Somogyi Hírlap, 1991. december (2. évfolyam, 282-304. szám)

1991-12-30 / 304. szám

1991. december 30., hétfő SOMOGYI HÍRLAP — MEGYEI KÖRKÉP 3 Elet a klubban Gazdák körében Andocson A kórház gondja még megoldatlan ­Andocs kicsiny kultúrháza az utóbbi egynéhány esztendőben ritkán telt meg a községbeliekkel. Mondják, és ehhez kétség nem fér, mással voltak elfoglalva: lekötötte energiáikat a ka- rádi házasságból való kilépés. Megtör­tént. És Andocs elindulhat a virágzás korántsem problémamentes útján. Mindebben jelentős szerepe van a község életét élénkítő, lehetőségeit tuda­tosító szerveződésnek, eképpen az an- docsi gazdaköri egyesületnek is, amely­nek idestova hatéves múltja van. Ennyi idő kellett ahhoz is, hogy egy felújított, — egykor a felvásárlóhely szerepét betöltő — házban „otthonra” leljenek. E klub ava­tására nemrégiben került sor. A gazdakör elnöke, Lencsés István el­mondta: az idén beadtak egy közművelő­dési pályázatot, az egyesület eredmé­nyes működése érdekében szükséges klubhelyiség kialakításához kérve támo­gatást. Megkapták az igényelt 90 ezer fo­rintot, és elkészült a gazdakör klubja. Meg is ünnepelték, tisztességesen, ahogy azt illik. Az idősebb generáció énekkel és verssel, — Váci Mihály, Fe­kete István, Sík Sándor műveinek lelkes tolmácsolásában öltöztették szívüket ün­neplőbe —, a kicsinyek népi játékokkal, kotyulással. Egymásnak szerezve örö­met. Andocs gazdaköri egyesületének harminckét tagja — immár az asszonyok­kal — a kis műsor után gyakorlatban is birtokába vette a klubhelyiséget. Büszkén kalauzolt körbe a teremben Lencsés István és Szira István, a gazda­kör titkára. Meséltek az eddigi esemé­nyekről, a számos mezőgazdasági és Kotyulnak az andocsi kicsinyek (Fotó: Lang Róbert) egészségügyi előadásról, a vetélkedők­ről, a kirándulásokról, a borversenyről, amelyet szeretnének évről évre rendsze­resen megrendezni. Megtudom: a gazda­kör fő célja a hagyományápolás, a termé­szetvédelem, az általános műveltségi szint emelése. Időközben emelkedik a társaság hangulata. Innen-onnan már dalfoszlány is hallik. Tovább ismerkedem. Széles István a gazdakör alapító tagjai közé tartozik, s büszkén mondja, hogy az eltelt évek során mindössze egy összejö­vetelről hiányzott. Búcsút véve a híres búcsújáróhelytől, andocsi lankák babusgatta két üveg ne­mes nedűvel indulunk haza. A nap mellett a gazdák tudása érlelte őket méltóvá Di- onüszosz szelleméhez. (Balassa) A jobb feltételekért Hét somogyi faluban Gondoskodó gondnokságok A falugondnoki rendszer bevezetésére a Népjóléti Mi­nisztérium Szociálpolitikai Ta­nácsa írt ki pályázatot, melyet Somogybán hét település nyert el. A kisközségeknek nyújtott 600-900 ezer forintos támogatásból egy-egy mikro­busz költségeire futja majd. E busz biztosítaná a falvakban a lakosság közlekedését, az or­vosi rendelő, óvoda, gyógy­szertár könnyebb elérhetősé­gét. A rászorulóknak is nagy segítséget nyújthat, eljuttat­hatják hozzájuk az ebédet, s akár kirándulásra is lehetősé­get nyújt a busz. Bár Somogy­bán még csak most van kísér­leti stádiumában a falugond­noki rendszer, minden bi­zonnyal segít majd csökken­teni a hátrányos helyzetben lévő községek gondjait. Szilveszteri vendégek a Balatonnál (Folytatás az 1. oldalról) December 23-án 67 autó­busszal érkeztek meg a ven­dégek, összesen 3220-an, közülük a déli parton kétezren a karácsonyi ünnepeket: Sió­fokon, Zamárdiban, Földváron és Fonyódon. Fűthető szállo­dákban, illetve szállodaként működő üdülőkben és ma­gánpanziókban helyezték el a vendégeket. Félpanziós ellá­tást kapnak és érdekes, szí­nes programokat szerveztek számukra. Karácsony más­napján például budapesti ki­ránduláson vettek részt, s a városnézés után este a Buda­pest Sportcsarnokban ope­rett gálaműsorra várták őket. Az itt töltött napokon még fa- zekasporgramon, borkóstolón, csárdás programon, keszthe­lyi és hévízi kiránduláson vesznek részt, valamint lo­vasbemutatókat rendeznek számukra Balatonfenyvesen és Sári-pusztán. Az óévet is a Balaton partján búcsúztatják (remélhetőleg nem utoljára) s január másodikén utaznak haza a német turisták. Sz. A. Nagyatádi mérleg GONDOLNAK AZ ÖREGEKRE IS Varga Vince, Nagyatád