Somogyi Hírlap, 1991. december (2. évfolyam, 282-304. szám)

1991-12-05 / 285. szám

1991. december 5., csütörtök

SOMOGYI HÍRLAP — TÉKA

7

Volt egyszer egy orgonagyár...

Az államosítás

Orgonahomlokzat a kaposfüredi r. katolikus templomban (1886)

Angster József asztalossegéd vándoréveinek első állomása Bécs, ahol múzeumokban, templomokban bővíti ismereteit; nyelveket tanul, közben Titz Péter orgonaépítőnél kap munkát. Érdeklődése akkor irányul határozottan az orgona felé. Majd eljut Párizsba, ahol a már akkor világhírű Ca- vaillé-Coll cég alkalmazza „monteur”-nek. (Az orgonaszerkezet összeszerelő mesterének).

Részt vett a Notre Dame orgonájának építésében, de számos önálló munkát is ráAz első cégjelzés

bíztak. Háromévi ottléte után hazatérve magával hozta az akkori idők legmodernebb orgonaépítési technikáját, stílusát, amely akkor még teljesen ismeretlen volt az egész monarchiában. Hazatérésekor, 1866-ban épült Pécsett a zsinagóga. Itt kapta első megbízatását. „Herr Angster — biztatták a megrendelők —, készítsen nekünk jutányosán egy jó orgonát, és mi önnek jó reklámja leszünk...”

A fiatal Angster József az új, modern hangzású orgonával megalapozta jó hírnevét — a megrendelések özönleni kezdtek hozzá. Ekkortájt költözött be Pécsre. Eleinte bérelt műhelyekben dolgozott. Ő maga volt a tervező, kivitelező egy személyben. Rengeteget tárgyalt, utazott, levelezett országszerte. Sikeres, fejlődő vállalkozása nyomán bővült, s jobbára a kilencvenes évek első felében épült fel maga a gyár, a Mária utca (ma: volt Déryné u.) 35. szám alatti telken. (Jelenleg a PLASTEX Műanyag- és Textilipari Szövetkezet központi telepe.)

Egyszer Angster Józseffel, a gyár utolsó tulajdonosával és főmérnökével ellátogattunk ide. Belépve, jobb kéz felől századelős hangulatú, emeletes épület magaskodik. Ez a vöröstéglás épület volt az úgynevezett állítócsarnok: itt végezték az orgonák összeszerelését is. Éppen százéves lehet, ámbár a 890-es évek első felében s később is folyamatosan bővült a gyár. Modern gépi berendezésekkel dolgoztak; egy kivétellel az összes alkatrészt üzemen belül állították elő. A gyáralapító Angster József arra törekedett, hogy valamennyi szakmunkását teljes értékű orgonaépítő mesterré nevelje.

Ahogyan fiait is, Angster Emilt és Oszkárt. Mindkettő orgonás lett. Középiskolás korukban, nyári vakációk idején munkásként dolgoztak a gyárban; érettségi után pedig tanoncnak álltak be négy évig, és kitanulták a szakmát. Majd tanulmányúton Ausztria, Németország, Franciaország, Anglia, Svájc orgonagyáraiban bővítették ismereteiket.

Angster Emil visszatérte után cégtársa lett apjának. S innen kezdődik voltaképp a gyár virágkora, a második generáció munkássága. Egy jellemző adat: a századelőn, az

I. világháborúig évente mintegy 50 (!) kisebb-nagyobb orgona készült Pécsett; de például az 1910-es évben kereken 70 orgonát építettek az Angster-gyárban. (Akkortájt a munkáslétszám elérte a 110-et.)

Az első világháborút követő visszaesés után csak a húszas években kezdett ismét fölívelni a termelés.

Az évtized végén és 1930-31-ben épült fel a gyár legnagyobb orgonája a szegedi dómban. Mintegy 12 000 sípjával és 136 hangszínváltó regiszterével ez a hatalmas, öt billentyűsoros orgona kontinensünk második, 1945-től, (a passaui dóm lebombázásától) pedig jó ideig Európa legnagyobb templomi orgonájának számított.

1940-ben, apjuk halála után, a harmadik generáció vette át a gyár irányítását: Angster József és Imre. Családi hagyományok szerint kitanulták ők is a mesterséget. Angster József gépészmérnöki oklevelet szerzett a műegyetemen.

Ó volt a műszaki vezető; Angster Imre orgonaépítő, könyvelő pedig — utóbb évtizedekig a Mecsek-Fűszért vállalat megbecsült szakembere.

