Somogyi Hírlap, 1992. január (3. évfolyam, 1-26. szám)
1992-01-15 / 12. szám
1992. január 15., szerda SOMOGYI HÍRLAP — MEGYEI KÖRKÉP 3 A köztársasági elnök igent, az igazságügyi miniszter nemet mondott Kegyelemre számítanak a törökbálinti katonák Göncz Árpád, a Magyar Köztársaság elnöke kijelentette, hogy kegyelmet ad a törökbálinti „zendülőknek”, ha a kérvényük eljut hozzá. A vasárnap elhangzott rádióriportban azt is elmondta, hogy ezek a katonák már megbűnhődtek azért, amit elkövettek. Az első fokon eljáró bíróság zendüléssel vádolta őket. Másodfokon változott a minősítés: csak szolgálat megtagadása miatt ítélték el őket. Az ítélet súlya azonban nem változott. Az elsőrendű vádlott Ba- racskára került, a többi tizennyolcat a nagyatádi katonai büntetésvégrehajtási intézetbe „hívták be”. Innen egyikük — büntetésének letöltése után — december 3-án szabadult. Ketten most várnak büntetésük hátralevő részének elengedésére. Bődi Ferenc alezredestől, a „futkosó" parangsnokától megtudtuk, hogy erre minden esélyük megvan. A kegyelmi kérvények azonban nem Nagyatádon születtek. Dr. Biszak János hadbíró alezredes érdeklődésünkre elmondta, hogy a Fővárosi Bíróság katonai tanácsát a szülők és az ügyvédek keresték meg 17 kegyelmi kérvénnyel. A jog szerint ezt az igazságügyi miniszterhez kell továbbítani, aki véleményt alkotva köteles továbbítani a köztársaság elnökéhez. Többször is találkoztam a „zendülőkkel”. Tőlük tudjuk, hogy kezdettől számítottak az Fotó: Lang Róbert egyéni kegyelemre, mert szolgálatmegtagadásuk a hadseregben uralkodó áldatlan állapotok következménye volt. Ezek a fiatalok azzal is tisztában vannak, hogy súlyos függelemsértést követtek el, amiért megérdemelt büntetést kaptak. De szeretnének új életet kezdeni. Nagy Jenő PORROG POLGÁRMESTERE BIZAKODIK Vonzó lehet a meleg víz A mindössze háromszáz lelket számláló Porrog polgármestere 23 éves volt, amikor alig másfél évvel ezelőtt először ült megtiszteltetést is jelentő székébe. Kaposváron született, de a nagyszülői ház ide vonzotta. Ismeretségünk nem mai keletű. Ezért is kérdeztem,hogy miért vállalta a polgármesterséget, amely megtiszteltetést jelent ugyan, de sok gonddal jár együtt. — Megkerestek a falubeliek. Már csak azért sem mondtam nemet, mert ismertem a falu lehetőségeit. Itt van például a 72 fokos melegvíz. Láttam a kutatási iratokat; erre már lehet alapozni. Bízunk az idegenforgalom föllendülésében, abban, hogy munkahelyeket teremthetünk. így a fiataloknak nem kell elköltözniük, mert itt is megtalálhatják a számításukat. Ez a falu elöregedett, de lehet jövője. A kistermelést szintén lehet fejleszteni. A Zöldért Rt a közelben feldolgozó üzemet nyit. Oda pedig kell a kertekben megtermelt termény. — Gondolom, hogy a falu lakóit ennél hétköznapibb dolgok is foglalkoztatják. — Tizenhárom évig itt nem volt semmiféle fejlesztés. Azaz a régi kultúrházunkat lebontották, majd építettek helyébe egy kisebbet. Mi kiépíttettük a villanyvezetéket a temetőig. Szeretnénk rendbetenni a ravatalozót, továbbá az utat, ha kapnánk támogatást. Egyelőre azonban azt sem tudjuk, hogy milyen tulajdonunk van, mivel gazdálkodhatunk, pedig már a köztársasági megbízottat is megkerestük. — Terveik között szerepel a kábeltévé is. — Valóban szeretnénk megcsinálni. A lakosság ösz- szefogásával, az önkormányzat támogatásával. De nem ez a legfontosabb! Porrog valóban nehéz helyzetben van. Sújt bennünket a múlt átka. Rossz a közlekedés, nehéz a kapcsolattartás. Nehéz év elébe nézünk, de bizakodunk. N. J. Lerakták az alapokat Az IKV és a városgazdálkodás jövőjéről döntött a közgyűlés (Folytatás az 1. oldalról) A megújuláshoz mindenekelőtt olyan szervezeti formát kell kialakítani, amely alkalmas kellő jog- és hatáskörrel rendelkező, qnálló gazdasági egységek létrehozására, a szolgáltatás és az egyéb tevékenység megbízható elkülönítésére (tiszta helyzet megteremtésére), a profitszerzésben résztvevő egységek későbbi privatizációjára. Azt kérte a képviselőktől — mivel a vagyoni helyzetről csak a múlt évi mérleg elkészítése után