből, a té- esz adományokból biztosítja a tábor működéséhez szükséges anyagiakat. — Volt e a táboron belül incidens a horvátok és a szer- bek között? — Nem jellemző. A szemekben itt-ott látni valami jelét efféle indulatoknak, de ez megmarad ezen a szinten. Én különben is azt vallom, hogy Anya és leánya (Fotó: Lang Róbert) rendnek kell lenni. Nincs szövegelés és kajánkodás, mert ha erre nem figyelünk, felborul a rendszer — mondja a szigorú parancsnok. Nos, egy ember(ke) van, aki bizton elkerüli a „felforgatás” legkisebb gyanújának árnyékát is. Buric Ivanának hívják és néhány nappal múlott egyhónapos: december 17-én látta meg a napvilágot a marcali kórházban. Amikor belépünk a „gyerekszobába”, ébren van, és nyugodtan viseli a fényképezőgép kattogását. Édesanyja utánunk érkezik, jobbján a másik lurkó, Andriána. Beletelik egy kis idő, mire elhiszi, nem a doktor bácsi látogatta meg. Aztán mégis elpityere- dik. Elpityeredik, és nem tudja, hogy sokan, felnőttek teszik ebben az istenverte háborúban ugyanezt, ugyanígy. És nem a doktor bácsitól félnek. Sokkal súlyosabb az ő félelmük. Balassa Tamás A város déli részén lesz Kaposvár új köztemetője Zsúfoltak a végső nyughelyek Több helyen korszerűsítenek — Kegyeleti parkot terveznek A legfőbb ügyész törvényességi óvása A Legfőbb Ügyész törvényességi óvása szerint törvénysértő a Legfelsőbb Bíróság Elnökségi Tanácsának 1991. április 9-én kelt határozata, valamint a döntés alapját képező, a Budapesti Büntetőtörvényszék és a Legfelsőbb Bíróság négy évtizeddel ezelőtti ítélete, amelyben dr. Jánosi Ferenc hadbírót háborús bűnösnek mondta ki. Az ügyben kiszabott halálbüntetést 1950. június 22-én hajtották végre. A megyeszékhelyen és környékén a még le nem zárt temetők közül négy van felekezetek, négy az önkormányzatok, egy pedig az állam tulajdonában. Közös vonásuk, hogy sok tekintetben nem felelnek meg a végső nyughely elé állított követelményeknek: telítettek, rendezetlenek, épületeik hiányosak, elavultak, és több helyen oda nem illő „remekművek” is vannak. Súlyos a helyzet A városi tanács már 1976-ban súlyosnak minősítette helyzetüket, és javasolta: nyissák meg az új köztemetőt. A Szigetvári út környékén ki is jelöltek egy erre alkalmasnak tartott helyet, ám egy 1989-ben készült felmérés erről csak annyit jelenthetett, hogy bizonyos összegeket fordítottak közművekre, víz-, villany-, gázvezetékekre, illetve kiviteli tervekre. (Megjegyezzük: a szakemberek szerint a tanácsnak az új köztemető gyors megnyitására vonatkozó igénye nem volt indokolt). A napokban a megyeszékhely közgyűlése foglalkozott a temetők helyzetével. Előtte Juhász Tibor építész (a műszaki bizottság tagja) vezetésével ad hoc bizottság végzett vizsgálatot, és tett javaslatokat. A tanulmányuk rövid- és középtávon megvalósítandó célokat jelöl meg. Az előbbi többek között megállapítja, hogy a Keleti temetőben még 2300 elhunytnak lehet végső nyugvóhelyet találni. 1996 után azonban már csak a „rá- temetés”, a sírboltok, és a „meg nem váltott” sírhelyek teszik indokolttá és lehetővé működtetését. Az ottani építményekre addig mintegy hétmillió forintot kell költeni. A Nyugati temető épületei műszakilag még jobban elavultak, viszont még jóval több benne a hely: felszabadult ugyanis a felüljáró építése miatt korábban zárolt terület. Ott 2150, majd bizonyos belső területek parcellázásával, fejlesztésével újabb 4200 sírhely alakítható ki. Más lehetőség kihasználásával ez a szám még ezerrel növelhető. Ha lesz pénz a felújításra és állagmegóvásra, akkor ez a temető még kilenc évig ad lehetőséget temetkezésre. Zöld környezet A tanulmány a középtávú elképzelések között említi, hogy 2004-ig mindenképpen meg kell nyitni egy új, legalább harmincezres befogadású városi köztemetőt. Mivel egy ilyen helyhez megfelelő zöld környezet is