A harmadik generáció belépésekor már javában érezték a háborús évek szelét. 1943-tól csökkentek a megrendelések, és a behívások miatt a munkások száma is apadt. 1945-ben főleg javításokat végeztek, majd kaptak egy-két új megrendelést is. Ez a regresszió azonban önmagában még nem lett volna baj...

* * *

„1949-ben fölvetődött — a szocialista építés gyorsításával összefüggésben — a magánszektor további államosítása. A rendelet a legalább 10 munkást foglalkoztató üzemekre terjedt ki.

A helyi párt- és állami szervek a központi intézkedést igyekeztek úgyszólván mindenütt túlteljesíteni. „Sztálini felajánlásban” fölszámolták lényegében a kisipar és a kiskereskedelem jelentős részét is. (...) A nagyfokú türelmetlenség komoly zavarokat okozott a közellátásban és súlyos riadalmat keltett...” (A magyar népi demokrácia története

1944-1962 című kötetből. Bp., 1978.)

* * *

Az Angster-gyárat 1949. december 28-án államosították.

Ezután egy ideig még orgonát és harmóniumot is gyártottak, majd Pécsi Hangszer- és Asztalosárugyár néven jobbára különböző faáru, főleg koporsó(!) készült a néhai Angster orgonagyárban.

(Folytatjuk)

Wallinger Endre

COLUMBO NYOMOZ

Gyilkosság karácsonyra

Irta: Alfred Lawrence — Fordította: Kira József

Örült, irült

Szombat este kihajtottak a repülőtérre, és egy helyi járattal északra repültek. A panzió félúton volt Sacramento és a Tahoe-tó között. Méteres hó borította a tájat. A magas törzsű fenyőfák az éjszakai ég felé törtek. Ők ketten egész nap a magas hóban kóboroltak. Futkároztak, nevetgéltek, egymással játszadoztak. Mivel egyikőjük nem tudott síelni, egy unatkozó síoktató néhány alapismeretre megtanította őket az enyhén lejtős területen, azután már sítalpakon csúszkáltak. Miután visz- szatértek a szobájukba, forró fürdőt vettek, és most a kandalló előtt üdögléltek, a kavargó lángokat bámulva.

A szálló kihalt, a legtöbb vendég a hétvége után hazautazott.

— Nekünk is vissza kellene mennünk dolgozni — mondta Mary Jane.

— Itt kényelmesebb.

— Én vagyok a főnök.

— Keddtől.

— Nem hagyom magamat befolyásolni, Farley.

— De én szeretnélek. Azt akarom, hogy elmenjünk Rómába és házasságot kössünk.

— Hallottam, hogy egyszer már nekiduráltad magadat egy házasságkötésnek Renóban, de a kezdettel be is fejezted.

Farley nevetett.

— Nos, ez nem történik meg újra.

— Nem akarok senkivel se házasságra lépni. De nagyon aranyos vagy, ha ezt felajánlottad.

— Arra gondoltam, hogy

templomi esküvőt szeretnél. Fehér fátyol, virágok, torták, ötéves kislányok hozzák a gyűrűket. Szülők, barátok, idegenek, orgonamuzsika, rezesbanda.

— Ha lenne esküvőm, az ilyen lenne, Farley.

— Majd legközelebb.

Farley a tűzbe bámult. Egy

pincér közeledett feléjük, majd visszafordult, látva, hogy semmit sem akarnak rendelni.

— Mennyit tudhat Columbo, mit gondolsz, Farley?

— Folyton szaglászik vagy nem?

— Azt hiszem, tudja.

— Honnan?

— Hát csak érzem. Megtalálta a ceruzalámpát.

Farley nevetése nem vidította fel.

— Rávilágít vele a tényekre?

— Columbo kitartó.

— Mit találhat, Mary Jane? Nincsenek nyomok. Tökéletes gyilkosság volt.

— Ne használt ezt a szót!

— Rendben van, rendben van. De milyen nyomok voltak?

— Nem tudom.

— Semmi. Igaz?

— így sejtem.

— Mi? A csavarkulcs?

Nincs újjlenyomat. Ezzel kész, Mary Jane, vége!

— Különben nem gyötröm magam.

— Jól teszed. A dolgok nagyszerűen alakulnak.

— Én is remélem.

Felállt a kanapéról.

— Farley? — kérdezte — Szeretsz engem?

— Csak azt mondhatom, hogy igen.

— Nem értem, miért?

— Én sem. De...sokat gondolkodtam ezen. És...hát nagyon izgató olyan titok megosztása, mint a mienk.

— De neked semmi részed nincs benne.