pol­gármestere azt mondja, hogy az elmúlóban lévő esztendő számára is a tanulást jelen­tette, hiszen korábban nem dolgozott az államigazgatás­ban. Sokat segítettek neki a már gyakorlattal rendelkező munkatársai és sokat jelentett az is, hogy különböző bizott­ságok készítették elő azokat az anyagokat, amelyekről ér­demben lehetett dönteni. Növekvő munkanélküliség Nagyatádon ma a foglalkoz­tatás jelenti a legnagyobb gondot. A korábban nagy hírű cégek egymás után küldik el az alkalmazottaikat, mert nincs munkájuk, s több kisebb cég jutott a csőd szélére. A Danuviánál például még az év végén sem tudták, hogy mi­lyen feladatok várnak rájuk az új esztendőben. Gondokkal küszködik a cérnagyár és a konzervgyár jövője is kérdője­les. Megnyugtató, hogy lakás­gondokkal nem küszködik a város. Ennek két oka is van. Az egyik, hogy újabb épülete­ket emeltek, a másik, hogy a honvédség több lakást is át­adott a városnak. Flarminc la­kást a letelepedni kívánó pe­dagógusok kaptak meg, s gondoltak az egészségügyi dolgozók lakáshoz juttatására is. Az egészségügy Nagyatá­don „sarkalatos” pont. A „kor­szerűnek” épített kórház mára elavult. Újabb műszereket kel­lene beszerezni. A térségi fel­adatokat is ellátó intézmény fenntartása nem lehet csupán a város feladata. Az éves 15-16 millió forintos költségve­tésből nem lehet megoldani az alapvető gondokat sem. A polgármester szerint egy nor­matív költségvetésre lenne szükség. Kemping épül Beszélgetésünk során szóba került az ISM technoló­giával épített Széchenyi téri lakóház problémája is. Ennek felújításhoz az önkormányzat is segítséget nyújt. A tervek között szerepel egy kemping építése, a nagyatádiak azt szeretnék, hogy ne csak átjá­róház legyen a városuk, ha­nem álljanak meg az utazók, töltsenek néhány napot a Ri- nyamentén. A városnak sok eddig még kiaknázatlan lehe­tősége van. Gondolnak az idős embe­rekre is. A munkásőrség egy­kori bázisából öregek napközi otthonát hoznak létre, ahol minden igényt kielégítő körül­ményeket teremthetnek. Takarékosan Varga Vince szerint be­osztó, takarékos szemlélettel Nagyatád minden bajára or­vosságot lehet keresni. Tőle hallottuk azt is, hogy a város­nak nem a múlttal kell foglal­koznia, hanem a jelennel és a holnapokkal. Nagy Jenő Tapolcai képek Az új év első kiállításai között rangos eseménynek számít a Somogy Megyei .Művelődési Központban 1992. január 3-án 15 órakor megnyíló tárlat, amelyen Zentai Gábor Tapolcai képek címmel mutatja be képeit. A kiállítást Sibak András, Tapolca város alpolgármestere nyitja meg. A kiállítás 1992. január 17-ig tekinthető meg. EGY ÉV A MÉRLEGEN Önkormányzati lépések pártszemüvegen át Ma folytatjuk a pártok képviselőinek véleményét közlő összeállításunkat az önkormányzatok munkájáról. Az MSZP, az MDF és a Fidesz képviselője mondja el a vélemé­nyét. MSZP: Kevés figyelem a munkanélküliségre Dr. Mészáros Balázs az MSZP városi szervezetének képviselője: Az önkormányzat az örökölt gondok ellenére — működőképes város irányítá­sát vette kézbe. Az eredmé­nyes munka megkezdését a meghatározó jogszabályok hiánya, késedelme hátráltatta, de bénította az erős központi hatalom kiépítésére törekvő kormány politikája is. Kedvezőtlenül hatott, hogy városunkban a gyakorlati munka megkezdéséhez nem rendelkezett kiforrott koncep­cióval az MDF, s hogy a köz­gyűlés tagjainak sem volt kellő tapasztalata. A beígért „nagy- takarítás” pedig bénultságot okozott a hivatali apparátus­ban. A működését megkezdő önkormányzatot és a tisztség­viselőit sodorták magukkal az események; éjszakába nyúl­tak a rosszul vezetett ülések. A tisztségviselők túlságosan szétforgácsolták energiájukat egyedi ügyekkel, s nem ma­radt idejük alapvető fontos­ságú feladatokra. Egyáltalán nem fordítottak például fi­gyelmet a munkanélküliség növekedésére, ezért Kapos­vár súlyos hátrányokat szen­vedett a munkahelyteremtő beruházások támogatásának elosztásánál. Az önkormányzat bizottsá­gai kezdik megtalálni a helyü­ket és ma már jelentős szak­mai előkészítő munkát végez­nek. A hivatali apparátus igyekszik kiszolgálni a közgyű­lést és a bizottságokat, de munkájuk előkészítésében még súlyos zavarok mutat­koznak. Ha alaposabb az