kell, a döntés nem halogatható. A bizottság az új köztemetőnek a kaposfüredi temető és a Szigetvári út melletti területet javasolta. A Szigetvári út mellett szól a gyönyörű táj, az elvégzett tereprendezés, s az, hogy közelebb esik a városhoz. Hátránya, hogy kisebb a befogadó- képessége, nincs még menet- rendszerű autóbuszjárata, és nagyobb a beruházási, valamint a fenntartási költsége. Az önkormányzat mindent számításba véve úgy döntött, hogy Kaposvár új (déli) köztemetője a Szigetvári út melletti területen legyen, és 10- 15 éven belül épüljön ki. Schiller Pál műszaki igazgatónak és csapatának november 30-ig kell elkészíteni a beruházási programot. A közgyűlés arról is határozott, hogy az úgynevezett átmeneti időszakban a Nyugati temetőt korszerűsítsék. Még az idén lehetőséget teremtenek egy ravatalozó megépítésére és új parcellák kialakítására. Belátható időn belül felújítják a Keleti temető épületeit is. Itt is szükség van új ravatalozóra. Erre a költségvetésből adnak pénzt. A közgyűlés a szolgáltatások színvonalának emeléséről határozott a ka- posvár-toponári (északnyugati), a kaposvár-töröcskei, valamint a kaposfüredi, a szentjakabi temetőben. Igény van arra, hogy a kaposvár-to- ponári déli (a Deseda kemping melletti) temetőt — főként környezetvédelmi okokból — nyílvánítsák kegyeleti parkká. A feltételek megteremtése után erre sor kerül. Színvonalasabb szolgáltatás Új a temetők gondozásában a vállalkozás megjelenése. A közgyűlés ugyanis úgy határozott, hogy készüljön külön előterjesztés arról, miként versenyeztethető a Törzsök temetkezési vállalkozó és a Somogy Megyei Temetkezési Vállalat. (Mások jelentkezését is várja az önkormányzat). Csak remélhető, hogy a verseny emeli a szolgáltatás, a fejlesztés színvonalát, és megszünteti azokat a panaszokat, amelyek a végső tisztesség megadásának körülményeivel kapcsolatban Somogybán az utóbbi években elszaporodtak. (Szegedi) A bűnügy tényállása szerint dr. Jánosi Ferenc mint hadbíró 1941 augusztusában a Délvidéken rögtönítélő bíróság tár- gyalásvezetőjeként — meggyőződése ellenére — halálra ítélt egy szerb polgári személyt, akit kivégeztek. Dr. Jánosi 1945 márciusában Sopronkőhidán az úgynevezett első Rajk-perben a vádat képviselte, és a vádbeszédben halálbüntetést is lehetővé tevő jogi minősítésre tett indítványt. A Legfelsőbb Bíróság elnöke — 40 évvel az elítélés után — törvényességi óvást emelt dr. Jánosi Ferenc felmentése érdekében. Ezt a Legfelsőbb Bíróság Elnökségi Tanácsa 1991 április 9-ei határozatában elutasította. A tanács indokolásban rámutatott: az ügyben vádemelésre nem került sor, tárgyalást nem tartottak. Megállapította: dr. Jánosi Ferenc valójában politikai gyilkosság áldozata volt. A törvényességi óvás alapján határozathozatalra azért nem kerülhetett sor, mert nem létező bírósági határozat ellen törvényességi óvásnak nincs helye. Dr. Györgyi Kálmán legfőbb ügyész álláspontja szerint a törvénysértő elítéléssel okozott jogsérelem orvoslására kizárólag a törvényességi óvás jogintézménye alkalmas. Teljes bizonyossággal meg lehet állapítani, hogy a hatóságok dr. Jánosi Ferenc ellen valamennyi eljárási — nyomozási és bírósági — szakaszra kiterjedően jártak el. Az iratanyagok későbbi megsemmisítése nehezíti a törvénysértések feltárását, de nem teszi lehetetlenné — állítja a legfőbb ügyész. Utal arra is, hogy nem állapítható meg dr. Jánosi Ferenc terhére a háborús bűntett elkövetése, mert mint hadbíró és katonai ügyész — az adott körülmények között — törvényesen és emberségesen járt el. A törvényességi óvásban a legfőbb ügyész indítványozza: a Legfelsőbb Bíróság Elnökségi Tanácsa a törvénysértéseket állapítsa meg, a megtámadott határozatokat helyezze hatályon kívül, és dr. Jánosi Ferencet mentse fel az ellene emelt vád alól, mivel bűncselekményt nem követett el.