lehet határozni —, most ezzel ne fogalkozzanak. Első menetben a volt IKV került terítékre. A kiindulópont a közgyűlésnek a múlt év augusztus 27-én hozott határozata volt. Ugyanis ekkor mondták ki, hogy a vállalatot ez év január 1-jével részvény- társasággá alakítják, továbbá, hogy meg kell vizsgálni működésének gazdasági, szervezeti feltételeit és ezzel összefüggésben intézkedéseket kell hozni. Az ad hoc bizottság tegnap tett eleget a határozatnak. Ázt javasolta, hogy a Kaposvári Építőipari Szolgáltató és Kereskedelmi Rt-ből (IKV-ból) április 1-jei hatállyal hozzanak létre két rt-t: a Kapos Vagyonkezelő és Szolgáltató, valamint a Kaposvári Építőipari, Szolgáltató és Kereskedelmi Részvénytársaságot. Ezt a javaslatot nagy vita után végül is elfogadták. Kissé rövidítve: a Kapos szolgáltató rt-re hárul a bérleményszolgáltatás (lakások, bérlemények kezelése), a hibaelhárítást jelentő gyorsszolgáltatás, a műszaki ellenőrzés, a távhő- és melegvíz-szolgáltatás, a nagyközösségi tv-antenna- rendszerek üzemeltetése, a kábeltelevízió fejelesztése, a rágcsálók irtása, megbízások alapján egyéb vagyontárgyak kezelése. Áz Építőipari, Szolgáltató és Kereskedelmi Rt vállalkozik a kivitelező magas- és mélyépítőipari, lakatosipari, épületasztalos-ipari igények kielégítésére, foglalkozik: ingatlan forgalmazással és közvetítéssel, gépkölcsönzéssel, műszaki tervezéssel, bel- és külkereskedelemmel. A vitában a leghevesebb — néha személyeskedésig fajuló — szópárbaj elsősorban a vagyoni helyzetről, a vagyonmegosztásról, továbbá arról a javaslatról alakult ki, hogy az önkormányzat a két rt igazgatóságában képviseltesse magát. Az utóbbival kapcsolatban dr. Szili Ferenc tanácsnok kijelentette: helyteleníti, hogy a képviselő-testület bármelyik tagja részt vegyen az igazgatóságban, mert ez fura helyzeteket teremthet és visszatetszést szülhet. Ennek ellenpólusaként hangzott el Daxner Gábor képviselő álláspontja, miszerint a két vállalat átalakításának egyik célja éppen az, hogy az önkormányzat átlássa és kellően ellenőrizze vagyonának sorsát. Ezt pedig csak akkor tudja megbízhatóan megtenni, ha a képviselő-testület tagjai helyet kapnak a vezető testületekben. Az is elhangzott: pályázat útján jelöljenek ki szakembereket (nem testületi tagokat) az igazgatóságba, felügyelő bizottságba. Ám végül is a többség megszavazta az eredeti javaslatot. Talán mert a képviselők már jól kivitatkozták magukat, és tisztáztak néhány, a másik terítékre került vállalatra is érvényes megállapítást, érdemi vita nélkül elfogadták a Városgazdálkodási Vállalat részvénytársasággá alakítására vonatkozó határozati javaslatot. A korábbi célkitűzésnek megfelelően az átalakulás ez év január 1-jétől hatályos. Énnél a részvénytársaságnál is megszavazták, hogy a dolgozók az alapítói vagyon — alaptőke — tíz százalékáig (a névérték 10 százalékáért) részvényt vásárolhassanak. Szegedi Nándor Tornyosuló feladatok Tengődön Tengődöt — amelynek besenyő eredetű neve jólétet, gazdagságot jelent — a múlt év viharos fejleményei alapján inkább a tengődés jellemzi, amelyet az elmúlt évtizedekben bekövetkezett hanyatlás okozott. A helyhatósági választások után ugyan fölcsillant a remény, hiszen saját jegyzőséggel önállóvá vált a település. Csakhogy felszínre kerültek olyan gondok, amelyek miatt először hat képviselő lemondott, s az új összetételű önkormányzat sem dolgozott sokáig. Sőt lemondott a polgármester is, év végére pedig jegyző nélkül maradtak... Az önállóság első évében 11 millió forintos költség- vetéssel gazdálkodtak; ebből 600 ezret költöttek beruházásra (útmurvázásra, árokbetonozásra), szociális támogatásra pedig 870 ezer forintot. Megkezdték az egészséges ivóvízellátáshoz nélkülözhetetlen kút fúrását is. Ehhez állami céltámogatást igényeltek. A község 700 ezer forint támogatást nyert a hátrányos helyzetű települések részére kiírt pályázaton. Vincze Lászlót novemberben választották a község polgámesterévé, s mint mondta, tevékenységével bizonyítani kívánja: a lakosság véleményét, akaratát figyelembe véve dolgozik