— Az nem számít, de tudok róla.

— A hadnagy is tud róla.

— Ő semmit sem tehet.

— Talán' rrfödússzuk, tje hogyan?

— Elmegyek italért.

Farley már eltűnt a folyosó

homályában, de Mary Jane még azt motyogta, hogy holnap vissza kell menniük dolgozni. De nem mentek. Ugyanúgy töltötték a hétfőt, mint ahogyan a vasárnapot, játszottak a hóban a Sierra magas fenyői között. Mary Jane-be visszatért az élet. A múlt esti kétségbeesése eltűnt. Csomagoltak, hogy elérjék az esti járatot Los Angelesbe. Mary Jane csendben húzta fel a kesztyűjét.

— Senki sem jön erre rá, Farley, senki sem.

— Igazad van. Ne aggódj, Mary Jane, mi egész életre együtt maradunk.

Columbo nem töltötte ilyen boldogan a hétfőt. Kezdődött azzal, hogy Rafe aggódóa.n, keserves hangon felhívta az áruházból, hogy sem Farley, sem Mary Jane nem mentek be dolgozni.

Columbo zavarodott volt. Úgy érezte, ösztönei elárulták. Nem tételezte fel róluk, hogy így megszöknek. Mégis elmentek. Nem akart országos körözést kiadni ellenük, mert bizonyítékai csak közvetettek voltak. Bármelyik ügyvéd egy fél perc alatt megcáfolhatja őt a bíróság előtt. Szüksége volt a beismerésre, ezért dolgozott, és ezért hajlandó volt várni is. De Rafe maga is külön ügyként jelent meg. Sokkos állapotban ült a munkahelyén a karácsonyi dekorációk között. Véget szeretett volna vetni a megpróbáltatásának. A két legjobb barátja eltűnt, be- lekeveredtek egy gyilkosságba, és itt van a karácsonyi

szezon. Szeretett volna hazamenni Kansasba. Amikor Columbo megkérdezte, hogy miért nem utazik el, azt mondta, nem tudna együtt lenni a családjával.

— Mindent megszerzett? — kérdezte Columbo.

— Igen. Ma délután átadom önnek.

— Nagyszerű.

Kedden, a karácsony előtti napon Mary Jane és Farley visszaérkezett.

Karácsony délutánja. Az utcák megteltek az utolsó pillanatban vásárolni akaró embe- reKkel, akik váll-váll mellett szorongtak az elegáns kirakatok előtt.

A Broughton Áruház ajtói óriási porszívóként szippantották be az utolsó percekben vásárolni rohanókat.

Mary Jane és Farley, mint minden kedden, bementek dolgozni: a szokásos munkahelyi hangulaton kívül semmi különöset nem tapasztaltak. Rafe az irodájában .várt. Szinte nem is reagált, amikor meglátta őket, de ők egyenesen odamentek hozzá.

— Északon voltunk — mondta Farley.

— Sajnálom, Rafe. Szólnunk kellett volna neked.

De a szomorú fiú képtelen volt válaszolni. Nem bízott magában, félt, hogy elsírja magát. És nagyon ideges volt.

— Várj egy pillanatra.

Farley átment a saját szobájába, és onnan visszatérve hozott magával egy üveg 25 éves Courvoisier konyakot. Kétújjnyit töltött egy vizespohárba, és átnyújtotta Rafe-nak.

Miközben átvette a poharat, Rafe közölte, Columbo nemsokára idejön.

— Miért? — kérdezte Mary Jane. Eddig nem is gondolt a detektívre.

Körülöttük szakmunkások, és az emeleten dolgozók üvegeket, karácsonyi édességeket, cukorkákat, gyümölcsöt, diót raktak ki a hosszú asztalra. Lemezjátszóról hangos rockmuzsika harsogott.

— Miért jön ide? — kérdezte ismét Mary Jane.

— Hogy őrizetbe vegyen. Börtönbe vigyen.

Farley öklével a falra csapott.

— ó, ugyan már! Mit jelentsen ez?

— Beismertem, hogy én öltem meg Shirleyt.

— Ez őrült!

Farley, mintha nem tudta volna, mit kezdjen magával. Mintha a testrészei szét akartak volna hasadni.

— Őrült! Őrült!

— Mindenre rájöttem. Nem akartam, hogy Mary Jane börtönbe kerüljön.

A nagydarab lány elhűlt.

— Te elvállaltad? Te vállaltad azt az istenverte gyilkosságot? — ordította Farley.

Rafe csupán bólintott.

(Folytatjuk)