előkészí­tés, akkor nem kellett volna négyszer tárgyalni például a közterületfoglalásról, három­szor a vállalkozási szabályzat­ról szóló rendelettervezetet. A helyi adókról szóló rendeletek előterjesztésekor kimaradt a különböző érdekképviselet- tekkel való előzetes egyezte­tés! A négy szocialista párti képviselő hozzáértéssel vé­gezte munkáját; ők állították össze a város négyéves fej­lesztési koncepcióját, s azt a közgyűlés szinte változtatás nélkül elfogadta. Munkájukra alapozva készült a nyilvános­ságról szóló előterjesztés. Több esetben azonban nem tudták álláspontjuk helyessé­géről meggyőzni a többséget. Például akkor, amikor azt ja­vasolták, hogy a szociális bér­lakások jelentősebb hányadát őrizze meg a város. Nem fo­gadta el a közgyűlés az okta­tási intézmények fokozottabb támogatásával kapcsolatos ál­láspontunkat sem. Fidesz: A legjobbak között Dr. Balázs Árpád a Fidesz képviselője a siófoki önkor­mányzat tagja. Azt mondja: az aktívan dolgozó képviselőnek nehéz reális képet alkotni az önkormányzati munkáról. A BM és a Fidesz önkormány­zati szakértői részt vettek a si­ófoki testület egy-egy ülésén és egymástól függetlenül az általuk eddig látottak közül a legjobbnak értékelték azt. — A mögöttünk álló év ele­jén még azt sem tudtuk, hogy a félig kész beruházásokat miből fejezzük be. Az év vé­gén pedig előrehaladott álla­potban van a kiüti tornacsar­nok, amelynek építéséről már ez a testület döntött. Mindezt úgy sikerült elérni, hogy a gazdálkodás biztonsága még átmenetileg sem került ve­szélybe. Sok időt és energiát emészt fel egy-egy döntés előkészítése. Am mégis gyak­ran járunk úgy, hogy társaink leszavaznak, meggyőződé­sünkkel ellentétes döntések meghozatalát kell végigül­nünk. Nagy türelem kell ah­hoz, hogy ezeket a helyzete­ket megszokjuk, s a demokrá­cia velejárójának tekintsük. MDF: A frakciók ellen Hódos Győző az MDF ka­posvári elnöke: A helyi és a megyei önkormányzatok a szabadon választott parla­ment döntése nyomán jöttek létre, a testületeket demokra­tikus úton választották a sza­vazásra jogosultak. Legitimi­tásuk tehát megkérdőjelezhe­tetlen. A Magyar Demokrata Fó­rum alapelve az volt, hogy a választott testületek tagjai ne pártérdekek alapján hozzák döntéseiket, hanem lelkiisme­retükre hallgatva. A kaposvári önkormányzatban 11 képvi­selő ül az MDF támogatásával nyert mandátum birtokában. Szuverenitásukat a legerő­sebb kormányzópárt soha sem sértette. Ma is azt valljuk, hogy szük­séges frakcióba szervezni őket. Az MSZP, a FIDESZ és az SZDSZ törekvései saját frakció megszervezésére az MDF választási alapelveivel ütköznek. A frakcióval rendel­kező párt esetében tetten ér­hetők azok a politikai szándé­kok, amelyek a testület mun­kájának megnehezítésére irá­nyulnak, végső soron pedig erősen kihatnak a város életét irányító szervek munkájára is. Főként ennek tudható be, hogy a rendszeres oppozíció, időnként pedig a tudatosan al­kalmazott destrukció kifejezet­ten gátolta azt, hogy a közgyű­lés munkája gyorsabb, s en­nek következtében hatéko­nyabb legyen. Emiatt tűnt a külső megfigyelő számára hosszúnak az az időszak, amely alatt kidolgozták és el­fogadták a szervezeti és mű­ködési szabályzatot s — en­nek logikus folyamányaként — vontatottan haladt a hivatali apparátus kiépítése. Válasz­tási programunkhoz híven, akik szakmailag megfeleltek, azok munkájára továbbra is szükség van. Alaptalanok vol­tak az MDF „B”-listájáról szóló hírek, különösen eleinte, nem kapta meg azt a nyilvánossá­got, amelyre méltán számít­hattak volna. A városi önkormányzatnak még ma sincs lapja, a városi televízió irányításával, szem­léletével kapcsolatos kifogása­inkat továbbra is hangoztatni kívánjuk. A megyei önkormányzat —- láthatóan szűknek érzi azokat a határokat, amelyeket a par­lament szabott meg számára és ezért — időnként még a po­litikai mezejére tévedve is — jól láthatóan folyamatosan ke­resi a kitörési pontokat. Megítélésünk szerint a me­gyei önkormányzat ellenpon- túságot megfogalmazó szem­lélete helyes úton akkor jár, ha a települési önkormányzatok munkáját segíti, illetve új, vál­lalkozói szemléletéhez partne­reket keres. Lengyel János

Next

/
Oldalképek
Tartalom