a testület, a lakosság érdekeit szolgálva. Az idén várhatóan 14- 15 millió forintos költségvetésből gazdálkodhatnak, s elsőrendű feladatuknak tekintik az egészséges ivóvízhálózat kiépítését. Falurendezési tervükben szerepel a közterületek tisztán tartása, a könyvtár biztosítása, a falu központjának a parkosítása, a faluház helyének a kijelölése, az iskola bővítése és a világháborús emlékmű megépítése. Az első félévben a képviselő-testület várhatóan tárgyalni fogja a környezetvédelmi feladatokat, a közbiztonság helyzetét, az egészségügyi ellátottságot. A munkanélküliség miatt szükség van munkahelyteremtésre; az ezt elősegítő vállalkozás lehetőségeit is megvitatják. Krutek József Segély a menekülteknek Sinsheimböl Január 9-11 -én Barcson járt Sinsheim város küldöttsége és átadta a Barcson tartózkodó jugoszláv menekülteknek lakossági ajándékát. A segélycsomagok értéke meghaladta a 120 ezer forintot. Ezen túl Sinsheim polgármester-helyettese 150 ezer forint értékű bont adott át a polgármesteri hivatalnak azzal, hogy a rászoruló barcsiak között osszák szét. Ezekkel a bonokkal a segélyezettek a barcsi áfész boltjaiban tudnak majd vásárolni. Kínálat kritikus helyzetben Műtrágyák rövidebb úton ÚJ ESÉLY AZ ELEKTRONIKA Angol piacra is szállít a vegyesipari ktsz A mezőgazdaságban használatos káliumalapú műtrágyák közül a szakemberek eddig azt használhatták, amit éppen kínáltak a kereskedők. A Kali+Salz német termékelőállító és forgalmazó cég szakemberei tegnap a kulturált mezőgazdálkodás új lehetőségével ismertették meg a megye növénytermesztőit. Eddig szinte csak szovjet importból lehetett ilyen műtrágyát szerezni. A német cég most mintegy 30 százalékkal rövidebb útvonalon, s a Rajna-Majna-Duna csatornán a forgalom megindulása után ezt tovább rövidítve juttatja el a felhasználókhoz. Tegnap D. I. Gaigg ismertette azokat a kísérleteket, amelyeket a káliumkloridot, káliumszulfátot, valamint a magnéziumot tartalmazó káliműtrágyák alkalmazásával végeztek hazánkban is. Flangsúlyozta: fontos megválasztani a növénykultúrához, a talajadottságokhoz és a talaj víztartalmához legjobban igazodó összeállítást. Ennek ugyanis számottevő a termésnövelő hatása is. Farkas József, a kaposvári Agroker igazgatója az egész ágazatot érintő kritikus helyzetre célozva elmondta: nyereségesek tudtak maradni a 35 százalékkal csökkent árbevétel ellenére is. Bejelentette: korrekt üzleti magatartással, eseti kedvezményekkel szeretnék átsegíteni a felhasználókat az évkezdet nehézségein. Az év harmadik hetének első munkanapján a tabi Vegyesipari Kisszövetkezetben is megkezdődött a termelés. Kovács András elnök évindító munkásgyűlést tartott, s elmondta, milyenek a kilátások, mire lehet számítani, mit kell gyártani a következő hetekben, hónapokban. — A leltározással csak most végeztünk — mondta az elnök —, ezt az év végi sürgős megrendelések miatt nem tudtuk korábban végrehajtani. A termeléshez az alapanyagok (fűrészáruk és vasanyag) rendelkezésre állnak, így zökkenők nélkül kezdjük az évet. — Milyenek a piaci lehetőségeik? — Az asztalosmunkában az alapanyagokkal nincs gondunk; három országba szállítunk különböző bútorokat. Két új megrendelőnk van: Franciaország és Anglia, a német fél részére pedig folytatjuk a megkezdett gömbölyített garnitúrák sorozatgyártását. Az angolok részére egy újszerű, esztergált lábakkal készülő asztalt készítünk, a franciáknak étkezőgarnitúrát. A fémipari részleg tavaly új termékkel állt elő: iskolai tornaszereket készítünk, fával és fémmel kombinálva. Ezenkívül francia megrendelésre konyhaülőkét is szállítanak. — Van elég szakemberük? — Mi nem küldtünk el dolgozókat, ám mozgás nálunk is van. A létszámban 50 dolgozónk van, egy 25-30 személyt foglalkoztató elektromos üzem kialakítását tervezzük, ha a kooperációs szerelde ügyében az Elektronikai Mérőkészülékek Gyárával meg tudunk egyezni, és ha a polgármesteri hivatal is segít. (Krutek) ŐK) BANK A Bank, amely mindenhol megtalálható OTP Bank, mint mindig! (209529) ORSZÁGOS TAKARÉKPÉNZTÁR ÉS KERESKEDELMI BANK RT.